Parlando 1962/1, 2.-8. p.

Az ifjúsági zenekarokról

Az 1959 májusában megjelenő első Parlando számban vitaindító cikket írtam „Hegedűpedagógiánk problémái”-ról. Ennek a cikknek a célja a problémák felvetése, termékeny viták megindítása volt. A cikk írása közben időnként kétely fogott el, vajon sikerül-e felszínre hozni a mélyben meghúzódó vitás kérdéseket, amelyekről sokan tudtak, kevesebben beszéltek, de senki nem írt, hiszen eladdig nem is állt megfelelő fórum a rendelkezésre.

Az azóta eltelt 2 és 1/2 év bebizonyította, hogy a vitaindító cikk nem maradt eredménytelen. A Parlando további számaiban itt-ott találhattunk hegedű pedagógiai vonatkozású cikkeket, az eddig megjelent 26 számban 11-et. A cikket író kartársak hozzájárultak közös célunkhoz, hegedű- és zenepedagógiánk javításához. Természetesen egységes álláspont kialakítására tanterv és módszer tekintetében még nem kerülhetett sor. Ehhez még további vita, és alapos, elmélyült munka szükséges. A mozgás azonban megindult; a vitaindító cikk elérte célját.

Mai cikkünk hasonló feladatra vállalkozik, a zenepedagógia más, de az előzővel kapcsolatos területén. Ez a terület azonban - az ifjúsági zenekarok helyzete -, még az előbbinél is szélesebb és jóval áttekinthetetlenebb. Ifjúsági zenekar ugyanis rengeteg van és rengeteg féle. Ma még nincs ember e hazában, aki ezt a területet pontosan ismerné. Buján virágzó kert ez, ha nem akarjuk egyenesen dzsungelhez hasonlítani. Pedig a hasonlat önként kívánkozik tollunkra. Nemcsak a növényzet sűrű burjánzása, hanem a hasznos és káros növények együttes előfordulása, esetleg ádáz harca miatt. Megindult egy olyan vállalkozás, amely az ifjúsági zenekari mozgalmat a fővárosban és vidéken feltérképezi, rendszerezi. Ha ez a munka meghozza gyümölcsét, akkor elérkezett az idő, hogy megfelelő ismeret, tudás és ítélet birtokában fölvessük az ifjúsági zenekarok egészével szemben a döntő kérdéseket, hogy ti. kik, kiknek, mit, hogyan és miért muzsikálnak?

Ezeknek a kérdéseknek az őszinte vizsgálata megadja az irányítás és segítés döntő szempontjait, amelyek révén a dzsungelből kultúrtáj varázsolható - természetesen hosszú és türelmes munkával.

Mai munkánk azonban inkább csak kezdetnek, dzsungelbeli portyázásnak számíthat. Egymagam nem mertem vállalkozni erre a kirándulásra - ezért, hogy az eltévedést és a dzsungel egyéb veszedelmeit elkerüljem, társas expedíciót indítottam a Parlando szerkesztőségének felkérésére. Ez a cikk többünk munkája nyomán íródott. Pedagógus kartársak, zeneszerzők, zenei életünk fontos intézményeinek képviselői hallatták itt szavukat, a „több szem többet lát” elv alapján. Ezúton is köszönetet mondok szíves tanácsaikért, támogatásukért. De még így is, tudom, sok feltáratlan, vagy csak éppen érintett probléma maradt. Ennek megoldásához további segítséget kérünk - az olvasóktól is.

*

Expedíciónk útiterve a következő: rövid történeti áttekintés után először olyan gondolatokkal foglalkozunk, amelyek általánosan vonatkoznak az ifjúsági zenekarok összes fajtáira. Ezután részletesebben tárgyaljuk a zenekarok két fő típusát, majd befejezésül csatolunk néhány különböző jellegű, a tárgykörrel kapcsolatos kiegészítést.

I.

Rövid történeti áttekintés

Az alábbiakat nagyrészt Szávai Magda, a Zeneművész Szövetség titkára, valamint Rezessy László, az egri Pedagógiai Főiskola tanárának információi alapján közöljük.

A felszabadulást megelőző időben szórványosan találhatunk bizonyos kezdeményezéseket, amelyek azonban az adott társadalmi körülmények között nem fejlődhettek általános tömegmozgalommá. A harmincas évek folyamán egyes fővárosi és vidéki iskolák énektanárai furulya-együtteseket szerveztek tanítványaikból. Ezek az együttesek egyrészt népdalokat adtak elő zongorakísérettel, másrészt két- és háromszólamú darabokat tűztek műsorra. Egyes budapesti gimnáziumok jól működő zenekarokkal rendelkeztek. Kitűnő muzsikusok vezették őket (Ádám Jenő, Forrai Miklós, Rajeczky Benjamin, Perényi László), és ha szűk körben is, de színvonalas kulturális munkát végeztek. Mai muzsikus-gárdánk nem egy kiváló tagja köszönhet inspirációt, kezdő lendületet ilyen gimnáziumi zenekarnak. A felszabadulás után a megváltozott társadalmi viszonyok között a zenekari munka is nagy lendületet vett. Kezdetben inkább furulya- és ütőzenekarok alakultak, majd a vonós zenekarok indultak nagy fejlődésnek. Az előbbiek inkább az általános iskola és az úttörő-mozgalom keretében alakultak ki, az utóbbiak fő létrehozója a zeneiskola volt. A Sándor Frigyes vezette budapesti szakiskolai ifjúsági vonós-zenekar mintául szolgált a többi zeneiskolai zenekarnak.

