Búcsú dr. Kokas Klárától

Drága Klárika! Úgy szólok hozzád, mintha itt volnál, mert itt is vagy, és itt is maradsz most már mindörökre a szívemben. Úgy látlak most is, mint akkor, amikor első ízben mehettem be az óvodai órádra a kisgyerekek közé, ahol soha nem látott varázslatoknak lehettem tanúja. Ahol a félénkek, a gátlásosak, a szomorúak, az ügyetlenkék is megnyíltak a szeretet és bizalom melegében, és szárnyakat kaptak. Mert Te Magad is azok közé tartoztál, akik tudnak repülni. Úgy jöttél, mint egy üstökös, lángolva, tündökölve, nyomodban fénycsóvát vonva, mellyel oly sok ember életét bevilágítottad és hoztál zenét, örömet, szeretetet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mennyi fényes alkotás, mennyi kincs, melyet szüntelenül ajándékoztál a körülötted élőknek. Páratlan csodát teremtettél azzal a különös, égből hozott adománnyal, mellyel a kisgyerekek előtt megnyitottad a zene birodalmát. „Tüzet viszek”, mondja a film, melyet avatott művész készített Rólad. Tüzet hoztál valóban, és a tűz parazsát gondos őrizőknek szétosztottad, hogy sokfelé elvihessék az égi ajándékot. Most, hogy eljött a búcsú órája és elrepültél közülünk, hálás szívvel köszönjük a ránkhagyott kincseket, és hogy itt voltál velünk. Mindkettőnk szeretve tisztelt mestere, Kovács tanár úr, gyakran arra tanítgatott bennünket, úgy kell élnünk, hogy elmúlásunk virághullás legyen. Neked sikerült Klárika, teljes és gazdag életeddel betöltötted küldetésedet. Pihenj békében!

Dr. Pásztor Zsuzsa