Paul Beaudoin

 

A digitális korszak száguldó sebességgel élő szülötteinek tanítása*

 

A mai gyerekek zavarba jönnek, amikor olyan oktatási környezetbe kerülnek, ami még a XIX. század körülményeit sugallja, ahol az információ kevés, de rendezett, és bizonyos széttördelt minták, tárgyak felépítése szerint strukturált. (McLuhan, 1967)1

 

A „digitális kor szülötteinek” kihívása

 

2007 áprilisában Michael Wesch, a Kansasi Állami Egyetem kulturális antropológia tanszékének tanársegédje felmérést készített osztályának 200 tanulójával, hogy megtudja, „mit gondolnak tanulmányaikról, mire van szükségük a jövőjük szempontjából, és a jelenlegi nevelési rendszerünk hogyan illeszkedik ehhez.”2 Wesch és tanítványai egy 3 perces videó felvételen összegezték ezeket az eredményeket és 2007 október 12-én feltették a YouTube-ra. „A mai diákok jövőképe” elnevezésű projektet több mint 3 millióan látták, és a világ minden tájáról érkeztek hozzászólások, blogok. Kétségtelen, hogy a megdöbbentő statisztikákon mélyen elgondolkoztak a neveléssel foglalkozó szakemberek.

          A felmérésben résztvevő 200 diák átlagosan 115 fős létszámú osztályokban tanult és úgy gondolták, hogy tanáraiknak mindössze csak 12 %-a ismeri fel őket és tudja a nevüket. Ezek a diákok azt állítják, hogy évenként nyolc könyvet olvasnak el és megadott témákról körülbelül 42 oldalnyi saját könyvtár kutatáson alapuló esszét írnak. Ez elhanyagolhatóan kis százalék a közel 2300 web oldalhoz, az 1281 Facebook profilhoz és a több mint 500 írott oldalnak megfelelő leírt e-mailhez képest, melyet egyetlen szemeszterben produkálnának.3 Ez az internet generáció (iGeneratio) születése óta a dvd, internet, azonnali üzenetközvetítő programok, szöveges üzenetek, mp3 lejátszó és mobil telefonokon át tartó permanens kommunikációs kapcsolat miatt
„a digitális kor szülötte” becenevet kapta, és e generáció tagja egész jól érzi magát ebben a másokkal állandóan összekapcsolt és virtuális világban.4

Sokan aggódnak azért, hogy ez a gyors ritmusú környezet problémákat jelent a mai tanulók számára. A kollégák gyakran osztoznak olyan közös panaszokban, hogy a növendékek szóbeli kifejezőkészsége csökkent és nem tudnak koncentrálni. Zavarja őket, hogy nem akarnak már énekelni, vagy részt venni az iskolai együttesekben. A junk tudománytól és a városi gang kultúrától kezdve a hanyatló akadémiai követelményekig és a politikai inkorrektségig mindent hibáztatnak ezért. A jövő zenészeinek nevelőiként az összeütközés ezzel a digitális világgal hasonlóan meghökkentő lehet. Ha ezek a változások valóban így vannak, hogyan fog a digitális kor szülötte belehelyezkedni egy hosszadalmas Mahler szimfóniába, vagy Bellini bel cantójának intrikus énekes passzázsaiba, vagy egy késői Beethoven szonáta retorikus komplexitásába?

          Egyik út az, hogy újra értékeljük a körülményeket, amelyekben az oktatás történik. A legtöbb diák azon keresztül tanul, amit maga is csinál, és amit a legtöbb diák az osztályteremben tesz, nem más, mint passzívan ülve hallgat. Az előadásmód tartalma természetesen gyakran csak állandó áramlása a differenciálatlan, de mégis megkérdőjelezhetetlennek hangzó információnak, alkalmi anekdotával vagy példával fűszerezve, hogy élővé tegye az előadást.

