BUKAREST, A ROMÁN BARTÓK-FŐVÁROS*

Valamikor a múlt év vége felé megalakult a 125. születésnap 2006-os megünneplését előkészítő Bartók Béla Emlékbizottság, amelynek egyetlen külföldi  tagja vagyok. Ha valaki nem tudná, ennek a Bizottságnak a Magyar Köztársaság elnöke a fővédnöke, Bartók jogutódjai a védnökei, a magyar miniszterelnök az elnöke. Oda voltam az örömtől. Majd a csalódástól is. Az alapdokumentumban ugyanis, amelyet a Nemzeti Évfordulók Titkársága előzőleg megküldött, a tervezett nemzetközi Bartók-események között igencsak ösztövéren képviseltetett Románia. Hogy csak egyet mondjak: a 2006-os Bartók-év országos jelentőségű bukaresti Bartók-hangversenyét 2007 (!) szeptemberében tartják, az Enescu Fesztivál keretében, és ennek a műsorra tűzésnek megfelelően az sem lesz teljes Bartók-est. Csalódottságomat csak növelte, hogy, mint kiderült, az a megalakuló ülés egyáltalán nem egy munkaértekezlet szerű összejövetel volt. A szónokok és felszólalók általában azt mondták el Bartókról – ki szebben, ki még szebben –, amit tudni róla. Egyedül Fischer Iván merészelt arra is kitérni, hogy a doku- mentum, amelynek alapján tevékenykedni fogunk, nem tökéletes, sőt nem is hibátlan. Egyesek úgy néztek rá, mint egy megátalkodott ünneprontóra. A Bartók-kutatás jelenlevő nagyjai, dr. Ujfalussy József, Somfai László, Tallián Tibor és Vikárius László – bölcsen vagy tüntetőleg, nem minősítem őket – hallgattak. Természetesen igen jól fel voltam készülve a hozzászólalásra, természetesen hallgattam én is. 
 Ha olyan lett volna az összejövetel jellege, hogy megszólalhassak, azt mondtam volna el, hogy mennyire keveslem Románia s különösen Bukarest súlyát az ünnepi események tervezetében. Hogy mennyire fáj nekem, romániai magyarnak, a román főváros lekicsinylése. Hogy Bukarestnek megkülönböztetett történelmi rangja van Európa Bartók-fővárosai között, és hogy ezt a tényt már-már vétkesen nem tükrözi az alapdokumentum, amelyet azon az alakuló ülésen hallgatólagosan elfogadtunk. Azóta ez a mai értekezlet az első alkalom, hogy nyilvánosan beszélhetek a magyar fővárosban, nem a miniszterelnök és miniszterei, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és más méltóságok megtisztelő és egyszersmind feszélyező jelenlétében, hanem így, magunk között: Bartókot szerető zenetanárként Bartókot szerető zenetanártársaknak. Sajnálom, hogy előadásom kirí összejövetelünk mint „zenepedagógiai konferencia” tárgyköréből. Annál hálásabb vagyok a szervezőknek, hogy a címet elfogadták.
  Bartók Bélát nem egy magyar hangversenyügynökség vagy valamiféle „külkapcsolatok titkársága” juttatta el a román fővárosba, hanem önnön tudományos kapcsolatrendszerének természetes bővülése. Ismeretes, hogy 1904-ben gyűjtött először – alkalmilag – magyar parasztzenét. 1905-ben ismerte meg Kodályt és kezdett el módszeresen gyűjteni. Gyűjtő tevékenységét 1906-ban terjesztette ki a szlovák népzenére is. 1908-ban jegyzett fel először – alkalomszerűen – román népdalokat. 1909-ben, a Fekete Körös felső folyásán gyűjtött először százas nagyságrendben román népzenei leleteket. Ennek a tudomány- és zenetörténeti jelentőségű kiszállásnak a külső körülményei eszményiek voltak. A Ioan és Cornelia Buşiţia tanárházaspár vendégeként nemcsak kitűnő szállásban és ellátásban részesült. Vendéglátói kalauzolták is a terepen és a jó énekesek felkutatásában is segítségére voltak(1). Buşiţia tanár úrral összetegeződött, ismeretségük barátsággá alakult, amely túlélte a világháborút és a harmincas évekig eltartott. Jellemző, hogy a Bartók-levelek összkiadásában(2) a levelek számát illetőleg Buşiţia a második helyen áll a Bartók-édesanya után. 
