Beszámoló a IV. Farkas Ferenc Zongoraversenyről

 

 

Immár negyedik alkalommal rendeztük meg névadónk tiszteletére a Farkas Ferenc Zongoraversenyt Dunakeszin november 11-12-én.  A zenei esemény külön jelentőséggel bírt, hiszen ebben az évben emlékezünk a zeneszerzőre, halálának 10. évfordulója alkalmából.

A kétévente sorra kerülő találkozóra a Farkas Ferenc nevét viselő alapfokú művészeti iskolák, valamint a budapesti, Pest-, Nógrád-, Komárom-Esztergom-, Fejér- és Heves megyei zeneiskolák, művészeti iskolák növendékei jelentkezhettek négy korcsoportban. Ebben az évben a nagyszámú jelentkezés miatt az I. és II korcsoportban válogatóra is sor került. Így a döntőben 35 zeneiskolából összesen 98 növendék mutatkozhatott be a két nap során.

              Már a válogatón is nagy öröm volt hallgatni a sok tehetséges növendéket és észrevenni azt, hogy az első Farkas Ferenc Zongoraversenyen a még nem mindenki által ismert Farkas művek ma már ismerősen csengenek. A verseny egyik célja is az volt, hogy Farkas Ferenc zeneszerzőnek, a Bartókot és Kodályt követő magyar komponista nemzedék kiváló képviselőjének a zongoraműveit népszerűsítsük. Ugyanakkor törekedtünk fokozott figyelmet fordítani a tehetséggondozás fontosságára is.

              Ez utóbbit hangsúlyozta értékelésében dr. Hargitai Imre zongoraművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a zsűri elnöke, kiemelve, hogy a zeneiskolák, művészeti iskolák pótolhatatlan szerepet töltenek be a fiatalok nevelésében, személyiségük gazdagításában, tehetségük kibontakoztatásában. A most lezajlott zenei megmérettetést a jelentkezők magas száma és a művek magas színvonalú megszólaltatása okán rendkívül sikeresnek értékelte. Hangsúlyozta a tanárok felelősségét a növendékek felkészítésében. A tanárnak tudnia kell, hogy melyik az a növendék, amelyik szeretne versenyezni, akinek a képességei megvannak arra, hogy ilyen felfokozott körülmények között is helyt tudjon állni. Mindemellett kiemelte a darabválasztás fontosságát is. Nem az a jó, ha egy növendék sok darabot játszik egyformán, ennél többet jelent, ha a megszólaltatott műveknek megvan a saját karakterük, hangulatuk, ha egy versenyző sokféle „arcát” képes megmutatni egy műsoron belül.

              A zsűri elnöke szerint a jó produkcióhoz elengedhetetlen a kottahűség, a kotta megértése és meg kell tanulni közvetíteni a szerző szándékát a közönség felé. Példaként említette Farkas Ferencet, akiről tanítványai a mai napig szeretettel, tisztelettel és elismeréssel beszélnek. Fantasztikus kulturáltsággal, bölcsességgel és szeretettel segített növendékeinek a maguk útját megtalálni, a tehetségüket kibontakoztatni. Kiváló pedagógusi hozzáállás, mindannyian tanulhatunk tőle.

              A zsűri munkájában Hargitai Imre mellett részt vett Belák Erzsébet zongoraművész a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI tanszakvezető tanára, és az alapfokot képviselő Lakos Lászlóné, a dunaskeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanszakvezető zongoratanára. Együttes értékelésük alapján született meg a döntés a helyezésekről és a Farkas Ferenc Díjról, amelyet idén Király Ádám Miklósnak az érdi Lukin László Zeneiskola növendékének ítélt oda a zsűri. Király Ádám Miklós felkészaítő tanára Szabóné Bán Ildikó. A kétnapos rendezvény befejező eseménye volt a díjkiosztás és a gálahangverseny, melyen a legjobbak léphettek újra színpadra Xu Qian

(Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és  AMI), felkészítő tanár: Kovács Mária Éva), Brindzik Borbála (Bartók Béla AMI Budapest, felkészítő tanár: Szelecsényiné: Juhász Éva) és Kocsis Krisztina (Szent István Király Zeneművészeti szakközépiskola és AMI, felkészítő tanár: dr., Domjánné Kiss Adél). A pénz és tárgyjutalmak mellett az első helyezést elért növendékek december 11-én a dunakeszi József Attila Művelődési Központban rendezendő Farkas Ferenc emlékhangversenyen is fellépnek, biztosítva részükre a még szélesebb körű bemutatkozást.

              A díjkiosztó ünnepségen megjelentek a versenyt támogató cégek, szervezetek képviselői és a rendezvény egyik fővédnöke Dióssi Csaba polgármester, országgyűlési képviselő. A másik fővédnök Farkas András karmester, a zeneszerző fia volt, aki a kezdetektől támogatja a zongoraversenyt és a zsűri munkájában két alkalommal részt is vett, valamint előadást tartott édesapja munkásságáról, hozzásegítve a versenyen résztvevőket, hogy a legautentikusabb forrásból ismerjék meg a műveket. Sajnos idén nem tudott jelen lenni, de jelezte, hogy két év múlva feltétlenül itt lesz.

 

  Két héttel a verseny után visszatekintve azt gondolom, hogy a két nap jó hangulatban, a színpadra lépés előtti várakozással és izgalommal telt. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így a szünetekben közelebbről is meg lehetett nézni az iskola szép villaépületének udvarán elhelyezett Cantata profana szobrot, amelynek alkotója Dér Győző fafaragó, vagy éppen ki lehetett próbálni a kiállított Roland zongorákat és természetesen a kottavásár sem maradhatott el az Editio Musica Budapest zeneműkiadó és a Neuma zeneműbolt támogatásával.

