KÖSZÖNTŐ HELYETT NEKROLÓG*

 

Dános Lili (1912-2010) emlékére

 

B

udán egy társasházban a zenei élettől elfeledve, csendesen él a XX. századi magyar zongoraművészet egykori csodája, két háború között felnőtt nagy generációjának tagja, az október 8-án kilencvenhetedik életévét betöltő Dános Lili. Szellemi kondíciója kiváló, nemcsak hogy nem fárad el egy két órás beszélgetés alatt, hanem egyre jobban belemelegszik, választékosan fogalmaz és fokozatosan több minden jut eszébe gyermekkorából. Mert – mint nagykanizsai zenei könyvtáros – egy szép szeptemberi délelőtt elsősorban azért zarándokoltam el hozzá, hogy Nagykanizsán töltött gyermekéveiről kérdezzem. Itt mondok köszönetet dr. Gerő Katalinnak, aki többek között évek óta titkára a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Körének, és a szintén kanizsai kötődésű Strém Kálmán hangversenyrendező emlékének legfőbb ébrentartója, hogy megszervezte és lebonyolította ezt a számomra nagy élményt nyújtó találkozást.

          Így hármasban beszélgettünk Lili nénivel, s természetesen nem álltunk meg gyermekkoránál, hiszen hosszú élete számos, eddig még nem publikált tényt, adatot, történetet rejt.

          Nagykanizsai származású szülei házasságuk első néhány évében Marosvásárhelyen éltek, Dános Lili ott született, de a család hamarosan hazaköltözött Kanizsára, s öccse, az édesapjához hasonlóan építészmérnökké vált György már Kanizsán látta meg a napvilágot. Egy régi-régi fényképen láttuk édesanyjával az egyéves Lilikét, s fölötte az írást: „Szépséges Anyám †1918 spanyoljárványban”. Lili ekkor hat éves volt, s valamikor ebben az időben kezdett el csak úgy magától játszogatni édesanyja pianínóján. Ez a kis gyermeki próbálkozás aztán kihatott Nagykanizsa zenei életére: jó zenei érzékű, de fizikusi diplomát szerzett anyai nagybátyja, dr. Fenyves Ferenc felfedezte Lilike tehetségét, s ennek apropóján megalapította a város első, egyesületi fenntartású zeneiskoláját. A helyi sajtóból részletesen nyomon követhető az intézmény rövid, mindössze három tanévre terjedő, kiemelkedő eredményeket elérő, de nagy nehézségekkel küzdő élete. Zongora, hegedű és ének tanszaka volt, a Zeneakadémia felügyelete alatt állt, az általuk elfogadott tananyag alapján dolgozott. Fenyves Ferenc tanároknak zeneakadémiai növendékeket és végzett tanárokat egyaránt szerződtetett. Az iskola egyik legnagyobb ígérete az aprócska Dános Lili volt, de onnét indult a közeli Zákányban született Venetianer Rózsi, aki később a Zeneakadémia tanárképző szakának zongoratanára lett és két kanizsai lány, akik jeles külföldi operaházak tagjaivá váltak: Domány Sári és Fischer Böske – utóbbi Elisabeth Forini néven Bécsben, majd Londonban működött. A zeneiskola félévente megtartott növendékhangversenyeinek fénypontja, utolsó fellépője mindig Dános Lili volt. Egy 1921-es koncertről így számolt be a Zala, Kanizsa egyik hírlapja (május 7.): „Dános Lilike … hihetetlen fejlődést tanúsított. Kezei villámgyorsan száguldottak a billentyűkön, bámulatos precizitással és belső átérzéssel, önkéntelenül felidézve a hallgatóságban a kérdést, hogy vajjon, hogy fog szólni az a zongora, ha majd e csöppség ujjai az oktávot is elérik, lábai a még szinte elérhetetlen messzeségben fekvő pedált.”

          1928 elején a kanizsaiak ezt is megtudták, amikor a még tizenötödik életévét be sem töltött fiatal lány, már szinte végzett művészként hatalmas műsorral adott koncertet gyerekkora városában. A szólóestről a korabeli Zalai Közlöny igazán helytálló értékelést írt január 25-i számában: „Csudálatos tehetség valóban Dános Lili. Öntudatos, okos a fellépése, ugyanolyan a játéka. Amit ad, annál csak az több, amit ígér. De amit ígér, az nagyon sok, mert ha fejlődésének eddigi iramát megőrzi, a magyar muzsika legnagyobb interpretátorai közt lesz a helye. Ehhez elsősorban arra lesz szüksége, hogy játék-technikai készségének kialakulását egy lelki fejlődés folyamata kövesse, ami aztán élő színeket, belső tartalmi valóságot adjon annak a bámulatos technikai készségnek, ami Dános Lili játékának legdominánsabb karaktere.

