Sulyán Andrea

(A szerző pszichológus és az ELTE BTK Ének-zene Karvezetés Szak II. évfolyamának hallgatója )

PSALMUS HUMANUS NAPOK

    A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2004. március 6-án a Nádor Teremben, március 7-én pedig a Régi Zeneakadémián rendezett konferenciát Integrált művészeti nevelés az iskolában és a családban címmel. A konferencia résztvevői zömében (90%) fiatal főiskolai hallgatók voltak az ország különböző pedagógiai főiskoláiból. A konferencia főszervezője, K. Udvari Katalin kifejezetten örült ennek, mivel a konferencia egyik kiemelt célja pont ennek a korosztálynak a megszólítása, a közös munkába való bevonása, a tapasztalat-átadás volt. Erről szólt Mádl Ferenc köztársasági elnök levele is a konferencia résztvevőihez, melyet Őrfalvy Aladárné olvasott fel a konferencia elején. A konferencia megnyitóján részvett dr. Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkár asszonya, valamint dr. Pálinszki Antal, a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke. A konferencia támogatója volt továbbá a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar UNESCO Bizottság.
    A konferencia mottójául a következő idézet szolgált: „A zene mindenkié. De hogyan tehetjük azzá?” (Kodály Zoltán) Az előadók legnagyobb részben erre a Kodály által föltett kérdésre keresték a választ. Hogyan vihetjük a gyerekekhez közelebb a zenét, hogyan tehetjük személyessé, élményt nyújtó örömforrássá? Hogyan állíthatjuk a zenét az érzelmi nevelés szolgálatába? Hogyan tudnánk mi magunk személyesen tenni azért, hogy mindezek megvalósuljanak?
    Az előadások egy másik nagy csoportja a „Miért?” kérdés köré csoportosult. Miért érdemes? Miért éri meg a fáradságot a – sokszor nagyon kemény – harc, hogy a művészeti nevelés – mint az érzelmi nevelés eszköze – az értelmi neveléssel egyenrangúként legyen elismerve, támogatva.  
    A konferencia mozgatórugója, főszervezője, K. Udvari Katalin a Kecskeméti Ének Zenei Általános Iskola egykori növendékeként, most zenetanárként, az egyesület elnökeként szívügyének tartja a Kodály-módszer továbbélését – többek között azokban a művészetpedagógiai műhelyekben, melyek a Psalmus Humanus Egyesületben is helyet kaptak, illetve bemutatásra kerültek a konferencián. Ezek a művészeti műhelyek „úgy az egészséges, mint a fogyatékossággal élő gyermekek számára lehetővé teszik az örömszerző, művészi élménnyel való találkozást, és a művészeti tevékenységekben való aktív részvételt. Mindezekkel igazolva a gyermekkori művészeti foglalkozások pozitív hatását, és igazolva esztétikai funkciójuk mellett a társadalmi hasznosságukat is.” (Idézet a konferencia meghívójából.)
    A szervező bizottság tagjai voltak továbbá Dr. Pásztor Zsuzsa zenetanár, tudományos kutató (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Tanárképzési és Továbbképzési Központ), Őrfalvy Aladárné főiskolai adjunktus, konduktor, énektanár (Pető András Nevelő és Nevelőképző Intézet), Bubnó Tamás középiskolai énektanár, karvezető (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Egyházzenei Tanszék, művészeti vezető, Budapesti Énekes Iskola), Gadányi György fotóművész, fotótörténész (Képzőművészeti Egyetem).
    Kezdjük elsőként a Miért? kérdésre adott válaszok keresésével – milyen feleletek fogalmazódtak meg az előadások során.
    Dr. Hámori József agykutató, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetének professzora, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke A zenei nevelés szerepe az emberi személyiség kialakításában című előadásában a két agyfélteke eltérő funkcióiról beszélt, továbbá arról, hogy a zene milyen agyi központokat aktivál. Hallhattunk arról, hogy kultúránk dominánsan „bal féltekés”, vagyis a verbalitásra helyezi a hangsúlyt. A jelenlegi iskolarendszer is erre épül, a bal félteke folyamatos „tréningezése” mellett elhanyagolja a jobb félteke fejlesztését. A jobb féltekéhez kötődik a kreativitás, az érzelmek, a humor. Ha ezt a féltekét gyakrabban serkentenénk aktivitásra, az imént felsorolt tulajdonságaink jobban fejlődnének. A zene, az éneklés pedig az egyik legalkalmasabb erre, mert vizsgálatokkal alátámasztott tény, hogy az éneklésnél a bal félteke mellett a jobb félteke is bekapcsolódik az aktivitásba. Tehát az ének-zene az érzelmi nevelés fontos eszköze, s nem elég az értelmet fejleszteni, mindkét féltekét egyenlő arányban kell használni.
