Keresztes Nóra

Beszámoló a II. Agócsy Szimpóziumról

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete 2011. október 27-29-én rendezte meg másodízben az Agócsy Szimpóziumot. A kar a nyár folyamán új helyre költözött, így az idei rendezvény már a PTE MK Zsolnay Kulturális Negyedben található épületében zajlott.

A szimpóziumot az alsó- és középfokú szolfézs- és zeneelmélet-tanítás, ill. ének-zeneoktatás szakemberei, valamint a pályára készülő fiatalok részére hirdettük meg. A rendezvény a szakterületen dolgozók szakmai továbbképzését, valamint tájékoztatását szolgálja (oktatásszervezési, módszertani és zenetudományi előadásokkal), egyben lehetőséget biztosít a szakemberek személyes tapasztalatcseréjére is (bemutató órákkal és a hozzájuk kapcsolódó kötetlen beszélgetésekkel). A szimpózium tavalyi életre hívásának legfőbb oka az volt, hogy – noha az itt élő-dolgozó tanárok körében is lenne igény a szakmai konzultációra – a Dél-Dunántúl eleddig fehér folt volt a szakmai összejövetelek országos eloszlását illetően. Már az első alkalommal kiderült, hogy a rendezvény nem csupán a környező megyék tanárainak érdeklődésére tart számot (az ide érkező tanárok lakó- és munkahelye igen változatos képet mutatott Lentitől Szombathelyen át Kapuvárig, és Budapestig), de szeretnénk a földrajzi határokat tovább tágítani, valamint hagyományt teremteni – mindezt olyan programokkal, melyeken a résztvevők tartalmasan tölthetik el az időt.

A rendezvény névadója, Agócsy László (szül. 1906. Szeged) – a magyar egyházzene, a kodályi zenepedagógiai koncepció, és a népzenekutatás kiemelkedő személyisége – 1926-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig Pécsett fejtette ki tevékenységét. Egy kántori állást megpályázva került Pécsre, ahol nyugdíjazásáig ugyanabban az épületben dolgozott – ez Zeneművészeti Intézetünknek az idei költözéssel elhagyott Mátyás király utcai épülete (melynek falán 1999. december 17-én emléktáblát is avattak tiszteletére). 1929-ben létrehozta a pécsi Ferences templom Szeráfi Kórusát, mely számos hazai, és nemzetközi elismerést kapott. Egyházkarnagyi teendői mellett a kórusélet világi területein is tevékenykedett: számtalan pécsi dalárda vezetője volt. Karvezetői tevékenységének egy másik oldala az iskolai ének-zene oktatáshoz kapcsolódik: 1927-ben ő indította útjára a Pécsi Nemzeti Színházban az Éneklő Ifjúság később Bárdos, Kodály és Rajeczky nevével fémjelzett mozgalmát. A ’30-as évek elejétől került közvetlen kapcsolatba Kodállyal és Bárdossal, ugyanis nemcsak kóruskarnagy volt, hanem ízig-vérig zenepedagógus is. Kodálytól már 1929-ben kottákat kért kórusai számára, pedagógiai munkássága azonban 1945-ben vette új kezdetét, amikor Kodály és felesége huzamosabb időt töltött Pécsett. A mester néhány nappal érkezése után megjelent az őt munkájában zavarni nem merő pécsi zenetanárok között a konzervatóriumban. Magához hívatta a tanári kart, és feltette a kérdést, miért nem veszik igénybe a segítségét. Bátorítására később újra összejöttek, hogy meghallgassák terveit az új magyar zenei nevelésről. Így indult el a világhírűvé lett metódus Pécsről. Agócsy László a magyar iskolai zenei nevelés középpontjába került, Pécs kiemelkedő szerepet játszott Kodály műveinek előadásában, a kodályi elveken alapuló módszer elterjesztésében. Agócsy nyugdíjasan is tanított, utazott, előadott. Azon túlmenően, hogy továbbra is állandó előadója volt az elsőként 1967-ben megrendezett Pécsi Nemzetközi Zenei Tábornak, Olaszországban, Spanyolországban, és Katalóniában zenetanárok és -jelöltek százainak tanította meg az új magyar zenepedagógiai módszert. Ismert tanítványai között említhetjük Giovanni Mangionét, az olasz Kodály Társaság alapítóját is. Mindeközben szolfézspéldatárak és zenepedagógiai munkák sorozatát írta, szerkesztette, melyek a mai napig számtalan kiadást értek meg. Kodály hatására népdalokat kezdett gyűjteni. Nevét ma – Ádám Jenőével, Bárdos Lajoséval, Kerényi Györgyével, és Rajeczky Benjáminéval együtt – a legrangosabb magyar és idegen nyelvű zenei lexikonok Kodály azóta világhírű zeneoktatási koncepciójának gyakorlatba ültető tanítványai-kollégái között említik.

