Parlando 1964/7.-8., 41.-47. p.

Az esti hangversenyekről

Nehéz a beszámoló dolga, ha a konferencia után néhány héttel ismét fel akarja idézni az előadásokhoz szinte csak ráadásként járuló hangversenyek forró légkörét. Kétszeresen is nehéz, ha nem tud a „kritikus” kellő hűvös tartózkodásával emlékezni, mint oly sok hétköznapi, vagy akár ünnepi koncertre, mert személyes emlékek, kapcsolatok kötik minden együtteshez, produkcióhoz. Igaz ugyan, hogy abban a pillanatban, mikor a zene megszólal, megszűnik, vagy legalábbis meg kellene szűnnie az elsődlegesen szubjektív viszonynak, hogy a produkció objektív értékén alakuljon ki előadó és hallgató között új, muzsikus-szubjektív kapcsolat, de, ha majd egy teljes esztendőn át abban él, gondolkozik és dolgozik a mégoly nagyképű kritikus – a rendező apparátus egyik apró fogaskerekeként –, hogy tizennégy külföldi és húsznál több hazai csoportnak találjon méltó fellépési keretet. Ha nyolc napra elosztott huszonnégy kisebb-nagyobb hangverseny gondja-baja foglalkoztatja nap és hétszámra, talán megbocsátható, hogy legkevésbé sem képes az objektív hang szürke talárját felölteni, mikor a zenének arról a fényesen ragyogó ünnepéről számol be, amelyet az ISME-konferencia esti koncertjei is valamennyien jelentettek.

A Konferencia nyolc esti programja közül hatról szeretnék itt részletesebben beszámolni. Operaházunk Bartók-estje nemzetközi sikerekkel fémjelzett kiváló produkció, amely nem szorul újabb méltatásra. Az Állami Hangversenyzenekar adta záró koncert (Weiner-Bartók-Kodály műsorral) bármily nagy sikert hozott is, inkább a külföldnek szólt, hiszen mi itthon egyaránt jól ismerjük századunk három alkotó-nevelő nagyságának műveit éppúgy, mint a Kórodi András, Simándy József Budapesti Kórust, Wehner Tibor vagy művészetét.

Kezdjük talán – az udvariasság is erre kötelez – a vendég együttesekkel. A műsorok praktikus összeállítása (terminusegyeztetés stb.) úgy hozta: este többségben énekkarok fellépésére került sor. Akárcsak három éve, a Debreceni Kórusversenyen, ismét érdekes összehasonlításra nyílt lehetőség különféle országok kóruséneklési stílusa, felfogása között. A felfogás- és hangzásbeli eltérés, ha mégoly tekintélyes is, természetesen nem lehet semmiféle értékítélet alapja, a kiindulópont semmiképpen nem lehet az, mennyire hasonlít egy-egy külföldi együttes színe, hangzása a mieinkhez.

Eddig sem volt titok Bulgária rendkívül fejlett kóruskultúrája, jártak már nálunk bolgár énekkarok, és sokan a helyszínen is tanulmányozhatták a kiváló kórusaikat, mégis meglepetést jelentett a szófiai „Bodra Szmena” úttörőkar produkciója, s egyben a vendég-együttesek csúcspontját is.

A szófiai „Bodra Szmena” úttörőkar

Az együttes két vezetője, Boncso Bocsev és Liliana Bocseva bámulatos hangzású élő hangszereken uralkodik. Teljesen homogén ez a hangzás, áradó – nem forszírozott – forték, telt dús pianók jellemzik, s a szélsőségek között ezernyi szín, fokozat és átmenet. Műsorukon javarészt bolgár zeneszerzők, technikai szempontból néha igen nehéz, de zeneileg nem mindig eléggé igényes alkotásai szerepeltek. Kár, hiszen éppen Kodály Gólyanótájának remekbeszabott előadásával bizonyították vendégeink, hogy jelentékeny produkcióra képesek akkor is, ha a harmóniavilág nem konvencionális és a melodika elüt a köznapitól.

Egészen más jellegű, kiváló teljesítményt nyújtott a bécsi zeneakadémia 12 tagú énekes szólistacsoportja Günther Theuring vezetésével. Az apró együttes hangja és előadásának intenzitása betöltötte a Zeneakadémia nagytermét. Kegyetlenül nehéz műveket énekeltek. Schönberg megrázó De profundis zsoltárát, Ernst Krenek, szinte gége ellen készült, meglehetősen széteső és nem éppen vonzó Kafka-motettáit és az osztrák avantgarde egyik vezérének, a „Die Reihe” modern együttes vezetőjének, Friedrich Cerhanak Omar Chajam négysoros versei re írt – bizonyára „korai”, mérsékelt–, szép polifonikus ciklusát.

