Enreiterné Bányai Edit

 

Kezdők tanítása furulyára

Az első két (három) év — (II/1. rész)

 

Írásom célja kettős. Egyrészt a magam számára szeretném összefoglalni, újra átgondolni, hogyan lehet technikailag és zeneileg is jó alapokat adni az örömteli furulyázáshoz. Másrészt használható útmutatást kívánok adni olyan tanároknak, akik valamilyen oknál fogva fő hangszerük mellett furulyát is tanítanak – számottevő tapasztalatok nélkül. Nekik azt javaslom, rögtön az első olvasásnál mindent próbáljanak is ki hangszerrel a kezükben!

          Igyekszem úgy felsorolni és áttekinteni a feladatokat, hogy írásos munkám mind a hagyományos zeneiskolai oktatásban (hangszer + szolfézs), mind a nem-iskolai rendszerű (magán) oktatásban (ahol nincs külön szolfézsóra) használható legyen. Az itt vázolt tanítási folyamat elképzelt alanya általános iskolás, inkább alsó tagozatos, mint fölsős, hangszere szopránfurulya, de a tanulandó technikai és zenei elemek, a gyakorlatok és a zeneművek jórészt hasonlóan sorra kell, hogy kerüljenek egy felnőtt oktatásában is – természetesen valószínű, hogy sűrítettebb formában, rövidebb idő alatt.

 

Célok az első két évben

 

a) nevelési szempontból:

Úgy kell összeismertetnünk a tanítványt a furulyával, hogy az azzal töltött időben érezze, milyen jó a hangokkal való játék, mennyi lehetőséget ad az önkifejezésre, (ha ez nem is tudatosul még egy gyermekben). Bizonyíthassa a hangszeren ügyességét – kezdettől fogva minél sokoldalúbban - a maga és környezetének fontos személyei számára olyan zenei feladatokban, ami épp megfelel képességei szintjének. Történjen mindez jó testi érzetekkel, - mindenféle görcsösség, túlterhelés nélkül, nem károsítva, hanem nagyon fokozatosan fejlesztve a résztvevő, hangképző szerveket és mechanizmust. Érezze, hogy ez a hangszer épp az ő kezébe való, amivel egyszerű bánni, jó barátságban lenni.

 

b) zenei szempontból:

Ismerkedjen meg először a kis hangkészletű gyermekdalokkal, régi táncocskákkal, olvasógyakorlatokkal, majd a népdalokkal (magyar és más nemzetiségűekkel), minél több hangszeres (vokális) kompozícióval a középkortól napjainkig lejegyzett, furulyázható repertoárból. A dalok közül lehetőleg minél többet énekeljen is, mielőtt játssza, legyen eszköz számára az éneklés is a tanulás minden szintjén. Jusson el tanítványunk az első két (három) év folyamán oda, hogy ő is, hallgatósága is minél teljesebb zenei élményhez jusson. Játéka legyen ritmikailag egyenletes, hangképzése magvas, telt, frazeálása tudatos, artikulációja árnyalt (különböző), a zenei tartalomhoz illő. Használjon egyszerű díszítéseket, könnyen kivitelezhető trillákat, ami a stílusos játékhoz hozzátartozik.

A hangszerkezelés alapozása

 

Ezeknél az alapgyakorlatoknál általánosan érvényes törvényszerűség, hogy az egymást követő lépéseknél minél kevesebb (lehetőleg egyetlen) új elemre kelljen csak figyelni. A különböző részmozgások, részképességek elsajátítását igyekezzünk szétválasztani, amennyire lehet!

 

a) a légzés és gyakorlatai

A jó furulyás légzéssel meglehetősen kötött dinamikai határok között maradunk, különben az erősebb fúvás nagy hangmagasság különbségeket (hamisságot) eredményezhet, - a furulya minőségétől függ, hogy mennyire. (Itt most nem beszélünk a magasabb szinten már dinamikai változásokra tudatosan használt segédfogásokról és árnyalásokról.)

 

Kilégzéssel kezdjük a „tanítást”: (Ha van rá idő, a belégzést mindig kilégzés előzze meg!)

– Tenyerünkbe engedjük a leheletünket, érezzük annak melegét.

– Kézfejünkre fújunk, ezzel gátoljuk a kiáramlást és megérezzük a rekeszizom mozgását.

