Az Ünnepelt

Isten éltessen születésnapod alkalmából (!) — de hiszen éltet kétszázötven éve és jaj nekünk, ha nem így lesz!
 Lovaskocsik helyett azóta szupergyors vasutak száguldanak, repülőgépek hasítják az eget – kontinenseket kötve össze –, más bolygók meghódítására törünk; gombnyomás segítségével ezer kilométer távolságból tudunk beszélni egymással, mindentudó masinákkal rendelkezünk, a tudomány felfoghatatlan fejlődésének hála, hangverseny és operaelőadást varázsolhatunk otthonunkba; de Te titok maradtál.
 Újra és újra felfedezünk; megfejteni azonban nem fogunk soha — és ez így van jól, Wolfgang Amadeus Mozart, mert az elmúlt több mint két évszázadban a zenédben megmártózók csodálatának lényege éppen ez a titok. 
 Semmi kétség, külön átjárásod volt az égiekhez és rajtuk keresztül szórtad közénk műveiden át azt a mindenekfeletti bölcs tisztasugarú fényt, mely szépségével egyszerre képes megmutatni a megszégyenítő messzeséget és magával emelni egy jobb, egy másik, boldogítóbb világ magaslatába.
 Elsápaszt és ugyanakkor erőt ad, bátorít.
 Harmincöt esztendősen elmentél, magad mögött hagyva muzsikád örökérvényű, időtlen igazságát, megmutatva világunkban a helyes utat mindazoknak, akik nemcsak hallgatják, de meg is hallják zenéd. Isten éltssen!
 Magától értetődő természetességgel ontottad a tökéleteset; mintha nem is lehetne másként.
 2006. január végén Téged ünnepel a zeneszeretők hatalmas tábora; vagyis az emberiség jobbik fele; s ki tudja, hátha majd egyszer a távoli jövőben már nem lesz másik. Ez volna a Földön talán a legszebb áldás. Isten éltessen!
 Azért hadd legyek szemtelenül őszinte – szerintem nem bánod –: fel tudsz ám olykor „bosszantani” azzal, hogyha úgy érzem egy-egy zeneműved befejezésénél, hogy végigélveztem határtalan színgazdagságod, végtelen fantáziád minden apró csodáját és már készülök az érzelmi pihenésre, Te mégsem engeded; mert csak nem állod meg, hogy rá ne tegyél még egy gyönyörű újabb meglepetést, s megsemmisülve kell megértenem ilyenkor: egyértelmű, hogy így és csak így teljes az egész! Isten éltessen!
 Suzanne G-dúr öltöztető dalát követő, velünk szinte pajkosan összekacsintó kecses fuvoladallamod a Figaro házasságában; vagy a Pamina g-moll panaszát követő lefelé kúszó fájdalmas vonóskari sírást is elsötétítő nápolyi sext a Varázsfuvolában; a Cosi fan tutte E-dúr búcsútercettjében, az ugyancsak vonósok megrajzolta békét, nyugalmat árasztó, időt megállító tengerhullámzás utolsó ütemeibe belekapcsolódó fúvósok — megannyi megidéző „záró fricska”, melynek hallatán a magamfajták bizonyosan zavarba jönnek Tőled. És mekkora lehetne még a példatár?!
 Isten éltessen!
 Honnan tudtad?! Ki súgott neked? Hogyan voltál ennyire tévedhetetlen?! Egyáltalán: milyenek voltak mindennapjaid; amikor éppen nem alkottál? 
 Talán ilyen nem is létezett?
 Jó a sejtésem, hogy az alkotóláz mindenhová elkísért és nem hagyott csipetnyi pihenést sem Neked, s ez égetett el ilyen fiatalon?
 Hogyan, miként születtek meg Benned azok az „elköszönések”, melyeknek bizonyos, hogy nincs párjuk a zeneirodalomban?! Utolérhetetlen szépségűek!