          Ritkán kérik a diákokat arra, hogy elsőként nyilvánítsanak véleményt, pontosan definiáljanak valamit, vagy aktívan kutassanak, és más, kreatív megoldást találjanak a problémára. Ha azonnal kérdéseket teszünk fel, a diákok adminisztratívvá válnak: „Ez benne lesz a tesztben?” „Milyen hosszú kell legyen az előadás/feladat/projekt?” stb. Ez azt sugallja, hogy a növendékeket sokkal inkább az osztályzat érdekli, mint a tanulás. Hogy a napjainkban rendelkezésre álló források minden előnyét egy nevelő ki tudja használni, szükségünk van arra, hogy megerősítsük és újraértékeljük a tartalmat (minek „megtanulása” miatt van itt a diák) és a módszert (ahogy átadjuk tanulnivalót”.)

          A kételkedők véleménye ellenére a digitális módon továbbadott oktatási formákat, mint például a multimédia tanulást, a kombinált oktatási formát (blended learning), vagy az on-line tanulást (e-learning) felhasználók száma emelkedőben van. Az állami és privát oktatás az egész USA-ban komoly erőfeszítéseket tett az információs technológia bevezetése érdekében, és növekvő számban kínálnak kurzusokat a virtuális világban. Jeff Greer nemrég arról számolt be, hogy a főiskolai on-line tanulás rohamos mértékben növekszik. A 2008-2009-es tanév kezdetén több mint 4.6 millió főiskolai diák vett részt minimum egy on-line kurzuson. Ez arányában több mint egy diák négy főiskolai tanuló közül, és az eredmény 17%-os emelkedés a 2007-es évhez képest.5 Ebben a virtuális környezetben a tartalom megértésének megkönnyítéséhez a tanárok gyakran nyújtanak segítséget. A spontán osztálytermi párbeszédeket vitafórumok váltják fel, és gyakran egyre többen és egyre gondolatébresztőbb megjegyzésekkel vesznek részt benne.

 

Válaszok a kérdésekre

 

A digitális kor szülöttei villámsebességeken nőnek fel, gyorsritmusú videojátékokon, T1 kommunikációs hálózati vonalakon, azon, hogy több mint száz képet találnak percenként a MTV-én6. Úgy nőnek fel, hogy házi feladataikat bekapcsolt TV mellett írják, és minden pillanatban fülükön lógó MP3 lejátszóval jelennek meg. A másokkal való kommunikáció tipikus módja a mobiltelefon, az azonnali üzenetváltás és a könyvekben kinyomtatott megváltoztathatatlan statikus szöveget a hypertext-en keresztül hozzáférhető web tartalom porrá zúzza. Ez a megismerési forma teljesen interaktív, az előre meghatározott tartalom minimális benne. A tipikus osztálytermi környezet viszont tele van előre gyártott nem interaktív tartalommal és ez nem hatékony a digitális korszak szülötte számára.

          Az aktív tanulás bizonyításának módszere ma is ugyan az: értelmes kérdések feltevése. Az értelmes kérdés általában másik értelmes kérdéshez vezet, amely gyakran megkérdőjelezi a feltevéseket, és kreatív, kritikus gondolkodásra serkent. És hogy válaszol a kérdésekre a digitális kor szülötte? – utánanéz a „Google”-ban.

          A „Google” egy rendkívül hatékony internet kereső gép, amely egy kereső ablakba beírt „kérdéseket” fogad el, majd végignézi a világhálót, hogy megtalálja a feltehetően legmegfelelőbb (és sokszor nem megfelelő) válaszokat. A „találatok” gyakran egyéb kérdéseket vetnek fel, mely lehetővé teszi annak megvizsgálását, hogyan mehetnek egyre mélyebbre, hogy megtalálják a keresett választ. Sőt, a Google néha még „javaslatokat” is tesz arra, hogyan lehetne „javítani” a keresési eljárást. A Google maga tartalom semleges – egyszerűen azokat az adatokat szedi össze, amiről „azt gondolja”, hogy megfelelő választ adnak a kérdésre, és hagyja, hogy a felhasználó döntse el, ha ennek tárgyhoz tartozása további tanulmányozásokat tesz indokolttá. Amint a digitális kor szülötte azzal küzd, hogy megpróbálja eldönteni, mennyire hihető, amit olvas, a Google által visszaadott információ kritikus analízise gyakran elmarad. Mégis, ha a Google-t és más internet kereső gépezeteket éles elméjű ítélőképességgel használjuk, a korábban sok fáradtsággal járó, de semmi eredményre nem vivő kutatási órák átfordulnak egy szorgalmasan összegyűjtött tudás izgalmas felfedezésébe. Kyle Gann komponista/teoretikus/muzikológus és rokonszenves blog író, John Cage 4’33”–járól írott könyve befejezéseként nem régen a következőket jegyezte meg:

 

…Milyen hihetetlenül boldog vagyok, hogy a „Google” korszakban írok könyvet… Elképesztők az időt megtakarító lehetőségek… Google megtalál nekem mindent, amire szükségem van….néhány internet hivatkozás elvezet egy könyvben a megfelelő helyre, és az „Amazon” sok könyvben a legtöbb oldalt elérhetővé teszi, így a Googleban egy mondattöredék hozzásegít az éppen szükséges és beszkennelt könyvhöz. Számtalan lábjegyzetet is kapok, olyan könyvekre vonatkozó oldalszámokkal, amit soha nem is vettem kézbe. Ez igazán hihetetlen. 7

 

A média technológia beépítése a zenei osztálytermekbe

 

A zeneoktatók élvonalban járnak abban, hogy a különböző média technológiákat integrálják az osztályba és ezt napjainkban azért választják, mert ezzel támogatják, hogy a diákok önmagukat tanítsák. A „régi” osztályteremben a hangfelvételek százada lehetővé tette ugyan a tanároknak, hogy tágítsák a körét az előadási gyakorlattal kapcsolatos tapasztalatoknak, de most, ahelyett hogy „elképzeljük”, hogyan hangzott Ysaÿe, Kreisler, Paderewski, és Rachmaninov előadása, megtapasztalhatjuk, ha lejátszunk egy felvételt. A digitális technológia – film, video és audio a hang visszaadása terén – nagyobb tisztaságot hozott az ilyenfajta médiákban. Most a média ontja a választékot, így a diákok megismerhetik egy állandóan növekvő repertoár lehető legjobb felvételeit (igen, a legrosszabbakat is). Sőt, talán még sokkal csodálatraméltóbb az, hogy ingyen hozzájutnak ehhez az anyaghoz.

A korlátlanul felhasználható, szerzői joggal már nem védett repertoár az interneten keresztül a Petrucci Zenei Oldalon most szabadon hozzáférhető. Ámbár ez a web-oldal a nemzetközi copyright előírások megszegése miatt komoly kihívásokkal nézett szembe, nemrég ujjá élesztette magát, és úgy tűnik, „teljesen elkötelezte magát annak a célnak, hogy létrehoz egy virtuális könyvtárat, amely minden szabadon hozzáférhető zenei anyagot tartalmaz, emellett olyan zeneszerzők műveit is, akik hajlandók alkotásaikat ingyen megosztani a világgal.”8

          Valójában a régi copyright törvényekből fakadóan sok kihívás fenyegeti az on-lineon elérhető tudományos munkát. A web tudományos közössége intellektuális tulajdonát megvédte az „Alkotó Közösségek Engedélyezése” elnevezésű jogszabály 2002-es kibocsátásával; ez lehetőséget ad az egyes szerzőknek arra, hogy maguk döntsék el, engedélyezik, vagy megtiltják, hogy munkájuk bizonyos komponenseit mások használják, így azok ezután törvényesen, jogsértés nélkül építhetnek arra, és megoszthatják, közzétehetik azt.9

          A YouTube jellegű, folyamatosan áramló video archív felvételek lehetővé teszik, hogy a zongoristák Bach Goldberg-variációját Glenn Gould vagy Schiff András előadásában olyan perspektívából lássák, melyen keresztül játékukat sokkal közelebbről vehetik szemügyre, mint ahogy egy átlagos koncertteremben látható. Egy zenetudós láthatja Stravinskyt, amint saját műveit próbálja, vagy meghallgathatja Halsey Stevens interjúját Arnold Schönberggel. A privát tanítás most már nem korlátozódik a helyi forrásokra. Egy web kamerával és egy skype-pal egy Ausztráliában, Melbournben lévő klarinét játékos órát vehet a Kínában, Pekingben lévő klarinétostól. Újra csak, mindezt fillérekért, vagy ingyen.