 Buşiţiáék személyiségrajzához hozzátartozott erős nemzeti elkötelezettségük. A férj 1906 szeptemberében a maga alapította belényesi román kórussal részt vett azon a bukaresti dalostalálkozón, amelyen az idegen hatalom alatt szenvedő (értsd: erdélyi, bánsági és bukovinai) románság 1500 képviselője hazafias karművek eléneklésével tett hitet minden románok nemzeti egysége mellett(3). (Megúszta annyival, hogy beidézték a budapesti Közoktatásügyi Minisztériumba és egyszer s mindenkorra eltiltották a nyilvános karvezetéstől.) Ennek a nagymérvű zenei és politikai megnyilvánulásnak D. G. Kiriac, a leghíresebb bukaresti román kórus, a Carmen alapító karnagya volt a spiritus rectora, ő vezényelte az ünnepséget lezáró összkórust is. Innen datálható teljes bizonyossággal Buşiţia és Kiriac ismeretsége. 
 A Párizsban tanult Kiriac kórusszerzeményeivel kulcsszerepet játszott a modern román műzenei stílus megteremtésében, és a legtisztánlátóbb kezdeményezőként írta be a nevét mind a román zeneoktatás, mind a román népzenekutatás történetébe is. Buşiţia kitűnő érzékkel terjesztette ki hozzá fűződő kapcsolatát a budapesti vendégre, Bartókra, aki belényesi barátjának ösztönzésére 1910-ben levélben kereste meg a bukaresti mestert. A levélkapcsolat rövidesen személyessé alakult: Kiriac 1912 júliusában zenetörténeti jelentőségű látogatást tett az akkor rákoskeresztúri önkéntes száműzetésben élő Bartóknál(4). Elévülhetetlen érdemekkel írta be a nevét a Bartók-életrajzba! Bartók ugyanis – Buşiţia ösztönzésére – elhatározta, hogy kiadja bihari román népzenei gyűjtését, mégpedig Bukarestben. Ez a bihari kötet, „A Bihar vármegyei románok népzenéje”(5) volt első könyv méretű tudományos munkája. Kiriac közreműködése nélkül nem jelenhetett volna meg. A jó öreg nemcsak lefordította románra, megszerkesztette és lábjegyzetelte is a kötetet. Talán nem kisebb érdeme, hogy a Román Akadémia illetékes bizottságát is az ő érvei győzték meg a könyv kiadásának hasznáról és szükségességéről. Ő ismertette össze Bartókot Ioan Bianu bölcsészprofesszorral, a Román Akadémia egyik kulcsemberével, aki akkor a könyvtárat igazgatta és az akadémiai kiadványokat gondozta, utóbb az Akadémia elnöke is lett. A bihari kötet 1913-ban befejeződött kiadástörténete a magyar-román állami és nemzeti érdekellentéteket áthidaló tudományos együttműködés máig előremutató példájának bizonyult.
 A kiadási munkálatok előrehaladtával elérkezett a pillanat, amikor Bukarestben kívánatos volt a szerző jelenléte. Bartók nem kérette magát. 1912. november elején megjelent a román fővárosban, összeismerkedett Bianuval is, megbeszélték a könyvvel kapcsolatos megbeszélendőket és – összebarátkoztak. Ez utóbbi szót nem az utókor megszépítő kegyelete diktálja. November 1-én Bartók ezt írta barátnőjének, Freund Etelkának: „Kirándultam egy kicsit a Balkán félszigetre”. (Az utóbb Erdéllyel és a Bánsággal kiegészült Románia ma legalábbis Kelet-Közép-Európához tartozó országnak tartja magát, de Bartók akkori besorolása teljességgel indokolt volt, s kevéssel később a második Balkán háborúban való részvételével Románia újólag igazolta is.) A képeslap következő mondata nem szorul kommentárra: „Összebarátkoztam a románokkal”.    Fájdalmas a zárójelbe írt folytatás: „ha már otthon nem tudok barátkozni.”(6) Ezzel Bartók nyilván arra utalt, hogy Budapesten az utóbbi időben kudarc kudarc után érte és ő teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 
 Ennyit – sebtében – az első könyv megjelenéstörténetéről és Bartók első bukaresti látogatásáról, annak életrajzi hátteréről. 
