„A művészetoktatás az állam feladata”

 

Ember Csaba úgy véli, megmarad a módszertani szabadság,

növekszik a pedagógus felelőssége

 

2011 októberében megjelent a köznevelésről szóló törvény koncepciója. Ennek újdonságairól, várható hatásairól a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke beszélt. Ember Csaba többek között kitért arra is, hogyan vélekedik a fenntartó-változásról, a növekvő, iskolában töltendő időről, a térítési díj változásairól, valamint az igazgatók kinevezéséről.

 

– Az utóbbi hetekben számos hír röppent fel a készülő köznevelési törvényről. Mi miatt aggódnak a kollégák?

– Amiatt, hogy félreérthető a tájékoztatás, hiszen az jelenik meg számos orgánumban: az egésznapos iskola mindent nyújt a gyermeknek. Ez olyan félreértésekhez vezethet, hogy nincs szükség a zeneiskola épületére, hogy az általános iskolából reggel nyolctól délután négyig ki sem jön a gyerek, mert ott mindent meg tud tanulni. Azonban ennek bevezetése előtt egyeztetni kívánnak a szakmával, s akkor el tudjuk mondani, hogyan lehet mindezt úgy megoldani, hogy a szülőnek ne okozzon többlet-terhet a zeneiskolai elfoglaltság. Idén már a harmadik zeneiskolában avatnak hangversenytermet, amely kimondottan zeneiskolai célokat szolgál, s olyan feltételeket teremt, amit általános iskolában nem lehet… Azt viszont el tudom képzelni, hogy kialakítják a zeneiskolák szervezetének áttekinthető rendszerét. Erre akkor kerül sor, ha megtörténik a közigazgatás átszervezése és megalakulnak a járási hivatalok. S akkor el kell dönteni, hogy a megye vagy járási alá tartozzon az alapfokú művészetoktatás, mint intézmény típus.

– A mostani változásokból mi az, ami a zenepedagógusokat a legérzékenyebben érintheti?

– A legfontosabb talán az, ami nem változás, hanem megerősítés, mely szerint a művészetoktatás az állam feladata. Minden más ezután következik, az is, hogy milyen finanszírozási feltételekkel, követelményekkel, milyen épületben, milyen formában tanítunk. A törvénytervezetben az szerepel, hogy ez egy iskolatípus. Ahhoz, hogy tartalommal megtöltsük, van egy érvényes rendeletünk. A legfontosabb az, hogy változatlanul taníthatunk tovább.

– S mi a helyzet a növekvő, pedagógusi óraszámmal?

– A tervezetben 22 óra a kötelező óraszám, s ránk is vonatkozna, de még nem tisztázott, milyen módon kell a munkaidő 80%-át a munkahelyen tölteni. Hiszen nyilvánvaló, nem tudnak zongoraszobát biztosítani egy pedagógusnak, csak azért, hogy bent legyen az iskolában. Készülni kell az órákra, gyakorlásra is folytonosan szükség van, hiszen fontos a zenetanárok részvétele a helyi zenei életben is. Nálunk egyébként a tervezet nem okoz olyan jelentős változást, mint az általános iskolában. Nem akartak mindenáron a követelményekhez új tananyagot kitalálni. Megmarad a módszertani szabadság, növekszik a pedagógus felelőssége, lehetősége. Végül is azzal, ha valóban bevezetik 2013 őszén a bérfinanszírozást, az alapfokú művészetoktatás finanszírozásának a jelenleginél jobb helyzetbe kellene kerülnie. Az állami feladatellátásban pedig az egyéb költségek biztosítása is szerepel. Jelenleg a tényleges kiadások 50%-át fedezi az állami támogatás. A tanulmányi versenyrendszert ugyanúgy fontosnak tartják, ahogy a tehetséggondozást az élet minden területén. Az már látszódik, hogy sokkal intenzívebb együttműködésre lesz szükséges a gyermekek neveléséért elsősorban felelős általános iskolák és az alapfokú művészeti iskolák között. S jónak tartom azt is, hogy a művészetoktatási intézmény helyett művészeti iskolaként kerültünk be a törvény koncepciójába. Ez jelentős könnyebbség, hiszen kimondani is nehezen tudtuk eddig a nevünket.

