Parlando 1963/5-6, 40.-42. p.

A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai

Az áprilisban Nyíregyházán megrendezett VI. Országos Kamarazene Fesztivál szakmai programjának befejezéseként került sor a hallottak értékelésére.

A Fesztivál egyébként is szépszámú pozitívuma között e helyütt említhetjük meg azt az örvendetes tényt, hogy a rendezőség elegendő időt biztosított az értékelésre s a korábbi gyakorlattól eltérően hozzászólásokra is sor kerülhetett.

A Fesztivál zsűrijének összefoglalóját Sándor Frigyes, a Bizottság elnöke tárta a megjelent zenetanár kollégák elé és megállapította: a nyíregyházi Fesztivál új, értékes vonásokkal gazdagította a széleskörű kamaramuzsikálás immár hagyományossá váló seregszemléinek belső tartalmát.

Miben nyilvánultak meg ezek az új vonások? Elsősorban a program jellegében. A különböző stílusú művek számszerű aránya a korábbiakhoz viszonyítva jelentősen megváltozott. Míg az elmúlt Fesztiválokon a preklasszikus zene döntően meghatározta a műsorok jellegét, ma az előadott műveknek körülbelül egyharmad része volt preklasszikus, egyharmad része bécsi klasszikus és romantikus, és egyharmad része magyar (szép számmal új szerzemények). Külön örömet jelenthet számunkra, hogy a bécsi klasszikus mesterek művei megnyugtató módon kerültek előadásra. Ugyanakkor megállapítható, hogy a romantika háttérbe szorult. Ennek oka nyilvánvalóan a formai, technikai, érzelmi elemeknek a romantikára jellemző aránytalansága: ami technikailag jól megoldható zeneiskolai fokon, az általában érzelmi szinten nem megfelelő. S ez fordítva is igaz.

Fejlődést jelent a fúvós kamarazenélés előretörése, ami elsősorban abban tükröződik, hogy a műsor mintegy 25%-a került ki fúvós számokból. Ezen belül érdekesség, hogy a fúvós számok egyharmad része vonós, illetve zongora kombinációval szólalt meg.

Örvendetes, hogy a fúvósok között igen sok a fiatal gyermek. Részben ez ösztönöz elnézésre az intonációs problémákat illetően, hiszen zeneiskolai fúvós viszonylatban alig egy-két éves hangszertanulás van egy-egy produkció mögött. Bizonyos, hogy e tekintetben óriási fejlődést fog eredményezni a jelenleg tartalmi kimunkálás alatt álló zeneoktatási reform, mely a fúvós-képzés idejét egalizálja majd a többi tanszakéval.

A Fesztiválnak talán legjelentősebb újdonsága az ifjúsági zenekarok megjelenése volt. Ha visszagondolunk a körülbelül 15 év előtti állapotokra, s az útra, melyet azóta megtettünk, nem szólhatunk meghatottság és jóleső elégedettség nélkül a zeneiskolai zenekarok mai produkcióiról. Elmondhatjuk: zeneiskolai zenekaraink megvalósították az eredeti célkitűzést, mely a társas zenélést zeneiskolai szinten kívánta biztosítani. Az első lépéseket jelentő Bartók: Gyermekeknek négy Weiner átiratától az itt elhangzott legfrissebb termés, Mező Imre darabjának előadásáig sok szép, jó muzsikával gazdagodott ez az irodalom. Eredeti művek, átiratok egész sora bizonyítja: zeneszerzőink szívesen foglalkoznak e témával. Ezzel együtt az az érzésünk, nem lehet eleget írni az ifjúsági zenekarok részére.

Külön öröm az a tény, hogy aránylag kis létszámú iskolák „nagy” zenekarral működnek. A produkciók várakozáson felüliek! Ha figyelembe vesszük a fejlődés ütemét, beláthatatlan perspektíva tárul elénk. E perspektívában vizsgálva a rendelkezésre álló anyagot ismételten zeneszerzőink felé kell fordulnunk, kérve, hogy az eddigieknél fokozottabb mértékben járuljanak hozzá - a maguk módján - az ifjúsági zenekari muzsikálás fejlődéséhez.

