Liszt Ferenc szerepe, jelentősége a magyar zenepedagógiában

 

Legnagyobb zeneszerzőink egyben a legnagyobb pedagógusaink is; Liszt, Bartók, Kodály nemcsak forradalmi lendületet oltanak alkotói munkásságukba, hanem beavatják művészetük titkaiba a fiatal nemzedéket is. Liszt sokoldalúsága párját ritkítja. Tüneményes zongoraművészi pályája párhuzamosan halad az új törekvésektől duzzadó zenealkotói életútjával, karnagyi, pedagógiai munkásságával. Nevelői tevékenysége végigkíséri több mint hat évtizedes művészi pályáján. Mint fiatal, 16 éves fiú, leckeórákat ad Párizsban. Élete állandó utazás, bárhová lép, mindenütt körülrajzza a növendékek serege. „Elismerésre méltó zongoraművészeket nevel” - állapítja meg Bartók is.1 Nem csupán a Zeneakadémia létesítésével kezdődik fontos szerepe a magyar zenei nevelésben, hiszen az ezt megelőző években is kiveszi részét a hazai zenei életben. Sőt, már 1858-ban, Weimarban akad magyar tanítványa, Siposs Antal személyében.

 

Tévednők, ha úgy képzelnénk el Liszt tanítását, mint amilyen a mai szakiskolai, avagy főiskolai oktatási rend. A mai tanár elkezdi óráját skálázással, ujjgyakorlattal, majd kihallgatja az etűdöket, Bachnak egyik művét, szonátát, s végül az előadási darabot. Pontosan kijegyzi az ujjrendet; sőt, még talán a frazírozási jeleket is, ahol szükséges, s elvesződik a részletek pontos kidolgozásával. Erről nála szó sem lehet. Liszt tanítási módszerében megszünteti a technika öncélúságát. „Fontosabb előtte, hogy ne csupán a futamokat gyakorolják ki, hanem megismerjék, behatoljanak a hallgatók a zeneszerző művészi törekvéseibe. Nála nem hall a tanuló ujjrendről, meg egyébről száraz szabályokat, általában nem is érinti a zongora pedagógiáját. Mit törődik Ő az előadás pontosságával, ha van benne élet?” - írja D’Albert, a kitűnő Beethoven-interpretátor, s a Hegyek alján szerzője, visszaemlékezéseiben.2

 

Liszt főtörekvése: a műben szunnyadó központi gondolat, eszmei tartalom kifejezésre juttatása. Borogyin weimari látogatásának jegyzetei jól kiegészítik az elmondottakat, s megbízható adatokat nyújtanak Liszt nevelési módszere megismeréséhez. „Az órán a tanítványok eljátsszák Lisztnek, amivel készültek, s ő meghallgatja, s időnként megállítja őket, megjegyzésekkel kísérve játékukat. Gyakran mutatja meg, hogyan kell előadni egyes részleteket. Sohasem ad feladatokat, hanem rábízza mindenkire, hogy válassza ki azt, ami legjobban megfelel. Magára a játéktechnikára, a szó szűkebb értelmében kevés figyelmet fordít, mert elsősorban a darab jellegének hű tolmácsolására törekszik, a kifejezésmódra ügyel. Liszt senkire sem kényszeríti rá a maga játékmodorát, sohasem nyilvánít aprólékos kívánságokat a kéztartással, ujjrenddel, billentéssel kapcsolatban. Szívesen megmagyarázza azonban saját felfogását, ha a tanítvány nehézséggel küzd valamelyik részlet értelmezésében”3 -írja Borogyin, az Ötös csoport tagja, aki felhívja Liszt figyelmét az új orosz zenei törekvésekre. Az akkoriban feltűnt orosz zeneszerzők iránt nagyon érdeklődik. Minél újszerűbbek elképzeléseik, annál inkább kedveli azokat.4

 

