Liszt Ferenc: Az első Zarándokév
Sorozatszerkesztő:
Zsoldos Mária
1834. május 15-én jelent meg a párizsi Revue des Deux Mondes hasábjain George
Sand első úti levele. A Lettres d'un voyageur című esszésorozat ötödik cikkét
az írónő barátjának, az akkori Párizs ünnepelt zongoravirtuózának, Liszt
Ferencnek címezte. Amikor ez az irodalmi levél megjelent, Liszt már Genfben élt
szerelmével, Marie d'Agoult grófnővel, aki férjét és arisztokrata családját
hagyta el miatta, benne nemcsak a férfit, hanem a természet, a tehetség
plebejus kiválasztottját ismerve el arisztokrata férjével szemben a születés
által öröklött nemességgel. Ezek az eszmék akkoriban erősen foglalkoztatták a
francia írókat, filozófikusokat, szociológusokat, Saint-Simon, vagy Lamennais
híveit. Fontos motívumszála e gondolatoknak a művészet és az emberiség, vagy a
társadalom közötti kapcsolatok tisztázása,élesen szembefordulva a l'art pour
l'art felfogással, hangsúlyozva a művészet nevelő funkcióját, a művész próféta-szerepét.
Liszt is tele van ezekkel az eszmékkel és kifejtésükre részben azokban az irodalmi
levelekben vállalkozik, amelyeket barátja, Maurice Schlesinger 1834 óta megjelenő
lapjában a Gazette musicale de Paris-ban tesz közzé 1836. decemberétől, az elsőket
George Sandnak címezve Egy utazó levele elnevezéssel. E néhány esztétikai tanulmány
mellett George Sandnak szóló válasznak szánja Liszt bizonyos értelemben
azt a kompozíció sorozatot is, amelyet Egy utazó albuma összefoglaló címmel
nevez meg ez időbeli leveleiben, sőt a kifejezés 1837 novemberében kottájának
címlapján is feltűnik. Ekkor már Svájcot elhagyva, Marieval egy esztendeje
Itáliában él, innen viszi majd a sorsa Bécsbe és 1839-40 fordulóján szülőhazájába,
Magyarországra.
Az utazó albuma e négy-öt esztendő alatt, merőben különböző darabok, önálló
művek és feldolgozások tarka és változó köteteiben él Liszt elképzeléseiben,
terveiben és a különböző svájci, francia, olasz és osztrák kiadók által
nyilvánosságra hozott kottáiban. Hol az évek múlása szerint tagozódott az
album, hol az utazás színhelyei jelentették a rendező elvet, hol a kettő
együtt. Liszt később, már weimari évei alatt megtagadta, meghaladta ezt az
egész album-koncepciót, de az egykori album egyik rétegét, az önálló darabokat,
ha nem is mindet, megtartotta, egy részüket átdolgozta és régi darabjaival
kiegészítve azokat, új ciklust hozott létre, amelyet ma a zarándoklás első
éveként, a svájci ihletésű darabok gyűjteményeként tart számon a világ. Eredeti
francia címe: Années de Pėlerinage.
Premiėre Année: Suisse. Ez az évjárat kilenc művet sorol egymás mellé,
ebből öt szerepelt már az albumként tervezett kompozíciók között is.
