A STARKER JÁNOS GORDONKAVERSENYRŐL

Beszámoló négy díjazott és Mező László zsűri elnök véleménye alapján

2006. március 31. és április 2. között adott ismét otthont a kecskeméti Kodály Iskola a zeneművészeti szakközépiskolások országos Starker János Gordonkaversenyének. Ám nem csak a rendezésből, az elismeréséből is kijutott a vendéglátóknak: az iskola növendékei – Agócs Márta tanítványai – könyvelhették el a legnagyobb sikert: a harmadik korcsoportban Nagy Domonkos első, Pesti Ágota megosztott második helyezést ért el, a második korcsoport győztese Umenhoffer Erik lett, az első korcsoportban pedig megosztott első helyet kapott Mészáros Zsófia. Ráadásként mindkét fiú szereplését Czakó Éva-díjjal jutalmazta a zsűri.
 A siker Erik esetében nem volt nagy meglepetés, ő „csak” ismételte az előző versenyen elért eredményét. (Az abban az időben még Budapesten tanuló Domonkos végzett akkor mögötte). Zsófi bízott a jó helyezésben, de nem számított rá: „Czvik Ildikó ugyanis, akit régóta ismerek, s aki ugyan egy évvel idősebb nálam, de most először egy korcsoportba kerültünk, nagyon jól játszott.” Korábbi különdíjai után Ágotának nagy öröm volt a dobogóra kerülés. Domonkos, bár nagyon szeretett volna első lenni, az eredményt nem merte előre latolgatni. „Most nem izgultam annyira, egyenesen jó érzéssel mentem a színpadra, s úgy éreztem, sikerült a legjobbat nyújtanom. Ha mégsem úgy értékelik, egy időre biztosan elkettyenek, de a második hely is szép. Így viszont fantasztikus érzés a megerősíttetés.”
 Ágota az egyetlen kecskeméti közülük. Ő nagynénjétől, Seöbő Ildikótól tanult alsó fokon csellózni a helyi M. Bodon Pál Zeneiskolában. Szegeden Gárdián Gábor tanítványa volt Zsófi. Hat éves kora óta játszik, s a szolnoki országos versenyen először harmadik, később első helyezett lett. Hét éve jár a kaposvári vonóstáborba Márta nénihez, s ez idő alatt úgy összebarátkoztak, hogy egyértelművé vált, Kecskeméten folytatja tanulmányait. Domonkost alsó fokon Belej Ferenc tanította Budapesten, de már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolából került a városba tizedikes korában. Erik pedig Bajáról, Bellyeiné Horváth Györgyi iskolájából való, akinek sok növendéke ért már el országos sikereket, s ez alkalommal is élőben figyelte az eseményeket. „Szeret minket meghallgatni, tanítványai útját követi.”
 A felkészülésről is faggatózom. „Az év elején jó adag gyakorolnivalót kaptunk; benne a verseny- és vizsgaanyaggal”, „Márta néni csak zúdította ránk a darabokat” (Erik, Domonkos). „Ám csak Karácsony óta készülünk igazán a versenyre”, „addig belekóstolgattunk, a decemberi vizsgán egy-két etűdöt eljátszottunk” (Zsófia, Erik). „Január-februárban Mező László illetve Ádám Károly tanár úr tartott nekünk egy-egy napos kurzust, végül Szegeden, Baján és az iskolában szerepeltünk koncerteken vagy tíz-tizenöt alkalommal” (Ágota). „De a megmérettetések azért vannak, hogy fejlődjünk, s ki bírjuk hozni magunkból a maximumot” (Domonkos). „Saját tapasztalatom, hogy a darab a koncerten éri el a csúcspontját, ott fejlődik a legtöbbet. Nekem épp a versenyre értek be a művek” (Erik).