Kezdetben igen nagy nehézség volt a zenekari anyag hiánya. A fejlődő zenekari kultúra azonban legyőzte ezt az akadályt. A Fővárosi Zeneiskola Szervezet vezetőségéé az érdem, hogy első ízben irányította rá zeneszerzőink figyelmét erre a fontos területre. A munkába belekapcsolódott a Zeneművész Szövetség, és később a Zeneműkiadó Vállalat. Anyagi és erkölcsi támogatásuk mellett valóban nagy fejlődés állott be a literatúra terén. Zeneszerzőink készségesen siettek a fejlődő zenekari kultúra segítségére. Weiner Leó első átirataitól kezdve sorozatosan születtek eredeti kompozíciók és átiratok. Zeneiskoláink örömmel tanulták a műveket, a Zeneművész Szövetség bemutatókat szervezett Budapesten és vidéken, a termés javát pedig kiadta a Zeneműkiadó Vállalat. (Cikkünk végén listát közlünk a megjelent művekről.)

Általános pedagógiai elvek a zenekarok vezetésében

E rövid és nyilván hézagos történelmi visszapillantás után egy-két fontos elvet szeretnénk leszögezni, amely mindenfajta ifjúsági zenekar munkájára egyaránt vonatkozik. (Ezt a részt elsősorban Irsai Vera, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet igazgatója megállapításai, a magam 8 éves zenekarvezetői tapasztalatai és Turcsányi Emilnek a Parlando 1961. márciusi számában megjelent cikkének anyagából állítottam össze.)

Mindenfajta ifjúsági zenekar működésének, virágzásának legfontosabb feltételei bizonyos egyensúlyelvek szigorú betartása.

1. Első és legfontosabb ilyen elv a befelé és kifelé való munka helyes aránya. Az ifjúsági zenekar (egyes egészen ritka „profi” jellegű zenekart leszámítva) elsősorban zenei és emberi-társadalmi nevelő eszköz.

Legfontosabb szempontja minden zenekar-vezetőnek a „befelé” való munka, a zenekar saját tagjai felé irányuló munka kell, hogy legyen. Ezért a jól működő ifjúsági zenekar mindig a zene kedvéért és nem a szereplésért muzsikál! Ha ezt a tevékenységet nem sikerül kellő hangulattal és lelkesedéssel eltölteni, ha a zenekari tagok nem örömmel mennek a próbára, és nem elsősorban a próbák felfokozott zenével-örömmel-feszültséggel teli élményéért járnak a zenekarba, a legfőbb cél nincs elérve, hiányzik az igazi motor a zenekar munkájában. Az ilyen zenekar vagy elsorvad, vagy csak szigorral tartható össze, befelé irányuló értéke csekély, vagy semmi. Persze a befelé fordulással a helyes „kifelé” fordulás tartja az egyensúlyt. Ne szerepeljen a zenekar nyilvánosan? Természetesen szerepeljen; nemcsak a kifelé, tehát a közönség felé irányuló kulturális nevelőmunka miatt, amely szintén fontos feladat, hanem mert a szereplés is a belső nevelés eszköze, ha kellően van előkészítve, és nem túl gyakran kerül sor rá. Szükség van a próbák hétköznapian ünnepélyes élménye mellett a szereplések ünnepnapian ünnepélyes élményére is. De módjával bániunk vele! Virágot, gyümölcsöt csak egészséges fa hozhat, amelynek gazdag gyökérzete, lombozata van. Ezt az arányt tartsuk be a befelé és kifelé való munkában is, nehogy a gyökértelen virágok elsorvadjanak.

2. Másik fontos egyensúly-szempont a művek nehézségi fokának és a zenekar tudásának gondos összehangolása. A játszott művek zömének olyan fokúaknak kell lenni, amelyek a zenekar tagjait nem állítják túl nagy feladat elé. Persze időnként egy-egy nehéz mű elővétele, amely a zenekar teljesítőképességét maximálisan kihasználja, helyes, és pedagógiailag indokolt. De csínján bánjunk az ilyen művekkel, főleg nyilvános szereplésre ritkán vigyük őket. Az állandóan nehéz művekkel való szükségszerűen hosszadalmas, részletező, nehézkes próbamunka megölheti a spontán muzsikáló kedvet, koncerten pedig ritkán nyújt teljes értékű produkciót. Itt a fő nehézség nem egyszer abban áll, hogy a zenekar tagjai a tudás erősen különböző fokán állnak. Ha ilyenkor a vezető könnyű művet vesz elő, a nagyobb tudásúak unják; ha nehezebbet, a kisebbek kínlódnak vele. Persze jó pedagógiai érzékkel elég nagy különbséget lehet áthidalni, de bizonyos határon túl (3-4 évfolyamnyi differencia esetén) ez már majdnem megoldhatatlan feladat. Ilyen megfontolások alapján választottam ketté az általam vezetett zenekart inkább két kisebb, de tudás szempontjából kiegyenlített zenekarra.

3. További fontos tényezője a zenekari munka egyensúly törvényének a művek betanítási foka, kidolgozásuk, kicsiszolásuk mértéke. Amennyire szükséges az, hogy egyes műveket a lehető legtökéletesebben megtanuljon a zenekar, és ez által saját színvonalának csúcspontját időnként elérje, annyira ártalmas, ha egész éven át egy-két mű „gyúrása” folyik. Ez ismét a befelé való munka rovására megy, amely megköveteli, hegy egy-egy évben a zenekar minél több művel, különböző stílusokkal ismerkedjék meg. Próbákon és kisebb fontosságú koncerteken tehát nem szükséges mindig „abszolút” kidolgozottságot erőltetni a repertoár-ismeret és ismét csak a spontán muzsikálás rovására.