 A 482-es Esz-dúr zongoraverseny c-moll lassú tételének sötétjéből megváltó, a mennyboltból integető, dúr hármas pianók felett kisimuló taktusai, az A-dúr zongoraverseny siciliano ritmusú, hasonlóképp lassú tételében a búcsúzást előkészítendő vonóskar visszahúzódó – pizzikatoi –, a d-moll zongorakoncert második tételvégi tovatűnése; a Varázsfuvola B-dúr tercettjében a három szereplő – Pamína, Tamíno, Sarastro – egymásba fonódó, összeölelkező melizmocsokra mind ezt mintázza csakúgy, mint megannyi más helyen az oboás kvartettől a nagy g-moll szimfónián át a c-moll miséig.
 Magányos voltál? Úgy gondolom, hogy ilyen pillanatok csak magányban születhetnek. Nem biztos, hogy ez a magány fájdalmas.
 Álmaidban mosolygott Rád a Requiem Confutatis égi C-dúr és a-moll „voca me”-je, a Lacrymosa könnyeinek szelídsége, az A-dúr klarinétötös zárótételének sziporkázóan játékos önfeledt derűje?! Hogyan talált Rád, miként szólított meg Téged a Jupiter szimfónia nyitó és befejező tételt meghatározó, minden földi bajjal hősiesen farkasszemet néző elszánt fejedelmi bátorsága és boldog lelkesültsége?!
 Honnan a Figaro házasságát záró megbocsátás torokszorítóan fájdalmas emelkedettsége; a Masetto-ját gyógyító és vigasztaló Zerlina C-dúr ária utójáték „szívdobogásának” szeretetteljes simogató melegsége; meghittsége a Don Giovanni-ban; a Varázsfuvola-végi hálaadás igehirdető, méltóságteljes imájának sziklaszálrdsága?! Miképp találtál rá az Ave verum corpus végső békéjére, megtisztult, ám megrendítő, ahitatos csendjére?!
 Nos ez a titok a Tiéd és igen, ez így van jól; Wolfgang Amadeus Mozart! Isten éltessen! 
 Nem tudunk magyarázatot adni a Szöktetés a szerájból D-dúr kvartettjének sicilianojában arra a szinte meseszerű, álomba ringató hangulatra, melyet a tervezett szökés árnyékában, a kételyek feloldásával négy ember: Konstanze, Belmonde, Blonde és Pedrillo megél; vagy arra a meghatott, megindító idillre, mely a Figaro házassága hatosában egy család egymásra találásakor születik; arra a „mégis boldogságra”, melyet a haldokló ibolya érez a szeretett, de elérhetetlen lány iránt, aki észre sem veszi a szerelmes virágot, ám rálépve, rátaposva Ő miatta, Ő érte halhat szép halált. 
 A csodára nincs ész-szerű magyarázat! Ám mielőtt meggyújtanánk születésnapi tortádon a 250 gyertyát, még szólnom kell valamiről; innen a XXI. századi Magyarországról, a „szomszédból”. Márciusban is ünneplünk egy másik muzsikusóriást. Fele annyi idős, mint Te, „mindössze” 125 esztendős. Bartók Bélának hívják. Köszöntjük Őt itt, szülőhazájában, Magyarországon és szerte a világon — tudod, ama „jobbik felében”. Képzeld el: mielőtt történelmi kényszer hatására el kellett, hogy hagyja örökre a szülőföldjét, búcsúhangversenyén, melyet zongoraművész feleségével együtt adtak, saját darabjai mellett a Te kétzongorás Esz-dúr versenyművedet játszotta! Kikezdhetetlen szépséggel akart búcsúzni és tudta: ez feltétlenül az! Jó ízlésre vall; igaz?!
 Ahogyan Te, Ő is eljutott a tökéletesig, Veled együtt a „beavatottak” közé tartozott, vagyis tartozik. 
 Gyújtsuk meg hát a képzeletbeli gyertyákat! Kérlek foglalj helyet a halhatatlanok asztalánál! Őt is ott fogod találni. Ülj mellé s a születésnapi torta felett beszélgessetek! Jól meg fogjátok érteni egymást!
 Kedves Ünnepelt! Isten éltessen!
Egy rajongód: 

Ungár István