          Fegyelmezett, nyugodt, biztos, öntudatos ez a technika, elegáns, finom kézhordozás, hihetetlenül hajlékony, fürge ujjmozgás kíséri. De ma még – és 15 év mellett vajjon lehetne-e másképpen? – sokkal többet játszik az okos, abszolút muzsikus fejével, mint a lelkéből fakadó belső vivőerővel. Emellett azonban a fizikumát szinte túlhaladó dinamikai ereje is megcsillanik már helyenként a játékában. Mindamellett az érzés sem idegen, sőt annak benne meglévő alapjaiból a technikájához méltó kifejező erőt jósolunk a kis művésznőnek.”

          Közben életében alapvető változások történtek: a család felköltözött a fővárosba, őt édesanyja húga nevelte tovább. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében, majd a Zeneakadémián folytatta, tanárai közül leginkább Varró Margit és Weiner Leó hatottak rá. Ekkoriban kötött barátságot Rév Líviával és Fischer Annie-val. Nevetve mesélte el, hogy Annie-val hogyan vetélkedtek, szinte még gyermekként, hogy melyikük játssza jobban a Fantaisie impromtu-t…

          Kanizsai gyökereiről azonban nem feledkezett meg. Oda kötötte sok emléke, s zenei pályakezdése mellett édesanyja sírja is. Korábbi kanizsai barátnőjével, Domány Sárival többször is felléptek a Kanizsáról a fővárosba kerültek egyesületének programjain. 1934-ben, még mindig csak huszonkét évesen, újra nagy koncertet adott a városban, műsorára és helyszínére, a kaszinóra ma is pontosan emlékszik.

          Nagy kiugrása 1948-ban, a Budapesten megrendezett, máig legendás első Bartók Béla Nemzetközi Zenei Versenyen következhetett volna be. Hatvanegynéhány zongoristából tízen jutottak be a döntőbe, s Dános Lili addigi teljesítménye alapján dobogós hely várományosa volt. De a döntő előtti napon baleset érte: kis kirándulást tett a zöldbe, s egy virág kemény szára megsértette a szemét. Bár a verseny rendezősége elvitte a szemklinikára, versenyprogramjának eljátszása közben végig folyt a könny a szeméből, rá a zongora billentyűire, ráadásul éjjel fél kettőkor kellett pódiumra lépnie… Emlékezete szerint negyedik helyezett lett, mert egy „bakit” is csinált, de azért kapott jutalomként egy zenekari koncertlehetőséget, mert a nemzetközi zsűri méltányolta helyzetét: a Városi Színházban (a mai, jelenleg nem működő Erkel Színházban) eljátszhatta Chopin e-moll zongoraversenyét. Ha fellapozzuk az Emlékeink Weiner Leóról c. könyvet (Zeneműkiadó Budapest, 1985), ott elmeséli, a darabon sokat dolgozott együtt Weinerrel.

          Hogy későbbi pályája nem ívelt olyan magasra, mint két nagyszerű barátnőjéé, Fischer Annie-é és Rév Líviáé, nem a tehetségén múlt. Bár önkritikusan elismeri, lehetett volna szorgalmasabb, azt is felidézi, hogy több tanára szerint sok művész szívesen elcserélné „lapátkezeit” Lili kis kezeire, ha olyan technikájuk lehetne, mint neki. Nem kedvezett a koncertezésnek, hogy nem volt olyan menedzsere, szervezője, aki irányította volna pályáját. S művészi kiteljesedését nehezítette, hogy családot alapított. Férje az 1975-ben elhunyt Szudy Nándor református lelkész, egyben kiváló képzőművész, a református egyházművészet megújítója volt. Csillogó karrier helyett van viszont három gyermeke, öt unokája és tíz dédunokája… Tanított Békés-Tarhoson, volt a budapesti Operaház korrepetitora, s a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézete tanáraként, kiváló pedagógusként ment nyugdíjba.

          Lilike néni ma már csak ritkán ül a zongorához, de vendégei kedvéért azért még megteszi. Mint ahogy megtette néhány éve jó barátnője, a Franciaországban élő Rév Lívia születésnapján, a Margitszigeten. Dános Lili játékát s a két, csaknem nyolc évtizedes barátságra visszatekinthető művész találkozását a Rév Líviáról készült kiváló portréfilm is megörökítette.

          Drága Lilike néni! Kanizsán áll a régi ház, ahol több mint kilencven éve még együtt volt a család, s ahol először érintette meg a zongorát. Valóban két lépcső vezet fel az egykori üzlethelyiséghez, amiből aztán később lakószoba lett, mint ahogyan mesélni tetszett…

Kocsis Katalin

a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár

zenei könyvtárosa

 


* Kocsis Katalin írása 2009 szeptemberében készült és DÁNOS LILI 97. születésnapján, 2009. október 8-án jelent meg a FIDELIO internetes magazinban. Dános Lili 2010. szeptember 4-én elhunyt. A PARLANDO a köszöntőnek készült írás eredeti változatával emlékezik a kiváló művésztanárra, a FIDELIO szíves engedélyével. (A Szerk. megjegyzése.)