 A könyv fogadtatása nem volt barátságos. Egyetlen ismertetés jelent meg róla egy vidéki lapban, amely idegenkedéssel, ellenérzéssel fogadta. Talán nem túlzok, amikor azt állítom, hogy a román népzenetudományos közgondolkodás, ha volt egyáltalán ilyen, még éretlen volt befogadására. Bartók vehemens vitacikkben válaszolt opponensének a bukaresti, tekintélyes Convorbiri Literare hasábjain, amelyben – nem mellesleg – maga tárta föl kezdői művének gyengéit, melyeket, ígérte, a következőkben orvosolni fog.(7) Az Akadémia ugyanis kész volt Bartók további román gyűjtéseit is kiadni, és Bartók már javában dolgozott máramarosi, bánsági és mócvidéki monográfiáin. 
 Mint ismeretes, Bartókot valósággal sokkolta az első világháború kitörésének a híre. A Román Akadémia Ioan Bianujával folytatott levélváltásában megindítóan tükröződik a kölcsönös óhaj: csak bár Magyarország és Románia között maradna meg a béke!(8) Az óhaj nem teljesült, a Magyarország szempontjából katasztrofális végkimenetel pedig erőszakosan derékba törte Bartók népzenegyűjtői pályáját. Miután a történelem megfosztotta jelentékeny erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki gyűjtőhelyeitől, Csonka-Magyarországon sem gyűjtött többé. És nem is csak mint népzenegyűjtő: egyáltalán, polgárként sem tudta hazájaként elfogadni a nemzetiségeitől megfosztott országot, amely tudományos pályája mellett zenealkotói művének és hazafiúi világnézetének is létalapja volt. Elkeseredését csak növelte, hogy a két ország háborús, majd Trianon utáni külpolitikai szembenállása az akkor belátható idők végezetéig meghiúsította a Román Akadémiával közös, nagymérvű tudományos együttműködési, könyvkiadási terveit. 
  Trianon után Bartók főleg mint hangversenyező zongoraművész s azon belül mint saját zeneműveinek népszerűsítője téregetett vissza egykori gyűjtőterületeire, Erdélybe és a Bánságba. Művészkörútjai során Bukarestben is fel-fellépett, először 1924 őszén. Európa egyik fővárosában sem fogadták olyan melegen és ünnepélyesen, mint október 17-én Bukarest Északi pályaudvarán! Köszöntésére a legnagyobb román zeneművész, George Enescu mellett úgyszólván mindenki megjelent, aki csak szerepet játszott a főváros zenei életében: az Operaház, a Filharmónia és a Zeneakadémia igazgatója, a Román Zeneszerzők Társaságának csaknem teljes választmánya, további zeneszerzők, számos író és újságíró. A zeneszerzőtársaság elnökeként Enescu mondott neki meleg istenhozottat, és rögtön felkérte, vállalja el a róla elnevezett zeneszerzésverseny zsűrijének díszelnökségét. Constantin Brăiloiu, a társaság főtitkára meghívta, hogy legyen az ő házának vendége. Első, vegyes műsorú zongoraestjét 19-én adta. 20-ára szerzői estet szerveztek neki, amelyen a Mária Királyné Vonósnégyes  I. vonósnégyesét, Muza Germani-Ciomac a Román kolindadallamok egyik (vagy mindkét?)  sorozatát játszotta, majd a Második hegedű-zongora szonáta hangzott el a szerző és George Enescu előadásában; a műsor a vendég bevált zongora-sikerdarabjainak szerzői előadásával végződött. Bukarest Budapest után a második főváros volt, amelyben Bartók szerzői estet adott. A hangversenyek sajtóbeharangozóiból és műsorfüzetéből mindenki megtudhatta, hogy ki Bartók, a csakis Schönberghez és Stravinskyhoz mérhető világnagyság. Mivel szerzői estjét a Román Zeneszerzők Társasága szervezte, az s az azt követő ünnepi vacsora méltó és illő megerősítése volt odatartozásának, kevéssel azután, hogy romános ihletésű darabjai alapján a Társaság egyetlen külföldi tagjává hívta meg s erről levélileg értesítette. (Közbevetőleg megjegyzem: Bartók zongoraművei ezután is el-elhangzottak a Társaság vegyes műsorú hangversenyein, annak jeléül, hogy továbbra is tagnak tekintették.) Az eseménysor október 28-án, immár Bartók távollétében zárult le, amikor I. Ferdinánd román király a Bene Merenti érdemrend első osztályával tüntette ki. (A kitüntetést később, Románia budapesti külképviseletén vette át.) Ez volt élete első és sokáig egyetlen állami kitüntetése. Itt jegyzem meg, hogy 1932-ben II. Károly is kitüntette, a Meritul Cultural (Kulturális Érdem) lovagkeresztjével.(9)
 Romulus Orchiş, aki Bartók 1924 őszén tett romániai hangversenyútját menedzselte, egy zenekari fellépést is ígért neki. Ezt akkor nem tarthatták meg, mivel a bukaresti Filharmónia épp sztrájkolt. Jó fényt vet a román fővárosra, hogy a vállalkozó (akit egyébként Bartók ravasz kópénak tartott) 1926-ban bepótolta akaratlan mulasztását: 1926. február 22-én Bartók a rangelső bukaresti hangversenyteremben, az Ateneul Românban, az ország első zenekarával, a Filharmóniával és leghíresebb karmesterével, George Georgescuval adta elő op.1-es Rapszódiájának zenekari kíséretes változatát.