Ebből következik, hogy a próbák sorozatában épp úgy, mint egy-egy próbán belül intenzívebb feszültségű részek oldottabb, fesztelenebb hangú periódusokkal váltakoznak. Sok eszköz áll a zenekarvezető rendelkezésére egy-egy hosszabb próba után, vagy közben a feszültség feloldására. (Pl. egy-egy régi „kedvenc” eljátszása, párszavas zeneismereti tájékoztató, koncert-kritika, vagy - amit mindig eredménnyel alkalmaztam - egy-egy könnyebb, a zenekarnak jól „ülő” mű eljátszása önként jelentkező zenekari tag vezénylésével. Ennek a kellemes szórakozáson kívül komoly pedagógiai haszna is van mind a vezénylő, mind a többi tag részéről, ha a zenekarvezető a zenekar fegyelmét továbbra is szilárdan kézben tartja.)

4. Fontos egyensúly-törvény a kifelé forduló szereplések két különböző fajtájának összehangolása. A zenekaroknak - különösen a magasabb művészi igényekkel működő, nagyobb tudással rendelkező tagokból álló zenekaroknak fontos területe a hangversenyszerű szereplés. A kifelé forduló munka másik csoportját azonban egy olyan terület alkotja, amelyet - kellő mértékkel - egyetlen zenekar sem hanyagolhat el. Ez pedig a zenekar területi körzetének társadalmi, politikai életében való részvétel. Nagy nemzeti és nemzetközi ünnepeink alkalmával, ha nem akar az élet mellett elefántcsonttoronyban vegetálni, fontos szerepe van a zenekarnak. Sajnos, itt elég nagy nehézség a megfelelő anyag részbeni hiánya. Sürgősen szükség volna a Himnusz, Internacionálé, legfontosabb mozgalmi dalok növendék-zenekari használatban alkalmazható átiratainak kiadására.

5. Nem kevésbé fontos szempont a növendékek zenekari és zenekaron kívüli munkában eltöltött idejének összehangolása. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a tanuló ifjúságnak a zenekari munkán kívüli zenei és egyéb elfoglaltsága milyen nagymértékű, gondosan ügyelnünk kell arra, hogy ne okozzon túlterhelést. Általában heti egyszeri, kétórás próbánál többet nem helyes követelnünk, egészen ritka, nagy és fontos szereplést megelőző rövid előkészületi idő esetét leszámítva. Olyan feladatokra szabad csak vállalkoznunk, amely jól beosztott munkamenet mellett ilyen körülmények között megoldható.

6. Ehhez az „időbeli” egyensúly-elvhez csatolódik a „térbeli” egyensúly, amelynek be nem tartása szintén túlterheléshez vezet. Egy növendék két zenekarba lehetőleg ne járjon. Ez persze nehéz probléma ott, ahol szoros területi közelségben több zenekar működik, és a növendék gyakran mindkét zenekarfenntartó intézmény tagja. (Pl. közismereti iskola-zeneiskola.) E probléma helyes megoldása nagy körültekintést igénylő nehéz feladat, és sajnos, sokszor nem kívánatos harcok szülője. Nemegyszer a zenekarvezetők egymással veszekszenek egy-egy növendékért, vagy ami nem kisebb hiba, megegyeznek a növendék hátrányára, aki kénytelen két úrnak szolgálni, néha szívesen is, de erején felül. E kérdés ideális megoldása természetesen a területileg érintkező intézmények együttműködése, a kulturális munka helyes felosztása volna. Inkább két jó zenekar működjön, mint tíz rossz! A gyermek pedig tudásának megfelelő legmagasabb zenekar munkájában vegyen részt!

7. Még egy - a gyakorlati munkában kiválóan használható - egyensúly lehetőséget említek meg: a zenekar vezetésének decentralizálását, a vezető tanár, és a zenekar ifjúsági vezetősége közötti munkamegosztást. (Zenekarunknak hat tagú ifjúsági vezetősége van: hangversenymester, szólamvezetők, zenekari felügyelő, kottatáros. Ezek a munka legfelső irányítása és művészeti vezetésén kívül minden munkát kifogástalanul elvégeznek.)

II.

A zenekarok felosztása

Most tehát, hogy a zenekari munkára vonatkozó általános elvekkel (vagy legalább egy részükkel) végeztünk volna, áttérhetnénk egyes zenekari típusok részletesebb taglalására. Itt azonban hirtelen a bevezetőben említett dzsungel kellős közepén érezzük magunkat. Hányféle zenekar van? Hogyan próbáljuk csoportosítani őket? Mindjárt kezdetben kétféle lehetőség adódik. Igyekezhetünk a zenekart fenntartó intézmények szerint, vagy a zenekar jellege (műfaja) szerint csoportosítani. Mi a célunknak jobban megfelelő második megoldást választjuk, megjegyezve azonban, hogy azonos, vagy hasonló típusú zenekart többféle intézmény is tart fenn. Ha pl. úttörő-zenekarról beszélünk, ez esetben műfajt értünk, noha a szorosabban vett úttörő-zenekaron kívül az úttörőszövetséghez egyéb zenekari fajták is tartoznak. Hasonlóképpen vonós-zenekarok működnek zeneiskolai és közismereti iskolai keretben stb., stb. Témakörünk határterületén mozognak a felnőtt amatőr-zenekarok, hiszen utánpótlásuk az ifjúsági zenekarokból kerül ki, és az átkerülő tagok előbb-utóbb az ifjúsági zenekarok szellemét is magukkal viszik.

A másik határterületet képezik a szakiskolai zenekarok, amelyek mint professzionális utánpótlást képző szervek, nagyrészt már a tárgykörükön kívül álló feladatokkal vannak elfoglalva.

Vannak tehát:

1. vonós-zenekarok (continuóval, vagy anélkül),

2. vonós-zenekarok kevés fúvós kiegészítéssel, esetleg zongorával,

3. szimfonikus zenekarok,

4. szalon-zenekarok, Jazz-zenekarok,

5. fúvós-zenekarok,

6. harmonika-zenekarok,

7. pengető-zenekarok (pl. mandolin-zenekar),

8. „úttörő”- zenekarok (főleg furulya, ütők, esetleg harmonika),

9. vegyes esztrád-zenekarok,

10. népi vonós-zenekarok,

11. nemzetiségi zenekarok (pl. a battonyai tambura-zenekar).

