Pallagi Judit

„Ezen a versenyen mindenki nyert, nemcsak a díjazottak”. Hányszor hangzik el ez a mondat a nehéz helyzetben lévő zsűri zárszavában!
 Mint minden közhely, ez is nagy igazságot rejt. Azért ragadtam tollat, mert úgy hiszem lehetne tenni azért, hogy valóban így legyen; a nem díjazott növendékek és tanáraik ne keserű szájízzel, találgatásokkal, csalódva menjenek haza.
 Mit vittek haza eddig a gyerekek? Egy szép vidéki város megismerését, vendég- és kultúra szeretetét. Fellépési tapasztalatot, néhány kellemes, izgalmas napot. Találkozást régi szakmabeli ismerősökkel, kikapcsolódást. Új ismeretségek kötődnek a növendékek között.
 Mi az a fontos dolog, amivel minden verseny adós marad?
 Hadd idézzek fel Önöknek egy személyes élményemet 1988-ból, a Llangollen-i Nemzetközi Kórusversenyről. Örökre belémivódott egy olyan ideális zsűrizés, amely után minden amatőr kórustag, de a profi karvezetők is egy magas színvonalú, de mindenki számára érthető szakmai továbbképzés élményével lettek gazdagabbak. Először is a zsűri ismertette az értékelés kritériumait művekre lebontva. Tehát nem a kórusról sommásan, hanem a produkciókról alkotott véleményt. Másrészt evvel színt vallott, vagyis saját ízlését, követelményeit szavakba öntötte. Ezek után minden szereplő kórus produkcióját (kórusonként 3 mű) 2-3 tőmondatban értékelték. A legjobbnak ítélt produkciók hibáira is kitértek, illetve a legkisebb pontszámot elért produkció erényeit is megemlítették. Ezután következtek a pontszámok. Mindeközben mindenki összevethette saját véleményét pontról pontra a zsűri véleményével. Az egész nem vett igénybe 60 percnél többet, 34 kórus, 102 mű előadását elemezték ily módon. Az utolsó mű elhangzása után szintén nem telt el egy óránál hosszabb idő a zsűri értékelésének megkezdéséig. Ez csak úgy volt lehetséges, ha a pontozás és az értékelés folyamatosan folyt és az egy óra csak az összegzésre és a fogalmazás pontosítására kellhetett.
 Nekem akkor ez maga volt a lefegyverzően magas színvonalú szaktudás és a demokrácia: az angol amatőrkórusmozgalom „terméke”.
 Valami ilyesmire vágyom, illetve erre törekedtem, eddig nagyon szerény eredménnyel. (Szaktanácsadóként budapesti versenyeket szerveztem, országos versenyek szakmai előkészítésében vettem részt, illetve zsűriztem több versenyen.) Félreértés ne essék, senkit nem támadok. A mélyen tisztelt zsűri azt teszi, amire felkérik. Saját tapasztalatom az, hogy lelkesen és örömmel figyelik a fiatal tehetségek szárnypróbálgatásait. A rendező szervektől pedig nem elvárható, hogy ilyen mélységig jártasak legyenek szakmai kérdésekben. A tanulmányi versenyeket manapság sok iskola továbbképzésként tartja számon és támogatja. Ez még egy indok a zsűri részletes, nyilvános értékelésére. Ellenérvként szokott elhangzani, hogy ne bántsuk meg azokat, akik gyenge pontszámot értek el. Az igazság soha nem sértő. Ha van ötven résztvevő és három díjazott, sokkal sértőbb annak a negyvenhétnek a negligálása, akik közül a negyedik és az ötvenedik közötti különbség nyilván éppolyan említésre méltó, mint az első és a harmadik közötti különbség.
 Szakmai haszonnal járna az a tapasztalat is, hogy minden zsűri más és más. Nemcsak, hogy tévedhet de ha nem téved akkor is új és új szempontok merülnek fel. Ez az igazi gazdagság, amit gyakorló művészek tudnak átadni az ifjú generációnak. Amíg minden zsűri csak kiválasztja a legjobb hármat, addig valami szelíd bíróság szerepét játssza.
 A részletes értékelés sok vonatkozásban demokratikusabb, mert az igazság árnyaltabb képét adná: az ilyen tanulmányi versenyek díjazottjai még sok-sok hibával is rendelkezhetnek, ezt is jó tudni és az első hely kiemeli őket egy adott pillanatban véletlenszerűen összejött versenyzői körből a többiekkel összehasonlítva. A részletes értékelés pedig egy reálisabb tükröt, a művek üzenetének a tolmácsolásában elért eredményeiket hangsúlyozza.
 Egy ilyen versenyt közpénzből rendeznek s a résztvevő tanárok és növendékek részvételi díját és a nevezési díjat is (nagyrészt) az iskola fizeti. Ezeknek a pénzeknek a szakmai haszonná fordítása és megkövetelné egy mélyebb elemzés lehetőségét.