– Azon is volt korábban vita, hogy alapfokú művészeti iskolaként vannak aposztrofálva…

– Ha nézzük a közép- és a felsőfokot, akkor valóban nálunk van az alapszint, de természetesen az oktatás lehet ennél sokkal magasabb szintű… Akár közönségnevelésről, akár szakmai felkészítésről van szó. Nagyon bízunk abban, hogy az énektanárok, a művészetet oktatók szerepét, tekintélyét az általános iskolákban nemcsak hatalmi eszközökkel, hanem a feladat elismerésével is megerősítik. Szorosabb kapcsolatot kell kialakítanunk az énektanár kollégákkal, hiszen fontos, hogy minél szélesebb bázison tudjunk szétnézni, és megtalálni a tehetségeket. A legtöbb iskola az ilyen típusú kapcsolatokat eddig is ápolta. Újdonság, hogy mostantól az iskola igazgatója engedheti el csak a gyereket, kérdés, hogy e téren hogyan alakítjuk az együttműködést. Ha a szülő tehetségesnek találja a kicsit, s állam által támogatott iskolatípusba viszi, akkor oda el kell engedni. Erről egyeztetni kívánunk. Mindenképpen felmérendő az is, hogy a növendékek jelentős része ma is általános iskolában kapja meg az alapfokú művészetoktatást… Úgy vélem, a részletszabályok kidolgozásánál tisztázódik például, hogy a zeneiskolai épületekre szükség van. Ezt célszerűen, gazdaságosan, kellően nagy területet ellátva kell működtetni, így van ez egész Európában. De mi ráadásul világszínvonalon végezzük a zeneoktatást.

– Az újfajta fenntartás nem vet fel problémákat?

– Kérdés, hogyan finanszírozzák a pedagógusbéreket? Mikortól, s milyen összegben emelkednek a bérek. A másik vonulata az, hogy az állam, az általa elismert feladatot hogyan látja el. A törvényi koncepcióból az tűnik ki, hogy garanciát akar arra, hogy biztonságosan működteti az iskolákat, s éppen azért, mert a legnagyobb gondot a megyei önkormányzatoknál látta és azokat konszolidálni akarja, a megyei önkormányzatok intézményei már 2012. január 1-től közvetlen állami fenntartásba kerülnek, a megyei kormányhivatalok irányítása alá. Az előkészítő munkák megkezdődtek, a politikai akarat nyilvánvaló, de az ehhez szükséges jogszabály még nem született meg. Ismereteim szerint a 740 megyei fenntartású intézmény között 17 zene és művészeti iskola van. Kísérletnek is tekinthető, hogy hogyan működik mindez januártól, a kormányhivatalok irányításával. Emellett pedig látjuk a jövő évi költségvetési tervezetet, s örömmel tapasztaljuk, hogy az alapfokú művészetoktatás ugyanúgy benne van, mint korábban. A számok terén pedig sem pozitív, sem negatív irányban nem látszik elmozdulás. Ugyanazok a normatív állami támogatási összegek szerepelnek, mint korábban. Nehéz gazdasági helyzetben ezt is eredménynek kell tekintenünk, ha nem is örömmel.

– Ha viszont az állam fizeti a béreket, akkor a normatívának is változnia kell…

– Nagy kérdés, ha eddig a megyei önkormányzatok folyószámla-hitelből folyósították a béreket, vajon a kormányhivatal miből oldja meg? Erre mindenképpen születnie kell egy kormányrendeletnek vagy törvénynek még 2011. december 31-e előtt. S tegyük azt is hozzá, hogy a köznevelési törvényről szóló koncepció csupán tervezet. Költségvetési szakember a jövő év tekintetében valószínűleg nem foglalkozhatott vele. Megcsinálták a költségvetést, úgy, ahogy szokták, s ha elfogadják a köznevelési törvényt, akkor majd módosítják a költségvetést. Mert ilyen körülmények között a normatív támogatásnak semmi értelme. Egyébként az, hogy hány gyerek után mit terveznének, olvasható a tervezetben, s a számok reálisak, ezek alapján szépen lehet működtetni az intézményeket.

– Mi a helyzet a térítési díjjal?