 

A megfelelő támasz (levegő visszatartás) kialakításához többféle gyakorlattal is eljuthatunk:

          – Tenyerünket úgy tesszük az oldalbordákra, hogy a hüvelykujj előre néz, így veszünk hirtelen levegőt, majd lassan kiengedjük, s figyeljük, ahogy a bordák visszatérnek. Közben nem engedjük el (ki) a hasunkat.

          – Ülve, lazán előrehajolva, csípőre tett kézzel veszünk levegőt, pár másodpercig benn tartjuk, majd lassan kiengedjük.

          – Hanyatt fekve, ellazítva minden izmot, megfigyelhetjük a has-rekeszizom ösztönös mozgását, majd tehetünk a hasra könyvet, ami ellenállást képez. Figyeljük a könyv emelkedését, süllyedését.

          – A lecsavart furulya fejét alul és a lábiumnál is befogjuk, így belefújva (az igen erős ellenállás miatt) megérezzük és erősíthetjük a rekeszizmot.

          – Hasonló ehhez, ha nyitott szájjal, kézfejünkre tapasztott ajkakkal próbáljuk kifújni a levegőt.

          – Nyitott szájjal kisóhajtunk, majd hirtelen (mintegy „megijedve”) levegőt veszünk, s azt TŰ, FŰ vagy SZ hanggal engedjük ki.

          – Ne legyen túl hangos a levegővétel, (mert az a torok feszítését jelzi), legyen nyitva a levegő útja a garatnál is! Ha nem megy a lazítás, fordítsuk lassan jobbra-balra a nyakat!

          – Hatásos, ha belégzés után azonnal nagyobb könyvet, széket adunk a növendék kezébe, és így történik a kilégzés.

          – Változatként egyszerű ritmussal is gyakorolhatjuk ugyanezt, pl. t t Tű t t Tű vagy f f Fű stb.

          – Segíti majd a hangindítást, ha a levegővétel után megállunk, aztán néma D-vel zárunk (ez nem engedi a levegőt áramolni), majd kiengedjük a levegőt pl. t t t – vel.

 

A kapacitás növelésére (erősítésre) való játékok gyerekeknek:

          – Terelgethetnek kis vattalabdacsokat az asztalon, szívószálon átfújt levegővel.

          – Játékos gyakorlat papírlapot a légárammal megtartani a falon.

 

b) testtartás, hangszertartás

 

A testtartás laza legyen, annyi tónussal, hogy a gerincoszlop függőleges, a fej mintegy a meghosszabbítása, a tekintet előre néz. (Fal mellé háttal állva kiderül, milyen a függőleges.) A váll lazaságát is ellenőrizzük! Ne essen előre és ne is feszítsük hátra, lógjon úgy, ahogy a karsúly lehúzza. Ellenőrzése: engedje a tanítvány, hogy felemeljük, majd „elejtsük” a karját.

          Ha széken ülünk, inkább az elülső részén, és ne dőljünk hátra! Egyik lábunkat tegyük előbbre, ez némi mozgásszabadságot ad.

          – A hangszert (a furulyaláb közelében) lazán jobb markunkba véve emeljük az ajakra, s le-föl (kissé körözve) mozgassuk. Fejünk ne kövesse a mozgást! Az órán (gyakorlás során) itt „üde színfolt” lehet, ha a légzést is kontrollálva egy néma D után hangot is adunk.

          – Szembefordulva tanítványunkkal, nyújtsuk neki úgy a hangszert, hogy nagyjából a jobbkezes lyukakon nyugtassa az ujjait, és közelítsen hüvelykujjával (egyre hajlítottabb, „gömbölyűbb”, de laza kézfej mellett) a furulyatörzs aljához. Ha valóban lazán tartja kezét, akkor a hüvelyk körülbelül a mutató- és középső ujja között ér a hangszerhez. Ezzel kapjuk meg az egyik fontos támasztópontot, fontosságát tudatosítsuk is! Eleinte megjelölhetjük gumigyűrűvel vagy apró matricával, hogy tanítványunk ne csak kinetikus érzeteivel, de szemével is megbizonyodhasson róla, hogy kéztartása helyes. Így könnyebben rá is találhat.