Azért választottuk Agócsy Lászlót rendezvényünk névadójául, mert szeretnénk a szimpózium törekvéseit párhuzamba állítani az ő tanári attitűdjével és életművével. Az idei előadások között – a Liszt-emlékév jegyében – két Liszt-előadást, az egyikben egy „rejtett” koncertet is élvezhettek a program résztvevői; a bemutató órák között pedig – a zeneiskolai és szakközépiskolai órák mellett – ezúttal egy általános iskolait is megtekinthettek a résztvevők.

Az első nap hallhattuk dr. Magay Judit (PTE Művészeti Kar) előadását Stílusváltás a 16. századi német világi zenében. Leonhard Lechner Lied-művészete címmel, mely lényegében az előadó nem régiben megvédett disszertációjának kivonata volt. Rendkívül érdekes áttekintést hallhattunk a német zenetörténet 16. századig terjedő szakaszáról nagy vonalakban, majd az ez utáni időszakról részletesen: végigkövethettük a Tenorlied műfajának kialakulását és fejlődését. Leonhard Lechner (1550. k. – 1606.) életútjának összefoglalása után betekintést nyerhettünk a szerző stílusformáló Lied-kompozícióiba: a villanella-, a madrigál- és a canzonetta-típusú Liedek elemzése és élőzenei bemutatása után (közreműködött a PTE MK Zeneművészeti Intézet zeneismeret-tanár MA- és ének-zene BA-szakos hallgatóiból alakult énekegyüttes) az előadó rávilágított arra, hogy az utolsó fennmaradt kompozíciók kiemelkedő jelentőséggel bírnak a Lechner-életműben: „műveit a két pólus – a kötött zenei forma, viszonylag sematikus zenei kifejezéssel, és a flexibilis, a szövegforma helyett a szövegtartalmat középpontba helyező komponálásmód – állandó vetélkedéséből fakadó, nem egységes stílus jellemzi. Az olasz stílus meghonosításában nem az utánzás, hanem az újraalkotás vezérelte, az alapvetően homofon itáliai műfajok az igényes kontrapunktikával ötvözve jelennek meg Lechner művészetében. Vegyes tartalmú gyűjteményeiben az előretekintés mellett a hagyományok továbbélése is jelentkezik egy-egy tételben.

Lechner a német nyelvterületen a Tenorliedből az itáliai stílus felé elmozdulva, a hagyományos zenei eszköztárral próbálta létrehozni az új stílust. A Tenorlied és a monodikus stílus közötti átmeneti időszak kísérleti fázisait képviselik művei, amik kifejező erejükben messze túllépik a hagyományos Lied kereteit, ezzel egy új művészeti korszak feltűnését jelzik.

A komponista jelentősége elsősorban abban határozható meg, hogy a nyelvi feltételek hiányának ellenére a német zeneszerzők között elsőként ötvözte azokat a poláris stíluselemeket, amelyek az olasz és német zene különbségeiből adódtak.”

Ezt követte dr. Jobbágy Valér (LFZE) előadása: Adalékok Liszt Ferenc kórusműveihez. Az előadó mindenek előtt leszögezte, hogy annak ellenére, hogy „Liszt nevének hallatán bármi előbb eszünkbe jut, mint kórusművei”, „vokális – és kifejezetten kórusra írt – kompozíciói között a kor, a műfaj legjelentősebbjeit találjuk”. Ennek megfelelően a hatalmas anyagismeretet feltételező előadásban ízelítőt kaphattunk Liszt harmóniai újításaiból elsősorban az 1879-es Ossa arida, a szintén férfikari Szekszárdi mise és a Requiem, valamint a Via Crucis részleteit górcső alá véve – mindezt érdekes életrajzi, és keletkezéstörténeti kiegészítő információkkal fűszerezve.

A középső napon oktatásszervezési és pedagógiai előadások szólaltak meg: dr. Vas Bence (a PTE MK Zeneművészeti Intézet igazgatója) A zenetanári mentorképzés pécsi modellje és Stockerné Bognár Eszter fejlesztő pedagógus Részképesség-zavarok megjelenése a zenetanulásban című előadása hangzott el.