 A több hónapos kemény munka után öt napot kikapcsolódással, koncentrációval töltöttek. Azért persze gyakoroltak is, csak kevesebbet. Ágota az iskolába járt be. Márta néni azonban nem adott órát, sőt, „mit keresel itt?”-felkiáltással hazaküldte pihenni. Domonkos és Zsófi otthon készültek a hét végére. Csak Erik dolgozott még kicsit: Clemens Hagenhez ment Bécsbe, meghallgatásra. Csütörtökön aztán újból összejöttek, s teljes anyagukat eljátszották a díszteremben.
 A verseny alatt sem szabadott túlzásba vinni a gyakorlást („csak a lényeges apróságokat csiszolgatni” – Erik), bár ez nem mindig sikerült. Ágotának a sorsolás feszültségét kellett nagy hirtelen csellózással levezetnie, Zsófi pedig annyira izgult („azon a héten beszélni sem tudtam normálisan”), hogy az elődöntő előtt édesanyjának kellett „leállítania”, nehogy idő előtt kifárassza magát.
 Hasznos volt egy séta vagy beszélgetés a hozzájuk közel állókkal: volt tanárokkal, szülőkkel, egy-egy osztálytárssal. (Vagy épp az iskolai gondnokkal: „Elsőnek sorsoltak? Sose búsulj, te állítod föl a mércét.”). „Valaki kellett, hogy a nyakába borulhassak a színpadról lefelé jövet. Ha jól sikerült, azért, ha nem, akkor azért.” – árulja el Ágota.
 Egymás föllépéseit igyekeztek meghallgatni, a társakat biztatni. Másokéit inkább kerülték. „Nem szoktam belehallgatni a saját korcsoportomba. Tudom, mit akarok, s ha a legjobbat kihoztam magamból, a többi nem rajtam múlik. Nem is akarok idegeskedni. Más dolog egy kurzus, ott egymás hibáiból is tanulhatunk. Általában jóban is vagyunk. A magam részéről kerülök mindenfajta ellenséges kisugárzást. Bár mi már zsebre vágtunk ilyesfajta megnyilvánulásokat.” – mondja Erik.
 S hogy milyen tanár Márta néni, mi a titka sikereinek? Ő állítja, a titok létezik, csakhogy nem árulja el. A közszerepléstől is idegenkedik. Így a tanítványoknál kell folytatni a nyomozást. „Nem tudok rejtélyről.” – csodálkozik Domonkos. – „Egyszerűen jó tanár, tehetséges diákokat vesz föl, rengeteg anyagot ad, rengeteg órát tart külön is. Amik alól csak a verseny előtt lehetett kibúvó, ha már nagyon fáradtak voltunk. A hét három napján, amikor Kecskeméten tanít, amolyan ’versenyistálló’ működik az iskolában, szinte minden a csellóról szól reggel héttől este nyolcig. Rövid a póráz is: ha hibásat, neki nem tetszőt hall tanítás közben a szomszéd teremből, átjön és emlékeztet, mit hogyan is kellene gyakorolnunk. Különleges, szubjektív pedagógusnak tartom, kedvesnek is, bár kemény, szigorú, s ezért nem mindenki szereti.” – „A tanév elején kiválasztott anyagból sem enged; szisztematikusan haladunk velük, s ha valami nem fér a szorgalmi időszakba, azt nyáron pótoljuk.” – egészíti ki Erik.
 A következő kecskeméti erőpróba két év múlva várható. Zsófi azon is indulni szeretne, de addig egy horvátországi nemzetközi versenyre is elmenne. Erik inkább külföldiekkel mérettetné már össze tudását. A nagyok pedig azóta már el is búcsúztak az iskolától: Ágota Sin Katalinhoz került a szegedi egyetemi tagozatra, Domonkos Ginzel professzorhoz Münchenbe.
