Parlando 1964/7.-8., 32.-33. p.

Technikai eszközök a zenei nevelésben

A XX. század zenepedagógiájával foglalkozva, a pedagógiai módszerek vizsgálatakor, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a technika fejlődését a zeneoktatás eszközeit illetően. Így elsősorban azokat, melyeket a rádió, a televízió, a magnetofon, a hanglemez és a film felhasználása biztosít. E lehetőségek alkalmazásának jelenlegi állapotáról igyekeztek képet nyújtani azok az előadások, melyek a „Technikai eszközök a zenei nevelésben” címet viselő munkaközösség keretében hangzottak el.

A legnagyobb hagyománya természetesen a rádió útján történő zenei ismeretterjesztésnek van világszerte. A munkaközösség első előadója, Karl Weber (NSZK) különböző típusokat mutatott be a rádió zenei ismeretterjesztő műsoraiból. Elsősorban olyanokat, melyek a modern zenét igyekszenek a hallgatókkal megismertetni, megszerettetni. Az első felvételen az „Insbruck” kezdetű régi német dal olyan feldolgozását hallottuk, mely a hagyományoktól eltérően „modern ízt” adott a régi dalnak, felhasználva az „Orff-technika” lehetőségeit. A műsor szerkesztői így kívántak alapot biztosítani a modern zene megértéséhez. – Hallottunk egy Hindemith gyermekoperából, majd jazz-zene magyarázatot Gershwin: „Rhapsodie in blue”-ja alapján. Legkevésbé tetszett a zeneismertetésnek az a módszere, melyben a modern zenéről folyó csevegésbe (vitába) időnként Schönberg (a vita tárgya) is beleszólt. Az ilyenfajta, dramatizált – nálunk már nem divatos – zeneismertetés a tapasztalat szerint nem visz közelebb a zene – különösen nem a modern zene – megértéséhez, lényeges összefüggéseinek megismertetéséhez.

P. V. Lobanov (Szovjetunió) igen figyelemre méltó kísérletről számolt be. Kiváló művészek – pedagógusok közreműködésével olyan hanglemezfelvételeket készítenek, melyeken az előadók elemzik a művek zenei, technikai összefüggéseit. A példaként bemutatott Beethoven szonáta néhány magyarázó mondatából arra következtethetünk, hogy valóban mélyreható, a lényeget feltáró elemzésekről van szó, melyeknek hatása nem elsősorban az utánzásra való hajlandóságot, hanem az alkotó képzeletet inspirálja. Hallottunk olyan szolfézs, elmélet tárgyú felvételekből is, melyek különböző diktandókat tartalmaznak, s igen nagy segítséget nyújthatnak a hallás utáni egy és többszólamú írás otthoni gyakorlásához. Érdekes, hogy a diktandók anyagát változatos hangszerekkel játsszák. Az előadó szerint az a tapasztalat, hogy bizonyos hangszerek hangjára jobban, másokéra kevésbé eredményesen reagálnak a hallgatók. Csak sajnálhatjuk, hogy e jól bevált kísérletről, a rendelkezésre álló igen szűkre szabott idő rövidsége miatt nem kaphattunk bővebb felvilágosítást, Annyit azonban mindenesetre meg, kell állapítanunk, hogy az ilyen jellegű technikai segítség elsősorban a levelező oktatásban nagy jelentőségű, sőt nélkülözhetetlen. Most, mikor hazánkban is előbb-utóbb napirendre kerül a levelező oktatás megszervezése, a technikai feltételek megtervezésekor feltétlenül figyelembe kell venni szovjet kollégáink ilyen irányú tapasztalatait.

Megismertük Vatislav Beranek (Prága) rádióadás-sorozat tervét, melyben egyes zenei fogalmak mögött rejlő összefüggéseket igyekszik kifejteni. Pl. egyik előadásának témája: a variálás lényege.

Mme Chivret (Bordeaux) szolfézs órájának felvétele lényegesen kevesebbet nyújtott, mint amit az előre kiadott ismertetés ígért, mely alapelvként leszögezi, hogy módszere a legszükségesebbre redukálja a magyarázatot és a tanulót a hang területére vezeti el. Az audio-vízuálisnak nevezett módszer lényege: vetítő berendezés és magnetofon segítségével a feldolgozandó anyagot a tanulók egyszerre látják és hallják. Így e kétoldalú érzékelés hatása eredményesebb.

A munkaközösség elnöke és magyar részről előadója Ádám Jenő professzor volt. Témája: „Felnőttek zenei nevelése a rádió és a televízió útján.” Az előadó sok évtizedes tapasztalata alapján állította elénk azokat a célokat és lehetőségeket, melyeket a rádió és a televízió segítségével a felnőttek zenei nevelése terén elérhetünk. Az előadó kifejtette, hogy a műsorok megszerkesztésénél mindig a zeneileg teljesen analfabétákat vette figyelembe. A többéves sorozatok („Zenéről mindenkinek” „A skálától a szimfóniáig”, „Ismerkedjünk a hangszerekkel”) néhány éve a TV-ben is műsorra kerülnek, természetesen figyelembe véve a vizuális megjelenítés lehetőségeit.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy még igen sok kiaknázatlan lehetőség rejlik a technikai eszközök alkalmazása terén. Fontos lenne, hogy az ISME tanácskozásának eredményeként e tárgykörben az eddigieknél nagyobb arányú munka induljon meg világszerte.

Szatmári László