A ZETA munkaterve a 2002. évre


  Társaságunk Választmánya január 28.-i ülésén a 2002. évre az alábbi programtervet hagyta jóvá. Az év első felének rendezvényeiről adataink már pontosabbak, a második félévi rendezvények előkészületi stádiumban vannak. 
  Programjainkat a beérkezett észrevételek, javaslatok alapján állítottuk össze. Jelenlegi és leendő tagjainkat várjuk rendezvényeinkre. 
  A csoportos tagság bevezetésével szeretnénk bevonni együttes munkánkba, közös gondolkodásunkba minden elkötelezett kollégát.
Jan. 27. vasárnap de. 9,30: A Harmonika Tagozat közös téli hangversenye.
Programvezető: Ernyei László tagozatvezető
Február … Zeneakadémia: Felvételi követelmények harmonizációja a zeneművészeti egyetemek és főiskolákon. (Országos szakmai konzultáció a szakközépiskolák bevonásával.) A tematika egyeztetve Kiss András hegedűművésszel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával. 
Programvezető: Dénes László főiskolai tanár, a ZETA elnöke.
Márc. 20. 10 óra, Rátkay Klub: A felvilágosodás és a reformkor magyar kamarazenéje. A Festetics vonósnégyes hangversenye és “First recording” CD-bemutatója.
Programvezető: Kertész István főiskolai tanár, a Vonós Tagozat vezetője.
Március 24.: A Harmonika Tagozat országos bemutató hangversenye.
Programvezető: Ernyei László, tagozatvezető.
Ápr. 19-21.: III. Országos Zeneiskolai és Zeneművészeti Szakközépiskolai Népzenei Verseny Gödöllőn, a Frederic Chopin Zeneiskolában 
· az Oktatási Minisztérium, 
· az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 
· a Frederic Chopin Zeneiskola 
· a ZETA rendezésében.
Programfelelős: Ferenczi Anna, a Frederic Chopin Zeneiskola igazgatója. 
Május 12.: Harmonika Tagozat nívódíjas növendékeinek hangversenye
Programvezető: Ernyei László tagozatvezető 
Június 20-22., Békés:  MÚLT - JELEN - JÖVŐ 
1. Érték, értékőrzés a zenepedagógiában - Laczó Zoltán 
A konferencia témája (Beethoven halálának 175. évfordulója évében)
2. Beethoven késői szonátái: elemzés, koncert - Lotte Jekeli, Németország
3. Clara Schumann zongoraművei: 20 darab bemutatása - Elisabeth Eschwe,  Ausztria
4. Kadosa Pál 100 éves születésnapjára készülve - tanárok aktív közreműködésével + koncert - Ábrahám Mariann
5. Mesterkurzusok - Bartha Mihály, USA, Csalog Gábor
6. Sebők György (80 éves születésnapja alkalmából) fiatalkori évei - dr. Kemény Erzsébet
Kerekasztal beszélgetések a témákról
Programvezető: Ábrahám Mariann zongoraművész, a zongora tagozat vezetője. 
Szeptember: Havas Kató (Oxford) hegedű továbbképzése
Programvezető: Dénes László, a ZETA elnöke
Október 5. “Értékőrzés, alkalmazkodás”: A művészetoktatásban résztvevő pedagógusok, valamint az ifjúság neveléséért felelősséget érző szervezetek és tagjaik részére szervezendő konferencia előzetes munkaértekezlete. Előadónak, együtt gondolkodónak szeretnénk megnyerni 
· az Országos Közoktatási Intézet, 
· a pedagógusképző egyetemek és főiskolák, 
· az alap-, közép- és felsőfokú zeneoktatási intézmények, 
· a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége szakembereit. 
Programvezető: Laczó Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense. 
November: Zeneművész-képzés – tanárképzés Magyarországon. Szakmai konferencia a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a ZETA együttműködésével, hazai és külföldi előadókkal.
Programvezető: Kedves Tamás gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főtitkára.
December: Előadás a Régi Zene kérdésköréből: “Urtext kiadványok értelmezése, előadói és pedagógiai problematikája” a régi zene autentikus előadóművészeinek meghívásával. 
Programvezető: Kertész István egyetemi adjunktus, a vonós tagozat vezetője.