 Távoli elképzeléseikben a szólókarrier a cél. Erik „a legmagasabb szintű tudásra tör a lehető legsikeresebb pályafutás érdekében”. De mindannyian kedvet éreznek a kamarazenéléshez és a minél magasabb szintű tanításhoz is - Domonkos egyenesen „doppingolja”, ha elmagyarázhatja, mit, hogyan és miért úgy játszik -, Zsófi és Erik pedig a zenekari munkában is örömét leli. 
 Hogy mi hajtja őket, miért e pálya mellett döntöttek? Erik így kommentálja: „Nem kellett engem nagyon motiválni, szerettem a csellót és kész. Szívesen játszottam, s Györgyi néni nyaranta is foglalkozott velem. Mindent megtett értünk, segített hangszert, vonót is szerezni. A sikerek pedig hamar jöttek, negyedikes koromban, első országos versenyemen második helyezett lettem. A pálya mellett valójában nem döntöttem, az jött magától: ha jól megy, miért ne folytassam. A tanulás, a sport is érdekel, régebben elég jó szinten fociztam, ma azonban kevés időm marad rájuk. A kezemre is vigyáznom kell.” „A koncertélmények is fontosak, jó dolog szerepelni.” – teszi hozzá Ágota. A mozgás pedig Domonkos számára is fontos. Ha ideje engedné, bátyja útját követve kerékpározna.
 Szívesen beszélnek hangszerükről, mindegyikük szereti „társát”: kezesnek tartja, s elégedett a belőle elővarázsolható hanggal. Domonkosé egészen fiatal, négy éves, napról napra érik még a hangja. Ágotáé sem sokkal éltesebb, 2000-ben készült román cselló, a szokásosnál rövidebb, ám testesebb. Zsófié már idősebb, úgy huszonöt, de vonós instrumentumnál még ez is serdülőkor. Erik viszont még nem ismerhette meg sajátját lévén, hogy csak most készül, ám az addig is kölcsön kapott hangszerről nagy elismeréssel szól. 
 Egyikük sem magántanuló, bár Erik még gondolkodik rajta. Az előző verseny előtt elhagyta a közismereti órákat, most mégis jobbnak látta a tanulásra is időt szánni. Az iskolában egyébként is remekül érzik magukat. „Nem bántam meg, hogy Kecskemétre jöttem. Erős mind a közismereti, mind a zenei képzés. Itt van lehetőség gyakorolni is, s a közösség is jó. A barátság és a versenyszellem jól megférnek egymással.” – nyilatkozik Zsófi. Erik az iskolai morált is dicséri, Domonkos ugyancsak a közösségekről beszél: „A csellisták között nagyon jó a légkör, nincs hátbatámadás, kibeszélés, az osztályban is szeretettel vett körül a többség. Közülük néhány nagyon jó barátom lett, egyikük persze Erik.”
 A nyitókoncertről szuperlatívuszokban fogalmaznak. „Óriási volt. A technikája fantasztikus, a csellóhangja gyönyörű. Bach D-dúr szvitjét különösen élveztem az előadásában.” – így Zsófi. Erik szerint Perényi Miklós koncertjei mindig fantasztikus élményt jelentenek, brilliánsan kezeli a hangszert, s olyan atmoszférát teremt, amilyet csak a legjobbak tudnak. Ágota elárulja: „Az egyik próbára Márta néni segítségével sikerült belógnunk, így a koncerten már ismerős volt minden dallam. A D-dúr szvitnél azonban megszűnt minden mocorgás, szinte megállt a levegő, ahogy rázendített.” Domonkos is le volt nyűgözve, számára a Farkas Ferenc-mű volt a legérdekesebb, ám a koncert nagyszerűen ráhangolta az egész versenyre is.