          Az oktatók például kiegészíthetik a kurzusmunkát azzal, hogy levesznek a web-ről jól ismert előadásokat a Schenker-féle analízisről, színkép analízisről, vagy egy zenekari hangszer fizikai felépítéséről. Ezek, és számtalan más téma oktatásának kiegészítése azonnal hozzáférhető a Google használatával. A könyvtárak digitalizálják speciális gyűjteményeiket, és a monumentális Bach és Mozart összkiadás most már on-lineon van. A bécsi Schönberg Intézet online-ján tudósok most saját otthonukban tanulmányozhatják a festményeket, kéziratokat, vázlatkönyveket. Az állami archívumok, mint például az Amerikai Kongresszusi Könyvtár, létrehoztak egy olyan portált, amely tartalmazza Aaron Copland, Leonard Bernstein és Elliot Carter leveleit, vázlatait. A legendáshírű jazz fotós William P. Gottlieb archív fotói és a XIX. századi szalonzene gyűjtemények állandóan tanulmányozhatók, a Gutenberg project és a Digitális Könyv projekt ugyan így teljes könyv szövegeket bocsájt rendelkezésre.

          Széles körben használják minden elképzelhető területen a blogot arra, hogy bevonják az embereket dolgok megvitatásába. Pedagógusok arra használják a blogot, hogy az osztály összes tanulója vitatkozzon egymással. Az akadémia elefántcsonttornyán kívül a tanulók számára nagyon fontos tanulást serkentő hajtóerővé váltak a blogok. Ellentétben azokkal az esszékkel, amik a kis példányszámban közölt egyetemi folyóiratokban jelennek meg, néhány blog készítő hírneve nemzetközi értelemben is csillagokba ugrott. A blog gyors és hatékony útja annak, hogy az új és még nem publikált kutatási eredményeket elterjesszék és az azonos területen dolgozó tudósok számára világszerte lehetőséget ad arra, hogy válaszoljanak, reagáljanak, és azonnali visszacsatolással átdolgozhassanak tanulmányokat.

 

2008 második felében a Fitchburgi Állami Főiskolán egy jazz történeti kurzust vezettem, ami a maximumig kihasználta a digitális média különböző formáinak minden előnyét. Szándékosan olyan környezetet alakítottam ki, ami teljesen otthonos volt a digitális kor szülöttei számára. A tananyag közvetítésére legalább három különböző médiát használtam. Az előadásokat podcast formában rögzítettük és visszahallgatás céljára letölthető volt iPodon vagy mp3 lejátszón, mindenki számára a legmegfelelőbben hallgatható formában. A zenei példák, melyek az iTune zenei szolgáltatón keresztül elérhetőek, lehetővé tették, hogy a diákok olyan zenékre is szert tegyenek, melyek a hagyományosan felépített könyvekben vagy az iskolai könyvtárakban nem találhatók meg. YouTube volt a forrása a történelmileg fontos jazz előadásoknak olyan művészek tolmácsolásában, mint Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, „Duke” Ellington, Miles Davis és a The Bad Plus. Mi tanárok valamennyien tudjuk, hogy egy rövid demonstráció gyakran hasznosabb, mint egy egyórás szöveges előadás. A weben archivált XX. század elejéről való gramofon felvételek, és a II. világháborúból való rádió programok lehetővé tették, hogy a diákok „a valóságos jelenlét” érzésével tudják megélni a jazzt. Végül a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy a kurzus anyagáról a weben egy blogban kifejthessék gondolataikat. Később, átgondolva hozzászólásaikat és kérdéseiket gyakran küldték el jobban átgondolt véleményeiket és tettek fel kihívó kérdéseket is. A diákok úgy gondolták, hogy a tanulásban való részvétel különböző formáiban aktivizálódva a jazz kultúrájának szélesebb körű gazdagabb tartalmát és jelentőségét érezték meg, mint egyébként megérezték volna. Ennek a tanulási formának sikere megtalálta az útját más olyan területen is, ahol oktatok.