Általában mérlegelve a produkciókat, jelentős fejlődés állapítható meg. A zsűri azonban úgy találta, hogy a fejlődésnek vannak olyan oldalai, melyek jelenleg negatívumként hatnak. Így pl. a dinamikai árnyalatok végleteinek egészen a torzulásig történő kiélezése. Ez elsősorban a pianókra, illetve pianisszimókra vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy a többnyire gyenge hangszerek, s az ezen a fokon még nem elegendő technikai szint miatt a kifejezési lehetőségek nagyon leszűkülnek, sőt, helyenként megszűnnek. Így történhetett meg, hogy a jó szándék és nagy igyekezet az említett technikai felvételek között sok esetben ellenkező hatást eredményezett. A dinamikai szélsőségek eltúlzott használata a legjobb produkcióknál is belemagyarázottnak tűnt, s gyakran stílus-torzuláshoz vezetett.

Természetes stílus keretek között megfelelő alapkarakter. Ennyiben foglalhatnók össze mindazt, ami a dinamikai árnyalatok használatánál is alapul szolgálhat.

Hasonló megállapításokat tehetünk a tempók, tekintetében is. Itt a lassú tempójú darabok mértékét éreztük eltúlzottnak. Különösen érvényes ez a modern művekre. Szólni kell még a tempóingadozásokról, melyek többször kifejezési eszközként jelentkeztek, természetesen stílus és mű rovására.

A továbbiakban tehát fokozottabb figyelmet kell fordítani arra, hogy a kifejezés hullámzásai a tempó-egység keretén belül menjenek végbe.

Külön kell szólni a continuó játékról. A continuó szólam a preklasszikus zene váza, gerince. Most ehhez képest általában túl finomnak, helyenként alig hallhatónak tűnt. Azzal a kéréssel fordulunk Kartársainkhoz, hogy a trió-szonátákat, ha csak egy mód van rá, játszassák gordonkával. Erre egyébként egyre inkább mód lesz, hiszen a gordonkás növendékek száma örvendetesen szaporodik! A basszusok vonós hangszeren történő megszólaltatása, a hangzásegység könnyebb biztosításával közelebb vihet e művek tartalmának feltárásához.

A műsoron elhangzott magyar művekkel kapcsolatban az alábbi gondolatok vetődtek fel.

Legelőször is meg kell állapítani, hogy a Bartók duók, a magyar kamaramuzsika egészen kivételes gyöngyszemei, melyek népdal anyaguknál fogva közel állnak a gyermekek érzelemvilágához, még mindig nem kapták meg méltó helyüket a hegedűsképzés egészében. Pedig a zenei tartalom, a technikai követelmények szerencsés aránya a legnagyobb mértékben alkalmassá teszik e műveket arra, hogy különböző csoportosításokban is kis hegedűseink számára az együttmuzsikálás iskolájává válhassanak. E tekintetben - bizonyság a Fesztivál programja - nem léptünk előre! (Mindössze egy vidéki és egy fővárosi pár előadásában hallottunk néhányat.)

Mező Imre új zenekari műve sikeres alkotás. Helyenként talán a kevés hangnemi változás miatt kissé egyhangúnak tűnt.

Szőnyi Erzsébet ifjúsági triója már korábbi előadások folyamán is tetszést aratott. A legfontosabb tanulság, amit az itt hallottakból leszűrhetünk az, hogy a darab ritmikai nehézségei technikai nehézségeket szülnek. Minden esetre nagyon érdekes volt a művet két előadásban hallani.

Hajdú Mihály „Ritmusjáték” című tétele jól egészítette ki a korábbi „Dialógus”.

Szelényi István négy hegedűre írt kompozíciója jó hangulatú muzsikálásra késztet. Az az érzésünk, hogy zenekari megoldása (így is hallottuk már) hatásosabb.

Borlói Rudolf, Vántus István és Ujj Viktor Géza művei elsősorban kísérletező törekvéseikért igényelnek figyelmet. A mostani előadás alapján úgy éreztük, hogy a technikai-zenei nehézségek, a művek konstrukciója nem tette lehetővé e művek tartalmi vonatkozásainak kibontakoztatását.

Végezetül, de nem utolsó sorban szólunk a nyíregyházi Fesztiválnak arról a különleges társadalmi jellegéről, melyet a Zeneiskola, a városi és megyei Tanács illetékes szerveinek körültekintő és áldozatkész munkáján túlmenően a környező üzemekben, termelőszövetkezetekben megrendezett hangversenyek hatása jelentett.

Az értékes, jó zenét megszerettetni minél szélesebb körben. Ehhez adtak segítséget e tájkoncertek. S ha a műsorok összeállítását, lebonyolítását, arányait illetően akadtak javító szándékú észrevételek, ezek mind azt célozták, hogy a következő fesztiválnak e fontos társadalmi jellege tartalmilag is egyre inkább elmélyüljön

Sz. L.