(Mindkét előadás szerkesztett változata jelen beszámoló után olvasható!) Az utóbbi előadás – melynek rögtön az elején biztosítékot kaptunk arra, hogy az előadó „védőügyvédje kíván lenni a valóban problémákkal küszködő gyerekeknek” – rendkívül sok hasznos információval szolgált a diszlexia, a diszgráfia, és a diszkalkulia kialakulásának okairól, tüneteikről, felismerhetőségükről. Megtudtuk, hogy e zavarok orvoslásának alapja minden esetben a mozgásterápia. Az előadó épp annyi biológiát-pszichológiát (neurológiát) csempészett a lebilincselő előadásba, amennyi szükséges volt a probléma hátterének közérthető megvilágításához, de amitől az még nem vált követhetetlenül szakmaivá.

Az utolsó nap ismét zenetörténeti-zeneelméleti előadások kerültek terítékre: Bánky József Cziffra-díjas zongoraművész (PTE MK) Liszt: Obermann völgye – egy mű születése és újjászületése című előadásában a mű első és végső változatát hasonlította össze, végigkövetve azok keletkezéstörténetét, majd az előadás végén (remek!) koncertszerű előadásban megszólaltatva a darab végső verzióját. Ezt követte dr. Beischer-Matyó Tamás (LFZE) Bevezetés Mozart ütemhangsúly-kezelésének művészetébe című eszmefuttatása, melyben a hallgató a zeneszerző analitikus látásmódjával tekinthetett be a hagyományos tárgyak óráin (összhangzattan, formatan) nem tárgyalt, mégis „Mozart zenéjének alapvető esztétikai pillérjét” képező komponálási jellegzetességekbe – a téma specifikusságát az előadó humortól sem mentes stílusa ellenpontozta.

Az előadások mellett négy bemutató órát is láthatott a közönség, melyeket minden esetben közös megbeszélés, az órát tartó tanárral történő konzultáció, tapasztalatcsere követett. Az első nap a dombóvári Apáczai Oktatási Központ Belvárosi Általános Iskolai Tagintézményének 2. osztályát láthattuk, Főbusz Nóra tanárnő órája a Kompetencia alapú oktatás az ének-zenében címet viselte. A közönség nagy megdöbbenésére az óra után kiderült, hogy – az általános gyakorlattal ellentétben – a tanárnő szándékosan egy igen problémás csoportot állított a közönség elé: a kicsik órán nyújtott teljesítményéből ugyanis nem derült ki, hogy nem „mintaosztályt”, vagy legalább is átlagos csapatot láttunk. A tanárnőt idézve:

„Azért választottam ezt az osztályt, mert a napi pedagógiai gyakorlatban egyre nagyobb feladatot jelent a nehezebben kezelhető gyerekek tömeges megjelenése – akár az ének-zene tagozatos osztályokban is. Az általam választott csoport 30 %-a hátrányos helyzetű, 50 %-uk csonka családban felnövő gyermek, több köztük a részképesség-zavarral küzdő, s ketten évismétlők voltak első osztályban. Beiskolázáskor a nevelési tanácsadó által végzett felmérésben az évfolyamon a leggyengébb eredményt érték el. Legnagyobb nehézség koncentrációs képességük és pszichikai érettségük elmaradása az átlagostól. Van azonban egy nagy szerencsénk: rajonganak a zenéért, éneklésért, s a sikerért, és emiatt áldozatokra is képesek. (Kicsit csalódottak is voltak, hogy a szimpóziumra nem fellépni jöttünk, hanem csak egy énekórára.) A tanórák felépítésénél folyamatosan figyelemmel kell lennem a motivációs szint süllyedésére, gyakori feladattípus-váltással korrigálni azt. Biztosítani kell számukra minden alkalommal a megfelelő mennyiségű sikerélményt, örömet, emellett a gyermekjátékok rendszeres alkalmazásával – szociális kompetenciájuk fejlesztésével – feladattudatuk és szabálytartásuk, önfegyelmük és önismeretük is fejlődik. Hiányosságaik leküzdésére nagyon sok eszközt használunk: ritmus- és dallamhangszereket, kottakirakót, hangoszlopot, ritmus- és hangjegykártyát, betűkártyát, nagyon sokat hallgatunk zenét. A különböző intelligencia-típusoknak teret engedve igyekszem a kudarcok miatt sérült önbizalmukat helyreállítani, ezzel megnyitni számukra az utat, hogy a közösségben mindenki hasznosnak érezhesse magát.”