  Úgy gondolom a zongoraverseny elérte célját, amit 2001-ben fogalmaztunk meg. Akkor az EPTA –val közösen hirdettük meg a Kadosa és Soproni versenyt a kortárs zeneszerzők műveinek népszerűsítésére. Az iskola névfelvétele után, 2002-ben „adta magát” a lehetőség, hogy ettől kezdve Farkas Ferenc nevével fémjelezzük a rendezvényt. Akkoriban az országos zongoraversenyen kívül nem nagyon volt olyan fórum, ahol a tehetséges növendékek a szakma előtt bemutatkozhattak volna. Emellett az a cél is vezérelt bennünket, hogy a tanárok és növendékek egyaránt ismerjék meg a kortárs zeneszerzők műveit, és ezeket építsék be a mindennapi tanításba és tanulásba.

A IV. Farkas Ferenc Zongoraversenynek vannak felfedezettjei, az ő játékukra már most felfigyelt a szakmai közönség és a zsűri egyaránt. Bízom abban, hogy egyszer még a világ nagy színpadain fogadhatják a közönség elismerő tapsát.

 

Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília

Helyezettek:

 

I. KORCSOPORT

 

NÉV

HELYEZÉS

ISKOLA

FELKÉSZÍTŐ TANÁR

Xu Qian

I.

Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Ami

Székesfehérvár

Kovács Éva Mária

Pellett Sebestyén

 

 

Komáromi Nagy Márton

II.

 

 

II.

Bartók Béla AMI Vác

 

 

Farkas Ferenc Zeneiskola AMI, Eger

Jámborné Skripeczky Mariann

Lajos Katalin

 

 

 

 

Tóth Blanka

Kiemelt Dicséret

Farkas Ferenc AMI,

Dunakeszi

Pálos Grácia

Knyazoviczki Csenge

Dicséret

Vujicsics Tihamér AMI,

Szentendre

Forrai Judit

Ungár Cecíla

Dicséret

Farkas Ferenc AMI,

Dunakeszi

Dr. Domoszlai Erzsébet

Bálint Barbara Ning

Dicséret

Lajtha László AMI,

Budapest

Porzsolt Györgyné

Bi Xing Júlia

Dicséret

Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola, Budapest

Druckerné Szántó Angéla

Makay Annamária

Dicséret

Vujicsics Tihamér AMI, Szentendre

Richter Annamária

 


II. KORCSOPORT

 

NÉV

HELYEZÉS

ISKOLA

FELKÉSZÍTŐ TANÁR

Király Ádám Miklós

I.

Lukin László AMI, Érd

Szabóné Bán Ildikó

Brindzik Borbála

II.

Bartók Béla AMI, Budapest

Szelecsényiné Juhász Éva

Minya Flóra

Bárdos Csenge

Túri Péter

Lotters Márk

III.

III.

III.

III.

Vujicsics Tihamér AMI, Szentendre

Farkas Ferenc AMI, Dunakeszi

Lisznyai Szabó Gábor Zeneiskola AMI, Veresegyház

Dohnányi Ernő Zeneiskola, Budapest

Forrai Judit

Dr. Domoszlai Erzsébet

Láng Gabriella

Kiss Ernőné

Csanálosi Balázs

III.

Hubay Jenő AMI és Pedagógiai Szakkönyvtár, Budapest

Vígh Sándorné

Pap Luca

Dicséret

Rózsavölgyi Márk AMI, Balassagyarmat

Somogyvári Ildikó

Dankó Mátyás

Dicséret

Járdányi Pál Zeneiskola

Gergelyné Knapp Éva

 

 


III. KORCSOPORT

 

NÉV

HELYEZÉS

ISKOLA

FELKÉSZÍTŐ TANÁR

Kocsis Krisztina

I.

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Budapest

Dr. Domjánné Kiss Adél

Zászkaliczky Márta

 

Czuth Tamás

II.

II.

Bartók Béla AMI Budapest

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Budapest

Gáspár Rita

 

Turós Péterné

Dénes Márk

III.

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Szokolayné Pásztor Edina

Itzés Péter

Dicséret

Frederic Chopin Zeneiskola, Gödöllő

Telek Zsuzsa

Kovács Benjamin Márk

Dicséret

Hubay Jenő AMI, Budapest

Vigh Sándorné

Kristóf Anita

Dicséret

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Budapest

Szemendri Gábor

Zhang Zhong Shi

Dicséret

Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola és AMI

Kiss Julianna

Bereznai Jakob

Dicséret

Járdányi Pál Zeneiskola AMI, Budapest

Bálint Anna


IV. KORCSOPORT

 

NÉV

HELYEZÉS

ISKOLA

FELKÉSZÍTŐ TANÁR

 

 

 

 

Polgár Balázs

 

 

Jánoki Mario

II.

II.

Szőnyi István Általános Iskola, Zebegény

 

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest

Gellai Ildikó

 

 

Kiss Zsuzsanna

nincs

III.

nincs

-

Palojtai Zsófia

Dicséret

Fasang Árpád Zeneiskola, Budapest

Hara Lilla

Torma Nóra

Dicséret

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest

B. Kiss Zsuzsanna

Farkas Fatime

Dicséret

Farkas Ferenc Zeneiskola, Budapest

Isztl-Fodor Barbara

Fodor Virág Katalin

Dicséret

Vujicsics Tihamér AMI, Szentendre

Z. Lakos Ágnes

 

FARKAS FERENC-DÍJ:

Király Ádám Miklós       II. korcsoport    Lukin László AMI Érd                Szabóné Bán Ildikó       Geomega Kft.