Az Operettszínházból eltávozva –
168 óra elteltével…

…sem lettek porózusak az emlékek, s csaknem ugyanolyan hőfokon maradtak meg az ottani élmények, mint „eredetiben”.

Szétnyílt a függöny és pillanat alatt barokk levegő érintette meg a meglepetéstől a lélegzetét is visszatartó közönséget, amint megláthatta és meghallhatta a furulyásokból, fuvolásokból, fagottosból, gitárosokból és csembalistából álló 14 fős kiszenekari együttest, akiknek muzsikájára 8 tagú, korabeli kosztümöt viselő, rizsporos parókás, kecses lejtésű ifjú táncos-pár Purcell világát teremtette meg több mint illúziót keltően. Gondolom, nem én voltam az egyetlen a hallgatóság–nézők soraiban, aki ifjúsági élő előadásban nem látott, nem hallott ilyen produkciót, visszapergetve az idő kerekét három és fél évszázaddal. Ehhez hozzájárult – természetesen − a historikus hatást támogató díszlet, színpadkép is.

Ilyen kezdet után már természetesnek hatott, hogy a soron következő hangszeres előadások egyike-másika csupán több elnéző megértést kívánt, mások viszont teljes elismerést váltottak ki professzionális megszólaltatásukkal. Utóbbiak között tartjuk nyilván Muszorgszkij Gopak-ját, Debussy Golliwog’s Cakewalk-ját, valamint Bartók ⅝-os bolgár ritmusú táncát a Mikrokozmosz utolsó kötetéből.

Feltehető, hogy az Operettszínház nézőterét megtöltő szülőkből, testvérekből, más rokonokból, egyéb érdeklődőkből álló közönség számára is – miként a krónikásnak is – a meglepetések sora következett, amit a műsor különleges „tak-tikai érzékkel” történő felépítése biztosított.

Kezdetben az iskola együttesei mutatkoztak be, eleinte „egynemű” közegükben, azaz, más együttessel, avagy más műfajjal való társközreműködés nélkül. Így az Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, a Leány- és Nőikar, a fuvola-zenekar, a gitárzenekar, az iskola jazz-együttesének egymásutánja adott egy állandó fejlesztés-jelleget, egy nagy „crescendo”-t a műsornak. Szín-elemként azért megjelentek egy-egy együttesben szólisták, − s amint azt a bevezető köszöntőben az iskola igazgatója jelezte, a rendezvény fő célja, hogy növendékeik sokszínű tehetségét mutassák meg. Így került sor a latintáncok bemutatására már két versenytáncos párral, akik egyben az iskola hangszeres növendékei is, míg a barokk és magyar táncokat a zenében tehetséges, a tánc iránt „csak” érdeklődők adták elő. Bár a műsor mindenkinek a kezében volt, mégis meglepetésként került fel az „i”-re a pont. A műsor zárószámát egy minden eddigi szereplőt mozgósító, de még korábban nem látott-hallott fiatalokat is foglalkoztató tabló, nevezetesen Bernstein West Side Story- jának „Amerika” c. jelenete képezte. Ebben az iskola színe-java közreműködött: együttesek, szólisták, növendékek és tanárok egyaránt.

Több rétegű tanulsága van ennek az eseménynek.

Itt a sorrendiségnek alig lehet szerepe a méltatás során, mert leginkább többszólamú fúgában lehetne érzékeltetni az egymásra toluló mondandókat.

Ami egy muzsikus számára azonnal feltűnő, az a műsor színessége, rendkívül tág spektruma. Mint már fentebb is említés tárgya volt, s az előbbi megállapítás kikövetkeztethető lenne, Purcell-től Bernstein-ig terjed a kép. Vagy még szélesebb. Hisz’ az európai zenetörténet fejlődésének a keretek adta lehetőségei között minden fontosabb szerző-képviselője szót kapott (Praetorius, Schubert, Mendelssohn, Chopin, Brahms, egészen Stravinszkij-ig) . Azonban külön méltatás tárgya legyen, hogy a XX. századi magyar zene milyen gazdag színekben pompázott (Karai, Decsényi, Poldini, Bartók, Járdányi).

A zene és tánc kapcsolatának érvényesíttetése minden „felkonferálás” nélkül is szembeötlő volt. Ennek szolgálatába állott a művek kiválasztása (Magyar tánc, Landler, Bourrée, stb.)még előadó-apparátus tekintetében is (duettek, duók: valamilyen hangszer + zongora, ezek közül is a ritkább kombinációk sorát gyarapítja a cimbalom-zongora párosítás, de ugyanannyira kevéssé elcsépelt a trombita-gordonka pár).