* * *

És hogyan értékeli a háromnapos erőpróbát a zsűri elnöke, Mező László?
 – Magyarországon ez az egyedüli középiskolai verseny a gordonkásoknak. A mostani jól szervezett, nívós volt, bár lehetett volna kicsit „tágasabb”. Több időre lett volna szüksége a versenyzőknek a fordulók között, s a záró hangverseny is hiányzott. A nyertesek ennek tán örülhettek - fáradtak voltak, már jól esett lazítaniuk -, de a méltó befejezéshez hozzátartozna a gálakoncert. Biztosan anyagi okok állnak a háttérben, a jövőben mégis megoldást kellene találni. Díjat viszont rengeteget oszthattunk. Starker János igen nagyvonalú a Czakó Éva-díjjal – Isten tartsa meg sokáig őt és jó szokását –, de az egyéb különdíjakkal sem kellett a zsűrinek „spórolni”. A helyezési sorrendet illetően egyébként – ami meglehetősen ritka – semmi vita nem volt közöttünk.
 Külön öröm, hogy a Kodály Iskolában egy nemrég fölfedezett és kiadott Kodály-mű, a Lírikus románc lehetett az első korcsoport egyik kötelező darabja. A kompozícióról eddig nem tudtunk, 16 évesen írta a mester, de nem adatta ki. Özvegye azonban most hozzájárult a publikáláshoz, s ezzel szép opuszt kaphattunk a kezünkbe. Gondolom, a következő versenyekről sem fog hiányozni.
 Egyenletes és magas volt a színvonal. Mindenki jól fölkészült, kiugró memóriahiba – bár e korosztálynál elő szokott fordulni – nem volt. A dobogósok rendkívül kiegyensúlyozottan teljesítettek, Umenhoffer Erik és Nagy Domonkos kitűnően. Ígéretes tehetségeket – például a pécsi Fülöp Gergelyt és Lovász Tamást – is megismerhettünk. Az utánpótlással igazán elégedettek lehetünk.
 A tanárok kiválóan felkészítették tanítványaikat, s a helyszínen is segítették őket. Agócs Márta pedagógiai munkáját tekintve a csúcson van; akiket versenyre, felsőbb iskolába küld, mind nagyszerűen teljesítenek. Ragyogó fiatalabb tehetségek – mint a 13 éves Kokas Dóri - is nevelkednek a szárnyai alatt, de magam is csak dicsérhetem Jámbor Jankát, aki ugyancsak tőle került zeneakadémiai osztályomba, a rendkívüli tehetségek közé, s nagyon szépen megállja a helyét. (Vele épp a horvátországi Porečbe, az Antonio Janigro nemzetközi ifjúsági versenyre készülünk.) Ki kell emelni még Kardosné Kemény Krisztinát, akinek ugyancsak arattak csellistái, de meg kell említeni Pálkövi Antal, Papp László, Pertorini Rezső és Szilvásy László fáradozását is. Külön köszönet illeti a zongorakísérőket. Csellistákat kísérni nehezebb, mint hegedűsöket - vigyázniuk kell, nehogy elfedjék a cselló hangját -, de közreműködésük minden igényt kielégített.
 – A hazai siker vajon mire elég a nemzetközi porondon?
 – Nem lehet jósolni, legfeljebb az egyéniségeket megsejteni. E korosztály, különösen az első-második korcsoportbeliek még kialakulatlan egyéniségek, igen változó teljesítményre képesek. A jobb eredményekkel rendelkezők néha eltűnnek a látómezőnkből, a második-harmadik díjasok meg kitartó munkával beérnek. Mindazonáltal meglepő, hogy serdülőkorúak mennyire jól helyt tudnak állni, milyen jó idegzettel szerepelnek nemzetközi pódiumokon is. Az egyik párizsi Rosztropovics versenyen például egy 13 éves Dél-koreai lány nyerte az első díjat, de a legutóbbi, a 2005-ös budapesti Popper-versenyen is fiatalok arattak: Várdai Pisti kapott megosztott első díjat Elizabeta Szuscsenkóval. S hogy milyen nagy különbségeket okozhatnak kis eltérések a pillanatnyi teljesítményben, ezáltal az eredményben is, jelzi, hogy az orosz lány két hónappal később, a párizsi versenyen hatodik lett.
 A poreči versennyel egy időben rendezik egyébként a várpalotai nemzetközi Popper-versenyt. Sokan kezdték ott olyanok, akik azóta nemzetközi szinten is letették a garast, és várhatóan most is lesznek kiugró tehetségek. Egy biztos, hihetetlen nagy a konkurencia, nehéz a csellisták dolga.
 A kibontakozáshoz azonban fontos a pedagógus tudása is. Az alapos és szisztematikus középiskolai képzés hiányából ugyanis később egyre nagyobb különbségek lesznek. Sajnos egy kezemen meg tudom számolni azokat is, akik a zeneakadémiai éveket lelkiismeretesen végigdolgozzák. A többi húsz – az egyetemi korosztályról beszélek – lazán veszi, ráérősen, s persze, nem tud eredményeket elérni. Pedig némelyikük komoly tehetség, ám a párizsi vagy a moszkvai (Csajkovszkij-) versenyen mégsem valószínű, hogy esélyesek lehetnének.
 Akik viszont komolyan veszik a munkát, sokakat lepipálnak. Ők lesznek kapósak nemcsak vonósnégyesekbe, zenekarokba, de kamarazenekarokba és szólószerepekre is. Legutóbb a Kertész-fivérek, György és Ottó dolgoztak így.
 – Mi a realitása a szólistakarriernek a csellisták körében, mennyire telített a pálya?
 – Ez már nem zenei kérdés, sokkal inkább menedzselés és szerencse dolga. Aki díjat nyer valahol, annak ugyan a Rádió, esetleg a televízió kínál bemutatkozási lehetőséget, netán a minisztérium kiajánlja külföldi szereplésre is, de több esélyhez csak az ügyesebbek juthatnak. Mások is rendelkeznek például Kelemen Barnabáséhoz hasonló kvalitásokkal, ám az ő menedzser édesapja sokat tehetett fia karrierjének építéséért. Ahol viszont nincs ilyen szülő, ott kevesebb a lehetőség.