          – Kérjük, hogy a tanítvány jobb keze ujjaival most már fogja a hangszert, mert fokozatosan átengedjük neki annak súlyát, majd így, csakis jobb kézzel emelje ajkára. Ha először nem sikerül, próbáljuk fordítva: jobbkéztartással emelje el óvatosan ajkától a hangszert. Úgy kell a fölső s alsó ajkaknak körülvennie a befúvónyílást, hogy majdnem lazák maradjanak - a fölső ajak rátapadjon, - de ne is szökhessen ki a levegő.

          – Megvan a két állandó támasztópont (alsó ajak, jobb hüvelykujj), s meg­mutatjuk a harmadikat: a jobb kisujjat helyezzük a lábrész fölső gyűrűjére. Óvatosan, nagyon lazán körözgetünk a furulyával, illetve minden irányban mozgatjuk, - eleinte 5-8, később akár 20-30 cm átmérőn. Aztán kissé megemeljük a fölső gyűrű fölötti három ujjat, s úgy is körözgetünk – anélkül, hogy a fej mozogna.

          – Megmutatjuk, milyen a helyes bal-hüvelykujj tartás. Lazán lógassa balkezét tanítványunk, néhányszor fordítsa ki kézfejét, hogy lássa, milyen az ujjak – főleg a hüvelykujj – természetes hajlása, s ebben a laza tartásban emelje kezét a szeme elé. Lazán csippentse össze mutató és hüvelykujját többször is, „kukucskáljon” be az „ablakocskán”, majd vigye át ezt a csippentő tartást a furulya fölső lyukaira (0 és 1.) Megszólaltatjuk a H-hangot, (esetleg az A-t is.)

 

c) ujjgyakorlatok

 

1/ hangszer nélkül:

Különösen akkor, ha első hangszerként választotta a tanítvány a furulyát, érdemes néhány hétig asztallapon is ügyesíteni az ujjakat, így addig nem kell a hangszert tartani, csak az ujjakat figyelni. Laza, enyhén felgömbölyített kézfejünk mozdulatlanul nyugszik az asztallapon, akárcsak az alkar és csukló. Az ujjakat különböző kombinációban emelgetjük-ejtjük, „potyogtatjuk”. Először egyesével, hüvelykujjtól a kisujjig, majd párosával, - együtt mozdítva egymás melletti ujjakat. Később – villafogásokat utánozva – már nem egymás mellettieket is. Hasonló gyakorlatokat később is végezhetünk, amikor egy-egy új hang fogása az addigiaknál bonyolultabb, s nehezebben megy, pl. a szopránon a Bé – A kapcsolás.

 

2/ hangszerrel

Amíg a lyukak takarását nehéz jól megoldani, ne kezdjünk dalocskákat (etűdöket) furulyázni! Először tanítsuk meg, milyen érzés, amikor az ujjbegy takarja, de nem nyomja a lyukakat, sorra mindegyiket simogassuk körkörösen és oldalirányban is, hogy a tapintás érzékenyebbé, egyre pontosabbá váljon. Tapogató, lyukat „kopogtató” gyakorlatokat végezzünk hasonlóan, mint az asztalon, - egyes ujjakat ráejtegetve a lyukakra, majd különböző ujjkombinációkban. Bár nem fújunk bele, a furulya mégis hangot ad ilyenkor, ha jól takarnak az ujjvégek, de oly halkat, hogy fülünk, érzékeink „finomhangolásban” kell, hogy működjenek. Ez ritka előny!

          Játék közben az ujjak a kézfej súlyával fogják le a lukakat. Kivétel a hüvelykujj, mely épp csak takar.

 

d) a nyelv szerepe, helyzete, tartott hangok gyakorlása

 

Kezdőknél gyakran hallani, hogy bármilyen könnyű dallamot is játszanak, az vagy szétesik – test nélküli, sehogy nem kapcsolódó t t hangokból áll – vagy összekenődik, elmosódik, a hangok határai esetlegesek. A beszéd elemeire hivatkozva elmagyarázzuk a tanítványnak, hogy a hangszeres zenei hangokat is nyelvünkkel formáljuk, artikuláljuk, többé-kevésbé elválasztjuk egymástól. Megbeszéljük a „tü” (vagy „tö”) nyelvütés helyét (a metszőfogak mögött-fölött) és ritmikusan mondogatjuk a t(ö) hangot, vagy mondókákat, melyekben sok a t hang, (pl. Tudora Tóni tintatartóba tette tollát), d hang (pl. Digi dagi daganat). Figyeljünk, hogy a nyelv hegye kissé följebb legyen, mint a szokásos beszédnél. Ha nem akar jó helyre kerülni, a legjobb javítási mód: kisujja hegyét fogával tartsa, miközben „beszél”.