A pénteki napon két szakközépiskolai bemutató órát nézhettek meg az érdeklődők. A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola két fiatal tanára mutatkozott be. Ritmikai készségek fejlesztése és többszólamúság Stravinskyval címmel Haui Lóránt tanár úr tartott szolfézs órát, majd dr. Nikodém Gézától láthattunk egy zeneelmélet órát Vonós és fúvós hangszerek a zeneelmélet órán? Béta változat! címmel. A szolfézsóra két Stravinsky-részlet (a Szimfónia 3 tételben és A katona története c. művekből) kapcsán felmerülő ritmikai problémák megoldására adott ötleteket (négy különböző hangolású kisdobot is felvonultatva), mellékesen némi bitonalitást is becsempészve az anyagba; a zeneelmélet órán pedig a közös tercű kapcsolat példáiból csemegézhettünk, majd az otthon maradt tanulókkal előre felvett anyagot láthattuk-hallhattuk, melyből kiderült, milyen formában vonják be a hangszereket az összhangzattan-tanításba.

A zárónap bemutató órája zeneiskolai szolfézs óra volt: a pécsi Apáczai Nevelési Központ Művészeti Iskola ’A’ tagozatos 2. osztályos csoportját tanította Lovászné Balázs Magdolna tanárnő, az óra címe Ritmikai készségek fejlesztése volt. Miután a tanárnő bemutatta a csoportszervezés nehézségeit (az óra egy része minden alkalommal a gyerekek „összevadászására” megy el), változatos feladatokkal történő ritmikai készségfejlesztés következett. Az óra végén egy kánonéneklés erejéig a közönség is bekapcsolódott, ami – mint utóbb kiderült – az órán résztvevő gyerekek számára is maradandó élménnyé tette az alkalmat (sokuk most hallott először férfi énekhangot!).

Az előadások és bemutató órák szüneteiben rövid koncertek frissítették fel a hallgatóságot. Ezek között hallhattunk vonós- és fúvós kamarazenét (megszólalt Mozart: Dissonanzen-quartettjének /K. 465/ 1. tétele és Haydn: Hob. IV/1. Londoni triója – mindkét alkalommal a PTE MK Zeneművészeti Intézet hallgatói muzsikáltak); valamint népzenét: a pécsi Hanga banda a Bartók gyűjtéséből (és feldolgozásából) ismert román botoló tánc eredeti verzióját, valamint egy rövid bonchidai magyar rendet játszott a közönség nagy megelégedésére.

A délutánokon dr. Magay Judit és dr. Jobbágy Valér irányításával karvezetés kurzus zajlott, melynek aktív résztvevői – az előadások anyagához kapcsolódóan – Lechner, és Liszt műveiből dirigálhattak részben zongorás vezényléstechnikai órákon, részben kórus előtti kargyakorlat formájában. A kurzus anyagát a következő darabok képezték: Lechner: Der Unfall reit' mich ganz und gar (1576), Ohn dich muß ich mich aller Freuden maßen (1576), Ach Frau, dich hart betrügen dein Gedanken (1576), Jagen, Hetzen und Federspiel (1577), Patientiam muß ich han (1577), O Lieb, wie süß und bitter (1577), O Tod, du bist ein bittre Gallen (1582), Gott bhüte dich, desgleichen mich (1586), Herzlich tut mich erfreuen (1589), O Lieb, du bitters Trank (1589); valamint Liszt: Missa Choralis – Kyrie, Missa Choralis – Agnus Dei, Szekszárdi mise – Gloria (Koloss István vegyeskari átirata).

A tavalyi kötet nagy sikerére, és az idei érdeklődésre való tekintettel ismét tervezzük az elhangzott előadások megjelentetését konferencia-kiadvány formájában. A kötettel egyrészt szeretnénk emléket állítani városunk kiváló zenetanárának, másrészt azzal a szándékkal bocsátjuk olvasóink rendelkezésére, hogy az októberi programon résztvettek felidézhessék az előadásokat, az azokat először olvasók pedig megérezhessék belőle az Agócsy Szimpózium szakmai törekvéseit. Célunk a zeneoktatás bármely szintjén és területén tevékenykedő zenepedagógusok munkájának segítése a megjelenő írásokkal, ill. a pályára készülőknek egy szakmai látókörük szélesítésére alkalmas szöveggyűjtemény kézbe adása. Nem titkolt reményünk, hogy a kötetet kézbe vevőkben kedvet ébresszünk a további szimpóziumokon való részvételre.