 Sommásan: szükség lenne arra, hogy a zsűrit minden produkcióra kiterjedő részletes értékelésre kérjék fel. A pontszámokat nyilvánosan függesszék ki. Az értékelésnek megfelelő helyi és időbeli keretet biztosítsanak.
 Ha már egyszer tollat ragadtam, hadd adjak hangot a versenyekkel kapcsolatos további gondolataimnak, különös tekintettel arra, hogy a versenyek közönség előtt zajlanak és a legtöbb résztvevő számára a szokásos szűkebb körű (nagyrészt ismerősökből álló) közönséghez képest ez egy igazi (ismeretlenekből álló) közönség. Miért fontos ez?
 Mert a közönség is arra vágyik, hogy a zsűri döntésében igazolva lássa saját véleményét! Ez persze látszólag naiv kérdésfelvetés. Én mégis valós problémát látok itt. A közönség élményre vágyik, a zsűri sokszor a teljesítményt díjazza, és hiába az élmény, ha az illető versenyző nem alkalmas a pályára. Ez persze, hogy úgy mondjam világnézeti kérdés. Én személy szerint annak a híve vagyok, hogy a felvételi vizsga és a versenyek célja ne legyen ugyanaz. A verseny követelményei magasabbak és alacsonyabbak is egy felvételinél. Magasabbak, mert művészi élményt kell nyújtani, alacsonyabbak, mert nem kell pályaalkalmasságot bizonyító teljesítményt nyújtani (hangerő, hangterjedelem, technikai tudás dolgában). Elég a vállalt művet művészien tolmácsolni.
 Jó lenne, ha össze lehetne hangolni a különböző városok által szervezett versenyeket. És talán nem csak időben. Lehet, hogy jól járna az egész szakma, ha tudatosan különböző célokat vállalnának fel a különböző versenyek.
 Hiszen van ahol iskolatípusok, van ahol korosztályok szerint hirdetik meg a versenyeket. Előnye és hátránya mindkettőnek van. Nagy kérdés a versenyanyag kiírása is. Feltétlenül segítene ezen technikainak látszó kérdések eldöntésénél, ha tudnánk szakmai szempontból, hogy mit célozunk meg egy versennyel. Ez persze egy magasabb lépcsőfok és itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmondjam milyen nagy dolog ez, hogy annyi lelkes, az énekkultúrának elkötelezett szervező, város, kolléga és növendék tett eddig olyan sokat, hogy van miről gondolkodni, van mit továbbfejleszteni.
 A versenyeket hallgatva sokszor jutok magamban arra a sommás következtetésre, hogy hál’ Istennek egyre több a jó énekes (alig akad egy-egy hamis hang, jó a szövegmondás, nincsenek nyakon kidagadó erek). Elégedett aggyal és füllel veszem őket lajstromba, mígnem egyszer csak a sok énekes között megjelenik egy jó zenész, amikor is a szívem is megmelegszik (hála Mozartnak, Händelnek, stb.). Amikor először volt módomban versenyt rendezni, éppen Mozart évforduló volt. Persze kötelező volt Mozartot énekelni. Persze mindenki el is vérzett rajta.
 Rájöttem azóta, hogy nem jó ötlet. Hiszen, ahelyett, hogy a versenyzők bizonyíthatnák, hogy tudnak Mozartot énekelni, csak avval a szomorú, különbségtételre nem alkalmas ténnyel szembesülünk, hogy 50 versenyző közül egynek sikerül.
 Azóta mást is tapasztaltam. Hogy a XX. századi zene mennyi életet lehel az iskolásnak látszó versenyzőkbe. Mert a jó énekeshez kéne a jó zenész, de a jó előadó is és a személyiség ereje. E két utóbbi kvalitást pedig megöli az akadémikus közelítés, az unásig ismert muzeális tananyag. Summa summárum a versenyek anyagának is nyitni kéne.
 Két dolgot hadd idézzek véleményem alátámasztására.
 József Attila írja egy helyen: Bartókból kell megérteni Bachot és nem fordítva.
 Azon kevesek, akikkel osztozhattam az idei operavizsga csodálatos élményében (Poulenc: Theresias keblei) gondolom egyetértenek velem. Az ifjú énekesek felfedezhettek és továbbadhattak a közönségnek valami újat, újraalkottak. Nem pedig ezredikként nekifutottak az unásig ismert ária tüzes karikájának az Erkel Színház sivár színpadán. Messzire kanyarodtam a jászberényi versenytől.
 Gondolkoztam, hogy pár szóval bemutatkozzak-e írásom elején vagy végén az olvasók népes táborának, akik nem ismernek. De ha gondolataim nem állják meg a helyüket, akkor úgyis hiába bizonyítom a kompetenciámat.
 Remélem nem így van és kollégákban, szervezőkben, s mindazokban akiket illet, visszhangra találnak szavaim és együtt sikerül jobbítani „közös dolgainkat”.
Pallagi Judit a Tóth Aladár Zeneiskola magánének tanára

