„Van, akinek az a reform, ha kevesebbe kerül az oktatás” 

Nehéz esztendőnek néznek elébe a zeneoktatással foglalkozó tanárok, de összességében véve mindenki, aki a közalkalmazotti szférában dolgozik, hiszen a kormányzat be akarja fagyasztani a közszféra béreit. A közoktatási reformnak pedig továbbra is lényeges pontja, hogy 2007. szeptember 1-jétől a pedagógusok kötelező óraszáma két órával emelkedik. A tavalyi esztendő végén ezek ellen az intézkedések ellen, valamint a közoktatási intézmények támogatásának jövő évi csökkenése miatt a pedagógusok egy része már sztrájkkal tiltakozott. Az érdekvédelmi szervezetek is nagyon komoly harcot vívtak a 2007-es év költségvetési viták során, hiszen igyekeztek megvédeni a normatívákat a drasztikus csökkentéstől, harcoltak a béremelésért, valamint az óraszámok emelése ellen. A küzdelem részben eredményesen zárult, hiszen a zenei oktatásban nem lett kevesebb, és az egyéb művészeti oktatásban sem az eredeti javaslat szerint alakult normatíva, ráadásul 350 millió forintos kerettel létrehoztak egy alapot, amely a minőségi művészeti oktatás támogatására szolgál. A kialakult helyzetről dr. Gyimesi László, 
a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke, 
a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének a főtitkára beszélt.

 – Az idei, nehéz esztendőben a művészeti oktatással foglalkozó pedagógusok több oldalról is veszélyeztetettek…
 – Sajnos ez így igaz, hiszen érinti őket az általános, a közszférát érintő leépítési szándék,  valamint az az egyáltalán nem elfogadható tendencia, amely az ötvenes évek rosszabb korszakát idézve, termelői és nem termelői ágazatokra osztja a gazdaságot. Nagyon szomorú, de már a politika és az érdekegyeztetés szintjén is megjelent az a mérhetetlenül demagóg gondolkodás, mely szerint az országnak csak az hoz hasznot, aki valamilyen terméket alkot, és nem szellemi munkát végez. A közszférában dolgozók morális leértékelését pedig a politika nem ellensúlyozza kellő módon. Így az érdekeltek védelme még nehezebb, hiszen ha valakinek leértékelik a munkáját, akkor ő lesz a legutolsó személy, aki ennek a tevékenységnek a fontosságáról bárkit is meggyőzhet. Nem volna szabad, hogy ebbe az irányba menjenek a dolgok, hiszen egy kultúrállam, különösen egy demokratikus állam működésének ez a leértékelés minden szempontból árt. Egy európai országban furcsa azt is bizonygatni, hogy igenis szükség van az állami szervezetekre, a köztisztviselőkre, a közalkalmazottakra, hiszen ők azok, akik végrehajtják a kormány programját, vagy éppen elvégzik az olyan alapellátási feladatokat, mint egészség- vagy oktatásügy. A mostanra kialakult helyzetben persze könnyű olyan populista állításokat tenni, hogy azért kerül olyan sokba ez az állam, mert eltartjuk a pedagógusokat és a művészeket. Pedig ez éppen fordítva van. Attól válik egy állam kultúrállammá, hogy a lakosságának ilyen szolgáltatásokat biztosít. Az időben nagyon vissza kellene mennünk ahhoz, hogy olyan korszakokat találjunk, amikor mindez még nem létezett… 
 – A kormányzat azonban reformról beszél, arról, hogy erre a hatalmas rendszerre igazán ráférne már a változtatás… 
 – Ez így, általánosságban igaz, hiszen egyik terület sem tökéletes, szükség volna mindegyiknél igazi átalakításra. Ha azonban a változtatás pénzeszközök kivonásával jár, akkor nem biztos, hogy az eredményt tekintve ugyanarra gondolunk. Van, akinek már az elég reform, ha kevesebbe kerül az oktatás, pedig ha valami olcsóbb, az még nem jelenti azt, hogy jobb minőségű is. De persze nem volt még olyan átalakítási kísérlet, amely nem azt tűzte volna ki a zászlójára, hogy ő jobbat akar, mint amilyen az előző volt… A pedagógusok esetében még nehezebbé teszi a helyzetet az, hogy a munkaidejükre két szabály is vonatkozik. Egyrészt az ő munkaidejük is heti 40 órás, s emellett megvan a heti kötelező óraszámuk. A demagóg érvek mentén a kormány is belesétált abba a csapdába – nem túl helyesen –, hogy úgy vélte, meg kellene nézni, mit csinálnak heti 40 órában a pedagógusok, valóban kitöltik-e a munkaidejüket. Így mérhetetlen ostoba számolgatás kezdődött, hogy mennyi ideig tart a felkészülés órákra, mennyi az iskolán belüli elfoglaltság, s hogy a pedagógusok mennyi időt töltenek a szülőkkel és a tanulókkal. Addig jutott mindez, hogy akár a pedagógusoknak ezeknek az elfoglaltságoknak az adminisztrációját is el kellene végezniük... ahelyett, hogy egy közoktatással foglalkozó, felelős politikus azt mondta volna: a pedagógusok teszik a dolgukat, akkor kell rajtuk számon kérni, hogy hogyan töltik el az idejüket, ha az oktatásban hiányok, problémák mutatkoznak. 
