HAYDN ÉS AZ ELVARÁZSOLT KASTÉLY

 

 

Színesedő természet, bágyadt, melengető őszi napfény, egy csodás park és a Károlyi kastély márvány terme. Ez a kép fogadta az immár hagyománnyá vált – a Varró Margit Alapítvány által rendezett – szakmai napok lelkes résztvevőit  Fóton, 2009. október 9-10-én.

          A két napos kurzus hallgatói J. Haydn halálának 200. évfordulója tiszteletére megrendezett továbbképzésen vehettek részt e nemes környezetben.

          A kastély és a különleges helyszín valóban elvarázsolt bennünket, miközben az előadók bűvöletében élhettünk a két nap folyamán.

          Földes Imre egyetemi tanár és Lantos István zongoraművész-tanár gondolatain keresztül személyes ismerősünkké vált Haydn, a géniusz, a zeneszerző, a karnagy, az ember, a barát, a kolléga. Megidézve emberi vonásait, kedélyes természetét, humorát, szellemességét, érzékenységét, derűjét, egy szeretetre méltó zseniális zeneszerző képében.

          E közben művein át előadásaikkal élményszerű színes palettát tártak elénk a drámai sötét színek világától az egészen könnyed, légies művekig, belekóstolva a különböző műfajok sajátosságaiba. Raritásnak számító, különleges felvételek meghallgatásával is gazdagodhattunk.

          Péntek este a Vörösmarty Művelődési Ház adott otthont egy forró hangulatú hangversenynek, amelyen öt zeneiskola növendékei és a Fóti Zeneiskola művész-tanárai egyaránt felléptek, s ahol természetesen Haydn művei csendültek föl.

          Szombaton Lantos tanár úr varázslatos pillanatokkal ajándékozott meg bennünket játékával és előadásával. Majd a délután folyamán három zongorista növendékkel foglalkozott, nagyító alá véve Haydn zongoraműveit.

          Felemelő érzés volt bepillantani ”kulisszatitkokat” rejtő, finom és érzékeny, az apró mozzanatokra kiterjedő, mégis a globalitást szem előtt tartó tanári műhely-munkájába, a gyermekekkel, a művekkel és a hangszerrel való bensőséges egyensúlyt és kapcsolatot megteremtve.

          Kedélyes hangulatú zenei anekdotázással zárult a késő délutánba hajló program.

          Köszönet a házigazdáknak, a Varró Margit Alapítvány elnökségének, Horváth Istvánnak és Pusztai Zoltánnénak a lelkes és zökkenőmentes szervezésért, a jó hangulatú szakmai és baráti beszélgetésekért, a finom ebédek mellett.

          A jövőben is várjuk az ilyen és ehhez hasonló nívós és értékes, gondolatébresztő továbbképzéseket.

 

Balázsné Szatmári Éva

zongora tanszakvezető, ig.h.

kuratóriumi tag