          A következő lépés, hogy elmagyarázzuk: ahogy ritkán beszélünk vagy énekelünk szaggatott szótagokban (hangokban), ugyanúgy furulyán is legtöbbször egymást kell, hogy érjék a hangok. (Ez az, amit a legtöbben nehezebben sajátítanak el, mint a staccato játékot.) Be is mutathatjuk pl. egy kedvenc dalon, mi a különbség egy szépen artikulált és egy szaggatott előadás között. A hangot úgy „küldjük előre” nyelvünk fölött, hogy a nyelv kétoldalt lazán hozzáér mindkét fogsorunkhoz, és így mondjuk ki jó hosszan „tű”(„tő”), végén néma d-vel lezárva. Ezt rögtön kipróbálhatjuk a furulya lecsavart fejével is, – a már megbeszélt módon ajkunk közé fogva a befúvónyílást.

          Vigyázunk, hogy fogunk sose érjen a furulyához. Aztán egymás után kettő, majd négy „tű” hangot, ennek puhább változatát is, a négy „dű” hangot, majd felváltva: „tű dű tű dű”. Kitérhetünk rá, hogy ezek a magánhangzók igazából nem pontosan olyanok, mint a beszédben, mert nem csücsörítünk ugyanúgy, a nyelvünk alig mozdul, (csak a hegye) – kicsit az e és ö  magánhangzó felé kell, hogy eltérjenek. Ha szépek a hosszú hangok, egyszerű ritmusképleteket is játsszunk, melyekben a tű és dű alapvető kombinációja gyakorolható. Rakjuk össze a hangszert, és most úgy játsszunk a fentiek szerint tartott hangokat, ritmusképleteket, megszólaltatva azt a hangot a furulyán, amihez nem kell még takarni a játszólyukakat. Ezzel eljátszhatunk, különböző szabályokat megbeszélve. Például hosszú ritmusból, dalritmusból egy ütemet a tanár, egy ütemet a tanítvány játszik, aztán már ütempárokat egy levegőre. Eleinte együtt írjuk be a t és d artikulációs jelzést, de mielőbb önállósodjon ebben a tanítvány. Házi feladat lehet dalritmusok eljátszása, adott hosszúságú ritmus komponálása (artikulációs jelzéssel ellátva) és játéka.

          Kezdettől játsszunk tartott hangokat változó dinamikával! Hangosról halkuljon, halkból hangosra váltson, hirtelen vagy fokozatosan változzon egyszer vagy többször is a hangerő. Rajzoljunk sokféle „hangvonalat”, s azt kövesse a tanítvány, illetve fordítva, ő rajzol, s mi megmutatjuk. Ábrázolja, hogyan változik a hang, amit én fújok, és viszont, én ábrázolom, ahogy ő fúj. Ez segít megtanulni, milyen a jó hang, aminek kellő intenzitása (ereje) van, és nem változik a magassága!

 

Amire nagyon figyeljünk:

          – ha hangos (klattyog) a nyelv, ha jár a nyelvgyök alatti rész (a toka), „rágcsáló” mozgást látunk, akkor biztosan nincs jó helyen a nyelv. Esetleg újra és újra leesik, és hozzáér a befúvónyíláshoz, vagy egyszerűen túl nagyokat mozog az egész nyelv, nem csak a hegye. Ez esetben még a torok is bekapcsolódik – fölöslegesen és zavaróan.

          – ha a hosszú hangok leesnek, mutassuk be a szép, egyenletes hangerejű hangot,   – érdemes szóban (énekhangon) is mutatni, kérni! Általában is érdemes a tanítvány hallására alapozva megmutatni neki hangokat, s kérni, hogy utánozza.