Ha ezt a felsorolást kiegészítjük azzal, hogy vannak műfajilag sehova sem sorolható zenekarok, valamint azzal, hogy a fenti típusok között az átmeneti formák összes árnyalatai megtalálhatók, akkor remélhetjük, hogy képünk teljes.

Evvel a hatalmas anyaggal természetesen nem foglalkozhatunk egy cikk keretében. (További cikkekre, elsősorban a különböző zenekartípusok szakértőinek cikkeire, vár a feladat, hogy a megkezdett munkát ez irányban elmélyítsék.) Ma és itt két főtípust szeretnék kiragadni, amelyek szerintem a legfontosabbak, és amelyek a zenei nevelés két különböző ágának felelnek meg.

Az első típus alatt értem azokat a zenekarokat, ahol:

1. a tagság nagyobb tudással rendelkezik, (általában zeneiskolai tanulók),

2. összeállításukban dominál a vonós hangszerek csoportja (az ún. szimfonikus zenekar is ilyen),

3. a zenei vezetés általában szakember kezében van,

4. a felhasznált anyagban a fő irányvonal az ún. komoly-zene (klasszikus - ha nem is stílustörténeti, hanem értékelméleti értelemben).

Ide legfőképp zeneiskolai és gimnáziumi zenekarok tartoznak.

Ebben a témakörben három véleményt hallgatunk meg, amelyek a kérdésnek egy-egy (pedagógiai, zeneszerzési) részét világítják meg.

Első utunk az iskolai zenekarok ügyében a hazai vonószenekari kultúra egyik fő ihletőjéhez, Sándor Frigyeshez vezet. Sándor ebben a hozzászólásában a zenekari nevelés kérdésének egyik speciális szempontjáról kíván beszélni.

Jelenleg már általánosan elfogadott tény, hogy a zenekarban való részvétel milyen fontos szerepet tölt be a hangszert tanulók zenei- és általános emberi nevelésében. Kevésbé köztudott viszont, hogy a zenekari játéknak (kellően hozzáértő vezetés mellett), milyen lényeges fejlesztő szerepe van a résztvevők egyéni hangszeres technikája szempontjából.

A modern hangszeres pedagógia főleg abban különbözik a régitől, hogy - annak analitikus munkáját is továbbfejlesztve - döntő jelentőséget tulajdonít a különböző összefüggéseknek. (A játékmozgások összefüggése a játékfolyamatban, az egész játszó apparátus és az emocionális kifejezési igény élő, dialektikus kölcsönhatása.)

Ezeknek az összefüggéseknek, koordinációknak kialakítására egyik, és talán leghatásosabb eszköz - a kamara zenélés és a lapról olvasás mellett - éppen a zenekari munka. A zenekari játék jellemző tulajdonságai: sokak együttműködése vezérlő akarat irányítása mellett, az egymásra hallgatás, és egymáshoz alkalmazkodás, koncentrált figyelem a vezénylőre, a kollektív munka inspiráló légköre - kitűnő lehetőséget adnak az egyéni hangszeres technika koordinációjára, továbbá egyes fontos részlet-tényezők kialakítására.

Íme néhány momentum.

Hangindítás, pontos kezdés. A karmester által megkívánt és inspirált közös, pontos kezdés feltétlenül magával hozza az általános koncentráció magas intenzitását, és egyben a kezdés tempóban, dinamikában és hangszínben való egységességéhez szükséges fiziológiai állapotot. A hangindítás jelentőségét, és tényleges technikai nehézségeit a növendékek a legtöbb esetben a zenekari játékban értik meg igazán, tudatosan vagy öntudatlanul, ami nem kisebb jelentőségű.

Vonás nemek. Sándor Frigyes mindig hangsúlyozta, hogy a vonás nemek nemcsak technikai játékformák, hanem zenei karaktert is kifejező játékmódok. A zenekari játékban mindez sokszorosan megnagyítva jelentkezik. A helyes, vagy helytelen vonás nemek használata, a vonóbeosztás jelentősége magától értetődően és feltűnően, zeneileg megnagyítva revelálódik. A zenei kifejezés technikai módon való megnyilvánulásai is világosabban, külső és belső füllel érzékelhetőbben mutatkoznak meg. A feszes ritmus, a zenekarban még feszesebben hat, a kantiléna éneklőbb, a dinamikai ambitus hatalmas módon kiszélesedik. Természetes tehát, hogy a különböző zenei effektusok megvalósításának jelentősége sokkal meggyőzőbben vetíthető ki technikai szempontból is.

Mindebből következik, hogy az ifjúsági vonós zenekarokat, sőt a szimfonikus jellegűeket is lehetőleg vonóstanárnak kellene vezetnie, aki a vonás nemeket, ujjrendeket általában a hangszeren való játék minden csínját-bínját fölényesen ismeri, és utasításaival, tanácsaival bármikor a növendékek segítségére siethet.

Az ifjúsági zenekarok száma, jelentőségük felismerése állandóan növekszik. Ugyanakkor sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a zenekarban eltöltött idő kárba vész az egyéni technika fejlesztése szempontjából. Ezeket a nézeteket Sándor Frigyes a leghatározottabban ellenzi; a zenekarban eltöltött heti egy-két óra az egyéni technika szempontjából is gazdagon kamatozó időtöltés, ha a technika alatt azt értjük, amit korszerű módon értenünk kell: a zene összes kifejező eszközének összefüggő, élő egységét.

Következő állomásunk a Zeneműkiadó Vállalat. A mit, és a hogyan muzsikáljunk egyaránt fontos, egymástól alig elválasztható kérdések. Ezért nagy jelentőségű az ifjúsági zenekari kultúra szempontjából a Zeneműkiadó Vállalat álláspontja.

