Parlando 1964/7.-8., 17.-21. p.

A MUNKAKÖZÖSSÉGEK MUNKÁJÁRÓL

Zene az iskolában

Ebben a témakörben összesen kilenc előadás hangzott el a konferencián.

Ezek között szerepel többek között a „Zenei nevelés a magyar általános iskolába”", ”Zenei nevelés Hirosima iskoláiban”, „Zenei nevelés Cleveland gyógypedagógiai iskoláiban” című. A többi előadás még az esztétikai nevelésről, az iskolai zenekarok munkáiról, a dzsessz oktatásáról, az új zeneművek iskolában történő tanításáról és a magyar középiskola zenei neveléséről szóltak, melyeket különböző országok képviselői exponáltak.

A „Zenei nevelés a magyar zenei általános iskolában” téma előadója Friss Gábor volt. Ismertette az iskola célkitűzéseit, óratervét. Kiemelte, hogy eme iskolában történő zenetanulás többlet órája más (közismereti) órák minőségét nem csökkentheti. Példákon bizonyította be (iskolája tanulóinak egy csoportja közreműködésével) a relatív szolmizáció dó-váltásából eredő könnyebb kottaolvasás elsajátítását. Hivatkozott arra a tantervi előírásra, hogy az iskolában történő zenei nevelés gerincét a magyar népzene képezi. Népdalaink néhány példáján mutatta be a modális sorok szolmizációs lehetőségeit. Példákon ismertette a magyar népdal szerkezeti sajátságaiból adódó forma elemek megtanításának – mint a formai gondolkodásra való nevelésnek – egyik módját. Az előadó több éves tapasztalata alapján ismertette azokat az eredményeket, melyeket tanulói a zenével való intenzívebb foglalkozással egy időben, más tantárgyakban is elértek. Így: a tanulók számolási készsége fejlettebb. A zenei ritmus szinte egész testüket átjárja. A ritmuselemek, s azoknak kombinációs lehetőségei gyorsabb megértést, tisztább matematikai látást eredményeznek. A ritmusdiktálás fejleszti a megfigyelő képességet, az emlékező és utánzó készséget és a fantáziát. A halláskészség fejlődése kiváló alap a nyelvtanuláshoz, a kottaírás a manuális készség fejlődését, a kézügyesség megszerzését segíti elő. A közös éneklés, az egymáshoz való alkalmazkodás, a kollektív felelősség gyorsabb kialakulását teszi lehetővé stb. Ugyanakkor mindezek a képességek észrevétlenül fejlődnek ki az ének- és zeneórák tantárgyi feladatának megvalósítása mellett úgy, hogy a zeneórák még a kikapcsolódás és pihenés perceit jelentik a tanulók számára a többi tantárgyak között.

Megállapítható, hogy az ének-zenei tagozatú általános iskolák tanulmányi eredménye jobb a normál iskolákénál.

Végezetül néhány didaktikai eljárást mutatott be tanulóival az emlékezet és a gondolkodás rugalmasságának fejlesztésére, az előbbire visszhang-tapsolással, kánon tapsoltatásával és énekléssel, az utóbbira a többszólamú karéneklés közbeni szólamcserékkel mutatva meggyőző szemléletes példát.

Prof. Minoru Jamamoto (Hirosima, AN egyetem, Japán) „Zenei nevelés Hirosima iskoláiban” címmel tartotta meg előadását. Bevezetőjében meleg hangon köszönte meg azt a segítséget, melyet a japán tanárok kaptak az ISME elmúlt évi 5. (tokiói) konferenciáján. Elmondta, hogy Japánban. 6 osztályos elemi iskola van, melynek első-második osztályában 3-3 óra, a III.-VI. osztályában 2-2 óra használható fel a zenei nevelésre hetenként. A hat osztályos elemi iskolájukban az énektanítás mindenütt hangszeres tanítással is kapcsolódik. Ezek a hangszerek japán népi hangszerek (Mint tudjuk, minden iskolában megvan a teljes Orff instrumentárium is!) A továbbiakban megjegyezte, hogy úgy látják, a japáni hagyományos (klasszikus) zene nem a jövő zenéje számukra. Minden erejükkel segítik a fiatal zeneszerzőket és pedagógusokat saját új zenéjük megteremtésében.