    Dr. Barkóczi Ilona pszichológus, professzor emeritus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Személyiség- és Egészséglélektani Tanszékének professzora előadásának címe Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálata volt. Ugyanezzel a címmel jelent meg 1977-ben Barkóczi professzor asszonynak Pléh Csabával közösen írt könyve (Barkóczi, I., Pléh Cs., [1977] Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai  hatásvizsgálata, Bács Megyei Lapkiadó V., Kecskemét), melyben az első – kecskeméti – Kodály-iskola tanulói szolgáltak négy éven keresztül kísérleti csoportként, akiket minden évben a kutatók nem Kodály-módszer szerint tanuló diákokkal hasonlítottak össze. A négy év során a magasabb szociális státuszú csoportok intelligenciaszintben mindvégig megtartották fölényüket az alacsony szociális státuszú csoportokkal szemben. A kreativitásban azonban a zenei nevelés fejlesztő hatása egyértelmű volt. Ez a hatás megmutatkozott az évenként alkalmazott kreativitástesztek három fő mutatójában: a gondolkodás fluenciájában (folyékonyság), flexibilitásában (hajlékonyság), originalitásában (eredetiség) is. Érdekes volt a professzor asszony vezetésével végzett 1969–1973-as kutatás összehasonlítása egy 2003-as vizsgálattal, amelynek keretében e sorok írója megismételte ugyanazokat a vizsgálatokat Budapesten, modernebb tesztekkel, összesen 256 hatodik osztályos tanulóval, melynek egyik fele Kodály-módszerrel, emelt óraszámban tanult éneket (kísérleti csoport), másik fele nyelvi, testnevelés, vagy „normál” osztály tanulója volt (kontroll csoport). Vajon a zene – mint komplex személyiségfejlesztő eszköz – kifejti-e Kodály Zoltán által elképzelt hatását most, harminc évvel később, jelentős társadalmi és politikai változások után, a 21. század kezdetén – és vajon igényesebb, kiegyensúlyozottabb felnőttkor felé indítja-e el a gyermekeket? A vizsgálat eredményei számos területen megerősítik a felvetést: az intenzív zenei nevelésben részesülő hatodik osztályos gyermekek ma is kreatívabbak, aktívabbak, kompetensebbnek érzik magukat, fejlettebb erkölcsi érzékkel rendelkeznek, mint az intenzív zenei nevelésben nem részesülő hatodik osztályos gyermekek. Ugyanakkor az intelligenciában – mint ahogy a kecskeméti vizsgálatban sem – ebben a vizsgálatban sem jelentkezett szignifikáns eltérés a csoportok között.
    Dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus, a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ Alternatív Továbbképzési Igazgatóság vezetője Értelmi intelligencia, érzelmi intelligencia című előadását videofelvételről volt lehetőségünk megtekinteni, de a közönséget ez egyáltalán nem akadályozta a tartalmi mondanivaló megfontolásában, és elmélyülten hallgatta a szuggesztív előadót. Arról beszélt, hogy az iskolai nevelés kezdetén még tudták, hogy az érzelmi nevelés ugyanolyan fontos, mint az értelmi nevelés. Manapság az érzelmi nevelés egyre inkább háttérbe szorul, pedig az életben való boldoguláshoz az értelmi intelligencia (IQ) helyett sokkal inkább az érzelmi intelligenciára (EQ) van szükség. Ma a művészeti nevelés az egyetlen, ami az érzelmi nevelést célozza meg. Fontos az is, hogy a gyermekek a művészetet ne mint „művelődési anyagot” éljék meg, hanem valódi élményként tudjon beléjük vésődni. Sajnos az osztályozás nem nagyon válik az érzelmi nevelés előnyére. Manapság gyakran beszélnek az integrációról, a valamilyen szempontból „más” gyerekek beillesztéséről „normál” közösségekbe. Ez is leginkább a művészeti nevelésen keresztül megvalósítható, mivel ezek a gyerekek lehet, hogy nem tudják azt az egy jó megoldást az adott feladatra, amelyhez számos adottság, képesség megfelelő összerendezettsége kell, de tudnak valami mást, sokszor sokkal eredetibbet, kreatívabbat, érdekesebbet, mint a hagyományos „jó tanulók”.