Rendkívül igényes műsort állított össze Frantisek Lysek, a Brünní Úttörőkar vezetője. Lassustól és Palestrinától a mai csehszlovák zeneszerzőkig terjedt a program. Formálás, a dallamívek tekintetében szép sikert hozott kissé hosszúra nyúlt műsoruk, ám az együttes túlságosan kemény és merev hangzása – bár intonációjuk kristálytiszta volt – helyenként már-már fülsértőnek tűnt. A túlzott harsányság pedig, amennyire cseh kórusokat megismerni módunkban volt, semmiképpen nem nemzeti sajátosság.

Ugyancsak komoly, önálló koncertnek is beillő „fél”-esten ismertük meg a nagyképességű nyugatnémet Gächinger Kantorei vegyes arát. Karnagyuk Elmuth Rilling elsősorban kamarahangzásra törekszik, bár az együttes létszáma az átlagos kamarakórusét jócskán meghaladja. A szólamok plaszticitása és az egész megvalósítás szuggesztív, drámai volta hatott Leonhard Lachner monumentális motetta-sorozatának az „Énekek énekének előadásakor. Johann Nep. David, Hindemith és Hugo Distler kartételeinek már csak azért is örülhettünk, mivel ezek a művek nálunk ismeretlenek. A házigazdák iránti szép gesztusként Kodály és Bartók legnehezebb kórusai közül választott a nyugatnémet együttes.

A vállalkozás merészsége lepett meg az amerikai Princeton High School kórusának koncertjén.

A Princeton High School kórusát Kodály Zoltán üdvözli

Webern, Schönberg, Sztravinszkij-műveket nem mindennapi feladat gimnazistákkal, 16- 18 éves fiatalokkal előadni. Sztravinszkij Lakodalmasa hivatásos kórusoknak is kemény dió. Természetesen hangban, hangzásban az amerikai fiatalok nem vehették fel a versenyt a professzionalista nívóval, lelkesedésük, és karnagytanáruk, Thomas Hilbish lángolása azonban pótolta mindazt, ami az ifjú hangokból hiányzott. Igen jók voltak az ugyancsak középiskolás korú énekes szólisták is. A Lakodalmast Sztravinszkij külön engedélyével, nem négy, hanem két zongorával kísérték olymódon, hogy pianistáik, Mathilde McKinley és Stephen Pruslin két-két zongora szólamát összevonták, mintha partitúrát játszanának. Nem mindennapi teljesítmény! Meg kell említeni a Rádiózenekar héttagú ütőcsoportját, amely kevés próbával is teljes biztonsággal segítette a produkció tekintélyes sikerét.

A legrégibb kórushagyományt a lipcsei Tamás templom fiú-férfi vegyeskara képviselte a konferencia koncertműsorain. Milyen varázslatos a csilingelő gyermekhangok és a vékony basszusok-tenorok együttes hangzása – különösen, ha Bachot énekelnek – annyira elszomorító volt, hogy ez a nagy múltú együttes Erhard Mauersberger vezetésével jelenleg egy dekadenciába jutott hagyományt képvisel. Különösen elszomorító volt a kórus intonációs- és ritmikai bizonytalansága.

Furcsa keverékműfaj, opera-oratórium-dráma-brettli szerepelt a 100 tagú, komplex dán csoport (kórus, zenekar, énekes és beszélő szólisták) műsorán, fiatal zeneszerzőjük, Per Norgard „Az ítélet” című alkotása. A mű Krisztus keresztre feszítését dolgozza fel Pilátus szemszögéből, teljesen világi szemlelettel, mint általános emberi tragédiát. A műhöz szervesen hozzátartozik szerzőjének és karmesterének, Harald Bjerg Emborgnak párbeszédes előadása. Norgard szenvedélyesen és rendkívül rokonszenvesen hangoztatta, hogy legfőbb vágya: valamennyi iskolában tanítsák, valamennyi fiatal ismerje meg a műveit. A darab nem, mint zenemű volt figyelemreméltó, hanem mint drámai alkotás zenével, zörejeffektusokkal fényhatásokkal, gépzenével, twiszttel és twisztpulóverbe meg hasonló utcai kacabajkába öltözött, vagy vetkőzött, de nagyon lelkes fiatalokkal. Egy biztos: Per Norgard nem találta még meg gondolatainak művészi formáját, de az is bizonyos, hogy ismeri a hatáskeltés módozatait. Így műve nem csak feltűnést, sikert is aratott.

Részlet Per Norgard szcenikus oratóriumának előadásából

Hangszeres vendégeink közül előkelő hely illeti meg a Vilniuszi Zeneiskola kamarazenekarát és karnagyát Szauljusz Szendeckliszt. Az együttes zömmel 15-16 éves fiatalokból áll, s játékukat hallgatva könnyebben érthető, miért nyernek néhány évvel idősebb társaik oly sok nemzetközi versenyt.

