Parlando 1964/1, 3.-6. p.

Kórus-zene az általános iskolában

Nagy örömmel üdvözöljük azt az elhatározást, amelynek eredményeképpen a „Parlando” ezentúl az ország minden általános iskolai ének-zenetanárának kezébe eljut. A lapot eddig úgy ismertük, mint zeneoktatásunk országos fórumát és a fentiekből azt érezzük, hogy ezen a fórumon immár az iskolai énekoktatás is szóhoz juthat, amely a gyakorlatban eddig is ezer szállal fonódott össze az iskolák falain belül és kívül folyó zeneoktatással.

Az általános iskola, új nevelési tervével felfegyverkezve - amelynek alkalmazásáról nemrégiben a „Parlando”-ban is olvashattunk - minden gyereknek kívánja megadni az életkori sajátosságainak megfelelő általános műveltséget. Ennek nélkülözhetetlen része az esztétikai nevelés egyik leghatásosabb támasza az ének-zenei nevelés. Éveken keresztül tárgyunk csak az ének nevet viselte, a legújabb pedagógia azonban helyesen ismerte fel, hogy a teljes értékű ember képzése vokális és instrumentális alapokon kell, hogy nyugodjék és a tárgy ének- zene nevével, valamint az ehhez szükséges tárgyi feltételek megteremtésével szélesebb alapokra kívánja helyezni oktatását.

A mindennapok énekórái tehát ma már nem nélkülözhetik a gyerekek egy és többszólamú éneke mellett az ő hangszeres játékukat, a tanár bemutató játékát és a rendelkezésre álló audiovizuális eszközöket (film, diafilm, hanglemez, magnetofon stb.). Ének-zene óráink az általános iskolában ilyenformán az aktív és passzív muzsikálás sok lehetőségét használják ki, hogy gyermekeinkben a magyar zenei anyanyelv szókincséből kiindulva kifejlesszék a világ zeneirodalmának megértéséhez szükséges készségeket. Minden egyes óra elsőrendű célja, a szép éneklés és a szép hangszerjáték nyújtotta élményeik felhasználása a nevelésben.

Van azonban az iskolai ének-zenetanításnak egy területe, amely még maradandóbb élményeket tud adni, mintegy ünneppé varázsolva a hétköznapok erőfeszítéseit tanárban, diákban egyaránt. Ez az iskolai karének. Amit az énekórákon vetettünk, azt a kórusban kell, hogy learassuk. Ez a vetés-aratás évtizedek óta folyik már minálunk, nem is csekély eredménnyel. Mégis ahhoz, hogy mindenben elérjük és túlszárnyaljuk azokat az országokat, 0ahol ez a körülmények szerencsés volta miatt már évszázadok óta folyik, szükséges néha beszélnünk róla.

Sokan és sokat írtak már az iskolai karének ügyében. Ma úgy áll a dolog, hogy aki tollat ragad érte, annak kicsit át kell tekinteni ezt a nagy ívű horizontot, és kiemelnie egy-két kérdést, amelyre éppúgy a gyakorlat hevében keresi a feleletet, mint kartársai, éppúgy sikerek és kudarcok árán ismeri föl a helyes tennivalókat, mint ők.

Fordítsuk tehát tekintetünket a 10-14 éves normál általános iskolák kar- énekesei felé. Az ő muzsikálásukkal állunk közvetlen kapcsolatban a budapesti Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskolában, több mint egy évtizede. Tanári működésnek nem nagy idő, de ahhoz talán elég, hogy tapasztalatról beszéljünk.

Hogyan lesz valaki karénekes? - Kijelölöm, besorozom - feleli legtöbb kartársam. Mi is ezt tettük évekig, míg rá nem eszméltünk arra, hogy az önként vállalt különmunka mindig értékesebb a kényszerűnél. Az első évek eredményei, sikeres szereplései után elvetettük a rendeletek, osztályzat, ellenőrző könyv, intők hatalmán alapuló kórusszervezés módszerét és helyébe a teljes önkéntesség elvét léptettük. Az eredmény meglépő volt: az önként jelentkezők száma másfél szeresére nőtt a kényszerből járókénak. Megnőtt a választék, már nem is vettünk be mindenkit, aki jelentkezett, hanem csak azokat, akik megállták a felvételi vizsga próbáját.

Ez a kis felvételi vizsga az év első óráin zajlik és a következő három pontból áll:

1. Szép éneklés. A jelölt (pontosabban: aláírásával önjelölt) daloljon valamit az előző osztály anyagából. Ebből állapítjuk meg éneklési kedvét, készséget, sőt bizonyos fokig hangszínét és szólamát is. Magának adjon hangot, hogy érezzük, hol szerét énekelni: magasan vagy mélyen?