    Gilbert de Greeve (Belgium) zongoraművész, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke előadását meglepetésünkre magyar nyelven hallhattuk. Nagyon érdekes volt hallani, hogyan látják hazánkat – Kodály szülőhazáját – határainkon kívül. Magyarország nem sokkal ezelőtt még modellértékű volt a zenei nevelésében: a naponkénti énekórák, az ének-zene tantárgy egyenrangúként kezelése a többi tantárggyal stb. Az egész világ Magyarországhoz fordult zenei inspirációért, mert külföldön nem találták az útját annak, hogyan kerülhetne az iskolai nevelésben méltó helyre a zeneoktatás. Ma már a világ is látja, hogy a magyar modellt (is) veszély fenyegeti. Általános tendencia, hogy az üzleti gondolkodás kezd elhatalmasodni, minden fölé emelkedni, az értékek pedig elvesznek. Az elsődleges feladatunk ezt megállítani, minden erőnket egyesítve meggyőzni egyrészt a kormányokat, hogy teremtsék meg, támogassák az iskolai érzelmi neveléshez szükséges feltételeket, így az értelemmel elsajátított anyag is biztosabb, tartósabb lesz. Másrészt pedig a társadalmat, legfőképpen a szülőket, hogy ne elégedjenek meg az igénytelennel, középszerűvel, hanem próbálják beépíteni az értékeset, a művészit a család életébe. Ha az igényes, az érték válik természetessé, akkor már jó úton vagyunk. Az iskolai zenei nevelésben az is fontos, hogy a didaktika megfeleljen a 21. század kívánalmainak. A jövő, a jó irányba haladás egyik kulcsa a párbeszéd. Manapság gyakori a párhuzamos beszéd, a beszélgető felek elbeszélnek egymás mellett. Nagyon fontos a felek közötti valódi dialógus kialakítása, a dogmatizmus nem visz előre. Esetleg a jövőben ki lehetne alakítani egy nemzetközi fórumot az egyedülálló magyar modell megtartása érdekében.
    Gilbert de Greeve mondanivalója végén már a bevezetőben megfogalmazott Hogyan? kezdetű kérdések megválaszolására tér rá. Folytassuk most azokkal az előadókkal, akik már a Hogyan? kérdésre adnak különböző feleleteket.  
    K. Udvari Katalin zenetanár, a Psalmus Humanus művészetpedagógiai program vezetője röviden, diavetítéssel tarkítva bemutatta a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület műhelyeit, melyek mindegyikéhez Kodály sokszínű munkássága adta a lendületet. A tanárnő a Pro Renovanda Cultura Hungariae Kodály Zoltán emlékére szakalapítvány felhívására 1998 októberében készítette el első tanulmányát A legelsők voltunk címmel. A pályázati kiírás célja az ének-zene tagozatos iskolák több évtizedes nevelő-oktató munkájának a történeti összegezése volt. Ezért – mint a Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola legelső végzős osztályának egykori növendéke – a következő kérdéssel kereste meg osztálytársait, tanítványait, valamint zenetanár kollégáit: Hogyan hatott rájuk a gyermekkori zenetanulás? Valamennyiük számára életre szóló útravalót adott a gyermekkori intenzív zenei nevelés, környezet, segített későbbi tanulmányaikban, hivatásuk gyakorlásában és a mindennapi életben. Az összegyűjtött anyagot Psalmus Humanus Ének-zenei Általános Iskola,  Kecskemét 1950. címmel foglalta össze könyv alakjában (Püski Kiadó, 2000). A Központi Statisztikai Hivatal 1998-as adatai szerint az általános iskoláskorú gyermekeknek mindössze kb. 1%-a, a mintegy egymillió általános iskolás közül mindössze kb. 10–12 ezer tanul ének-zenei iskolában vagy osztályban. Ez az arány azóta folyamatosan csökken, a helyzet egyre csak rosszabbodik. K. Udvari Katalin számára a folyamatos zenepedagógiai vizsgálódáshoz két újabb pályázati felhívás adott ösztönzést, és lassan elkezdett nőni a megismert, eredményesen és jól működő zenei műhelyek, ill. az azokat vezető tanároknak a száma, akik bekapcsolódtak a közös munkába. Ezek a modellértékű műhelyek nagy területet fednek le a társadalom egészében: az óvodás korosztálytól a gimnazistákig, a zeneiskolai oktatáson keresztül a közoktatási intézményeken át eljutnak a szociális és kulturális hátránnyal küzdő, vagy a fogyatékkal élő gyermekekig, felnőttekig. A műhelyek vezetőinek jelentős része előadóként vett részt a konferencián. (Az egyesület kialakulásáról és a műhelyekről bővebben: K. Udvari Katalin: Psalmus Humanus Művészetpedagógiai kísérlet az ezredfordulón, Válaszkeresés korunk kihívásaira Kodály eszméi alapján, Parlando 2002. 4. szám.)