 De térjünk még vissza 1924 októberére. Bartókot minden bizonnyal meghatotta a példátlan ünneplés, a tiszteletteljes szeretet, amellyel a román főváros zenei elitje, közönsége és sajtója úgy vette körül, mintha nem csak mintegy öt, hanem legalább ötven év telt volna el a két ország háborús szembenállása, Budapest román megszállása és Trianon óta. További tudományos pályája szempontjából fontos eseményt is kamatozott Bartóknak ez a hangversenyszereplés. Constantin Brăiloiu, a fiatal zeneszerző, akinél megszállt, e látogatást követően elkötelezett hívévé, követőjévé lett. Brăiloiuról tudnivaló, hogy régi, tekintélyes bojárcsaládból származott, s ugyanakkor a szellem arisztokratája is volt: nyugatias műveltségű, széles látókörű értelmiségi. Meleg ragaszkodás fűzte Bartók öreg munkatársához, a zeneszerző-folklorista Kiriachoz. Nem tudni, mennyiben volt Kiriac és mennyiben Bartók hatásának következménye, hogy 1924 ősze után Brăiloiu a Román Zeneszerzők Társaságának teljhatalmú főtitkáraként a román népzenekutatás élére állott. 1925-ben népzenegyűjtői versenyt hirdetett meg,  a beérkezett gyűjtésekből Folklórarchívumot hozott létre, amelyet 1928-ban hivatalosan is intézményesített. Eleinte Bartók tanítványának vallotta magát, eladdig, hogy egy korai publikációjában „(B.)”-vel külön megjelölte azokat a szakkifejezéseket, amelyeket Bartók írásaiból tükörfordított, hogy ezzel is hozzájáruljon az európai népzenetudomány szakszókincsének egységesítéséhez.(10) Utóbb felnőtt Bartókhoz és egy időn túl már bírálta is mesterét, aki ezt a jelek szerint nem vette tőle rossz néven. Bartók Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? című, tudománytörténeti jelentőségű, több nyelven is megjelent, ma is olvasott műve voltaképpen válasz volt a pályatárssá érett bukaresti famulus korábbi, azonos tárgyú módszertani munkájára. Írását Bartók egy Brăiloiu-mottóval vezette be (ami egyedülálló eset tudományos művében) és a főszövegben olyan dicséretekkel halmozta el román barátját, amelyhez foghatókat még csak Kodályról írt le.(11) 
 Amikor Bartók legközelebb 1934 februárjában Bukarestbe látogatott és ismét a Brăiloiu házaspár szállóvendége volt, fogadtatásának külső körülményei nem hasonlítottak a tíz évvel korábbiakhoz. Az olasz fasizmus, majd a német nemzeti szocializmus előretörése Romániában is felszította az idegengyűlöletet. Bartók 18-án a Dalles-teremben megtarthatta A parasztzene hatása az újabb műzenére című előadását (franciául beszélt, a fordítás jórészt Brăiloiu munkája volt), 19-én is megtarthatta vegyes műsorú zongoraestjét és 20-án eljátszhatta Bach-Bartók műsorát a román rádióban, de következő, 26-ára, Temesvárra meghirdetett hangversenyét már betiltották. E betiltás előzménye: 18-án Tiberiu Brediceanu kezdeményére a Román Zeneszerzők Társasága egy magas beosztású kormánytisztviselő jelenlétében választmányi gyűlést tartott, amelynek egyetlen napirendi pontja Bartók (és Kodály) vélt (pontosabban: ráfogott) irredentizmusa volt. Brăiloiu körömszakadtáig védte Bartókot, mások is kiállottak mellette, de hiába: az utolsó szót Brediceanu mondta ki. Enescu, aki későn érkezett és korábban távozott, sajnos nem állott határozottan, teljes elnöki tekintélyével Bartók pártjára, csak felajánlotta lemondását, amelyet természetesen nem fogadtak el.