Iskolai zenei nevelésük legfontosabb célkitűzéseit a következőkben látják: Szeressék meg a gyermekek a zenét, legyenek képesek azt értékelni, fejleszteniük kell a gyermekek zenei alkotó tevékenységet, javítani kell a zenei ízlést stb. Mindezek érdekében a gyermekeket valamely hangszeren is megtanítják játszani. Igen nehéz és fáradságos munkát végeznek – mondja Jamamoto professzor – a japáni pedagógusok a tehetséges gyermekek felkutatásában.

Az előadás folyamán hallottuk a japáni gyermekek hangszeres játékát és a hirosimai iskolások kórus éneklését is. Az előadást hangos film és színes felvételek egészítették ki.

Elisabeth Davies Kondorossy (Cleveland, Ohio, USA), a clevelandi gyógypedagógiai iskolák zenei neveléséről beszélt. Előadása elején azt fejtegette, hogy milyen hasznos szolgálatot tesz a zenetanulás a testileg fogyatékos gyermekek nevelésében. A zene önbizalmat kelt, sok esetben vigaszt jelent, elősegíti a szabadidő helyes kihasználását.

A gyermekparalízisben megbetegedett és a vak gyermekek zenei nevelését énekléssel és hangszerrel végzik. Türelmes, kitartó munka nyomán meglépő eredmények születtek már. A clevelandi iskolákban még a süket gyermekeket is nevelik zenére. E gyermekek képzését korábban kezdik, hogy lépést tudjanak tartani később az ép hallásúakkal. A képzés lehetőségeit arra a tényre építették – mondja Kondorossy asszony –, hogy még a süket gyermek is hall valamit. A zenei hangokat színes gömbökkel jelzik, amelyek különböző nagyságúak. A nagyság különbség a hangmagasság jelzését szolgálja. A tanítás módszerére utalva elmondta, hogy a zenei hang érzékelésére a színes gömb megjelenésével egy időben zongora hangot is leütnek. Az ilyen módon való gyakori ismételgetés szín- és hangkombinációt hoz létre, mely alapon később az egyik komponens felidézése a másik tudati megjelenését vonja maga után.

Robert L. Cathey zeneigazgató (San Francisco, Kalifornia, USA) „Fiatal zeneszerzők az amerikai középiskolákban” címmel, a modern zene megértésének egyik módjáról számolt be. Az amerikai Ford alapítvány kezdeményezésére és tervei szerint az ifjúság számára modern zenét komponáltatnak fiatal, érdemes zeneszerzőkkel. Ennek az elgondolásnak a megvalósítása történt Seatlle-ben (Washington) 1959-62-ig, ahová Michel White ifjú komponista került tanárnak. White először az ifjúság zenei képességének vizsgálatával, zenei tevékenységének megfigyelésével foglalkozott. Majd zenét szerzett az ifjúság számára. Személyes irányításával és részvételével folyt a művek betanítása és előadása. Rendkívül jó hatású és eredményes volt a zeneszerző és az interpretálók ilyen bensőséges kapcsolata; igen hatékonyan segítette elő az ifjúság zenei fejlődését, a modern zene megszerettetését és a sikeres előadást.

J. Gembinszkája (Szovjetunió), a moszkvai 112-es számú általános iskolában végzett zeneesztétikai nevelésről számolt be.

Bevezetésképpen arról tájékoztatta hallgatóságát, hogy a Szovjetunióban az esztétikai nevelés kérdéseit a társadalom nagy figyelemmel kíséri. Sok nyilvános értekezleten vitatták meg az általános iskolában folyó esztétikai nevelést. Az értekezletek tanúsága szerint az egész iskolai életnek igényt és aktivitást kell támasztania a gyermekben az esztétikum iránt. Az esztétikai nevelés egyik fontos tényezője a zenei nevelés.

A Művészeti Nevelés Intézete mellett működő Pedagógiai Laboratórium munkatársai az énektanárokkal együtt a zenei nevelés tervszerűbb megvalósítására törekednek. Cél a jó hallás, a kifejező tiszta éneklés és karéneklés, és a zenei fogékonyság kifejlesztése. Már az alsó osztályokban – aktivizáló módszerekkel – arra nevelik a tanulókat, hogy természetes szép hangon, tiszta intonációval és természetes kifejezéssel énekeljenek, egyben uralkodni tudjanak a hang erőssége és az egész kollektíva jóhangzása felett. Ebben a munkában nagy szerepe van a tanulók kritikájának önmaguk tevékenységévei szemben.

