Eltáncolni az építészetet? Megragadni a zenét?

Surányi László Megszólít vagy elvarázsol? A zene szelleméről – c. könyvéről.

(Typotex kiadó „Claves ad musicam” sorsorozatában megjelent (TYPOTEX, Budapest 2008 ISBN 978 963 279 009 1, ISSN 1788-828X)

A sorozatban megjelent további kötetek:

·         Carl Dahlhaus: Az abszolút zene eszméje

·         Eduard Hanslick: A zenei szép

·         Almási - Tóth András: Az opera – egy zárt világ

·         Fodor Géza: A Mozart - opera világképe

·         Szalóczy Péter: Elfeledett zeneszerzők

·         Wilheim András: Szabolcsi Bence válogatott tanulmányai

    A szerző munkásságáról hasznos információkat a kötet hátlapján szereplő ismertetőből tudhatunk meg: „Surányi László (1949) a dialogikus gondolkodás egyetemes és magyar hagyományait követve a matematika, a filozófia, a zene és az irodalom alapkérdéseit kutatja. Főbb művei: Metaaxiomatikai problémák (1992. könyv), Zene - tánc – szó (1996-tól előadás – sorozat), Szabadság és geometria: logosz és ananké harca a geometriában (2002. könyv), Létezés és jelentőség – A heideggeri „semmi” vagy Ady „Minden titkai” (2002. esszé), Zene és megszólítás (2006. esszé), Szabadon engedni – Tábor Béláról (2007. esszé)

     Komoly filozófiai mű összegyűrt fedőlappal hever az asztalomon, borítója olyan mélykék, mint a szegedi zsinagóga kupoláján megjelenő csillagos égbolt. Magába szív, és felhúz egy másik világba. Surányi László legújabb írása a zene szelleméről egy olyan összefoglaló munka, ami méltó helyet foglal el a sorozat kiadványai között. Tanító mesterei az európai kultúra meghatározó alakjai az ókori görög gondolkodóktól, napjaink elméletíróiig (Platón, Szt. Ágoston, Dahlhaus, Hanslick, Lukács, Nietzsche, a sokat idézett Tábor Béla és az elmaradhatatlan Adorno és Schönberg). A kötet alcíme keltette fel elsőként az érdeklődésemet: „A zene szelleméről”. Mit is takar az alcím? A zene szellemi eredetéről mi zenészek félve nyilatkozunk. Mondunk sok mindent a zenéről, a zene születéséről, beszélünk a fantáziáról, az érzelmekről, a gondolatokról, a zene struktúrájáról, a zene személyiségformáló szerepéről és így tovább, de arról kevesebbet, hogy mi az a végső ok, az a belső kényszer, amely évezredek óta munkál az emberiségben és arra késztet bennünket, hogy zenét hallgassunk, zenéljünk, énekeljünk, táncoljunk, és ezáltal kifejezzük azt, ami kimondhatatlan. Ezt a témát szemérmesen elkerüljük. A zene megfoghatatlan, elérhetetlen. Tálán van egy-két kivételes pillanat, amikor úgy érezzük, hogy feltűnt, szeretnénk megragadni, birtokba venni, de amint megpillantottuk, el is tűnik, és mégis valami olyan nyomot hagy maga után, amiért aztán mindig sóvárgunk. Surányi László kötetében erre a varázslatra keresi a választ, belső párbeszédében a gyökerekig képes lehatolni.

    A mű négy részre tagolódik, a bevezető a „Zene és indulat”címet viseli, a zene gyökereit tárja elénk; a másodiban „Az ellenpont születése” cím alatt az együtthangzások varázslatos voltára derül fény. Részlet a fejezetből: A FELHANGSOR „A tisztaság parancsa már nem külső törvény, hanem a hang sugározza ki magából. És ugyanez a hangot átható belső törvény nyitja meg a hangot a másik hang felé, készteti arra, hogy magába fogadja, rezonáljon a másikra, összecsengjen vele, vagy belülről folytassa, kérdéssel, vagy jól tagolt ellenponttal. Az egymás számára áthathatatlan* hangok helyébe a disszonancia és az összecsengés feszültsége lép. A tisztán csengő hangok ebben a vonatkozásban a logosz, az értelem átható erejének csodáját követi. Így lesz kezdet-szimbólummá” (73.o.) A harmadik rész viseli a fő címet: „­Megszólít vagy elvarázsol? Itt az első két fejezet tudásanyagával felvértezve tűzijáték- szerű patronok formájában olyan igazságokat mond ki a szerző, amelyek az értő olvasóra mellbevágó hatással vannak, például: A logosz és az indulatok kérdéseinek ütközése a zenei érzékenységben - című alfejezetben. (108-111. o.), vagy a Közelség - nyelvközelség nélkül - címűben, amit azért kell idéznem, mert egy aktuális problémára adott válasz búvik meg a sorok között. Mégpedig arra kapunk választ, hogy miért olyan fontos visszaállítani az ének-zene oktatást iskoláinkban, ha ezt nem sikerül elérni a felnövekvő generációkat elemi emberi szükségletüktől, a közösségi élménytől és a zenével való találkozástól fosztjuk meg. Tehát, Surányi szerint: „Létezik valódi zenei közelség, de az nem, hogy tagadja a nyelvközösségeket az ősmisztériummal, hanem épp ellenkezőleg, minden megszólaló hang ebbe a közösségbe vonja be azokat, akik aktívan vagy passzívan részt vesznek megszólaltatásában. A zene létrehozása, mint mondtuk, eredendően közösségi aktus, és közösségi jellegéből a mai napig sokat megőrzött. Aki énekel – s általában a zene megszólaltatásában részt vesz -, az valamilyen módon a megnyilatkozásnak abba a csodájába lép be, amelyet Baader így ír le: „valamit nyilvánvalóan tenni annyi, mint közössé tenni, kozmikus (általános) közösség elé vinni, vagy az egésszel szembesíteni” A zenei hang kozmikus-természeti és a szellemi közösség határmezsgyéjén szólal meg.” (125. o)

            A három elméleti egységet egy gyakorlati fejezet zár le, melyben konkrét zeneművek elemzésével igazolja a szerző az elméletét. Nagyon érdekesnek találom az első Bach – idézeteket. Egy másik Mozart mű kapcsán pedig az európai zenére jellemző matematikai gondolkodásmódot követhetjük végig. A scönbergi labirintushoz is kapunk egy jó vezérfonalat. A kottapéldák segítenek az értelmezésben, és világosan illusztrálják a fő gondolatmenetet.

            A mű elolvasása után lehetőségünk nyílik a gondolatok továbbfűzésére és a kutatómunkához segítséget nyújtanak a lábjegyzetek, a gazdag irodalomjegyzék és a névmutató. A művet azoknak a szellemi kihívásokat kedvelő művészeknek és tanároknak ajánlom, akik jobban meg akarják ismerni önmagukat, a világot, a szellemi létformát, és még azoknak, akik egyetértenek velem abban, hogy lehet ennek a könyvnek a befogadása után vitatkozni egy különleges amerikai művésszel Laurin Andersonnal, aki egyszer azt mondta, hogy „A zenéről beszélni olyan, mint eltáncolni az építészetet.”

Réz Lóránt

főiskolai adjunktus, orgonaművész, az ELTE PPK doktorandusza

 

 



* A szerző önálló szóalkotása.