 

e) a kottaolvasás kezdő lépései

 

Ha nem járt még a gyermek iskolába, különösen fontos, hogy egy ideig fejből (utánzásos tanulás után) játsszon, gyakoroljon. De a legegyszerűbb 1, 2 majd több hangból álló zene olvasását lépésenként egy óvodás is meg tudja tanulni, nem kell vele hosszú hónapokig várni.

          Az első „kotta” persze állhat akár rajzos jelekből is, ahol hosszú (negyed vagy tetszőlegesen hosszú) és rövid (nyolcad vagy tetszőlegesen rövid) megkülönböztethető. Az első kötött ritmusok legyenek negyed és nyolcadpár variációi, aztán kezdjük el ezeket a ritmusokat kombinálni két hangmagasság váltakozásával. Ezt bárki el tudja énekelni – egyenletes mérő mellett - tű dű szótagokkal akkor is, ha az abszolút neveket még nem akarjuk használni, illetve ha az abszolút magasságban nem menne az éneklés, és persze szolmizáljunk, amíg csak megengedi a zenei anyag természete. Ott nem számít, ki milyen hangfajhoz tartozik, és sokat teszünk a tonalitás érzet megerősödéséért. Ha meg akarjuk tanítani az abszolút neveket, először játékosan is tehetjük, pl. Géza, Ági (stb.) hangról beszélünk, vagy nem használjuk még mind az öt vonalat, eleinte egy is elég lehet! (Tapsolhatja vagy kopoghatja is először a ritmust a tanítvány, ha szükségesnek látjuk.) Ha már írni-olvasni tanuló gyerekről van szó, az abszolút hangneveket olvastassuk egyenletes mérő mellett ritmikusan! Ha nagyon nehezen megy ezek tanulása, adjunk – szinte mechanikus – írásbeli feladatokat otthonra nagyobb mennyiségben: kijelölt kottarészletekbe kelljen beírni a hangneveket, és (fordítva), hangnevekhez kelljen hozzárendelni a hangjegyet. Az ilyen hiányosságokat ne hagyjuk meg, mert rajtunk is múlik, hogy utánozó művész vagy tudatos kottaolvasó válik a ránk bízottakból.

          Soha ne mondjunk le arról, hogy tanítványunk használja énekhangját is! Kicsiknél ez nem szokott ellenállásba ütközni, ne hagyjuk el később sem! Nagyobbaknál eljöhet az a pillanat, amikor már „ciki énekelni”, de mi találjuk meg a módját, a megfelelő részleteket, ahol egy-egy ritmikai vagy hangsúlyozás-béli problémával indokolható a kérésünk. Mi is felelősséget vállalhatunk azért, hogy énekhangjukat, mint személyiségük fontos részét „megtalálják-e” és megőrzik-e felnőtt korukra. Olvasás, éneklés után furulyázzuk a dallamot. Rögtön beszéljük meg az értelmes tagolást, a levegővételek helyét, és jelöljük a kottában – az artikulációval együtt!

          Kezdetektől fordítsunk nagy gondot a memorizálásra. Bármilyen apró dallamról van is szó, a helyesen artikulált, helyesen tagolt, tisztán intonált megszólalás után játszassuk el fejből – vagy az egészet, vagy részeit, és adjuk fel házi feladatnak! Hosszabb dallam memorizálásának módját órán tanítsuk meg (részekre bontással, majd a részek összekapcsolásával.)

          Másoltassunk is kottát, abba kelljen jelölni hangnevet, artikulációt!

          Nagyon egyszerű motívumokat írassunk le hallás után!

          Néha énekeljünk tanítványunknak abszolút névvel, s ő kottázza önállóan, a ritmust így neki kell megfejtenie.

          Játsszon saját kompozíciót, amit otthon kitalált és leírt!

Ne csak a hangjegyeket olvassuk! Fontos megszokni, hogy a zeneszerző neve, (a korszak, melyben élt), a tempójelzések, egyéb előadási jelek, a tagolás mikéntje is a zenéhez tartozik!

 

f) a hangok tanításának sorrendje

 

A különböző furulyaiskolák eltérő sorrendben tanítják a hangokat. Jó, ha a tanár egyikhez sem ragaszkodik feltétlenül, hanem a tanítványt figyelve dönti el, sikerült-e a számára megfelelővel kezdeni. Jobb átváltani másik verzióra, mint hogy tovább „kínlódjon” a kezdő.