    Többek között az imént leírt Psalmus Humanus Egyesületről, Hagyomány és megújulás a magyar zenei nevelésben címmel tartotta meg előadását Solymosi Tari Emőke zenetörténész, újságíró, aki részt vett a 2002-ben, Norvégiában, Bergenben rendezett ISME – Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság – zenei világkonferenciáján, és az ott megtartott előadásáról számolt be. Az előadó kihangsúlyozta, hogy Kodály álláspontjával egybehangzóan a mi közös célunk is az, hogy mindenkinek beépüljön az életébe, a hétköznapjaiba az igényes, értékes zene, és ez természetes szükségletté váljon. A Psalmus Humanus Egyesület olyan Kodály módszerén alapuló metódusok sokaságát kutatta fel, melyekben a módszert a 21. század eszközeivel próbálják alkalmazni a közös cél biztosabb elérése érdekében.
    Szőnyi Erzsébet zeneszerző, ny. tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Kodály Társaság társelnöke előadásának címe: Életpálya a zenei nevelés szolgálatában volt. Szőnyi Erzsébet életének hosszú és tartalmas zenei pályájáról hallhattunk egy rövid összefoglalót. Közel négy évtizedig tanított a Zeneművészeti Főiskolán, mesterei közé tartozik Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Vásárhelyi Zoltán, Ferencsik János és Viski János.
    Dr. Nagyné Kovács Barbara zenetanár, óvónő, fejlesztőpedagógus előadásának címe: Óvodai nevelés – Részképesség-fejlesztés ének, zene és mozgás által. Ha egy gyerek nem kezd el időben egy bizonyos mozgást, mozgástípust, az idegrendszere nem fejlődik kellőképpen. Az előadó Székácsné Vida Mária művészeti nevelési, valamint Porkolábné Balogh Katalin komplex prevenciós óvodai programja alapján olyan ének-zenei foglalkozásokat tart óvodásoknak, melyek szerteágazó fejlesztő hatással rendelkeznek. Az előadó rövid bevezetője után óvodásai (XXII. ker. 5. sz. Óvoda zeneóvodásai) közreműködésével nagyszerű bemutatót láthattunk, melyben a gyerekek összetett mozgásos-énekes foglalkozáson vettek részt, majd egy rétessütést játszottak el változatos ritmikai gyakorlatokkal, énekekkel, improvizációval.   
    Baráth Zoltán zenetanár, a Nagykanizsai Farkas Ferenc Városi Zeneiskola igazgatója, valamint a számítógépes zene zeneiskolai tantárgy mintatantervének írója. Előadásában a zenetanulás lehetőségeiről beszélt a számítógép segítségével. Video-kivetítővel kísért előadásában érthetőbbé tette mindazt a csodát, amit manapság egy jó számítógépes „berendezéssel” meg lehet valósítani. Elmondta, hogy tanítványai szinte alig akarnak kikelni a számítógép, szintetizátor elől, mert végtelen az élményt nyújtó variációs lehetőségek tárháza.
     Gonda János zongoraművész, zenetörténész, egyetemi tanár Kreativitásfejlesztés a zeneoktatásban címmel tartott előadást.* Előadásának és módszerének lényege a hagyományos zenetanulás kiegészítése egyszerű, pedagógiailag hasznos improvizációs, majd később kompozíciós gyakorlatokkal, kreatív zenei játékokkal. Alapelvei: (1) változtathatóság, azaz végleges előadás helyett kisebb átalakítások, variálások, (2) a zene alapelemeinek kreatív alkalmazása, ezek jobb, belülről való megismerése, (3) organikus improvizáció belső kötöttségek, rendezőelvek alapján, végül (4) a gyakorlatok bármilyen hangszeren játszhatók vagy énekelhetők. Gonda János előadását a zongoránál ülve tartotta, sűrűn szemléltetve a zongorán az improvizációs lehetőségeket. Művészete egészen magával ragadta a közönséget, az előadás végén sajnáltuk, hogy már nem élvezhetjük tovább muzsikáját.