 – Ráadásul a pedagógusok közalkalmazottakként arra sem számíthatnak, hogy a fizetésük ebben az esztendőben emelkedik. Több a munka, a fizetés pedig ugyanannyi marad…
 – A közalkalmazotti béremelésről még folynak az egyeztetések. A helyzetünket azonban az is nehezíti, hogy a korábban említett, demagóg nyilatkozatoknak „köszönhetően” sokan úgy gondolkodnak, a pedagógusok egyébként sem dolgoznak meg a pénzükért, ráadásul nem is olyan régen, 2002-ben 50 %-kal emelték a fizetésüket. 
 – Az infláció azonban ennek az emelésnek reálértékben legalább már a felét elvitte.
 – Nagyjából így van, bár azért az utóbbi években is voltak kisebb, korrekciós lépések. S igaz, hogy ez az 50%-os emelés valóban nagyon jelentősnek számított négy esztendővel ezelőtt, de a fizetések terén az elmaradás is hatalmas volt. Ma egy középes szolgálati idővel rendelkező, felsőfokú végzettségű pedagógus illetménye körülbelül bruttó 150-180 ezer forint, s úgy vélem, azért ez nem olyan óriási összeg. A nem közalkalmazottak körében egy jól működő szervezetben ennyi pénz a legalacsonyabb beosztású alkalmazottaknak jár. A közalkalmazotti béremelésért nagyon keményen küzdünk a következő hetekben, bár már az is látható, hogy a tárgyalások olyan  komoly eredményt nem hozhatnak, de a szakszervezetek legalább a pozíciók megőrzéséért harcolnak. A 2007-es évben ugyanis a kormány 3-4%-os reálbér csökkenést tervezett. Ha 6,5 % -os inflációval számolunk, akkor is legalább 6%-os béremelésre volna szükség. Arról nem is beszélve, hogyha a 6,5%-hoz hozzáadjuk a további terheket, hiszen nő az egészségügyi hozzájárulás mértéke, nőnek az egyéb terhek, az inflációs hatással együtt akár a csökkenés több, mint 10%-os is lehet. Ezért legalább az infláció mértékének megfelelő  illetmény növekedésre volna szükség ahhoz, s akkor mondhatnánk azt, hogy elfogadtuk a kormány által tervezett 3-4%-os reálbércsökkenést. Az országos szakszervezeti konföderációk szintjén megalakult már az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság. Ebben az összes közalkalmazottakat képviselő szakszervezet az országos szövetség útján, amely a mi esetünkben a SZEF, vesz részt, így mi is benne vagyunk. Ha pedig az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tárgyalásai sem vezetnek eredményre, akkor várhatóan a közszféra dolgozói februárban egységesen lépnek sztrájkba.
 – A pedagógusok már tartottak decemberben munkabeszüntetést.
 – Igen, ezt a megmozdulást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezte, de ebben a sztrájkban nem vett részt mindenki, hiszen a pedagógusoknál is több szakszervezet létezik. A PDSZ a közoktatási törvénnyel összefüggésben nem fogadott el néhány felvetést, ahogy mi sem. Csak a különbség az, hogy mi tárgyalásokat folytattunk másokkal erről, ők azonban úgy határoztak, külön is terveznek sztrájkot. Ami az országos bérköveteléseket illeti, az, hogy kormányzat a bérek befagyasztását tervezi, ez nem csak kevesebb pénzt, hanem ennek a területnek a teljes leértékelését is jelenti. Természetesen a szakszervezeti vezetők is megértik az ország mára kialakult, nehéz helyzetét, de nem tartják elfogadhatónak azt, hogy a terhek nagyobbik részét a munkavállalókkal fizettetik meg. Arról nem is beszélve, hogyha közalkalmazotti területen hat százalékos béremelést emlegetünk, ez mindig bruttó összeg, s ennek a fele garantáltan már megy is vissza az államkasszába. 