A Jászberényi Székely Mihály Énekes Találkozó díjazottjai

A zsűri tagjai voltak: 
Gregor József operaénekes – a zsűri elnöke, Kalmár Magda operaénekes és Maros Gábor operaénekes.

Első kategória – alapfok – zeneiskola

I. Lami Klára – Tóth Aladár Zeneiskola – felkészítő tanár: Pallagi Judit,
 zongorakísérő: Feketéné Kurcsinka Erzsébet
II. Kun Ágnes Anna – Járdányi Pál Zeneiskola – felkészítő tanár: Schultz Katalin,   zongorakísérő: Oláhné Horváth Ildikó
III. Sebestyén Miklós – Tóth Aladár Zeneiskola – felkészítő tanár: Pallagi Judit,    zongorakísérő: Feketéné Kurcsinka Erzsébet

További eredmények: 

Középfok
Megosztott I. díj – Szent István király Zeneművészeti Szakközépiskola
 Bichner Szabolcs – felkészítő tanár: Hormai József, 
 zongorakísérő: Szőke Katalin
 Balog Tímea – felkészítő tanár: Létay Kiss Gabriella, 
 zongorakísérő: Pál Judit

Megosztott II. díj
 Dezső Gabriella – Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola – felkészítő tanár: 
 Deliné Soós Ágnes, zongorakísérő: Borsody László
 Mikecz Kornél – Szent István király Zeneművészeti Szakközépiskola – felkészítő   tanár: Adrigán Judit, zongorakísérő: Freymann Magda

Megosztott III. díj
 Csővári Csilla – Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola – felkészítő tanár: 
 Bikfalvy Júlia, zongorakísérő: Nagy Márta
 Vecsey Gyula – Győri Zeneművészeti Szakközépiskola – felkészítő tanár: 
 Horváth Jenő Kálmán, zongorán kísér: Ivántsó Tünde

III. kategória
 Mercs Angéla – Debreceni Zeneművészeti Főiskola – felkészítő tanár: 
 Mohos Nagy Éva, zongorán kísér: Böszörményi Judit
 Dónusz Katalin – Debreceni Zeneművészeti Főiskola – felkészítő tanár: 
 Raicsné Szerdahelyi Éva, zongorán kísér: Zsákai Zsuzsa
 Hámori Szabolcs – Miskolci Zeneművészeti Főiskola – felkészítő tanár: 
 Schultz Katalin, zongorán kísér: Hegedűs Gönczy Katalin

A verseny magas színvonalát jelzi, hogy számos különdíjat is kiadott a zsűri. Legjobb felkészítő tanári díjban részesült: Deliné Soós Ágnes, legjobb zongorakísérői díjban: Szőke Katalin.