Tardos Bélával, a Zeneműkiadó Vállalat igazgatójával beszélgettünk erről a kérdésről.

Az iskolai zenekarokat - mondja Tardos Béla - a Zeneműkiadó Vállalat már eddig is sok kiadvánnyal segítette, és ezután is segíteni fogja. A zenei nevelés szempontjából igen fontosnak tartja ezeknek munkáját, mint a későbbi magas színvonalú amatőrmuzsikálás (kamarazenélés) előkészítését.

A Zeneműkiadó Vállalat kiadványai részben átdolgozások, részben originál kompozíciók. Tardos Béla fontosabbnak tartja az eredeti kompozíciókat. Ezek alkotják, és a jövőben is ezek fogják alkotni a kiadványok többségét. Megjegyzi még, hogy a Schott nyugatnémet kiadó is érdeklődik magyar ifjúsági zenekari kompozíciók iránt.

A továbbiakban gondolkozni kellene a felől, vajon a jelenlegi vonószenekari összetételen túlmenően nem lenne-e tanácsos a partitúrákat egyéb szólamokkal (ad libitum fuvolaszólamok) kibővíteni.

Felveti még Tardos Béla kisebb kantáták komponálásának lehetőségét. Rövid, 6-8 perces játékidejű darabokra gondol, a kórus és a zenekari munka összehangolása céljából.

Most pedig szólaltassunk meg egy zeneszerzőt.

Decsényi János-t évek óta szoros szálak fűzik az ifjúsági zenekari mozgalomhoz. A vele való beszélgetés sok közös emléket idéz, hiszen műveit az én kérésemre írta, és a vezetésemmel működő zenekar mutatta be, vagy szándékozik bemutatni. Az eddig komponált három mű története érdekes. Az első („Concertino hegedűre növendék zenekari kísérettel”) mutatkozott a legnehezebbnek. Bár Decsényi messzemenően figyelembe vette az előzőleg közösen megbeszélt szempontokat, mégis a mű zenekarunk akkori tudása mellett nem bizonyult megvalósíthatónak. (Félretéve az 1957-ben komponált darabot, idén ismét elővettük most már sikeres bemutató reményében.) Az itt szerzett tapasztalatok körültekintő felhasználásával született meg az 1959-es „Szvit gyermekzenekarra”. A művet örömmel tanulta a zenekar és bemutatója szép sikert hozott. Az utolsó, tavaly bemutatott mű ismét nehezebb feladat volt. („Szimfonietta ifjúsági vonószenekarra”.) A háromtételes darab nagyobb lélegzetű, technikailag nehezebb anyaga valóban csúcsteljesítményt követelt a zenekartól. A szerző személyes közreműködésével mégis sikerült ezt a tartalmilag jelentős művet, a zenekar túlerőltetése nélkül, méltó tolmácsolásban bemutatni. Mikor ezekről a művekről beszélgetünk, fölvetődik a kérdés, miben hasonlít,·és miben különbözik a „felnőtt” és az ifjúság részére szóló irodalom.

A differencia semmiképpen sem lehet a zenei igényesség, komolyság területén. Kodály Zoltán szerint: „... Csakis művészi érték való a gyermekeknek, minden más árt nekik...”

A gyermek is ember, vallja a korszerű pedagógia. Mindenfajta mesterséges primitívkedés méltatlan alkotóhoz éppúgy, mint a gyermekhez, akinek részére készült. A nagy mesterek (Bach Mozart, Bartók) gyönyörű példáit adták annak, miképpen kell komolyan venni a pedagógiai irodalmat. Különbség természetesen van. Világos lesz ez, ha összehasonlítjuk Bartók: „Gyermekeknek” c. füzeteit pl. a „Zenével”. A technikai, formai, fakturális, harmóniai komplikáltság különbsége szembetűnő. Az ifjúság részére írott művek formailag áttekinthetőbbek, egyértelműek, kifejezésükben egyszerűségre törekszenek. Ez azonban soha nem jelenthet tartalmi sekélyességet, vagy igénytelenséget.

Persze lemérhető az ifjúság általános és zenei fejlődése már 10-15 éves perspektívában is. Amit 1948-50 körül írtak a komponisták felnőttek számára, ma az ifjúság által nem egy esetben könnyen eljátszható. Decsényi János még egy fontos szempontot emel ki, ez a mai szerzők és a közönség problémája. A mai szerzők okuljanak Bartók és Kodály példáján, akik pedagógiai műveikkel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy súlyosabb, „felnőtt” műveiket az ezeken nevelődött ifjúság, mint közönség, jobban megértse. Pedagógiai művek írása egyben a jövő közönségének nevelése. Decsényi most zenekari etűdöket készül írni, melyek koncerten is előadható művek lesznek, a darabok mindegyikében egy-egy speciális zenekar-technikai probléma dominál.

*

Most áttérhetünk a másik fő csoportra. Az ifjúsági, vagy gyermekzenekarok ezen típusát általában „úttörő-zenekar” néven szokták emlegetni. Ebben az esetben - utalva a felosztásban mondottakra - ez a név műfajt jelent, nem pedig azt, hogy minden esetben az Úttörő Szövetséghez való tartozás jellemzi, bár általában az esetek zömében ez a két fogalom egybevág.

Ennek a típusnak fő jellemzői:

1. A tagság általában csekély hangszeres tudással rendelkezik. (Általában nem zeneiskolai tanulók.)

2. Az összeállítás vegyes és nem szigorúan megszabott. Domináló hangszer csoportok legtöbbször: furulya, harmonika, ütők.

3. A zenei nevelés nem mindig megfelelő. Sok helyen jó érzékű pedagógusok vezetik ezeket a zenekarokat. Gyakori viszont, sajnos, hogy az ilyen zenekarok a dilettantizmus és ízlésrontás „műhelyei”.