Az „Ítélet” szereplői

Magas fokú hangszeres virtuozitás jellemzi játékukat, eszményi szép hangzás. Sosztakovics Szinfoniettája semmiképpen nem ifjúsági mű, nagyszabású, széles ívelésű tételeinek megformálása felnőtt zenekarnak is bizonyára fejtörést okoz. Nem így ifjú vendégeinknek, akik a terjedelmes, sőt helyenként terjengős zenei gondolatokat rendezett formában tolmácsolták. Pjaatsz életvidám vonóskoncertjének előadásakor különösen élvezetes volt játékuk ritmusgazdagsága. Külön érdekessége volt fellépésüknek, hogy bemutatták Kodály 1902- ben keletkezett vonóstriója Intermezzo-tételének zenekari átiratát.

A vilniuszi zeneiskola zenekarát Sz. Szendeckisz vezényli

A Párisi és Lille-i Konzervatórium kész művészeket küldött a konferenciára, pompás manuális készségű hangszeres szólistákat. Műsorukon nem túlságosan jelentős – illetve zömmel helyi jelentőségű – kompozíciók hangzottak el, kivételesen magas színvonalon. A Lille-i fúvósötös remekbe illő hangzásával bizonyára hamarosan koncertező együttes lesz – ha ugyan már nem is az. Amoyal hegedűművész még csak 15 éves ugyan, de máris kiforrott egyéniség képét mutatta Roussel 2. hegedűszonátájának előadásakor. Daniel Roth pedig különleges élményben részesítette az est közönségét, Kodály Zoltántól kapott nemes témára rögtönzött franciás ízlésű, kerek darabot. Francia vendégeink manuális készsége hallatán tagadhatatlan irigység ébredt bennem.

A Genfi Konzervatórium triójából kiemelkedett Antany Morf, a virtuozitás díjával méltán kitüntetett klarinétművész. Komoly hozzáállásról tanúskodott a trió zongoristája, Daniel Spielberger és hegedűse, Anne Bauer. Műsorukból a legnagyobb hatást Bartók Contrasts triójának előadása keltette.

A székesfehérváriak tánccsoportja

A konferencia külföldi vendégeinek egybehangzó véleménye szerint a legnagyobb hatású est a magyar ifjúság hangversenye volt. Hét együttes mutatkozott be ez alkalommal. Üde színfoltként nyitotta meg a koncertet a Székesfehérvári Zenei Általános iskola tánccsoportja (betanító tanár: Karcagi Gyuláné). A Lorántffy utcai zenei általános iskola kórusa és a Rádió Gyermekkara Csik Miklós, illetve Botka Valéria vezetésével ismét megerősítette régi jó hírnevét.

A Rádió Gyermekkarát Botka Valéria vezényli

Forrai Miklós a "népek kórusát" vezényli

A Fővárosi Zeneiskola Szervezet 6. körzeti zenekara Kutasi Margit vezényletével és az apró Rohmann Imre szólójával Sugár zongorára és vonósokra írt rondóját játszotta. A Leőwey Klára gimnázium kórusának élén Andor Ilona, énekkari művészetünk egyik legnagyobb alakja vezényelte Kodály oly ritkán hallható „Angyalok és pásztorok” című darabját, szinte könnyeket csalva a közönség szemébe. A Budapesti Bartók Béla Szakiskola szimfonikus zenekara, Sándor Frigyes avatott irányításával Bartók Magyar Parasztdalok c. sorozatát és Kadosa Pál Szvitjét játszotta. A Debreceni Kodály Kórus nőikara hazai és nemzetközi nevéhez méltón énekelte a többi között Kodály két zoborvidéki népdalát (karnagy: Gulyás György).

A zenében egyesülve

S ami leírhatatlan és megfogalmazhatatlan: egyre sűrűbb lett a levegő a Zeneakadémián – s nem a külső forróságtói –, ritka, ünnepi hangulat uralkodott, a nagy művész és nevelő, Kodály Zoltán jelenléte aranyozta be ezt az estét és mintegy a hatalmas életmű megkoronázását jelentette, végső tanulságát mondta ki a Magyarokhoz kánonban eggyé olvadó majd ezer énekes, bolgár és német, amerikai és dán, meg természetesen magyar dalos. Forrai Miklós talán élete legmegrázóbb, legmaradandóbb produkciója volt ez a kánon, amelynek emlékét itthon és külföldön egyaránt sokáig megőrzik. majd.

„… Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat…” mondja Kodály Berzsenyi szavával, s ma már, annyi küzdelmes esztendő után bízvást állíthatjuk – az ISME konferencia legfőbb tanulságaként –, hogy a szabad nép és a lélek megterem tette a muzsikáló magyarok sokaságát is.

Breuer János