    Heinrich Ullrich (Németország) zenetanár, gyógypedagógus, a Frankenthal Városi Tom Mutters Iskola igazgatója, a gyógypedagógiai zenei képzés kidolgozója Zenetanítás a gyógypedagógiában címmel tartott előadását németül, Vető Anna, a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület tagjának tolmácsolásával hallhattuk. Az igen fiatalos és lendületes előadó értelmi fogyatékos gyermekekkel foglalkozik, iskolájában 47 diák tanul 6 osztályban. Elmondása szerint iskolája két tartópillérre épül: az egyik a boldogság, vidámság, öröm, a másik a rend, teljesítmény, fegyelem. Ha ez a két „oszlop” egyesül, a második pillér hideg, kemény vonásai eltűnnek. A legfontosabb iskolai tantárgy a zene, a tanulóknak naponta két (!) ének-zene órájuk van. Minden gyerek – képességeinek megfelelő módon és szinten – hangszeren is tanul, az iskolának két zenekarja van.
    Hét „személyiségfejlesztő terület” van az órarendbe beépítve.
    1.    Éneklés: Minden reggel az egész iskola egy nagy körbe ül, és úgy énekelnek. Az előadó szerint már akkora a gyerekek dalrepertoárja, hogy öt órán keresztül tudnának úgy énekelni, hogy nem ismételnek éneket. Ezek az énekek lehetnek több szólamban, előfordulnak közöttük opera-, musical-részletek vagy idegen nyelvű dalok.
    2.    Zenehallgatás: Minden létező területről hallgatnak zenét (ez lehet modern, sláger, klasszikus zene stb.) Ebben az évben a „nagy mű” Saint-Saëns: Az állatok farsangja volt. Minden osztály megkapta az állatok képeit, már ismerik az összes műben szereplő állatot, megtanulják leírni az állatok nevét, azt, hogy honnan jönnek ezek az állatok. Minden évben van valamilyen mottója a farsangnak, most természetesen az imént említett mű volt a téma: minden osztály két állatot dolgozott ki, maguk készítették a jelmezeket, koreográfiát készítettek a zenére és azt táncolták el.
    3.    Tánc, zenei mozgás: A reggeli közös éneklésen kívül táncolni is szoktak.
    4.    Hangszerkészítés: Az állatok farsangja kapcsán hangszert is készítettek az osztályok. Pengetős hangszernek farúdra erősítenek egy húrt, és addig húzzák (hangolják), amíg el nem éri a kívánt magasságot. Van például G-húros, C-húros farúd, nagyobbakkal már több húrt is fel lehet szerelni, különböző akkordokra hangolva. Vagy egy másik hangszer, a függő xilofon: nagy farúdból levágnak egy darabot, majd addig farigcsálnak le belőle, amíg tiszta nem lesz. Ilyenből is egész hangsorokat lehet gyártani.
    5.    Zeneszerzés
    6.    Zeneszínház
    7.    Hangszeres játék: Az ún. ULWILA kotta segítségével, melyben színek jelzik a hangokat, a diákok meg tudnak tanulni hangszeren játszani. A fekete kör a C hang, a barna a D, és így tovább, fölfelé egyre világosodnak a színek. Az egy vonalas C’-nek kis fehér kör van a közepén. A Cisz félig fekete, félig barna. A ritmust a körök száma jelzi: egy kör = negyedhang, két kör = félhang, négy kör = egészhang.
    Heinrich Ullrich előadásának a végén felvételről hallgathattuk meg 15 fős zenekarát, akik Mozart: Egy kis éji zene című művéből adtak elő részleteket saját készítésű hangszereiken. Elhűlve hallgattuk a csodálatos előadást, alig vártuk, hogy szünet után meghallgassuk a Budapesti Parafónia Zenekar műsorát élőben. Megérte a várakozást, mert fantasztikus összhangnak lehettünk tanúi. A segítők mellett, akik pálcával mutatták, hogy éppen hol tartanak a kottában, lelkes, az örömtől szinte kirobbanó zenekari tagok pengették, ütötték, fújták hangszereiket.         