– Dr. Gyimesi Lászlóval, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkárával kezdeményeztük a koncepció pontosítását, a csekély mérték megfogalmazását. Végül a tervezetben a csekély összegű térítési díj helyett a kedvezményes térítési díj szerepel. A gazdasági helyzettől függően megállapítanak majd valamilyen százalékot, amit a szülőknek fizetni kell. Jelentős változás ezen a téren sem várható, ez a koncepcióból kiderül. Ugyanakkor szeretnénk elérni, hogy a részletszabályok vegyék figyelembe az életkori sajátosságokat, ne maradjon meg a jelenleg sokféle hátrányos megkülönböztetés például a később kezdett énekes tanulmányoknál, vagy a 18-22 év között korosztálynál.

– A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban biztosan akadnak olyan családok, amelyek ezt a minimális térítési díjat sem tudják kifizetni.

– Valóban nehéz a helyzet, hiszen vannak famíliák, ahol hiába dolgozik mindkét szülő, három gyerek esetén már arról kell dönteniük, mindegyik zeneóráit finanszírozzák vagy vacsoráznak... A köznevelési törvény mellé számos kormányrendelet születik, s ezeknél kell majd arra figyelnünk, hogy bizonyos határon belül ezek a szülők az esélyegyenlőség jegyében nagyon keveset fizessenek. Volt régen egy évtizedekig működő rendelet, amely azt mondta ki, a teljes térítési díj 10%-ig, a helyi szabályozás szerint az igazgató dönt további kedvezményekről. Ezt ismét be kellene vezetni. Ahogy a kedvezményes díjat előbb-utóbb országosan egységessé tenni. Hiszen jelenleg az a furcsa helyzet állt elő, hogy a legszegényebb iskoláknál kell a szülőknek a legtöbbet fizetni…

– Mennyire tartja azt aggasztónak, hogy azáltal, hogy változik a fenntartó, az állam beleszólást nyer az intézmény belső ügyeibe?

– Egy önkormányzati iskola igazgatóját most is az önkormányzat nevezi ki. Az egyébként az önkormányzatok értelmes önkorlátozása volt, hogy nem választottak olyan igazgatót, aki nem bírta a tantestület többségének támogatását. A jellemző egyébként inkább az, hogy kevesen jelentkeznek igazgatónak, mert roppant nehezek az anyagi körülmények, a díjazás pedig kimondottan szerény. Az, hogy most ez kormányhivatali szintre került, a közigazgatás szintje ugyanaz marad. Ami inkább érdekesebb, az az, hogy végül is az új tervezet szerint a kormányhivatal képviselője az igazgató, s neki kell végrehajtania az időnkénti nehéz döntéseket is. Inkább a kiválasztás módja lesz érdekes, az, hogy pályáztatnak-e, s milyen szakmai és emberi szempontok alapján választ a kormányhivatal a jelentkezők közül. Erről még nem tudunk véleményt mondani...

– S kiegészítő tevékenység lett az alapfokú művészetoktatás…

– Nagyon érdekes az, hogy a jogszabály világosan kimondja, mi az alapfokú művészet­oktatás feladata, s tényleg kicsit szokatlan számunkra, hogy kiegészítő tevékenység­nek nevezi az iskolatípusunkban folyó munkát. Talán ebből is fakad, hogy bizonyos fokú nézetkülönbségek vannak, mert a művészettel nevelő Waldorf-iskolák is igényelhetik a művészeti normatívát – a csoportos oktatás támogatásának felét –, de ilyen esetben a zeneiskolai tanuló tandíjassá válik, miközben teljesen mást tanul és másra jelentkezett. Ez egy új probléma, ami csak most merült így fel, s még nem látom a jó megoldását. Ha az állam a Waldorf-iskolák – egyébként nemes – céljait, tevékenységét kiemelten akarja anyagilag segíteni, akkor azt annak kell nevezni, s kimondani, hogy az ott folyó munkát évi húszezer forinttal támogatják. De az nem tévesztendő össze még egy iskolai szakkörrel sem, az alapfokú művészetoktatással foglalkozó iskolatípus feladatai pedig teljesen mások, az állami feladatellátásnak egy másik, szülői anyagi hozzájárulással is kiegészülő területe, melyre Kodály nyomán és útmutatásai alapján büszkék lehetünk, s vannak jelentős feladataink.

Réfi Zsuzsanna