Annak idején a sorozat e kötetének élén egy Lyon című
darab állott. Nyilvánvalóan nem a svájci táj, vagy Svájchoz kötődő olvasmány
élmény nyomán, mégis, egy már Svájcból tett út emlékeként. A legújabb kutatások
ugyanis kiderítették, hogy Liszt ezt a darabját nem az 1834-es nagy lyoni
munkásfelelés alkalmából írta, hanem 1837 végén komponálta. Ez év augusztusában
Nourrit-val, a híres énekessel, meggyőződéses Lamennais hívővel járt a
városban, ahol a Nagyszínházban a munkanélküliek javára adott óriási sikerű
koncertet. Liszt egy közeli barátjának, a Saint-Simonista Enfantin-nak szoros
lyoni kapcsolatai voltak és Liszt maga ugyanezekben a hónapokban érezte hosszú
idő után ismét belső szükségét annak, hogy egy szinte tanítványi odaadással
írott levélben fejezze ki újból Lamennais-nak az eszméi iránti változatlan
elkötelezettségét. A zongorakompozíció így a svájci esztendő önálló darabjainak
sorát tulajdonképpen annak a szociális művészetnek a szellemében nyitotta,
amelyért Liszt Az utazó leveleiben és más írásaiban annak idején oly
ékesszólóan kiállt. Ezért ajánlotta a zongoradarabot Lamennais-nak, ezért
választotta mottójául az 1831-es első lyoni munkásfelkelés jelmondatát, amelyet
a kompozíció első négy ütemének fortissimo oktávjai szinte ki is kopognak:
Dolgozva élni vagy harcolva meghalni -Vivre en travaillant ou mourir en
combattant.
Az eredeti albumban ötödik helyen állt a Tell Vilmos
kápolnája című kompozíció és egy, a függelékszerű zsoltárfeldolgozást nem
számítva, mint a Lyon párdarabja, azonos hangnemben, azonos karakterrel, azonos
gondolatmenettel zárta az önálló darabok sorát. A zeneszerző számára a magyar
szabadságharc bukása után még hangsúlyosabbá vált a svájci szabadsághősre
emlékező darab jelenléte a ciklusban, olyannyira, hogy a sorozatból 1852-ben,
valószínűleg a túl direkt politikai utalás miatt került Lyon helyébe, az első
helyre tette a Tell Vilmos kápolnáját és úgy dolgozta át, hogy a Lyonra
emlékeztető zenei karakterek előtérbe kerüljenek. Ennek a kompozíciónak is volt
mottója: Egy mindenkiért, mindenki egyért.
Az új sorozat ötödik helyére a Vihar című kompozíció
kerül, a ciklus ekkor már kilenc darabból áll. Részben természetkép, részben
azonban a Lyon és a Tell Vilmos kápolnája című darabok lelki rokona, mintegy az
élet vihara jelentés értelmében. Mivel Schiller drámájában, a Tell Vilmosban éppúgy,
mint Rossini 1829-es operájában központi jelentősége van a viharjelenetnek,
amely közvetve összekapcsolódik a zsarnok halálával és a szabadságharc
szimbóluma, aligha kétséges, hogy ez a kompozíció is abba a programatikus
áramkörbe kapcsolódik, mint az Années de Pėlerinage svájci éveinek
nyitódarabja.
A két politikai darab közé három zenei tájkép
illeszkedik. Az első A wallenstadti tónál címet viseli és jobbkéz-dallama az
alpesi kürtmelódiák stílusában fogant, a második igazi népdalfeldolgozás,
Pastorale névre hallgató élénk zsánerkép. A harmadik A forrás partján című,
Liszt későbbi modern stílusú vízi zenéinek egyik előfutára saját tematikára.
A Vihar című központ és kettős értelmű tablót követően
szintén három összefüggő kompozíciót helyezett el Liszt a ciklusban. Legnagyobb
szabású a három közül az első, talán az egész kötetből kiemelkedő mű az
Obermann völgye, amely nem természetélmény nyomán készült, hanem olvasmányélményből
fakadt. Ezt az Ecloga követi, derűs természetkép, egyes mozzanataiban
népdalutánzat-féle. Majd a két eredeti svájci népdalt, illetve a havasi
tehénpásztorok tülkének dallamát honvágy költeménnyé feldolgozó nyolcadik darab
zárja ezt a kis zenei trilógiát.
A svájci vándorévek utolsó kompozíciója a
Nocturne alcímet viseli. Harangszóval eljátszó, már-már impresszionista
hangkép, a középpontjában széles rubato dallam énekel. A címe: Genfi harangok.
Epilógusa a svájci éveknek, hangnemével is továbbvezet napfényesebb tájak felé,
az olasz év, az itáliai kötet első darabjára, a Sposalizio-ra nyit ablakot.