    Dr. Pásztor Zsuzsa zenetanár, tudományos kutató dr. Kovács Géza módszeréről, a zenei munkaképesség-gondozásról tartott előadásában a budapesti Szabolcsi Bence Zeneiskola zongora tanszakos növendékeivel együtt; mi is mozoghattunk egy kicsit a sok ülés után. Kodály figyelt föl először arra, hogy a zenészek között sokan leromlott fizikai-lelki állapotban vannak. Dr. Kovács Gézát hívták az Akadémiára, hogy kutassa, dolgozza ki a stressz-oldást kifejezetten zenészek számára. A Kovács-módszer alkalmazható fáradtság enyhítésére, hangszertanulás előkészítésében, végigkövetésében már egészen zeneóvodás kortól. A hangszertanulás előkészítésében például a fő cél a hangszerjáték alapsémáinak, modellsémáinak, mozgásainak ideg-izom előkészítése. A módszer egyik nagy előnye, hogy nagyon kevés és elérhető eszközzel (főleg lufi, labda, ugráló-kötél), nagyon kevés idő alatt (pár perc) lehet teljesen regenerálódni, a gyerekekkel megéreztetni bizonyos mozgástípusokat, vagy éppen a mozgások összerendezését hatékonyan gyakoroltatni.  
    Bubnó Tamás és Dr. Mezei János előadását a 21. századi egyházzene-oktatásról sűrűn átszőtték a Budapesti Énekes Iskola kórusának gregorián énekei és énekfeldolgozásai. A kezünkbe is kaptunk egy nyolc oldalas kottát: „Hétköznapi Vesperás az évközi időben” – többszólamú tételekkel, melynek segítségével követhettük az énekeket, mi is együtt énekelhettünk a kórussal. A Budapesti Énekes Iskola tanulói heti két órában tanulják csupán az éneket. Tankönyveik az Ars Musica I. – az 1. és 2. osztály számára – és az Ars Musica II., a 3. és 4. osztály számára. Kiemelten fontosnak tartják a szülők „nevelését”, megtanítását arra, hogy miért fontos a művészeti nevelés, hogy a gyermekre elsősorban a családi minta van befolyással. A Schola Cantorum oktatási forma – mint a legősibb iskolatípus – mintájára épül az iskola, mely többek között jelenti az iskola és a templom szoros kapcsolatát az iskolai nevelésben, a gregorián éneken alapuló zeneoktatást, a rendszeres liturgikus szolgálatot, illetve a szólisztikus jellegű hangképzést. Az énekórákon a középkori egyszólamú és többszólamú zene, a 18. századi zene, illetve a mai modern zene, énekek oktatása van túlsúlyban.  
    A konferencia színvonalas műsorokban, fellépőkben sem szenvedett hiányt: Perényi Miklós gordonkaművész és Németh Tamás zongoraművész muzsikálta el nekünk Kodály: Adagio című művét. Hallhattuk énekelni a budapesti Lajtha László Ének-zene Tagozatos Általános Iskola kórusát, melyet Hollós Ágnes karnagy-énektanár vezényelt, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának PerlaTon Nőikarát, Oroszné Tornyai Lilla vezényletével. Lelkes gyerekeket láthattunk, hallhattunk énekelni és néptáncolni, fantasztikus koreográfiával, a budapesti Alsóerdősori Ének-zene Tagozatos Általános Iskola és Gimnázium 4. osztályos tanulói személyében, akik Giegler Ildikó gyűjtéséből gyermekjátékokat és dunántúli ugróst adtak elő a Mező Együttes kíséretével. A gyógypedagógiai intézmények tanulóinak produkciói voltak talán az egyik legnagyobb meglepetései a konferenciának. Ilyen volt a Vakok Általános Iskolája felső tagozatos tanulóinak görög tánca és magyar reneszánsz tánca. A koreográfiát Büki Rita Györgyi készítette, közreműködött a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola Camerata Piccola Együttese Budapestről. Továbbá a Pető András Nevelő és Nevelőképző Intézet kamarakórusa, akik mind szólóban, mind közösen megállták a helyüket a színpadon. Tanáruk: Rónaszékiné Őrfalvy Katalin. Végül a már említett Budapesti Parafónia Zenekar, akiknek az előadása végén Heinrich Ullrich fölugrott a színpadra két teli zacskó édességgel, és lelkes gratulációk közepette odaadta a zenekarnak. Ezek után a közönség még szélesebb mosollyal tapsolt tovább.      
Összegzésként, mint pályakezdő pszichológus, illetve másodéves ének-zene–karvezetés szakos hallgató, azt mondhatom, hogy érdemes volt végig ott lennem és mind a pszichológia, mind a zene területén gazdagabban jöhettem haza. Azt hiszem, ez a konferencia mindenképpen inspirációt jelentett a mi fiatal korosztályunk számára, hogy mi is aktívan részesei legyünk a művészetpedagógiai építőmunkának.