Harminc éves a Kodály Intézet

Pajor Éva interjúja Erdei Péterrel,

az intézet főigazgatójával


– Idén ünnepli megnyitásának 30. évfordulóját a kecskeméti Kodály Intézet. Hogyan értékeli eddigi működésüket?
– A 30 év történetére egyfajta kétarcúság jellemző. A nemzetközi zenepedagógia érdeklődése Kodály iránt nem lanyhul, a hazai lehetőségek, az énekoktatás elismertsége viszont igencsak megfogyatkoztak. Ez nagyon nehéz helyzetet teremtett nemcsak nekünk, hanem minden tanár- illetve továbbképző intézménynek Magyarországon. Az intézet a magyar énektanárok számára általában továbbképzési alkalmakat kínál, a külföldi szakemberek részére pedig a Kodály koncepcióval való elmélyült ismerkedésre adunk lehetőséget teljes tanévre terjedő kurzusainkon.  Ez utóbbi munkát, azt hiszem, nagyon sikeresen folytatja az intézet, hiszen ma már 5 kontinens igen sok országában ismertek Kodály zenei nevelési elvei; egyetemeken, tanárképző intézetekben az ő nevével fémjelzett tantárgyakat oktatnak, kurzusokat tartanak: elismerik azt a szemléletet, amely az érzelmi nevelést az értelmi neveléssel egyenértékűnek tartja.
A másik oldalon sajnos nem számolhatunk be ilyen érdeklődésről, bármennyire is értékes és hasznos tanfolyamokat kínálunk. Az elmúlt 15-20 évben a hazai közoktatásban ugyanis olyan változások mentek végbe, amelyek kimondottan ártottak az ügynek. Már a pályaválasztás előtt álló fiatal sem igen fogja érdeklődését ilyen irányban táplálni. Kontraszelekció működik a pedagógusi, különösen az énektanári pályán. Felmerül persze a kérdés, hogyan lehetséges ez Kodály hazájában, ha annyit beszélünk, írunk a zenei nevelés pozitív személyiségfejlesztő hatásáról, egyáltalán a társadalmi-szociális érzékenységről, a kultúra fontosságáról. Valójában a teljes dekonjunktúra állapotában van a közoktatás Magyarországon. A baj az, hogy az oktatásszervezés, de a szülői társadalom részéről is eltorzultak az iskolával szemben támasztott igények. Az azonnal aprópénzre váltható dolgok elsajátítására koncentráló rendszer kezd kialakulni, amely háttérbe szorítja az erkölcsi nevelést, azt a humanisztikus gondolkodást, amely az általános értékek mellett a magyar hagyományok megismerésének fontosságát hangsúlyozza, különös tekintettel az iskolás kor első éveire. Háttérbe szorulnak alapvető dolgok, amelyeket a kisiskolás gyereknek - hogy egészséges testben egészséges lélek fejlődhessen - először kellene megtanulni: az olvasás, számolás, írás, a jó erkölcs, az éneklés, a torna. Mindeközben óriási túlterhelésről beszélnek. Amikor aztán felvetődik a kérdés, hogy mi az, aminek az órakeretét szűkíteni lehet, jön a takarékoskodás, a hatékonyság kérdése és vele – holott ez óriási tévedés –, az óraszámcsökkentés; így ma az általános iskolásoknak írd és mondd, heti egy énekóra jut. Ami, bár nem semmi, a kodályi elvek alkalmazására esélyt sem ad. Számunkra ez komoly lelkiismereti kérdés, de nem vagyunk országos hatáskörű szerv, csak a magunk eszközeivel tudunk harcolni, a hangunkat hallatni minden olyan fórumon, ahol erre lehetőség nyílik. Meg is tesszük, s emiatt sokszor szembe is kerülünk az úgynevezett „hatalommal”.
– Mindebbe most inkább nem mennék bele. Hogyan készülnek az évfordulóra?
– A Kecskeméti Kodály Iskolával közös szervezésben felújítottuk a még meglévő ének-zenei iskolák találkozóit részben közös platform, fórum kialakítására, másrészt szakmai konzultáció céljából. A rendezvényre április 8. és 10. között kerítettünk sort. Idén a kórusok repertoárját, működését helyeztük a középpontba, de szeretnénk a találkozót ezután aktuális témákkal kétévente rendszeresíteni.
Immár régi, kétévente visszatérő rendezvényünk viszont a Nemzetközi Kodály Szeminárium. 20-24 országból úgy 200 hallgató szokott jelentkezni, köztük itthoni és határon túli magyarok. Ennek keretében idén megszervezzük a korábban itt végzett hallgatók néhány napos találkozóját. Közülük sokan fontos munkakörökben, egyetemi tanszékeken, iskolákban, konzervatóriumokban, kórusok élén dolgoznak a világ minden táján. Minden bizonnyal érdekes színfoltja lesz a szemináriumnak. Végezetül a valós évfordulóra, szeptember végére két napos nemzetközi kongresszust tervezünk az intézet munkáját jól ismerő, illetve a zenepedagógiában komoly eredményt felmutató szakemberek részvételével. E rendezvényt zenei világnapi hangversennyel szeretnénk megkoronázni.
– Közbevetőleg: furcsa fintora a sorsnak, hogy a kecskeméti középiskolai Éneklő Ifjúság idén hiányzott a Tavaszi Fesztivál programjai közül. Tud ennek okairól valamit?
– Csak annyit, hogy a kecskeméti középiskolák ügyének nagy pártfogója, a korábbi hangversenyek szervezője munkahelyet változtatott. Talán egyszerűen arról van szó, hogy most sem energiája, sem ideje nem volt arra, hogy a szervezést folytassa.