Minden ehhez hasonló koncert műsorának összeállítása során nagy a kísértés, hogy minél többeket szerepeltessen a bemutató intézmény. Következésképpen minél több szám is szerepeljen. Ennek következménye aztán a monstre hosszúságú hangverseny, amikor is a közönség az öt-hat félóra elteltével már a figyelem teljes kiszikkadásától és az oxigénhiánytól elcsigázottan tántorog ki az „esemény”-ből. A szóban forgó koncert viszont max. 70 percig tartott(!). És minden volt benne. És mindenki, aki számított, vagy számítania kellett, benne volt(!). Zökkenő és színpadi átszervezés, és kottatartó-hurcolások, áthelyezések időt rabló szünetei nélkül(!).

És miért pont az az intézmény, miért pont akkor és miért pont ott és miért pont addig, ameddig?

Nem titkolom tovább: a Tóth Aladár Zeneiskola (TAZI) – Terézvárosi Tehetségpont – tantestülete rendezte a koncertet 2010. március 6-án, szombaton délelőtt 10,30-tól. Mert Tóth Aladár nevét vették fel évekkel ezelőtt, akit ők tisztelnek, megbecsülnek, s hagyományukat ápolni kívánják úgy is, hogy névadójuk születésnapjának (1898. febr. 4.) idejéhez legalább is közeli időpontban tartják meg tanévi legjelentősebb hangversenyüket. És hogy a Budapesti Operettszínház ad helyet egy ilyen rendezvénynek? Igen, mert a budapesti VI. kerület kulturális intézményei ilyen eszközökkel is támogatják egymás hatékony és a külvilág felé önmagukat megmutatható tevékenységét. És miért ilyen röviden? Mert a Színház feszített programjából ezt a két órát tudták kikanyarítani (nevezetesen 12,30-ig), hogy a délutáni előadásra be tudják rendezni a színpadot. Ilyen tényezők is fegyelmezetté tehetnek egy zeneiskolai hangversenyprogram tervezést és felépítést (sic).

Mikor kezdték tervezni a programot? Már a tanév elején.

Kik vettek benne részt? A tanári kar egésze.

Hogy született ez az időben „karcsú” program? Válogató révén.

Kik válogattak? A tanszakok és tanáraik. – Ez az a pont, ahol ismét le kell fékeznünk a kérdezés tempóját. – A tanárok, egyenként és kivétel nélkül szervező, szakmai és emberi tulajdonságaik és tudásuk legjavát adták. Másképp nem is jöhetett volna létre az esemény. Lehetetlen lenne most felsorolni minden felkészítő tanár nevét. Nem kerülhetjük meg azonban, hogy legalább az (nagy) együttesek vezetőinek tényleges, a színpadon is hallhatóvá és láthatóvá váló művészi produkcióját ne említsük meg. Ispánkiné Gede Éva vezette a Leány- és Női Kart, a gitárzenekart Budai Lehel, Zalaba Gyöngyi a fuvolazenekart, a „TAZI-Jazz” iskolai jazz-együttest, művészeti vezetőként pedig Dely Róbert irányította.

Külön hangsúlyt adott a koncertnek, hogy a hangverseny védnöke Dr. Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke (köztársasági elnöki tanácsadó is), s a hangverseny díszvendége Rajnai Gábor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, a Logos Alapítvány elnöke volt. Rajnai úr a koncert derekán rövid méltatással ismerte el a „TAZI” munkáját, s mint a tehetséggondozás kerületi, sőt egyik országos letéteményeseként értékelte, miközben a jövő építésének egyik meghatározó összetevőjeként emelte ki a tehetséggondozás fontosságát.

Szinte mindenre kiterjedő információ megtalálható a Tóth Aladár Zeneiskoláról a professzionálisan előállított és működő, könnyen kezelhető honlapon (www.tothaladar.hu). Lapozgatását csak művi úton lehet megszakítani, annyi érdekességet talál rajta az érdeklődő tallózó. Azt is, természetesen, hogy az iskola igazgatója Magyar Margit. Az csak fáradságosan bogarászható ki, hogy ő az értelmi szerzője minden szervezésnek, a honlap szerkezetének, ő az iskolában folyó művészi munka irányítója, összefogója. Oktatási szakértő, közvetítő az önkormányzat felé, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökségének tagja, külföldi kapcsolatok építője, menedzseli az iskola kiterjedt kapcsolatait és fennmaradását, egyszerű szolfézstanár, gyakorlatvezető tanár, ifjúsági zenekar vezetője és karnagya. Tömören: XXI. századi művész-tanár-ember.

A hangverseny-Meghívón Németh Lászlótól olvasható egy idézet: „…Az emberrel csak képességei születnek vele. Hogy ezek tehetséggé álljanak össze, ahhoz különös tehetségképző körülmények kellenek…”

Magyar Margit ezen különös tehetségképző körülmények kialakításán, megteremtésén – s reméljük a jövőtől – fejlesztésén fáradozik.

Laczó Zoltán