 Foglaljuk össze végül, kik és hogyan döntöttek a IX. Starker János országos gordonkaversenyen. 

A zsűri tagjai: 
Mező László – Kossuth-díjas gordonkaművész, a Bartók vonósnégyes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a bíráló bizottság elnöke,
Ádám Károly – gordonkaművész, főiskolai tanár,
Csurgay István – gordonkaművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője, egyetemi docens,
Sin Katalin – gordonkaművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának tanszékvezető docense,
Tichy Antal – gordonkaművész, a Római Művészeti Akadémia professzora, a Római Rádió Szimfonikus Zenekara és a Velencei Teatro La Fenice zenekarának szólócsellistája.

Díjazottak – I. korcsoport:

1. díj:  Mészáros Zsófia – Kecskemét, Kodály Iskola – Tanára: Agócs Márta
  Czvik Ildikó – Bp., Bartók B. ZSZKI és G.  – T.: Kardosné Kemény Krisztina
2. díj:  A zsűri nem adta ki.
3. díj: Németh Andrea – Szombathely, Művészeti SZKI és G. – T.: Pálkövi Antal
  Fülöp Gergely – Bp., Weiner L. ZSZKI – T.: Kardosné Kemény Krisztina
  Lovász Tamás – Bp., Bartók B. ZSZKI és G. – T.: Pertorini Rezső

II. korcsoport:
1. díj:  Umenhoffer Erik – Kecskemét, Kodály Iskola – T.: Agócs Márta
2. díj: Migróczi Tamás – Bp., Bartók B. ZSZKI és G. – T.: Kardosné Kemény Krisztina
  Stankovsky Endre – Szombathely, Művészeti SZKI és G. – T.: Pálkövi Antal
3. díj: A zsűri nem adta ki.

III. korcsoport:
1. díj:  Nagy Domonkos – Kecskemét, Kodály Iskola – T.: Agócs Márta
2. díj: Pesti Ágota – Kecskemét, Kodály Iskola – T.: Agócs Márta
  Kádár Orsolya – Debrecen, Kodály Z. ZSZKI – T.: Papp László
(E korcsoportban nem volt több döntőbe jutott versenyző.)

A Czakó Éva-díjat – Starker János gordonkaművész felajánlását – nyerték:
  Umenhoffer Erik és Nagy Domonkos – Kecskemét, Kodály Iskola – Tanáruk: Agócs Márta.
 A felkészítő tanárok közül különdíjat kapott: Agócs Márta, Kardosné Kemény Krisztina, Pálkövi Antal, Papp László, Pertorini Rezső és Szilvásy László.
 A zongorakísérők közül különdíjat kapott: Béresné Kassai Ágnes, Gerhát László, Kovács Kálmán, Nagy Gábor, Rubin Márta, Taraszova Marianna és Vlasitsné Kardos Éva.