Liszt színezi, árnyalja tanítványai előadását. Főleg a pontos ritmizálásra és frazírozásra ügyel féltő gonddal. Magyarázat helyett inkább előjátssza a művet, számítva a jelölt utánzókészségére. A nagy művészek többnyire így tanítanak, mert az aprólékos, részletekbe vesző, minden apró mozzanatra kiterjedő tanítási metódushoz aligha van türelme a körülrajongott művésznek. Liszt nem egy növendékkel foglalkozik csupán, hanem kis csoportot gyűjt egybe, s közös oktatásban részesíti. A jelenlevő 10-15 tanítvány egymás hibáiból is okul, sokszor konzultációszerűen is megbeszélve egymás teljesítményét. Alsó- és középfokú növendékkel nem foglalkozik, hallgatói mind felsőfokú művészjelöltek, kiket díjtalanul oktat, s kik afféle mesteriskolát végeznek nála. Bár sohasem írja elő a tanulandó darabot, ennek kiválogatását teljesen hallgatóira bízza, mégsem egészen mindegy neki, mit játszanak. így pl. Rubinsteinnek nem minden művével szimpatizál, bár az Azrából átiratot is készít. A Rubinstein-fivérek azonban rajongói Lisztnek. Így pl. amikor Rubinstein Antalt előadása után ünneplik, ő ezt elhárítja azzal, hogy ez a jelen levő Lisztnek szól. Silotit, a később nagyhírű művészt pedig régi mestere, Rubinstein Antal öccse, Miklós küldi a végső kiképzésre Liszthez, 1880-ban. Siloti szerint Chopin műveit tanította be legszívesebben, „égből hulló gyöngyszem”-nek mondván azokat. Különös gonddal ügyel Chopinnél a díszített hangok nyugodt előadására.5

 

Oktatása kedélyes, hangulatos. Valósággal derűt sugároz. Szellemes megjegyzési szájról szájra terjednek. Az összegörnyedten ülő zongoristát úgy bíztatja: „Büszkén üljön a nyeregben.” Aki elkeni a futamokat, arra így szól rá: „Ez tojásrántotta”, aki pedig igen pontosan, de kevés fantáziával játszik, azt eképpen szólítja meg: „Oly pontosan zongorázik, hogy elepedünk egy hamis hangért.” Lehet, hogy nem veti meg a színészi fogásokat sem, mert ezzel eredményt érhet el. Ha Schubertet ad elő a növendék, Liszt szívére teszi kezét, mert Schubert muzsikája csupa szív. De Schumann előadásánál karjait az ég felé emeli, jelezve az elfojtott fájdalmat. Kihangsúlyozva e mozzanatokat, élettel telíti meg növendékei produkcióját. Mialatt tanítványai játszanak, a Mester éberen figyel, még arcvonásai is visszatükrözik indulatait. Udvarias, nem goromba. Rossz kritikának számít, ha azt mondja: „Elég, menjen.”

 

Tanítványaival lelkileg is egyre jobban összekapcsolódik. Minden érdekli, ami velük történik, Silotit még arra is figyelmezteti, hogy sűrűbben írjon haza levelet édesanyjának Moszkvába. Tanítványainak szülei éppoly kedvesek előtte, mint maguk a hallgatók. Így pl. Vargha Vilma szüleihez még Rákospalotára is átrándul. Nem csoda, ha lelkesednek érte leánynövendékei, kik kezet csókolnak az agg Mesternek, ha őket homlokon csókolja.6

 

Saját alkotásait nem propagálja. Ezek betanítására nem vállalkozik. Hatalmas pedagógiai sikerének titka a sugalló, ösztönző erőben s a példamutatás meggyőző hatásában keresendő. Lágy s amellett acélos erejű billentő technikája csodálat tárgya. Kovács szerint tanítványai közül ezt senki oly teljességben nem örökli, oly egyéni módon tovább nem fejleszti, mint Szendy Árpád.7

 