          A média technológia látszólag korlátlan és lényegi lehetőségeket kínál a kutatás és a tanulás számára. Azok az órák, melyeket a digitális kor szülöttei e-mail írással és video- játékokkal töltöttek, ellenszolgáltatást nyújtanak nekik. Annak ellenére, hogy ilyen „száguldó ritmusban” élnek, tudják, hogy jutalom vár rájuk, hogyha rászánják az órákat arra, hogy egy speciális ügyességet kimunkáljanak. Nem ugyan az a dolog ez, mint amit a zene és nevelés is megkövetel tőlünk?

Fordította: Ábrahám Mariann

 

Jegyzetek

 

[1] McLuhan, Marshall, with Quentin Fiore. The Medium is the Massage: An Inventory of Effects. NY, Bantam Books, 1967

2Wesch, Michael. A Vision of Students Today. http://mediatedcultures.net/ksudigg/?p=119 accessed 08.12.2008.

3 Ibid.

4 For an interesting entry to the world of the Digital Native visit the Digital Native project, co-sponsored by Harvard University and the University of St. Gallen at http://www.digitalnative.org/#home

5 Greer, Jeff. Study: Online Education Continues Its Meteoric Growth. U.S. News and World Report, 26, January, 2010. web access 30, January, 2010

http://www.usnews.com/articles/education/online-education/2010/01/26/study-online-education-continues-its-meteoric-growth.html

 

6 Prensky, Marc. Twitch Speed. Keeping Up With Young Workers. Accessed 30, January 2008. http://www.marcprensky.com/writing/Prensky%20-%20Twitch%20Speed.html

7 Gann, Kyle. (2009, January 7). The Armchair Musicologist. Postclassic: Kyle Gann on Music After the Fact. retrieved 9 January, 2009) from http://www.artsjournal.com/postclassic/2009/01/the_armchair_musicologist.html

8 http://imslp.org/wiki/Main_Page

9 More information regarding the Creative Commons Licensing agreements can be read at http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

 

E-mail:paulbeaudoin01@gmail.com

 



*A cikk kitekintést nyújt: a mai generáció életritmusát, a virtuális oktatás térhódítását, a média által használt új technológiák megismertetését kívánja bemutatni. A szövegben lévő informatikai és egyéb szakkifejezések mindegyikére bőséges magyarázat található a Google-ban. Itt csak utalunk az ismeretlen fogalmak jelentésére. Junk tudomány = bizonyítékok nélküli, nem hiteles tudomány. E-learning = hagyományos, távoktatási, és internet által nyújtott önálló tanulási forma. Blended learning = vegyes tanulási módszer, az előző és a csoportos tantermi konzultációk együttese. Schenker féle analízis = H. Schenker (1967-1935) osztrák zenetörténész zenei elemzési módszere. Hypertext = olyan elektronikus szövegfajta, mely dinamikus kereszthivatkozásokkal kapcsolatot teremt más szövegrészekkel és ezáltal elszakad a hagyományos lineáris szerkesztésmódtól. iTune = Apple zenei szolgáltató. iPod = Az Apple computer cég által kifejlesztett zenelejátszó eszköz. Podcast = a szó lefordíthatatlan. Zenei vagy egyéb adatok keresésére, speciális rögzítésére és lejátszására kifejlesztett eszköz. T1 vonal = hálózati kommunikációs vonalak egyike. (Hivatkozások a Google alapján. A ford.)