 – A béremelés hiánya mellett a másik komoly problémát az óraszámemelés jelenti. Ez ugyanis 10 %-kal több gyereket feltételez. 
 – A művészetoktatásban 350-360 ezer gyerek vesz részt. Közülük körülbelül 130 ezren tanulnak zenét. S az egyéni zeneoktatásnál ez az óraszámemelés azért is gond, mert ez azt jelenti, 13 ezer gyerekkel többre volna szükség. A csoportos művészeti oktatásnál viszont a problémát azzal is meg lehet oldani, hogy a lehető legalacsonyabb csoport létszámokkal dolgoznak, s 17 helyett akár csak 15-en vesznek részt az órákon. Így még mindig a jogszabályi határon belül maradnak. A zeneoktatásba viszont az egyik évről a másikra nem lehet 13 ezer gyerekkel többet behozni... Az jelenthet még némi könnyebbséget, hogy van elméleti és gyakorlati képzés, s így itt is lehet csoportokat alkotni. A különböző hangszereknél akkor okoz ez még nehézséget, ha egyébként is kevés a gyerek. Így tényleg megszűnhet néhány állás. A pedagógusok közül ezért annak jobbak az esélyei, aki többszakos. 
 – Így azonban majd fölöslegessé válik jó néhány pedagógus...
 – Elvileg ez igaz, de mindenféle megoldás elképzelhető. Minden helyben, az adott iskolákban dől el minden, hiszen lehet, hogy a fenntartó több pénzt tud adni, így hiába jön az államtól kisebb összeg, mégsem kell megszüntetni állásokat. S persze azért mindenféle tartalék is akad. Sokan a nyugdíjuk mellett tanítanak, s bár igaz, hogy óriási tapasztalatuk kincset ér, ilyen helyzetekben mindig inkább az aktív korúakat kell foglalkoztatni. De ez sajátos műfaj, mert persze előfordulhat az is, hogy a nyugdíjas kolléga miatt jelentkezik olyan sok gyerek, s ha ő nem lesz, akkor már nem lesz annyi jelentkező… Nekem azért az érzésem, hogy ezek az intézkedések nem fognak olyan drámai helyzetet előidézni, és nem szűnnek meg tömegével pedagógusállások. S persze, érzékeny dolog ez, de az iskolák jelentős része már most tudja, hogy mit fog tudni tenni, akár félállásokban is foglalkoztathatja a pedagógusokat. Azért ez egy róka fogta csuka szituáció, hiszen a normatíva nagysága a gyereklétszámtól függ, s ha kevesebb a pedagógus, akkor kevesebb a gyerek, és így a normatívából is kevesebb jut. Emellett nem szűnhet meg az összes hangszeres foglalkozás, hiszen az iskolának is kötelessége, hogy többféle oktatást biztosítson. 
 – S mi a helyzet a normatívákkal? 
 – Jó hír, hogy a zenei normatíva nem változott, és hosszas küzdelem után elértük azt is, hogy a csoportos oktatási normatíva se a tervezett 40 ezer forintra csökkenjen, hanem a 2007-es esztendő első felében legyen 50 ezer. Az itt tervezett csökkentés persze logikusan kapcsolódik a béremelés hiányához, hiszen az állam a normatíván keresztül tudja kifejezni, hogy mennyire tartja fontosnak az adott területet… Az is jó hír, hogy a művészetoktatás terén a javaslataink többsége támogatásra talált. Ilyen például az, hogy a tervezettel ellentétben mégsem emelték négyről ötre a heti kötelező foglalkoztatások számát. Emellett nagyon lényegesnek tartom azt is, hogy a szakmai minőségi értékelés beágyazódik az alapfokú művészeti oktatás rendszerébe. Létrehoztak ugyanis 350 millió forintos kerettel egy alapot, amellyel a minőségi művészeti oktatást támogatják. S ha egy-egy iskola nem vesz részt az önként választható minősítésen, akkor 50%-kal kevesebb normatív támogatást kap. Nem kötelező tehát ebben részt venni, viszont aki kimarad belőle, vagy nem felel meg a minőségi feltételeknek, akkor komoly anyagi hátrányokkal számolhat…