Néhány gondolat a szombathelyi 

X. Koncz János hegedűversenyről


Amikor erről a nagyszerű versenyről írok, mindig eszembe jutnak barátaim, kollégáim, akik megálmodták ezt a versenyt, létrehozták, szellemiségét, céljait meghatározták, megteremtették szakmai és anyagi feltételeit.
Szeretettel gondolok Tibold Ivánra, Lukács Pálra, Halász Ferencre, akik sajnos korán távoztak közülünk, akik nélkül most talán nem is lett volna ilyen szintű, ilyen nívójú, nagyszabású Koncz-verseny.

A verseny a zeneiskolai és szakközépiskolai hegedűsök számára három évenként a legjelentősebb esemény, mindenképpen komoly erőpróba, hiszen az öt korcsoportból négyben kétfordulós, csupán a legkisebbek lépnek egyszer a pódiumra. Úgy éreztem a II. és a III. csoportban, tehát még mindenképpen a kisebbeknél, hogy a második fordulóra a többségük elfáradt, nem tudták megismételni, illetve felülmúlni első fordulóbeli teljesítményüket; talán itt a jövőben szerencsésebb lenne több műből álló egy fordulóban gondolkodni.

Az első három korcsoportban az országos válogatókból bejutott hegedűsök csaknem mindegyike kiválóan felkészült, tanáraik kitűnő munkát végeztek, közülük is kiemelkedőt Sz. Réger Judit, akinek növendékei két első-, egy második- és egy különdíjat nyertek.

A győzteseken kívül a legkisebbek közül kiemelném Jakkel Júlia teljesítményét, nagyon tetszett Lovász Leila és Horváth–Kisrómay Áhim játéka a II. korcsoport első fordulójában, a III. korcsoportban Tornyai Péter az első fordulóban egészen kimagasló hegedülést mutatott be. 

A műsorválasztásnál néha éreztem, hogy a művek meghaladják a gyerekek képességeit; egy–két esetben viszont egyszerűnek, túl könnyűnek tűnt a választott műsor, de azt hiszem, ez mindig előfordul  versenyeken, itt nem lehet semmiféle előírást, szabályozást alkalmazni.

Kiemelkedő színvonalúnak tartottam a három zeneiskolai korcsoportot; mint gyakori zsűritag egyéb hazai és nemzetközi versenyeken, úgy vettem észre, hogy 12–13 éves kor után nem ugyanolyan egyenletes a növendékek fejlődése, teljesítményük ingadozóbb, egyre több probléma jelentkezik.

Legutóbb ezt nyáron a Kloster–Schöntalban rendezett nemzetközi hegedűversenyen (3 korcsoport szerepelt) tapasztaltam, de a Menuhin–versenyen (junior – senior kategóriák) is állandó téma volt a megbeszéléseknél, hogy mi is történik 14 éves kor után. Természetesen magyarázható a változás (ami általában negatív) a kamaszkor nehézségeivel, tanárváltással, iskolaváltással, de azon mindenképpen el kell gondolkodni, hogy miért indult csak öt versenyező a Koncz-verseny IV. korcsoportjában. Itt a zsűri az első díjat nem adta ki, ez is azt mutatja, többet várt volna a két döntőbe került versenyzőtől is. Emlékeim szerint a IV. korcsoportban mindig kevesebben indultak, elképzelhetőnek tartanám, hogy a jövőben a szakközépiskolások egy csoportban szerepeljenek.
 Úgy érzem, a program az  V. korcsoportban volt a legnehezebb. Bach szólószonáta, illetve partita tétel mellett szabadon választott virtuóz mű szerepelt az első fordulóban, Mozart versenymű I. tétele és kortárs mű a másodikban.

A kilenc döntőbe jutott versenyzőt elég nehéz feladat elé állította a Mozart–versenymű előadása. Még mindig akadtak olyanok, akik nem foglalkoztak eléggé az Urtext kiadással, holott ez már hosszú évek óta alapvető követelmény a világon mindenhol, tulajdonképpen nem is fogadják el másképpen az előadásokat  sehol sem. Természetesen az előadási jelek, vonások alapos tanulmányozása után kialakítható más vonás is, de ezeknek az alapvető szándékot, artikulációt, értelmezést mindenképpen tükrözniük kell.

A legszebb hangon ezt Deák Annának sikerült megvalósítania, egyenletes teljesítményével méltán érdemelte meg a győzelmet korcsoportjában.

A kortárs művek előadása már sokkal jobban sikerült. Kocsár Miklós, Papp Lajos, Farkas Ferenc szólóhegedűre írt műveiből választhattak a versenyzők és mindenki nagyon lelkesen, felkészülten, érdekesen adta elő a darabokat; nekem legjobban Pintér Dávid tetszett, aki Farkas Ferenc művét tökéletes biztonsággal, intenzitással, kiválóan adta elő.

A X. Koncz János Hegedűverseny 2001 novemberében kitűnően sikerült. Az alsó és középfok helyzetéről, problémáiról a hegedűsöknél hű keresztmetszetet ad, tükröt tart a további tennivalókhoz. Nagyon nagy köszönettel tartozunk tehát azoknak is végezetül, akik áldozatos munkájukkal a szervezésben és a lebonyolításban részt vettek. Orosz Sándor igazgató úrnak és munkatársainak, Dénes László főiskolai tanárnak, Papp Károlynénak, az OKSZI munkatársának.
A felkészítő tanárok, korrepetitorok munkáját megköszönve minden hegedűsnek további sok sikert kívánok; találkozunk három év múlva Szombathelyen a XI. Koncz János Hegedűversenyen.