(12) Nem tudjuk, Bartók mikor és hogyan értesült erről a fejleményről. Utóbb ugyan levélben tiltakozott a román belügyminiszternél, de ott, helyben, mintha mi sem történt volna, a kínos eseményekben való részvételnél és az azokra való reagálásnál százszor fontosabbnak tartotta, hogy reggeltől napestig a Brăiloiu létrehozta archívum anyagát kutassa. Értékes segédkezet nyújtottak neki Brăiloiu fiatal munkatársai is, Hary Brauner és Ioan R. Nicola. Az Archívumnak ekkor már mintegy 8000 fonografált román népi dallama volt és számos példamutató színvonalú népzenei lemezfelvétele is. A Kárpátokon kívüli vidékekről származó leletek megismerése legalább két vonatkozásban megújította Bartók nézeteit. Ő a félhangnélküli pentatóniát magyar szellemi tulajdonnak, a magyarok Ázsiából hozott kulturális örökségének tartotta s mint olyant az erdélyi román népzenében magyar hatás eredménynek. Bukarestben meghallhatta, hogy a hangsor a Kárpátokon kívüli románság népzenéjében is általános. Az ún. hóra lungát, amelyet a máramarosi-ugocsai román népzene ukrán hatásra keletkezett szigetjelenségének tartott, ugyancsak nagy számban hallotta meg Órománia olyan távoli vidékein készült felvételekről is, ahol ukrán átvételről szó sem lehetett. Fölfedezéseiről a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című tanulmányának Zárószavában számolt be. 
 A Bartók-ellenes támadás 1936-ban, Kolozsvárt folytatódott. Coriolan Petranu művészettörténész professzor volt a szóvivője. A bukaresti Brăiloiu értékes tanácsokkal segítette Bartókot válaszcikkének megírásában, és olyan tettre határozta el magát, mely ismét elsőséghez juttatta Bukarestet más európai fővárosokkal, sőt még Budapesttel szemben is: sorozatosan közreadta román fordításban Bartók román vonatkozású népzenetudományos írásait, hogy akit a vita érdekel, ne szövegösszefüggésükből kiragadott részletekből és azok tendenciózus magyarázataiból ismerje meg Bartók gondolatait, hanem magukból a szövegekből, majd 1937-ben ezeket könyvformában is megjelentette. Ez volt Bartók írásainak legkorábbi, életében egyetlen gyűjteményes kiadása, amely nemcsak időrendben előzte meg csaknem évtizeddel az első magyar Bartók-írásgyűjteményt(13), hanem terjedelmében is jóval nagyobb annál. E szépen, jó papírra nyomtatott kiadvány megjelenésével zárult Bartók életében a Bukaresthez fűződő események sora. 
 Amíg Amerikában élt, nem sok szó esett róla Bukarestben.
 Halála után is el kellett telnie néhány évnek, míg a román zenei közvélemény újból fölfedezte. 1960 táján Bukarestben is kialakult az elkötelezett Bartók-előadóknak egy csoportja, amely a romános zongoraminiatűröket övező figyelmet a nagy művekre is kiterjesztette. A román karmesterek közül Constantin Silvestri említendő első helyen, aki 1947-ben a Két román tánc Weiner-hangszerelésével rajtolt, 1955-ben viszont már a Zenét és a Harmadik zongoraversenyt vitte messze visszhangzó sikerre. Constantin Bugeanu 1958-ban a Hegedűverseny, 1961-ben a Cantata profana és a Mandarin-szvit, 1962-ben az 1. zongoraverseny bukaresti bemutatóját vezényelte. Mircea Cristescu pálcája alatt szólalt meg először a kétzongorás Szonáta 1962-ben, Nicolae Brânduş és Constantin Ionescu-Vovu főszereplésével. A három zongoraművész közül, akik a zongoraversenyeket nemcsak Bukarestben, hanem Románia szerte és külföldön is játszották, az Elsőt választó Liana Şerbescu és a Másodikban hozzá társuló Nicolae Brânduş bukaresti volt; a Harmadik zongoraverseny megszólaltatása hosszasan maradt egyedül a kolozsvári Halmos György érdeme Bukarestben is. Velük egy sorban említendők az 1962-es Kontrasztok-bemutató hősei is: Aurelian Octav Popa, Avy Abramovici és Constantin Ionescu-Vovu(14) (Felsorolásom szükségszerűen hiányos.)