Liszt is, mások is belátják, hogy a legfelsőbb zenei kiképzés helyes irányítását csak állami szerv vállalhatja. A magán vagy egyesületi kézben nyugvó zeneiskola - amikor kénytelen függő viszonyt fenntartani a tanítványokkal, kik a dologi kiadást fedezik - nem biztosíthatja a tervszerű, jó zenei nevelést. Bár Liszt kezdeményezi az Állami Zeneiskola felállítását, megnyitását azonban el akarja odázni. Talán a rendelkezésre álló tantestülettel nem látja biztosítva az oktatás színvonalát. Liszt ekkor már rutinos pedagógus, 65. évében jár, csaknem félévszázados nevelői múlt birtokosa. Szeretne a legjobb zenei szaktekintélyekkel együttműködni a Zeneakadémián. Bülowot a zongora, Witt-et az egyházzenei szakra szeretné megnyerni, de ez nem sikerül. „A Zeneakadémiával szemben egyelőre várakozási álláspontra helyezkedem. Talán történik még valami kedvező véletlen, amely a következő télre a vágyva vágyott magányos, nyugodt munkát lehetővé teszi számomra, s akadémiai tevékenységemet 1876 novemberéig - amint javasoltam - elodázom. Bülownak és Wittnek azonnal írok, mihelyt Te Trefort miniszter hivatalos leveléről értesítesz”8, írja Augusz Antal barátjának Bécsből, 1875. április 7-én, de sem Bülow, sem Witt nem vállalja a pesti tanítást. Talán részben emiatt nem is jelenik meg a Zeneakadémia 1875. november 14-i ünnepélyes megnyitóján, hanem csupán 1876. február 15-én utazik Pestre, átvéve ennek irányítását. Oktatását március 2-án kezdi el. Az első évben kilenc művésznövendék tanítását vállalja.9 De oktatja a Zeneakadémiára be nem iratkozott hallgatókat is, magyarokon kívül külföldieket is, akik pedagógiai elveit, művészi irányítását elsajátítva hazájukban is továbbterjesztik Liszt játékmódját, művészetét. Tizenegy éven át foglalkozik a Zeneakadémia művészjelöltjeivel, de csak újévtől húsvétig. A tanév többi részében Erkel Ferenc helyettesíti.

 

Számos növendéke, így Juhász Aladár, Aggházy Károly, Almássy Miklós, Ravasz Ilona, Szendy Árpád, Thoman István stb., ösztöndíjban is részesülnek. Legkedvesebb tanítványa Juhász Aladár, kit több ízben szeretne kineveztetni tanárnak a Zeneakadémiára, mert legfontosabbnak tartja a művek kitűnő, példaadó bemutatását. „Véleményem szerint mindenekelőtt szükségünk van egy fiatal virtuóz zongorajátszóra, ki a növendékeknek nehéz darabokat helyesen tud előjátszani. Erre Juhász kiválóan alkalmas” - írja a Mester Erkel Ferenchez címzett levelében 1979. július 14-én.10 Kineveztetése azonban nem sikerül, s Juhász a Budai Zeneakadémia testületébe lép, ahol 30 éven át tanít.

 

Zeneakadémiai működését annyira méltányolják, hogy 1879-ben portréját is megfestetik kora legkiválóbb freskófestőjével, Than Mórral. De nem ez az egyetlen arckép róla. Mintegy 250 egykorú festett, faragott és grafikai úton előállított arcképe ismeretes.11 Örökké kár, hogy zongoraoktatási módszerét nem rögzíti írásban, nem marad reánk metódusa. Pedig tervezi zongoraiskola kiadását, s ennek kidolgozásával megbízza a Schubert-cég. Csakhogy kézirata elkallódik egykori római növendékének, Janina Olgának kezén, ki Liszttől azon ürüggyel viszi el, hogy elő akarja adni Amerikában.