Dr. Iván Polednak zenetudós (Prága) előadásának címe: „Nem hagyományos zenei területek az alapfokú zenei nevelés tananyagában”.

Érdekes, javaslatokkal teli előadását azzal a megállapítással kezdte, hogy a tradicionális zenei nevelésben részesülők nem képesek tájékozódni a modern népi muzsika területen, mert az iskolai tananyag jelenlegi példái, a módszer és az iskola szervezete nem alkalmasak a modern zeneoktatásához. Ifjúságunk a modern zenével lépten-nyomon, spontánul találkozik. Azonban ez nem elég a modern zene megismeréséhez. A modern zene tanítását szervezetten kell végezni, mint ahogyan ezt tettük és tesszük a tradicionális zenével. Miután az oktatás folyamatában nincs mindenre időnk, ne törekedjünk arra, hogy a tanulókat a zene minden területével megismertessük, hanem csak a legfontosabbakkal.

Előadásában javaslatot tett a korszerű zenetanítás fő témáira. Éspedig a következőkre. 1. a klasszikus és romantikus zenének, mint alapnak a tanítására, 2. a jelenkori zene és 3. a modern népi muzsika és az Európán kívüli zene tanítására. (Ez utóbbin a dzsesszt értik.) Szerinte a dzsessz az európai és az Európán kívüli népi zene közös produktuma. Evvel a zenével, ennek létezésével számolnunk kell. Szorosan összefonódott ez a muzsika a modern népi zenével. Sajátságos hangja és hatóereje van a dzsessznek.

Az előadás folyamán arról is tájékozódhattunk, hogy a fenti zenetanítási programot a csehszlovák 1-9 osztályos általános iskolákban 1960/61-től már ki is próbálták, A 8. osztályban a tradicionális népi zenével foglalkoznak, a 9. osztályban a tanított zene több-kevesebb kapcsolatban van a dzsesszel, vagy a tanított anyag maga is dzsessz. Ezt a tantervet nyilvánosan pozitíven fogadták, de az oktatók felkészületlensége miatt a gyakorlati megvalósításban nehézségekkel találkoznak. E nehézségek ellenére is úgy látják, hogy ez az út célravezető lesz.

Dr. Polednak összefoglalójában érintette a tánczene jelentőségét, mint az ifjúság zenei nevelésének egyik mindennapos tényezőjét. Erre utalva szorgalmazta – az egyoldalúság elkerülése érdekében – a zenei nevelés skálájának a tánczenével való bővítését.

„Zene a magyar középiskolákban” címmel Dobrai István tartott előadást. E témában szóba került az iskolai esztétikai nevelés jelentősége és ezen belül az ének-zene tantárgy szerepe. Ismertette az előadó a tantárgy célját, feladatát, majd rátért az iskolai zenei foglalkozás formáira. (Éneklés – karéneklés, zenehallgatás, aktív zenélés.) Ismertette a készülő új gimnáziumi tanterv leglényegesebb vonásait, hangsúlyozva a zenei nevelésben érvényre juttatandó zenei élmény fontosságát, mint az új ének-zenei tanterveink egyik leglényegesebb követelményét. Foglalkozott továbbá az előadó a gimnáziumi normál és ének-zene tagozatos óratervekkel. Végezetül örömmel állapította meg, hogy ének-zenekari mozgalmunk a középiskolai aktív zenélés nyomán nagy fejlődésnek indult. Ezt igazolja a sok ifjúsági együttes, amelyek hazai bemutatókon, fesztiválokon, külföldi találkozókon és versenyeken számottevő elismerést vívnak ki évről-évre.

Prof. dr. Hella Broock (Greiswald, NDK), az új zeneművek vizsgálatának iskolai módszertanához adott jelentős gondolatokat, Hangsúlyozta az új zene fontosságát a zenei nevelésben. Szerinte nagyon szükséges, hogy az új muzsikát elemezzék is a tanulók. Keltsen az új zene emóciókat, aktív élményekhez vezessen, mert csak így válik érthetővé. Az új zenének a szocialista humanizmus szellemében kell nevelő hatásúnak lennie.