 Ami a zenei szakirodalmat illeti, 1956-ban Bukarestben jelent meg Szegő Júlia Bartók Béla, a népdalkutató című, korszaknyitónak tekinthető könyve(15), amelyet a szerző számos Bartók-életrajza követett.(16) 1958-ban Tiberiu Alexandru kötetnyi tanulmányban elemezte Bartóknak a román folklórhoz fűződő tudományos kapcsolatát.(17) 1956-ban Zeno Vancea Bartók írásainak újabb, terjedelmesebb gyűjteményét jelentette meg.18 1970-ben a Domokos Géza igazgatta Kriterion Könyvkiadó megteremtése új kilátásokat teremtett a Bartók-irodalom számára. A Bartóknak szentelt Kriterion-könyvek sorozatát Benkő András Bartók Béla romániai hangversenyei (1922–1936) című kötete nyitotta meg.(19) A folytatás tartalmi és a jelleget illető szóródására jellemző, hogy a Kriterion kínálatában publicisztikai-lírai-képzőművészeti, évfordulós almanach, életrajz és életrajzi regény, magyar és román egyéni és kollektív tanulmánykötetek mellett magyar és román levelezéskötetek is szerepeltek.(20) A Romániai Zeneszerzők Szövetségének Zeneműkiadója is jelentetett meg Bartók román kapcsolatait taglaló, román nyelvű tanulmánykötetet.(21) Esetleges ellenbizonyíték feltűntéig tiszta lelkiismerettel állítom, hogy Budapest után Bukarestben jelent meg a legtöbb könyv Bartókról. A Bukarestben megjelent kisebb Bartók-írásokról nincs összesítésem. Egy példát emelek ki: szerintem a nemzetközi Bartók-irodalomban is párját ritkítja Ovidiu Bîrlea Bartók Béla példája című, 1981-es centenáriumi megemlékezése.(22) 
 Bartók kétségkívül igen jelentős hatást gyakorolt arra a román zeneszerzőnemzedékre, amelynek 1960 táján sikerült a román zenealkotást az európai zene aktuális irányzataihoz felzárkóztatnia. Anatol Vieru, Oláh Tibor, Ştefan Niculescu, Aurel Stroe és nemzedéktársaik zenefelfogásában és stílusában együtt érvényesült két példakép, George Enescu és Bartók Béla hatása. Előbbié főleg a román újzene parlando rubato, utóbbié inkább annak tempo guisto rétegében kamatozott. Bartók hatása azért volt rövidebb tartamú, mert zeneszerzői műve befejezettségének, lezártságának okán végső soron utánzáshoz, önfeladáshoz vezethetett, és ezt a veszélyt az akkor fiatal volt román zeneszerzők idejében fel is ismerték. Enescu zeneszerzői műve viszont annyi irányban nyitott, hogy akár ma is lehet folytatni. 
 Még csak a legközelebbi múlt két kimagasló eseményét kell feltétlenül megemlítenem. A diktátorházaspár kivégzését követő örömmámoros időszakban, 1991-ben a Román Akadémia megadta Bartóknak azt, amit a nemzeti kommunista rendszerben nem kaphatott volna meg: a posztumusz akadémikusi címet.(23) Aki a laudációt tartotta róla az Akadémia közgyűlésén, Zoe Dumitrescu-Buşulenga, a román irodalomtudomány nagyasszonya a napokban halt meg, egy óhitű apácakolostorban, Benedicta nővér néven. Kevéssel az akadémiai eljárás után felkerestem irodájában. Megkértem, adja át nekem akkor még kiadatlan laudációja egy példányát. Ugyanakkor megkérdeztem: kinek kell ezt a posztumusz címadást megköszönnünk? Magyarán: ki lobbizott Bartókért az Akadémián? Kitért a válasz elől. Azt mondta: „N-are importanţă. A fost cazul, şi gata” (megközelítő fordítása: „Semmi jelentősége. Így illett, és kész.”) 