          Ha a H-val és A-val kezdünk - (Süss fel nap típusú dallamok) - biztosan megkerülhetetlen a jobb kéz helyes használata a hangszertartásban. Az is előnye ennek a biton hangkészletnek, hogy a két hang váltásakor egyetlen ujjat kell csak emelni illetve ejteni. A H és A után jöhet a G, megvan az első trichord, aztán jöhetnek a magas G, A (esetleg H) hangok. Ezután az E lenn és fönn, végül a mély D és C, amennyiben a kéz elég „tág” (mozgékony) hozzá. A lényeg, hogy ne siessünk az új hangok bevezetésével, várjuk ki, míg a meglévő készletben könnyedén mozog a tanítvány, így nem okoz különösebb frusztrációt a bővítés.

          Ha G-vel és E-vel (Zsip-zsup típusú dallamokkal) kezdünk, több ujj, s mindkét kéz részt vesz a játékban. Adva van a jobb kéz pozíciója, az ujjak nem kalimpálnak funkciótalanul. A kevésbé ügyes kezű gyermekek némelyikének eleinte gondot okoz, hogy egyszerre kell leejtenie vagy fölemelnie két ujjat. Viszont abban az esetben, ha tanítványunk ügyes a tapogató gyakorlatokban, s könnyedén rátalál ezekre a hangokra, pillanatok alatt eljutunk a D E G A H pentaton hangkészlethez, ami sok magyar népdal és gyermekdal játékát teszi lehetővé. Fontos, hogy kb. 1 ujjnyinál ne emelkedjenek magasabbra az ujjak, s mindig fölfelé! ne oldalirányban.

          Sok dalt játszhatunk E G A hangon „lent”, s igen hamarosan (vagy rögtön) a fölső oktávban is, hogy mielőbb gyakoroljuk a hüvelykujj „körmözést”, s megszokjuk, hogy a bal hüvelykujj nem támasztóujj.

 

g) tanári példaadás, partneri viszony kialakítása

 

Természetes, hogy a zenetanításban is nagy szerepe van a példaadásnak, mind az emberi kommunikáció, mind a zenei interpretáció minőségének tekintetében. Meg kell éreznie a tanítványnak, hogy szeretettel foglalkozunk vele, de elvárásaink is vannak. Hisz a hangszeres óra értelme, hogy tanítványunk a saját játékának javítására, gazdagítására tőlünk kapjon újabb impulzusokat, de egyre fokozódó mértékben önállósodjon is. Mindig legyen olyan feladata, amit otthon felnőtt (tanár) segítsége nélkül old meg. Éreztessük vele minél többször, hogy igyekezete – vagy annak hiánya – hogyan érint minket, s beszéljük meg, ne sajnáljunk rá néhány percet! Kezeljük a felmerülő gondokat tárgyilagosan, tanítványunkat felelős lénynek tekintve, felelős magatartására igényt tartva, de semmiképp nem minősítve, ”beskatulyázva” személyét és szokásait. Jó, ha minden problémával és sikerrel kapcsolatban vissza tudunk utalni a magunk első tapasztalataira, élményeire.

          Beszéljünk róla, milyen fontos szerepe volt/van életünkben a zenének és hangszereinknek. Mikor, milyen helyzetekben van segítségünkre, örömünkre és mások örömére, hová visszük magunkkal, hogyan óvjuk, ápoljuk, s hogyan szakítunk időt a gyakorlásra e gyorsan változó, rohanó világban. Megismertethetjük a furulyák családjának sokféleségét, szopraninótól nagybasszusig, műanyagtól az ébenfáig. Furulyázzunk együtt rendszeresen a tanítványainkkal, nem csak négyszemközt az órán, de lehetőleg kezdettől mások előtt is, aztán nyilvánosan is. A félévi és vizsgakoncertek zeneiskolában kötelezőek, de nem minden gyerek viseli jól. Ebben segíthet, ha kezdetben kevés szólót kell játszania, és legelső alkalommal inkább velünk, mintsem egy hozzá hasonlóan félénk kezdővel.

 

(A befejező részt következő számunkban közöljük, de a teljes tanulmány már elolvasható az interneten http://www.parlando.hu/2011/2011-3/Kezdok-netre.htm . A Szerk. megj.)