E nevelői célok elérése érdekében kell a zeneműveket kiválogatni, éspedig olyanokat, melyek tiszta érzés és tiszta gondolati mondanivalót tartalmaznak, amelyek a valóságot sokrétűen, emocionálisan tükrözik, és megvédenek az absztrakció zsákutcái ellen.

Lényegesnek tartja az előadó a zenei befogadóképesség, és emlékezet fejlesztését és a tanulók reprodukáló tehetségét.

A tanulók öntevékenysége azt jelenti, hogy az első iskolai évtől kezdve improvizáló készségüket is fejleszteni kell. „A modern zene befogadásához elő kell készíteni az ifjúságot – mondotta az előadó. Ezért a tanítás folyamán a hagyományos ritmuselemeket, dallami elemeket és harmonikus elemeket ki kell bővíteni a modern zene irányába.”

A „Zene az iskolában” munkaközösség záró vitáján szovjet, magyar, német, bolgár, francia, argentin, amerikai küldöttek szólaltak fel. A vita részint a modern jó és rossz zene problémáját kutatta, részben a modern zenének az iskolába való bevitele körül folyt. Egyes hozzászólók hangsúlyoztak az iskolák jó, modern zeneanyaggal való ellátásának fontosságát, melyhez az ISME segítségét kérik. Némely vélemények nem tesznek különbséget régi és modern zene között, szerintük jó és rossz zene van csak, s amennyiben a jó dzsessz ennek a feltételnek megfelel, szükséges annak tanítása. Mások véleménye szerint nem való egyelőre az iskolába a dzsessz, abból csak a ritmust és az improvizációt szabad felhasználni. Egon Kraus, az ISME főtitkára a hozzászólások intervallumaiban az érintett kérdésekre adott válaszában többek között arra is kitért, hogy az ISME 1953 óta működésével azon fáradozik, hogy a nemzetek békében és megértésben jöjjenek egyetértésre e kérdésekben, majd ígéretet tett az ISME által ismeretterjesztő modern zenei lemezek kiadására.

E témakör munkaközösségének vezetője dr. Karl D. Ernst (Hayward, Kalifornia, USA), a munkaközösség záró vitáján a következőkben foglalta össze az előadások lényegét: „Megállapítható, hogy különböző országokban, különböző szervek, különböző módon irányítják a zeneoktatást. Egyes helyeken (pl. Magyarországon) különleges iskolák is vannak. Sajnos, számos országból nem áll rendelkezésünkre áttekinthető anyag”.

Ezután kitért a jó előadóművész és jó pedagógus előnyös szintézisére, majd így folytatta: „Megállapítható, hogy vannak nehézségek a zenének a közismereti iskolába való bevitelével kapcsolatban. Általános probléma, ami eldöntésre vár: mi a leglényegesebb tanítani való az iskolában?” Az elhangzott előadások nyomán megállapítható, hogy a művészeteknek – s ezek között a zenének is – nagy szerepet kell tulajdonítanunk az ember formálásában, az ember nevelésében. Iskolai vonatkozásban is el kell döntenünk, milyen zenét, milyen mértékben oktassunk, mivel a vélemények ebben a kérdésben is, mint sok másban, igen különbözőek. Sokan vannak a zenepedagógusok közül, akik csak a XIX. század zenéjével foglalkoznának legszívesebben, mások meg éppen csak a népzenével.

A jelenlegi zene problematikájával kapcsolatban megállapította, hogy világszerte sok pedagógus nem érti meg, vagy idegenkedik a modern zene megismerésétől. Éppen ezért az ISME-nek többet kellene tennie a jelenkori zeneoktatás különböző módszereinek megismertetéséért. Hangsúlyozta, hogy a zenepedagógusoknak a jelenkori zene problémájával és annak megértésével is szükségszerűen foglalkozniuk kell. A dzsesszről szólva kiemelte, hogy sokszor került szóba az előadások folyamán – nem mindig egyforma megítélésben. Egyes előadók véleménye szerint úgy is túlteng a dzsessz, tehát a vele való foglalkozás felesleges. Más előadók véleménye szerint pedig, ki kell dolgozni a dzsessz megismerésének és megítélésének programját.

Kalmár Márton