 2003. május 27-én szobrot emeltek Bartóknak Bukarest leghíresebb, központi fekvésű parkjában, a Cişmigiuban. Gyarmathy János marosvásárhelyi művész alkotása. Leleplezésén hárman beszéltek: Octavian Lazăr Cosma román zenetörténész, a Romániai Zeneszerzők Szövetségének alelnöke (ma elnöke), Csendes László bukaresti magyar hegedűművész és Markó Béla, az RMDSz elnöke, ami mutatja, hogy felállítása nem magyar-román külpolitikai alku eredménye volt, hanem, akárcsak az akadémiai tagság, bukaresti jóérzés, méltányosság dolga. Külön öröm, hogy a bukaresti magyarság kezdeményezte. Így ami tudtommal sem 1912-ben, 1924-ben, sem 1926-ban, sem 1934-ben nem történt meg, e szoboravatáson, ha csak jelképesen is, de bekövetkezett: Bartók találkozott a román főváros számottevő magyar közösségével is. 
 Gondolom, elég érvvel támasztottam alá állításomat: Bukarest Bartók megkülönböztetett jelentőségű európai fővárosa volt, és ma is annak kellene tekinteni. 

Lábjegyzetek
* A Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár (Románia) professzorának az előadása  a ZETA rendezésében megtartott és Bartók Béla emlékének szentelt I. Európai Regionális Zenepedagógiai Konferencián hangzott el 2006. május 26-án a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
1  A Bartók-Buşiţia kapcsolat teljes története még megírásra vár. Elsőként Szegő Júlia foglalkozott vele behatóan Bartók Béla, a népdalkutató című könyvében (Bukarest: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1956), aki személyesen ismerte mindkettőjüket. „Cornelia Nicola [Buşiţiáné] halhatatlansága” című tanulmányom (Bartók Béla. Tanulmányok és tanúságok című könyvemben [Bukarest: Kriterion, 1980, 29–36]; a kötetcím rövidítése a következőkben: László 1980)  után egy terjedelmes könyvismertetésben írtam róla: „ťHabent sua fata epistolae.Ť Bartók-levelek a történelem sodrában”, Forrás, XXXIV. évf., 9. sz., Kecskemét, 2002. szeptember, 106–112; ugyanaz Bartók markában c. kötetemben (Kolozsvár: Polis, 2006); e kötetcím rövidítése a következőkben: László 2006, 220-224. 
2  Demény János (szerk.): Bartók Béla levelei. Budapest: Zeneműkiadó, 1978. 
3  A román zenetörténetírás egyik nagy mulasztása, hogy erről az eseményről mindmáig nem jelent meg olyan összefoglaló leírás és értékelés, amelyre hivatkozhatnék. Értesüléseimet idevágó apró írások és utalások sokaságából merítettem.
4  E látogatás összefoglalása László Ferenc: „Ki volt ťConstantin ŢiriacŤ?” in: László 1980,37-44.  
5  Béla Bartók: Cântece poporale româneşti din comitatul Bihor (Ungaria). Chansons populaires Roumaines du département Bihar (Hongrie). Bukarest: Academia Română, 1913.
6  Bartók Béla levelei, 194.
7 A kritika és a válaszcikk magyarul in (szerk.) Szőllősy András: Bartók Béla összegyűjtött írásai, I. Budapest: Zeneműkiadó, 611–616, 860–861. A kötetcím rövidítése a következőkben: BÖÍ. – A bihari kötet legjelentékenyebb román méltatása magyarul: Iosif Herţea: „ťBihari hórákŤ”, in (szerk.) László Ferenc: Bartók-dolgozatok, Bukarest: Kriterion, 1974, 139–158. 
8 Bartók Bianunak, 1914. szeptember 27-én: „Már régóta akartam írni Önnek, de az események olyan izgalmat váltottak ki belőlem, hogy szinte megbénítottak. Amit leginkább óhajtanék, az, hogy legalább köztünk és Románia között maradjon fenn a béke. De akármi történjék is, megkezdett munkámhoz hű maradok: életem céljának tekintem, hogy folytassam és befejezzem a román népzene tanulmányozását, legalábbis Erdélyben.” Bianu válasza: „Minden érzékeny ember, s aki csak szereti a művészetet és a tudományt – egyszóval a kultúra és a civilizáció műveit –mélységesen bánja a gigászi konfliktust, amely egész Európát feldúlja és csaknem az egész emberiséget felkavarja. Mindenki a békét kívánja – amilyen hamar csak lehet.” László 2006, 178.