4. Műsorpolitikájuk általában nem egységes: tekintve, hogy kevés jó anyag forog közkézen, többnyire a zenekarvezető jó, vagy kevésbé jó átiratait használják. Műsorukon legtöbbször (és tegyük hozzá: helyesen) gyermekdalok, magyar- és különböző népek dalai, mozgalmi dalok szerepelnek. Ritkábban játszanak klasszikus, vagy szalonzenei átiratokat, ezek szinte kivétel nélkül stílustalanok, rosszak.

Hol van az ilyen zenekarnak nagy jelentősége? Ott, ahol nincsen zeneiskola, tehát elsősorban vidéken, vagy ahol más oknál fogva kevés a zeneiskolás növendék. Ezeknek a zenekaroknak igen fontos szerepük van a legszélesebb tömegek zenei nevelésében, a zenélés iránti vágy felkeltésében. Ahol zeneiskola, vagy más, komolyabb hangszertanulási lehetőség van, az ilyen zenekar a komoly hangszertanulás elindítója lehet. Mindenképpen helytelen azonban, ha az ilyen zenekar magasabb típusú zenekarban való szerepléstől vonja el a gyermekeket.

Kétségtelen, hogy az elmúlt években az előző típushoz képest ez a zenekar mostohagyermek maradt, pedig jelentősége nem csekélyebb, sőt az általános kulturális színvonal emelése szempontjából nézve talán még nagyobb, mint az első típusé. Ismét Tardos Bélát idézem. Ö is hangsúlyozza az úttörő-zenekarok nagy jelentőségét, hiszen az úttörő szervezet az ország minden részébe eljut, az egész magyar általános iskolás ifjúságot átfogja. Ezeknél a zenekaroknál döntő a színvonal kérdése, amely még általában igen sok kívánni valót hagy maga után. Ugyancsak megoldásra vár a megfelelő műsorpolitika kialakítása.

A leglényegesebb kérdés azonban a sokféle összeállítás egységesítésének halaszthatatlan problémája. Tardos ígéretet tett arra, amennyiben az Úttörő Szövetség állást foglal egy bizonyos zenekar-típus kialakítása mellett, akkor a Zeneműkiadó Vállalat ilyen jellegű kiadványokkal támogatni fogja az úttörő-zenekarok munkáját.

Rezessy Lászlóval, az úttörő-zenekarok ügyének lelkes harcosával beszélgettünk erről a problémáról. (Mindazoknak, akiket ez a tárgykör bővebben érdekel, figyelmébe ajánlom Rezessy tanulmányát „Az úttörő-zenekar problémáiról” címmel.)

Az úttörő zenekari mozgalom felvirágzásának útjában két igen fontos akadály áll: először a megfelelő gyermekhangszerek hiánya, másodszor a felhasználható értékes zenei anyag (átiratok, eredeti művek) csekély száma.

A jelenleg rendelkezésre álló hangszerekkel nehéz ideális hangzású gyermekzenekart összeállítani, első sorban nyolc lábas dallamhangszerek hiánya miatt. Persze, ahol megfelelő számú és színvonalú hegedűst lehet alkalmazni, ott jobb e téren a helyzet. Igen hasznos lenne, az Állami Hangszerkészítő Vállalattal karöltve megfelelő gyermekhangszereket kikísérletezni és sorozatban gyártani. Az ilyen gyermekhangszereknél a legfontosabb követelmény, hogy kezelésüket rövid idő alatt lehessen megtanulni. Persze, amíg ez a probléma megoldódik, addig a jelenlegi hangszerekkel kell megfelelő partitúra-típust kialakítani. Figyelembe kell venni a dallam-, harmónia- és ritmus-csoportok egyensúlyát, valamint azt a követelményt, hogy a szólamok bizonyos mértékig ad libitum legyenek kezelhetők. Rezessy be is mutat ilyen partitúra-típust, és örömmel ajánlja fel segítségét a további munkához.

Ez a kérdés, úgy látszik, éppen most érkezik döntő fordulathoz. Patak Györgyné, az Úttörő Szövetség részéről, örömmel üdvözölte Tardos Béla ajánlatát és Rezessy László segítségét. A teendő most már az, hogy az Úttörő Szövetség széleskörű kutatást végezzen az ország területén működő zenekarok összeállítását illetően. Kellő anyag birtokában meg lehet majd állapítani a leggyakrabban előforduló hangszercsoportokat, s ebből kialakítható a megfelelő partitúra-típus. Ebben a munkában a Népművelési Intézet részéről Cser Gusztáv karnagy is felajánlotta segítségét.

Kiegészítésül ide kívánkozik egyik legjobb vidéki úttörő-zenekarunk vezetőjének Tóth Andrásnak beszámolója.

Mint új nevelő kerültem Novajra a kis Bükk-aljai falucskába 1955-ben. Szerettem zenélgetni, így azzal a kéréssel fordultak hozzám a szülők, néhányan, hogy tanítsam meg gyerekeiket is. A falu igen nagy „zenei múltra” tekint vissza, rezesbanda volt itt, de már kiöregedtek. Azóta nincs semmi zene a faluban.

Így kezdődött, ez indította el az első lépéseket a zenekar megalakulásához. Furulyát adtam a kis zenészek kezébe. Pár hónap eltelte után bemutattuk a szülőknek kis tudásunkat, egy vasárnap délután.

Helyi népdalokat, népdalkánonokat adtunk elő furulyán. Mandolinnal akkordokat játszottunk aláfestésnek.

Az iskola tanterme pillanatok alatt megtelt érdeklődőkkel, bár nem lett közzé téve, csupán a szülőknek.

A kis „hangversenyt” kitörő lelkesedéssel fogadta a falu.

A következő évben a szülők a kis furulyásoknak hegedűt, harmonikát vettek, mely már komolyabb hangszert jelentett.

