„Isten után rögtön apa következik”

A budaörsi Leopold Mozart Zeneiskola névadó ünnepségén, 2005. december 2-án elhangzott szöveg szerkesztett változata


Tisztelt jelenlévők, kedves Mindnyájan!



A közelmúltban Weimarban jártam, ahol a járókelő lépten-nyomon a múlt valamelyik nagy emberének emlékével találkozik. A belváros egyik régi házának falán tábla adja tudtul, hogy ott lakott 1708-tól kilenc éven át Johann Sebastian Bach, s ott született két első gyermeke; 1710-ben Wilhelm Friedmann, 1714-ben Carl Philipp Emmanuel. — Ez idő tájt, 1719-ben egy másik német városban, Augsburgban látja meg a napvilágot Leopold Mozart. Családjának könyvkötő-tradícióit félretéve filozófiát, teológiát és jogot, mellette orgonát, hegedűt tanul. Salzburgban előbb hegedűs a hercegérsek zenekarában, majd udvari zeneszerző, karmester. Családot alapít: felesége, Anna Maria Pertl 1720-ban született St.Gilgenben. (A városka főterén csobog a bájos Mozart-kút.) Házasságukból hét gyermek született, közülük kettő éri meg a felnőttkort: a negyedik Maria Anna, akit Nannerlnek, a hetedik Wolfgang Amadeus, akit Wolferlnek becéznek.
    A kisfiú születésének évében, 1756-ban (kétszázötven éve — jubileum!) jelenik meg nyomtatásban Leopold Hegedűiskolája, aminek jelentőségét, a hangszerjáték minden összetevőjét részletező alapossággal elemző, az egyéniség és a jó ízlés fontosságát újra meg újra kiemelő, az előadás technikai kivitelezését és érzelmi-értelmi telítettségét egyformán hangsúlyozó metodikáját talán csak az utóbbi évtizedek óta értékeli a zenész-, elsősorban a vonós-társadalom. (A könyv Székely András nagyszerű, élvezetes fordításában 1998 óta magyarul is elérhető kötelező olvasmány!)
    A kis Wolfgang Amadeusról hamar kiderül, hogy átlagon felüli hallása, zenei érdeklődése és fantáziája van. Kézügyességét egyelőre a csembalón próbálgatja, később a hegedűt is hozzátanulja. (Nővére, a négy ével idősebb Nannerl is csodagyereknek látszik, ami a „virtuozitást” illeti.) Hat éves, amikor apjuk utazásra készül családjával: „Be akarom mutatni a világnak ezt a csodát … ma, amikor minden csodát tagadnak.” (Mit szólna manapság?) – München, Bécs, Pozsony az úti cél: a császári család Schönbrunnban fogadja őket, Mária Terézia ölébe veszi a kisfiút, s amikor az elcsúszik a fényes parkettán, egy kis hercegnő siet segítségére. A fiúcska hálából megígéri neki: ha nagy lesz, elveszi feleségül. (Mária Antoinette-re – mint tudjuk – más, szomorú jövő vár…) A pozsonyi koncert alighanem az egyetlen alkalom, hogy Mozart magyar földre lép.
    Egy évvel később, 1763-tól három évig tartó útra indulnak. Mai ésszel szinte felfoghatatlan, milyen vállalkozás volt ez a két kisgyermekkel, a közel két és fél évszázad előtti körülmények között: München, Augsburg, Heidelberg, Mainz, Frankfurt (a tizennégy éves Goethe is hallja a gyermekeket, később visszaemlékezik „arra az aprócska emberre, púderes frizurával és karddal”), Koblenz, Bonn, Köln, Aachen, Brüsszel, Párizs, London (a húsz évnyi korkülönbség ellenére barátság szövődik közte és Bach utolsó fia, Johann Christian között), Gent, Antwerpen, Hága (az egész család gyomorbántalmaktól szenved), Amsterdam, Utrecht, Párizs, Dijon, Lyon, Genf, Lausanne, Bern, Zürich, Ulm, végül ismét München. A családfő angliai betegeskedése miatti kényszerszünetekben Wolferl teleírja vázlatfüzetét zongoradarabokkal. („Van itt egy megfázásnak nevezett népbetegség, … legjobb tanácsom azoknak, akik nem elég erősek, hogy hagyják el Angliát és azonnal keljenek ismét át a csatornán…”). Leopold Mozart később sem adja iskolába gyermekeit: matematikára, nyelvekre, földrajzra tanítja-taníttatja őket.
    Hosszabb salzburgi tartózkodás után – ami a tanulás, komponálás, később a hercegérseki szolgálatbéli kötöttségek egyre nehezebben viselt terhének jegyében telik – s amit csak egy, apjával tett, három évig tartó olaszországi út szakít meg – Wolfgang, ezúttal édesanyjával, 1777-ben ismét útra kel: Mannheimből kilenc és fél órai úttal Párizsba. – Leopold otthon marad, az édesanya a következő évben váratlanul meghal. Wolfgang szerelmes, apja félti, levélben óva inti: „… én mindig úgy képzeltem, neked inkább legjobb barátodat, semmint apát kellene bennem látnod; hiszen százszámra találhatsz rá bizonyságot, miszerint én a magam életében többet törődtem a te boldogulásoddal, mint az enyémmel…” – mire a válasz: „… csak Ön, kedves Apám, csak Ön édesítheti meg nekem a Salzburg miatti keserűséget, és meg is teszi, tudom biztosan…”
    Wolfgang végképp elszakad szülővárosától, huszonöt évesen Bécsben telepszik le, megnősül. Nannerl férjhez megy: apjuk egyedül marad, Salzburgból követi fia sorsát hol rajongó, hol aggódó szeretettel. A zenetörténet alighanem csak két hasonló jelenséget ismer, Alessandro és Domenico Scarlattiét, és a két Johann Straussét: Leopold Mozart akkor is – ahogy ma mondanánk: „alanyi jogon” – a halhatatlanok sorába illene, ha nem ő lett volna Wolfgang Amadeus apja, nevelője, tanítója, menedzsere. Amikor 1787-ben, hatvannyolc éves korában távozik az élők sorából – Haydn ötvenöt, Beethoven tizenhét, Goethe harmincnyolc éves –, nem sejti, hogy élete értelme, büszkesége, legtöbb gondja és öröme, „az emberiség ismert történetének talán legnagyobb zsenije” (egyetértünk Wolfgang Hildesheimerrel) csak négy évvel éli túl.
    Nagyszerű gondolat volt dr. Madarászné dr. Losonczy Katalin igazgatónőtől, hogy a Budaörsi zeneiskolát Leopold Mozartról nevezzék el: a nagy tanítómester személyisége és tevékenysége méltó példa lehet egy zenei tanintézmény életében, a tanítás és nevelés szellemisége és szakmai igényessége tekintetében egyaránt. – Kívánok a Zeneiskolának gyarapodó-gyarapító, magasszintű munkát, tanulóknak-tanítóknak jó kedvet, bőséget.

Devich Sándor