A zongora kötelező-tárgyról

 

A közelmúltban Budapesten gyűltek össze az ország zeneművészeti szakiskoláinak tanárai, hogy néhány általános pedagógiai és számos szűkebb szakmai kérdésről tanácskozzanak. Azonban sem az előre megszabott, sem a menetközben felvetődött témák között nem szerepelt a „zongora kötelező-tantárgy” tanítása során felmerülő problémák megvitatása.

 

Pedig ennek a tárgynak hallgatói számszerűleg messze felülmúlják a főtanszak növendékeinek létszámát.

 

A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolán például 157 zongora-főtanszakos növendék tanul, míg a zongora kötelező-tárgy hallgatóinak létszáma 562. Gondolom, hogy ez az arány az ország többi szakiskoláiban is hasonló. A Zeneművészeti Főiskolán a zongora főtanszakos növendékek létszáma 54, a zongora kötelező-tárgy óráira pedig hozzávetőleg 200-250 hallgató jár.

 

A zongoratanítás metodikája és didaktikája úgy kezdő fokon, mint a továbbiak folyamán, nagyjából meg van állapítva, sőt, ezen túlmenően, legkiválóbb tanáraink állandó figyelmének, kutatásainak és vitáinak tárgyát képezi, s így állandóan fejlődik.

 

A zongora kötelező-tárgy tanításának problémáiról azonban nem igen esik szó. Pedig azok fennállnak, sőt, igen sokrétűek és szerteágazók.

 

Vannak objektív nehézségek, amilyen például a növendékek gyakorlási lehetőségeinek korlátolt volta. Ez egyrészt időhiányból, másrészt hangszerhiányból fakad. Egy másik probléma a minimális óraszám. (Mondhatnám: „percszám”.) Ha elismerjük is ennek - egyelőre leküzdhetetlennek látszó - anyagi okait, ez mit sem változtat annak a ténynek káros hatásán, hogy egy-egy növendékkel csak nagyon rövid ideig tudunk foglalkozni.

 

A pedagógiai problémák egyike, hogy a különböző főtanszakon tanuló hallgatóknak más-más célkitűzéssel s ennél fogva más-más tananyaggal és tanmenet szerint kellene nekilátni a zongoratanulásnak. Persze, az ilyen tananyagot is csak nagyjából lehetne lefektetni, mert hiszen a növendékek igen különböző előképzettséggel rendelkeznek, amikor hozzákezdenek a tanulásnak. Van, aki teljesen kezdő, van, akinek már több évi (jó vagy nem egészen jó) múltja van e téren. Egyet nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ezen a tanszakon a tanulók zeneileg „haladók”, hangszertechnikai szempontból pedig „kezdők”. Zenei igényük mindenképpen túlhaladja zongorakezelési készségüket. Ez indokolja annak szükségességét, hogy ennek a tanszaknak metodikája és bizonyos mértékben tananyaga is más legyen, mint az általános kezdő-zongoratanítás.

 

Mindenekelőtt: a növendékeknek el kellene sajátítaniuk és lehetőleg automatikussá tenniük a skála, hármashangzat, domináns szeptimakkordok és fordításaiknak fogásait.

 

Az összhangzattant és zeneelméletet tanító tanárok igazolni fogják, hogy mennyire érzik növendékeiknél a fentiek hiányát, mert azok a zongorán egy elméletben jól felépített és helyesen elképzelt akkordot csak hosszas keresgélés után tudnak megszólaltatni. Márpedig a zongora kötelező-tárgy egyik főfeladata az, hogy a növendékek elméleti tanulmányait segítse.

 

Ettől eltekintve is, a zongoratechnika alapjait, főleg kezdő és középfokon, a skálák, akkordok és futamok, valamint az azokra visszavezethető figurációk képezik.

 

Erre való hivatkozással: azt a forradalmi újítást merném javasolni, hogy a zongora kötelező tanszak első két osztályában ne csak az évi anyagban szerepeljenek ezek a tanulmányok, hanem fontosságukat hangsúlyozva, a beszámolókon és a vizsgákon kérjük számon azokat.

 

A hangszerkezelést megalapozó munkán kívül, kezdetben Bartók Mikrokozmosz 1. füzetének tanulását tartanám célszerűnek, és - rögtön utána - minél több különböző stílusú előadási darabot vennék sorra.

 

Vigyázni kell, hogy ne adjunk növendékeinknek olyan darabot, mely pillanatnyi technikai készségét meghaladja. Ilyenkor a művet csak akadozva tudná eljátszani, és ez, a pillanatnyi elkedvetlenítő hatáson túl, azzal a veszéllyel is jár, hogy a botladozó játék szokássá válik, és végigkíséri a növendéket akkor is, amikor tudása már elegendő a mű sima eljátszásához.

 

A továbbiakban is segítenünk kell a növendékeket a hangszertudás gyors elsajátításában, a mesterségbeli tudás és a hangszeren való gyors tájékozódás megszerzésében. Rá kell szoktatni, hogy az olvasásnál a vizuális és auditív képzetekhez elég gyorsan, lehetőleg reflexszerűen kapcsolódjanak megfelelő ujjrendi és fogási meg mozgási képzetek. Ennek a célnak az érdekében, például, már eleve térjünk el attól, hogy a hármas- és négyes hangzatok, valamint megfordításaikat, a szokásos kvintkör sorrendben tanítsuk, és gyakoroltassuk, hiszen olyan hallgatókkal dolgozunk, akik a skála- és akkordépítéssel tisztában vannak. Vegyünk a zongoratanításban ezen a tanszakon olyan sorrendet, mely szimmetrikus mozgásokon, azonos fogásokon és a törvényszerűséget kidomborító ujjrendi képleteken alapszik, ennélfogva gyorsabb automatizálást eredményez.

 

A tanár feladata, hogy az ilyen látszólagosan csak öncélúan a technikát szolgáló munkát kapcsolatba hozza az élő zenével. Mindenekelőtt arra kell nevelni a hallgatót, hogy a jó hangzás igényéről soha ne mondjon le, a technikai gyakorlatok során is törődjék a hangképzéssel. Szép zenei hangot csak előzetes elképzelés alapján, helyes karfunkciók, összefogások és alkalmazkodó mozgások segítségével tudunk elképzelni.

 

A zongora kötelező-tárgy tananyagának összeállításában figyelembe kell venni egységes szempontokat, és főtanszak szerint különböző követelményeket. Mindenkinek egyformán kell a zeneirodalom megismerésére törekednie, amennyire ez az adott keretek között lehetséges. A stílusok helyes interpretációja, a lapról való olvasás elsajátítása egyformán elsőrendű célkitűzés minden hallgató részére. Az énekeseknek arra kell törekedniük, hogy jól tudjanak kísérni, és közeli hangnemekbe transzponálni, az orgonisták a polifóniát szorgalmazzák, a vonósok legalább annyit tudjanak zongorázni, hogy majdan kísérni tudják saját növendékeiket. A karmesterek tanuljanak meg gyors tájékozódást és jártasságot a billentyűzeten, és gyors áttekintést az olvasásná1. A zeneszerzőknek meg különösképpen jól kell tudniuk zongorázni, mert ez a hangszer, amelyen papírra vetett gondolataik először válnak élő zenévé.

 

Az itt elmondottak korántsem merítik ki mindazt, amit erről a tárgyról mondani lehetne és kellene. Éppen ezért kérjük a kartársak hozzászólását, hogy a zenei reform pedagógiájának meg tervezésében erről is szó essék.

R. Chitz Klára