– Éppen tőle tudom, hogy idén is elindította a szervezést, ám most nem kapott hozzá pályázati támogatást az önkormányzattól.
– Ezt nem tudtam. A dolog mindenesetre furcsa, mivel a város fontosnak tartja nemcsak Kodály szellemi hagyatékának ápolását – erre koncepciót is kidolgoztatott –, de annak gyakorlati védelméhez is deklaráltan hozzá kíván járulni. Márpedig az Éneklő Ifjúság mozgalom a kodályi hagyaték fontos eleme.
– Állítólag pénz nincs rá, így lehet, hogy ezután csak kétévente támogatja megrendezését az önkormányzat.
– Pedig fontos lenne az évi rendszeresség, hiszen ha csak kétévente kerül sor ilyen találkozóra, egy gimnazista összesen kétszer vehet részt rajta. Sajnos nem ez az egyedüli területe a zenei életnek, ahol a pénztelenség diktál. Bízunk abban, hogy nem elhatározott szándék vezérelte az önkormányzatot, csak a szűkös anyagi helyzet.
– Az intézet nemrégiben csatlakozott szervezetileg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemhez. Hogyan értelmezzük a Zeneakadémia alá szerveződést: előrelépésként, vagy valamiféle intő jelként?
– Mindenképpen pozitív lépésnek tartom. Évtizedek óta keressük a helyünket a felsőoktatási rendszerben. Több alkalommal szóba is került a megoldás az önálló felsőoktatási programindítástól kezdve egyéb, nagyobb intézményi csoportosuláshoz való társulásig. Amióta viszont elindult az Európai Unióhoz való csatlakozás, egyre erőteljesebben merült fel a nemzetközileg elfogadható, egyetemi szintű diploma kiadásának igénye a nálunk tanuló hallgatók részéről. Bármennyire is igaz ugyanis, hogy a Kodály Intézet programjai bizonyos területeken a legmagasabb egyetemi színvonalat képviselik, tehát vonzóak a fiatalok számára, elvégzésükről pusztán tanúsítványt adhatunk. S miután az unióban elhatározott szándék a diplomák egységesítése, úgy éreztük, előbb-utóbb be kell e folyamatba sorolódnunk. Ez a próbálkozásunk szerencsésen találkozott a Zeneakadémia nyitottságával, az egymásra találást pedig az oktatási minisztérium vezetői is pártfogolták. Szó sincs tehát veszélyről.
– Ez a külföldi hallgatóknak lehetőség…
– Egyidejűleg a magyar diploma adásának lehetőségén is dolgozunk; a képzés tehát remélhetőleg a magyar egyetemi polgárok felé is nyitott lesz. Mint mondottam, az Európában általános három lépcsős egyetemi oktatási rendszerhez kívánunk alkalmazkodni – ez három éves alapképzésből, arra épülő, két éves mesterképzésből, s a legmagasabb szintű doktori iskolából áll – a Kodály Intézet pedig a mesterképzés szintjén kapcsolódna a folyamatba kimondottan a kodályi zenepedagógiára koncentráló programmal.
– A végzett, mondjuk ének-történelem szakos tanár, tehát itt folytathatná tanulmányait két éves mesteriskolával. El tudják majd őket helyezni?
– Abban bízunk, igen. Az intézet ugyanis legfeljebb 50 fős iskola működtetésére alkalmas, ám képzésünkkel egyfajta rétegigényt szeretnénk kielégíteni. Archívumunkban ugyanis olyan óriási mennyiségű nemzetközi irodalom gyűlt össze, amely a magyar felsőoktatási intézmények között egyedülálló. Nemcsak olyan személyek, mint például Vásárhelyi Zoltán, vagy Andor Ilona komoly tudományos munkára módot adó hagyatékáról beszélek, hanem a kodályi zenepedagógia nemzetközi terjedésének egyedi, máshol föl nem lelhető dokumentációjáról. Erre az archívumra épülne tehát mesteriskolánk, s azok érdeklődésére számítunk, akik ezekre az eredményekre kíváncsiak.
– Biztosan tanulságos lenne az oktatásvezetés számára is. Engem viszont most az érdekelne, mikor vetődött fel a Zeneakadémia alá szerveződés gondolata.
– A gondolat már vagy 7-8 évvel ezelőtt felvetődött, aztán hosszú ideig vajúdott, mivel mindkét intézmény a saját dolgával volt elfoglalva. A konkrét lépésekre a legutóbbi időszakban került sor, ezekhez a motivációt a nemzetközi tendenciákhoz igazodás szükségessége adta. Nyilvánvalóan személyi tényezők is szerepet játszanak a fejleményekben, ám csak azt mondhatom, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a legutóbbi időszakban nagyon nyitott módon közelített a kérdéshez.
– Örömmel hallom. A zenei életet ugyanis sokszor ma is megosztottnak érezzük a kodályi elvek értékelését illetően. Az elvek persze nem összekeverendők a megvalósítás mikéntjével…
– Nézze, nem szeretnék most erre részletesen kitérni. A téma önmagában megér nem egy, de több beszélgetést. Nekem is vannak olyan tapasztalataim, hogy jeles kollégák meggondolatlan megjegyzésekkel illetik Kodály személyét, zenéjét és pedagógiáját. De hisz a világ sokszínű, ezzel főleg ma, a szabad, demokratikus gondolkodás időszakában együtt kell élni. Csak azt tehetjük, és kell tennünk, hogy a kodályi program értékét minden lehetséges eszközzel és módon felmutatjuk, hogy híveket és támogatókat toborozzunk ügyünknek.