Perényi Eszter
hegedűművész, egyetemi tanár,
a zsűri tagja

Az I. korcsoport versenyének eredménye

I. díj Pusker Júlia, Budapest – Józsefvárosi Zeneiskola, 
 tanára: Sz.Réger Judit

II. díj Langer Ágnes, Gödöllő – Frederick Chopin Zeneiskola, 
 tanára: Béres Ágota

III. díj Jámbor Anna, Kecskemét – Kodály Zoltán Zeneiskola 
 és Zeneművészeti Szakközépiskola, tanára: Pápai Erika

III. díj Jakkel Júlia, Gyöngyös – Pátzay János Zeneiskola 
 tanára: Szabó Viola

Különdíj: Tóth Bence, Budapest – Molnár Antal Zeneiskola 
   tanára: Horváth Sándorné

Különdíj: Szuromi Borbála, Budapest – Józsefvárosi Zeneiskola 
   tanára: Sz. Réger Judit

Különdíj: Makó Brigitta, Budapest – Tóth Aladár Zeneiskola 
   tanára: Ácsné Szily Éva
A II. korcsoport versenyének eredménye

   Dicséretet kapott az elődöntőbeli szereplésért:
 Szőke Endre, Debrecen– Simonffy Emil Zeneiskola 
 tanára: dr. Szilasiné Hajdú Éva

I. díj  Diószegi Tamás, Budapest – Kispesti Művészeti Iskola 
 tanára: Jeckel Jánosné
I. díj Nyári László, Budapest – Józsefvárosi Zeneiskola 
 tanára: Sz. Réger Judit
II. díj Horváth–Kisrómay Áhim, Székesfehérvár – Hermann László Zene-
 iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, tanára: Lenkei Gabriella
II. díj Salasovics Norbert, Budapest – Molnár Antal Zeneiskola 
 tanára: Császárné Simon Valéria
Dicséret: Lovász Leila, Gödöllő – Frederick Chopin Zeneiskola 
  tanára: Béres Ágota

A III. korcsoport versenyének eredménye

I. díj Fellegi Anna, Kecskemét – M. Bodor Pál Zeneiskola 
 tanára: Fellegi Jenőné
II. díj Hutás Erzsébet, Budapest – Józsefvárosi Zeneiskola 
 tanára: Sz. Réger Judit
II. díj Dancsó Diána, Budapest – Tóth Aladár Zeneiskola 
 tanára: Ácsné Szily Éva
III. díj Molnár Boglárka, Győr – Liszt Ferenc Zeneiskola 
 tanára: Fertőszegi Ernőné
Különdíj: Tornyai Péter, Szeged – Király-Kőnig Péter Zeneiskola 
 tanára: S. Dobos Márta 

Különdíj: Gyenge Tibor, Szombathely – Bartók Béla Zeneiskola 
 tanára: Kincses Gabriella, Gyenge Tibor

A IV. korcsoport versenyének eredménye
Az elődöntőbeli szereplésért dicséretet kapott:
 Tas Borbála, Debrecen– Simonffy Emil Zeneiskola 
 tanára: Halmay Erzsébet
I. díjat a zsűri nem adott ki
II. díj Bacsovics Nóra, Budapest – Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-
 iskola és Gimnázium, tanára: Kertész István
III. díj Győre Nóra, Veszprém – Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközép-
 iskola, tanára: Bendik Ágota

Az V. korcsoport versenyének eredménye

Dicséretet kapott az elődöntőbeli szereplésért, a Bach mű szép előadásáért:
 Simon Vivien, Budapest – Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-
 iskola és Gimnázium, tanára: Fodor Péterné
 Windberg Anna, Budapest – Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-
 iskola és Gimnázium, tanára: Pichner Teréz

I. díj Deák Anna, Szombathely – Művészeti Szakközépiskola és Gim-
 názium, tanára: Sándor János
II. díj Salasovics Dezső, Budapest – Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-
 iskola és Gimnázium, tanára: Rónaszéki Tamás
III. díj és különdíj:  Horváth István, Győr – Richter János Zeneművészeti 
 Szakközépiskola, tanára: M. Svikruha Márta

Különdíj: Pintér Dávid, Budapest – Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-
 iskola és Gimnázium, tanára: Petőfi Erika
Különdíj:  Stankowsky Eszter, Szombathely – Művészeti Szakközépiskola 
 és Gimnázium, tanára: Kalló Zsolt
Dicséret:  Juhász András, Győr – Richter János Zeneművészeti Szakközép-
   iskola, tanára: M. Svikruha Márta
Dicséret:  Tallián András, Kaposvár – Liszt Ferenc Zeneiskola
    tanára: Kopasz Csilla

A verseny bíráló bizottsága volt:

Kiss András hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a zsűri elnöke; Eduard Gracs hegedűművész, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium professzora, a zsűri társelnöke; Dénes László, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének ny. tanszékvezető docense; Perényi Eszter hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára; Sz. Réger Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének gyakorlatvezető tanára; 
Sándor János koncertmester, a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára;  M. Svikruha Márta, a Széchenyi István Főiskola Művészeti Fakultásának adjunktusa. A zsűri titkára Papp Károlyné, a Kiss Árpád OKSZI zenei szakértője volt.