2. Többszólamúság iránti érzék. Társával, vagy még inkább tanárával énekeljen két szólamban. Valamelyik alsó tagozatban tanult egyszerű kánon pillanatok alatt megmutatja a más iskolából érkezett, ismeretlen gyerek képességeit is. (PI „Ég a város”, „Este van már 8 óra” stb.)

3. Kottaolvasás. Mivel legtöbbször betűkottáról tanuljuk a szólamokat a próbákon, ezért ebből vizsgázik jelöltünk is. Kodály: Ötfokú zene füzeteinek bármelyikéből olvasson lapról. Ezzel meggyőződünk arról, hogy a szolmizáció relációi mennyire jelentenek számára alapot egy dallam megformálásához.

Aki a három próbapontnak megfelelt, azt szólamokba osztjuk be. A szoprán, a mezzoszoprán és az alt szólamelosztás mutatkozik ideálisnak az általános iskolában. A háromszólamúság vezet legrövidebb úton a kóruszene élményeinek csúcsára, ahol a dallamok már harmóniákban találkozhatnak. Nem becsüljük le a kétszólamú éneklés jelentőségét és ezt minden kezdő énekkarnak szívből ajánljuk, mi is minduntalan vissza-visszatérünk hozzá a középső szólam kettéosztásával. Négy szólamra már nemigen énekelünk, mert az ilyen struktúrájú műveket leánykórusok (középiskolások) ajkán érezzük jól hangzónak.

Szopránba az kerül, aki könnyedén fel tud skálázni a kétvonalas „g”-ig. A mezzo azokból verbuválódik, akik a kétvonalas „é”-ig tudnak erőlködés nélkül eljutni. Az altszólam azokra vár, akik lefelé sikerrel közelítették meg a kis „g”-hangot. Ez a két oktáv a gyermekkari irodalom klasszikusainak birodalma, itt érzi magát természetes otthonában a 10-14 éves fiúk-lányak hangja.

Az így összesereglett száz-százhúsz főnyi karénekes gárda hetenként kétszer a 6. órában tartja próbáit. Ezt a szokásos mondatot csak azért írjuk ide, mert hálásak vagyunk az igazgatónak és az órarend készítőjének, hogy évek óta biztosítják azt a lehetőséget, amely szerint a próbák időpontjában, az iskolában semmiféle más elfoglaltságuk nincs a gyerekeknek. Tudjuk, nem mindenütt van ez így és sok kartársunk küszködik az idő és a tér problémáival, órarendi nehézségek és teremhiány miatt. Ha azonban egy nagy forgalmú gyakorlóiskolában, ahol bemutató tanítások érik egymást és a legkülönbözőbb óraütközések fordulhatnak elő, megvalósulhat a karének szilárd helyzete, akkor talán kölcsönös jóakarattal ez másutt is elérhető. Természetesen sok függ az igazgató zeneszeretetétől és megértésétől, ezt azonban az énektanár kórusának sikeres szerepléseivel tudja leginkább gyümölcsözővé tenni.

Műsorunkat nagy vonalakban egy évre előre állítjuk össze, annál is inkább, mivel az általános iskola életkori sajátosságainak egyik jellemzője, hogy a mutálás, hangváltozás következtében mind a fiúk, mind a lányok akár év közben is kénytelenek szólamot változtatni, vagy éppen kilépni az énekkarból. Arról nem is beszélve, hogy repertoár kialakítása nagy nehézségekbe ütközik, mivel a kórus összetétele évről-évre megváltozik.

Ezzel kapcsolatban a karvezetőnek bizonyos önfegyelemre van szüksége, hogy ugyanazokat a műveket évről-évre mégiscsak megtanítsa, noha esetleg már unná őket, viszont, nem hagyhat ki generációkat azok ismeretéből. Hagyományok ápolása, és mindig friss, új művek keresése, bemutatása: ebből a két forrásból táplálkozhat a kórus műsorpolitikája.

Ami a mutálás kérdését illeti, az a tapasztalatunk, hogy ennek korhatára egyre előbbre tolódik. A fiúknál az V-VI. osztály jelenti az éneklési készség csúcsait, lányoknál talán még a VII. osztály is idevehető. Tévedés lenne azt hinni, hogy a hangváltozás csak a fiúkat érinti. Náluk feltűnőbb, azonban a lányoknál is éppúgy megvan és éppúgy határt szab a hangmagasság és hangerő dolgában az énekelnivalónak. Nem lehet eleget figyelmeztetni a mutáló gyermekhang kíméletére sem a tanárt, sem a gyermeket, ez a figyelmeztetés természetesen nem korlátozódhat csupán a tanári felügyelet alatt zajló énekórákra és kar- énekpróbákra, hanem ki kell terjednie az óraközi szünetekre, kirándulásokra, úttörő foglalkozásokra és minden egyéb éneklési (és kiabálá

si) alkalomra.