9 László Ferenc: „Bukarest, 1924. október 20. Bartók Béla szerzői estje”, in Zenetudományi dolgozatok 1995–1996, MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1997, 235–242, László 2006, 180-190. Bartók valamennyi Bukarestben adott hangversenyének ismertetése in Benkő András: Bartók Béla romániai hangversenyei (1922–1936). Bukarest: Kriterion, 1970. 
10 Const. Brăiloiu: Despre bocetul de la Drăguş (jud Făgăraş). Note sur la plainte funčbre du village de Drăguş (district de Făgăraş, Roumanie). Bukarest, 1932, Monitorul Oficial şi Imprimeria Naţională, 1932. 
11 In BÖÍ, 581–596. 
12  A gyűlés sztenogramját Octavian Lazăr Cosma közölte: „Uniunea Compozitorilor şi Muzicologilor din România – 75 de ani. Arhiva Societăţii Compozitorilor Români.” In Muzica, serie nouă, VI, 1 (21), Bukarest, 1995. január–március, 111–133. 
13 Bartók Béla. Önéletrajz. Írások a zenéről. A tanulmányokat összegyűjtötte Almárné Veszprémi Lili. Budapest: Egyetemi Nyomda, 1946. 
14 Benkő András: „Helységeinkben elhangzott Bartók-művek”, in (szerk.) uő: Zenetudományi írások, Bukarest: Kriterion, 1980, 153–205. 
15 Bukarest: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1956.
16 Ezek nagyobb részt Bukarestben, kisebb részt Budapesten jelentek meg. Zenetörténetírásunk adósa még a szerzőnek az újra meg újraírt, az utóbbi kiadásokban Cantata profana cím alatt regényesebben elmesélt, románul is megjelentetett életrajz kiadásainak és változatainak összevető tanulmányozásával, bibliográfiai ismertetésével. 
17 Tiberiu Alexandru: Béla Bartók despre folclorul romînesc [Bartók Béla a román folklórról]. Bukarest, Editura Muzicală, 1958.
18 Bartók Béla: Însemnări asupra cântecului popular.[Feljegyzések a népdalról]. Bukarest: Editura de Stat pentru Literatură şi Artă, s. a. [1956].
19 Bukarest: Kriterion, 1970. 
20 (Szerk.) László Ferenc: Bartók-könyv 1970-1971. Bukarest: Kriterion, 1971. (Szerk.) uő: Bartók-dolgozatok. Bukarest: Kriterion, 1974. (Szerk.) uő: 99 Bartók-levél. Bukarest: Kriterion, 1974. (Szerk.) uő: Béla Bartók: Scrisori [Levelek], I-II. Bukarest, Kriterion, 1976–1977. Uő: Bartók Béla. Tanulmányok és tanúságok. Bukarest: Kriterion, Bukarest, 1980. (Szerk.) uő: Bartók-dolgozatok 1981, Bukarest, Kriterion, 1982. Uő: A százegyedik év. Bartókról, Enescuról, Kodályról, Bukarest: Kriterion, 1984. Uő: Bartók Béla. Studii, comunicări, eseuri [... Tanulmányok, közlemények, esszék], Kriterion, Bukarest, 1985.
21 (Szerk.) Francisc László: Béla Bartók şi muzica românească [Bartók Béla és a román zene]. Bukarest: Editura Muzicală, 1976. 
22 Az írás eredetileg a kolozsvári Folklór Intézet 1981. március 25-én tartott ünnepi Bartók- ülésszakának megnyitó beszéde volt. Első megjelenése: Ovidiu Bîrlea: „Exemplul lui Béla Bartók”, in Anuarul de folclor, II, Kolozsvár, Universitatea „Babeş-Bolyai Cluj-Napoca, Centrul de ştiinţe sociale, Sectorul de Etnologie şi sociologie, 1981, 11–17. Magyarul uő: „Bartók Béla példája”, in (szerk.) László Ferenc: Bartók-dolgozatok 1981, Bukarest: Kriterion, 1982, 59–64. 
23 László Ferenc: „Bartók Béla akadémiai tagságához”, in Helikon, II. évf., 14. (66.) sz., Kolozsvár, 1991. április 5., 10. Ua. in László 2006, 174-179.