„Szeretlek benneteket: ha szükségetek van valamire, csak szóljatok, és ne haragudjatok rám semmiért!” – mondta szelíden, mozgásképtelenül fekve halálos ágyán Anna nénink, és integetett a 90 évesek békességével csendesen, szótlanul, tágranyílt szemmel, ahogy elbúcsúzva utoljára pillantottunk rá vissza kórházi szobájának ajtajából. 
 Integetett, mintha már a másvilágról integetne, vagy egy másik világból, egy olyan világból, ahol csak azok lakhatnak, akik élvezik a szeretet illatát, akik átvergődtek már mindenfajta előítélettől-megkülönböztetéstől megtisztító tűzpróbán, akár a feltétel nélküli segítés árán.
 Hiteles írást tart a kezében az olvasó: Pauk Annának, a Zeneakadémia egykori ének- és zongora szakos növendékének, a nagykanizsai zenepedagógusnak a visszaemlékezéseit erről az időszakról, amelyet még a naprendszerünket meghódító, Holdra-utazó emberi elme sem tudott a mai napig, ennyi évtized után sem, megmagyarázni. De még felfogni sem.
 Ez az írás nemcsak különböző történeteknek az átélő sokirányú tehetségével, érzékeny megfigyelőképességével, az élethez való keveseknek megadott viszonyának nyitottságával megfogalmazott felelevenítése, hanem az indulattól, a mindent összezavaró indulattól mentes, a bűnöst büntetni nem akaró, egészséges jellemnek a példája. Mélyreható közlés, a vaskos-elviselhetetlen tapasztalat felkönnyítése, a túlélni-akarás szentséggé avatása.
 A magányból való kimenekülni-tudás segítségével folytatta életét, hátrahagyva az elfelejthetetlent. Tanítványok, kórusok sokaságát nevelte tovább, életet adott bizalmával, az emberbe vetett hitével, az emberbe, akiben akkorát csalódott. És úgy kísérte zongorával énekeseit, ahogy a legjobbak közül is csak kevesen. Szerényen, csendben, szinte titokban élt közöttünk, valójában névtelenül, tanítványainak sikereiben örvendezve, hálával teli szívvel, hogy mindezt teheti ...
 „Lelkem mélyén soha be nem gyógyuló sebekkel, de emelt fővel és tele jó szándékkal dolgozom, amíg erőmből telik, mindig törekedve arra, hogy hasznos és jó munkát végezzek.”
Budapest, 2001. július 13.