Műsor összeállításunk a gyermekkari irodalom két nagy korszakát tekinti át. Az egyik a kórusművészet aranykora, a XVI. század. Mivel ekkor még a vegyes-karok szoprán és alt szólamát is kisfiúk énekelték, a reneszánsz mesterek kórusművei általában kitűnően használhatok az általános iskolában. Mivel legtöbb kartársunk a régi mestereket kissé szabadon kezelhető alkotóknak tekinti, egy apró megfigyelésünkről szeretnénk szólni. Ez pedig a darabok hangmagasságának megadása. Egyébként kitűnő gyermekkórusokat hallottunk már jellegükből teljesen kivetkőzötten énekelni azért, mert a karvezető úgy érezte, hogy a leírt hangmagasság csak jelzés és a darabot például kisterccel magasabban jó énekeltetni azért, hogy „fényesebben szóljon”. Arról a meggondolásról talán már nem is illendő szólnunk, hogy azért adom a kezdőhangot magasabban, mert a gyerekek úgyis lecsúsznak. Az előadás izgalmában inkább fölfelé törekvésről van szó, ilyenformán azt igenis helyeselhetjük, hogy a műveknek legyen egy ún. tanuló hangneme, amelynél fél hanggal magasabb lehet az előadás hangneme.

A másik nagy terület korunknak, a XX. századnak világhírű magyar gyermekkari irodalma. Ennek darabjait Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos neve fémjelzi, hozzájuk csatlakozik a fiatal magyar komponista gárdának az a része, amelyik bölcsen látja, hogy a kórusművészet irodalmának meghódításához az iskolák kapuin át vezet az út. Az ő műveiket a magyar népdal intonációjának megtartása mellett az európai zene legújabb eredményeinek alkalmazása jellemzi és ebben hivalkodás nélkül állíthatjuk, az elsők között vagyunk Európában.

Tanulási módszerünk a szolmizáció gyakorlati alkalmazásán alapul. Ha a kiadó jóvoltából elegendő példányszámú kotta áll rendelkezésünkre, akkor a karének próbán is híven követjük a kotta utáni daltanulás közismert módszereit Ha azonban - és ez is gyakran előfordul - csak egy-két példány van a műből a karvezető kezében, akkor a táblára írt betűkottához folyamodunk, amelynek ritmusjelzései teljes biztonsággal igazítják el a gyerekeket a szólamok szövevényében. Ez a kottakép nem idegen tőlük, mivel énekeskönyveikben és az Ötfokú zenében olvasógyakorlatok alakjában gyakran találkoznak vele. Nem hagyhatjuk szó nélkül az egyszólamú éneklés hangképző erejét a karénekkel kapcsolatban. Az évek során szerzett tapasztalat mondatja velünk azt, hogy egy szólamban tisztán, szépen énekelni talán a legnehezebb. Itt szokik össze igazán a 120 főnyi gyermeksereg, itt nyílik nagyszerű alkalom a magyar nyelv hangzóinak szépségét bemutatni, a tempó és dinamikai árnyalatait érzékeltetni.

Az intonáció tisztasága érdekében hangszert a tanulásnál nem használunk, hangszerkíséretes műveket is lehetőleg ritkán tűzünk műsorra. Nagy segítség munkánkban Bodon Pál kitűnő könyve az intonációról, benne néhány gyermekkórus mérnöki pontosságú elemzésével.

A vendégeink aláírását tartalmazó karénekes napló, a külső szereplések és az iskolai ünnepélyek maradandó élményei, az évet záró hagyományos karénekes hajókirándulás megbecsültté teszik a gyermekek körében az énekkari munkát. Azt kívánjuk minden kartársunknak, hogy egész működésük folyamán az iskolai énektanítás csúcsának, majdnem azt mernénk mondani, végső céljának érezzék az iskolai kórussal való foglalkozást.

A magyar gyermekkari kultúra már sokszor kiállta a próbát ország-világ szeme előtt. Most ismét erőpróbára készülünk: ez év júniusában Budapesten ülésezik az ISME VI. konferenciája. Ezen az ifjúság is hallatja majd hangját és az aratás napjaiban megtartandó nagy seregszemle ezúttal valóban ország- világ füle hallatára zajlik, amelyre a vendéglátók őszinte lelkesedésévei illik készülnie minden magyar énektanárnak!

Lukin László