Azóta minden évben növekedett a létszám, újabbak jelentkeztek a „zenekarba”. Persze minden felvételt magánórán való tanulás előzte meg. Néhány tanuló az Egri Zeneiskolába jár tanulni, a többi itthon a faluban.

Egyre inkább megismertek bennünket a környéken.

Minden évben részt vettünk a kulturális szemléken, ahol minden évben jutalomban és elismerésben részesültünk.

Emlékezetes volt számunkra az Egercsehi Bányaüzem meghívása a bányásznapra 1957. évben. Két napot töltöttünk a bányászfaluban, ahol igen nagy szeretettel vettek körül. A következő évben a Budapesti Gyárkémény Építő Vállalat hívott meg bennünket az építők napjára. Öt nap alatt volt módunk megismerni szép fővárosunkat. Számtalan szép élménnyel tértünk haza, amelyért csak hálával gondolunk erre a vállalatra.

Ezek mellett a nagyobb kirándulások mellett igen sok környékbeli és helyi egri szereplésünk volt, melyekkel a különböző ünnepélyes alkalmakat igyekeztünk szebbé tenni.

Eddigi működésünk tetőpontjának mondhatjuk azt, amikor Csillebércre, az Országos Úttörő Művészeti Szemlére jutottunk el, illetve csak a zenekar egy része, 14-en. Itt a Szemle aranyérmet kaptuk meg és a televízióban is játszottunk.

A Csillebércen töltött két hét felejthetetlen volt a kispajtások számára.

A megalakulás óta létszámunk nőtt. Az első évben műsorunkban csak unisono népdalokat vettünk. Később próbáltunk áttérni az enyhén hangszerelt úttörő és mozgalmi dalokra. Nagyszerű dolog az, hogy menetelve is játszunk. Sajnos, a falu színvonala gyakran gátol, néha azzal jöttek a II. hegedűt játszó gyerekek, hogy édesanyjuk azt mondta, nem úgy játszák a dalokat, ahogy kellene, nem az a dallama. Az egyik előadás után egy idősebb néni sietett megköszönni és megdicsérte a zenét, de megjegyezte, hogy az a kisfiú ott eltévesztette, nem azt játszott, mit kellett volna. (II. harmonikát játszott.) Így csak egész lassú munkával tudtuk megkedveltetni mindenkivel a többszólamú játékunkat.

Ma már addig jutottunk, hogy minden művet csak hangszerelve játszunk.

Az elmúlt évben kaptunk a tanácstól 2000 forintot, melyért csellót vettünk. Így lassan a fejlődés menete meg van.

Nehézséget okoz minden évben még az, hogy a nyolcadikos diákjaink elbúcsúznak. Ezek helyébe újak kerülnek, ezért minden őszön újra kell szinte kezdeni. Próbáltuk megtartani a kikerült gyerekeket sajnos, nehéz az összefogásuk, az élet különböző elfoglaltságok elé állítja őket.

Amiről még feltétlen kell írni, egy kissé kellemetlen ugyan, de épp oly fontos, mint a zenekar működése és létezése, mégpedig az anyagi megbecsülés. Jelenlegi létszámunk 28. Egy ilyen együttest foglalkoztatni, heti két szakköri órában szinte lehetetlen. Ezen is változtatni kell a jövőben. Bár az ügy iránti lelkesedés nem marad el, ezt elárulják az eddigi sikereink, az anyagi megbecsülés csak fokozza azt, és nagyobb lendületet ad ennek az egyre több helyen feltörekvő falusi szintű kulturális megmozdulásnak.

III.

Kérdést intéztünk az Országos Filharmónia és a Rádió illetékeseihez, vajon milyen szerepe van és lehet a jövőben ifjúsági zenekarainknak a hangverseny-életben és a rádióban?

Havas Miklósné, az Országos Filharmónia ifjúsági osztályának vezetője elmondja, hogy az Országos Filharmónia örömmel és szívesen szerepelteti az ifjúsági zenekarokat, amelyek a szükséges színvonalat elérik, és repertoárjába be tudnak illeszkedni. A múlt években, s idén is több ifjúsági zenekart foglalkoztattak.

Természetesen nem képzelhető el, hogy az ifjúsági műsorok egyre növekvő koncertigényeit ezekkel a zenekarokkal ki tudja elégíteni. Szüksége lenne a Filharmóniának egy saját független, vagy fél-független zenekarra, amellyel elsősorban az Országos Filhamónia ifjúsági osztálya rendelkezik, mert e nélkül kénytelenek különböző zenekarokhoz alkalmazkodni, ami a tervezés feladatát rendkívül megnehezíti.

Nádas Katalin, a Rádió ifjúsági osztályának munkatársa szerint kevés még az olyan kiváló zenekar, amely a Rádió színvonal követelményeinek megfelel. Ezek részére azonban szívesen juttat a Rádió évente egy-két szereplést.

Tárgykörünk külföldi vonatkozásairól, sajnos, minimális anyag áll rendelkezésre. A csillebérci nemzetközi úttörő-találkozón láttunk nagyszerű szovjet, csehszlovák és mongol együtteseket. Ezek főleg népi úttörő-zenekarok voltak, jelentős hangszertudással és fegyelemmel rendelkeztek. A bécsi zenepedagógus-konferencia ez irányú tapasztalatai felől érdeklődtem Szőnyi Erzsébet főiskolai tanárnál. Az egyes kapitalista országokban vannak elszórtan szép eredmények, hiányzik azonban az a társadalom, amely meglátná a zenei nevelés perspektíváját, és támogatásával megadná a kereteket az ifjúsági zenekari mozgalom széles kibontakozásához.

A külföldi ifjúsági zenekarok helyzete megérdemelne szélesebb körű kutatást, és az ilyen irányú nemzetközi kapcsolatok kiépítését.