 

Bár - Bartókhoz hasonlóan - zeneszerzést ex katedra sohasem oktat a Zeneakadémián, mert ezt kezdettől fogva Volkmann Róbert látja el, mégis Ő irányítja kora zeneszerzőinek törekvéseit is. Véleményét várja minden hazai szerző. Mosonyi, akkor még Brand Mihály, Weimarban is felkeresi 1857-ben, kérve véleményét új, Kaiser Max auf der Martinswald című operájáról. Liszt lesújtó bírálata új fordulatot eredményez Mosonyi munkásságában. Felhagy a német romantikusok utánzásával, s ettől kezdve hangvételében magyar kifejezésmódra törekszik. Íme, Mosonyi művészi kifejlődése hirtelen megleli a helyes ösvényt, épp Liszt figyelmeztetése révén.

 

Liszt hagyatékában 62 magyar zeneszerzőnek 275 művét találjuk, amelyek tiszteletpéldányként érkeznek a Mesterhez. Liszt tőle telhetőleg gondosan átnézi a műveket, s jóindulatúan buzdítja az érdemeseket, sokszor levelezőoktatásban is részesítve az erre rászorultakat. Hibáikra figyelmezteti ugyan őket, de vigyáz arra, hogy az egyéni elképzelésnek ne szegje szárnyát.

 

Sokszor segít a küszködőknek. Így meghangszereli a félkarú Zichy Gézának A tündér tava c. balladáját (s az ő hangszerelésében adják is elő Bécsben 1885. január 10-én)12, továbbá hangszereli Mihalovich egyik dalát is, amint kiderül Göllerich életrajzából.13 Ezzel is példázza a helyes, a modern instrumentációt.

 

A Liszt-iskola világhírét növeli D'Albert, Stradal, D'Indy, Sgambati s még számos más külföldi művész, kik végső irányításukban sok döntő impulzust nyernek a Mestertől. A magyar zenekultúra többszörösen hálás lehet Neki, mert a hetvenes-nyolcvanas években a rügyező magyar zenepedagógia hathatós segítséget, kezdeményezőt nyer személyében, így lett világviszonylatban is jelentős a magyar iskola.

Dr. Sonkoly István

 

1. Bartók Béla: Az új magyar zenéről. (Szőllősy-Szabolcsi): Bartók válogatott írásai. M. Kórus k. 1948. 12. l.

2. D'albert: Liszt Ferenc és a mai zongoratanítás. Népművelés VI. (1911) 17-18. sz. 355. 1.

3. Borogyin: Liszt weimari otthonában. Zenetudományi Értesítő 1952. 1. sz. 6. 1.

4. Thoman István: Emlékezések Liszt Ferencről. Muzsika (1929) 1. sz. 18. 1. és Szabolcsi Bence: Liszt Ferenc estéje. (Zenetudomáyni Tanulmányok III. kt. Ak. K)

5. Silotti: Meine Erinnerungen an F. Liszt. Zeitschrift der Internationalen Musikgesellschaft 1913. No. 10-11.

6. Beszélgetés Vargha Vilmával. Pesti Napló, 1935. október 27.

7. Kovács Sándor: Szendy Arpád. Hátrahagyott válogatott írásai. Bp. Rózsavölgyi K. 402. 1.

8. Hankiss János: Liszt F. Válogatott írásai. Bp. Zeneműkiadó 1959. 707. l.

9. Prahács Margit: Liszt zeneakadémiai évei. (Zenetudományi Tanulmányok VII. kt. Szerkeszti Szabolcsi és Bartha) Ak. k. 1959. 438-453 1.

10. Isoz Kálmán: Kiadatlan és ismeretlen Liszt-levelek. Népművelés Liszt-száma (1911) VI. 17-18. sz. 337. 1.

11.Csatkai Endre: Liszt arcképei a művészettörténetben. Magyar Művészet XII; (1936) 172-177. 1.

12. Isoz Kálmán: Zenei levelek. Bp. Nemzeti Múzeum 1924. 947. sz. 1.

13. Göllerich: Liszt. Berlin 1908. 3 t.