Befejezésül szólaljon meg a legilletékesebb, az ifjúság szava is. Boris János, egyik legjobb középiskolai zenekarunk, az I. István gimnázium zenekara tagjának írását közöljük. Bár fenntartásaink vannak az idézett darab műsorra tűzésével, és a heti 2-3 próbával szemben, ez a cikk mégis kiválóan illusztrálja, milyen nagy lelkesedést, örömet és pedagógiai hasznot hoz a zenekari munka.

Négy éve játszom az I. István gimnázium szimfonikus zenekarában. Mivel ennek a kis cikknek az a feladata, hogy a közös muzsikálás szépségeiről szóljon, azt hiszem legegyszerűbb lesz, hogy ha arról írok, miért szerettem meg az együttesben való játékot, és ezen keresztül a zenekart. Megszerettem, hiszen négy év alatt sosem jutott eszembe, hogy kilépjek belőle, és, bár idén leérettségiztem, továbbra is tagja szeretnék maradni. Mindehhez hozzáteszem, hogy sohasem készültem zenei pályára, magát a hegedűtanulást is abbahagytam tizenegy év után és mégsem mondanék le a zenekari játékról.

Amikor először „ültem be”, nagyon elfogódott voltam. Sehol sem hallani tömörebbnek a zenét, mint a zenekarban belül, és ez a tömör erő kissé fejbekólintott. Megmondom őszintén, eleinte csak igen félénken és csak ritkán mertem játszani, többnyire csak úgy tettem, mintha buzgón hegedülnék. Valahogy úgy éreztem, hogyha hamisan játszanék, mindenki haragudna rám, mert elrontom a szép összhatást. Persze később ez az elfogódottság feloldódott. Rájöttem arra, hogy a közös játék szinte szárnyakat ad az embernek, és sokkal könnyebben tudja megoldani a technikailag nehéz feladatokat is. Emlékszem, talán még egy féléve sem voltam a zenekar tagja, amikor Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio-ját kezdtük tanulni. Kézbevettem a kottát, és szinte megrémültem az állások nehézségétől. Aztán az első olyan összpróbán, amelyen az egész művet végigjátszottuk, szabályszerűen meglepődtem. Le tudtam játszani még az olyan részeket is, amelyeket egyedül talán sosem lettem volna képes megtanulni. Egészen addig nem hittem volna, hogy ennyit számíthat a közös munka, az, hogy hatvanan vagyunk, mind olyanok, akik hozzám hasonló korúak és zenei tudásúak. Hatalmas segítséget ad a zenekar a lapról játszási rutin és a technikai biztonság megszerzésében is az állandó gyakorlás révén.

A művek jobb megismerése az, ami talán a legnagyobb örömet jelentette nekem. A nagy zenei alkotások szinte fizikai közelségbe kerülnek.

Úgy érzi az ember, hogy valósággal „benne van” a zenében, együtt halad a mű gondolat-menetével és magában érzi annak belső világát, egészét. Beethoven-szimfónia előadásakor robusztus erő, Bartók műnél pedig fájdalmas küzdelem, ami körülveszi, és maga is részese lesz a csodának, amit a zene jelent. Mindez azért, mert körülötte vannak a szólamok a valóságos térben, és maga is hozzáadhatja tudását az összességhez.

Heti két-három próba, körülbelül két és fél óra időtartamban egyenként nem kis munka, különösen, ha hozzáadom a koncerteket és az előttük levő nagyobb próbaszámot, a „hajrát”. Mégis, annyi, amit tanulhatunk és fejlődhetünk, amit művészileg és emberileg kapunk, hogy bízvást mondhatom, megéri. Megéri annak, aki zenész akar lenni gyakorlatilag, és annak, aki csak a saját kedvére muzsikál, mert sokkal közelebb kerül a zenekari művekhez, mint bárki más.

Till Ottó

***

Mellékeljük a Zeneműkiadó Vállalat legújabb és legteljesebb jegyzékét, a kiadott és Zeneműboltokban kapható ifjúsági zenekari művekből.

BARTÓK-HORVATH Mihály: Tizennégy kis darab a „Gyermekeknek” c. sorozatból (Vl., I., II., III., Vlc.)

BARTÓK-WEINER Leó: Tíz darab a „Gyermekeknek” c. sorozatból (Vl., I., II., III., Vlc.)

HANDEL-MAROS Rudolf: Kis szvit (Vl., I., II., III., Vlc., Cb.)

HAYDN-MAROS Rudolf: Három kis darab (Vl., I., II., III., VIc.)

KÓKAI Rezső: Kis verbunkos zene (Vl., I., II., III., Vlc., I., II.)

MOZART-KESZTLER Lőrinc: Sinfonietta a Négykezes zongoraszonátából (Fl., CI., VI., I., II., Vla., VIc.)

MOZART-MAROS Rudolf: Három tánc (Vl., I., II., III., Vlc., Cb.)

MOZART-SZOKOLAY Sándor: Divertimento (Vl., I., II., III., Vlc., Vb.)

MOZART-TILL: Három német tánc (Vl., I., II., III., Vlc.)

SCHUBERT-MAROS Rudolf: Három kis darab (Vl., I., II., III., Vlc., Cb.)

SUGÁR Rezső: Két darab (Vl., I., II., III., Vlc., Cb.)

SUGÁR Rezső: Rondo (VL., I., II., III., Vlc., Cb., Pf.)

SUGÁR Rezső: Variációk hegedűre és zenekarra (Vl., Solo, Vl., I., II., III., Vlc., Cb., Pf.)

Előkészületben:

HORVÁTH Mihály: Régmúlt századok dallamiból

SCHUMANN-KALMÁR: Négy gyermek darab

SCHUMANN-DECSÉNYI-TILL: 6 darab a Jugend-album c. sorozatból

CSAJKOVSZKIJ-DECSÉNYI-TILL: 5 darab a Jugend-album-ból