BATTA ANDRÁS

Gondolatok Kroó Györgyről a Kőbányai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény névadására*

Jelképesnek mondható, hogy Kőbánya Önkormányzatának közgyűlése épp Kroó György 85. születésnapján szavazta meg azt, hogy a kerület alapfokú művészeti iskoláját róla nevezzék el. Kroó György neve egy iskola homlokzatán rangot ad az intézménynek, rangot ad egy regionális közösség kulturális igényének, mert felhívja a figyelmet egy különleges emberre, tanárra, tudósra, akinek életvitelét, ünnep és hétköznapjait, hajnalait és éjszakáit meghatározta a magyar és az európai kultúra – és nemcsak a zenekultúra – szeretete, szolgálata s nem utolsó sorban közvetítése szűkebb és tágabb körben egyaránt. Arra tette fel az életét, szorgalmát, energiáját, hogy megismerje, átélje a régi és az új zenét, és mindennek szépségét megossza azokkal, akik mélyebb és tartalmasabb életre vágynak. Ebből a szempontból is telitalálat, hogy éppen egy művészeti iskola veszi fel nevét.

Kroó György szakmai portréjához szerencsére nagyon sok ecsetvonás maradt fenn dokumentumok formájában – ezeknek egy részét tartalmazza az a magával ragadó film, amelyet fia, Kroó András alkotott, és amelyet a szünet után az érdeklődők megtekinthetnek. De ennél jóval, a sokszorosával többet őriz a Magyar Rádió hang archívuma, hiszen Kroó György, számunkra, növendékei számára Kroó tanár úr, számtalanszor nyilatkozott meg a mikrofon előtt, reagált a zenetörténeti múltra és a zenei élet jelenére. Sok száz, sőt ezer műsor őrzi a hangját, jellegzetes, szuggesztív előadásmódját – megszólalásának és megszólításának személyességét.

Mit tanulhatunk emlékéből, szellemi örökségéből?

Mindenekelőtt a tudás tiszteletét, és azt a heroikus erőfeszítést, amely minden nagy embert jellemez – egész életén át – a tudás elsajátításának küzdelmeiben. Kroó tanár úr egy olyan hagyományba született bele, ahol a tudás a vallás egyik alappillére, ez jelenti az igazi, elsődleges értéket. Abban a kultúrában alapvető szerepet játszik az iskola, a tanár, a tanítás és persze a tanulás. Kroó György könyvek között nőtt fel, és gyerekkorától kezdve rengeteget olvasott. Irodalmi műveltsége később vetekedett zenei ismereteivel, ehhez járult legendás nyelvtudása, ami lehetővé tette, hogy eredetiben tanulmányozzon regényeket, drámákat, verseket, és persze a zenetudományi szakirodalmat. Ez a magyarázata annak, hogy választékosan, irodalmi igénnyel írt ő maga is: mindig szép volt amit, és ahogyan írt. Ő is, mint néhány jeles elődje a tudomány költője és a költészet tudósa volt. Mivel a kulturális kincsek forrása kimeríthetetlen, rendületlen érdeklődéssel, olthatatlan tudásszomjjal tanult élete utolsó percéig. 

Csodálatos mesterei voltak, akik meghatározták számára a tudáshoz vezető utat. Mindenekelőtt Szabolcsi Bence, a magyar zenetörténeti kutatás és írás hatalmas alakja, Kodály Zoltán egyik legközelebbi növendéke, a kodályi eszmék történész harcostársa, igazolója. Ő volt az egyik alapítója a Zeneakadémia zenetudományi tanszékének, melynek indulásakor az első évfolyamban ott találjuk az akkor 25 esztendős Kroó Györgyöt. Maga Kodály is tanított a tanszéken – szolfézst és népzenét – és egy sor további jelentős tanár: Bartha Dénes, a zenetudományi szakterületek nemzetközi hírű szakembere, Bárdos Lajos, a zeneelmélet és a kórusművészet egyik apostola, Gárdonyi Zoltán, a nagy Liszt-kutató... Ezek az évek voltak azok, amikor többek között Fischer Annie, Ferencsik János, Székely Mihály, Zathureczky Ede-nagyságrendű muzsikusok alkották a magyar zenei életet, és David Ojsztrah, Szvjatoszláv Richter, valamivel korábban Otto Klemperer volt rendszeres vendégművésze Budapestnek, és a zenei ízlést Tóth Aladár formálta.  A tanulás életcélt és életformát jelentett. Néhány év múlt csak el a II. világháború pusztításai óta, az emberek – amíg és amennyire a diktatúra engedte – itták a béke zamatos italát és szívesen vették bele magukat a művészetek balzsamos vizébe. Kroó György – aki mögött a háború különösen sötét esztendei álltak – teljes lelkesedéssel fordult a szellemi világ szépségei felé, tisztelte mestereit, és megtanult alázattal, kitartással, odaadással tanulni, mely, mint említettem, életformájává át.   

A zenetörténet egészével foglalkozott, az ókori kultúráktól a kortárs zenéig. Voltak területek, amelyek különösen közel álltak hozzá: mindenek előtt a romantika kora (Schumannról, Berliozról, Wagner és Liszt remekműveiről könyvet írt, idősebb korában Brahms-szal is intenzíven foglalkozott). Fontosnak tartotta Bartók Béla műveinek elemző megközelítését és széles körű megvilágítását, és feldolgozta a XX. század zseniális, klasszikus művésszé érett cigány-cimbalmosának, Rácz Aladárnak életművét, és idős korában saját, apjaként tisztelt és szeretett tanárának, Szabolcsi Bencének életpályáját is szinte újra élte kétkötetes monográfiává sűrűsödő kutatásai során. De érdekelték a francia forradalom sajátos hangulatú operái, amelyekről ugyancsak könyvet írt, és – rádióelőadásaiban, cikkeiben – minden korszak, minden műfaj – attól függően, hogy a hangverseny- és a tanteremben milyen hatások érték. Különleges képességű előadó volt. Személyes varázsáról nagyon nehéz utólag beszélni azoknak, akiknek nem volt részük benne – talán a film visszaad ebből is valamit. Páratlan empátiával élte bele magát választott anyagába, lobogása, szuggesztivitása valósággal hipnotizálta hallgatóit, ahogyan életre keltette a kort, a zeneszerző egyéniségét és a művek szellemiségét. Órái sok generációnak jelentettek felejthetetlen élményt a Zeneakadémián. Nemcsak zenetudós jelölteket tanított, csaknem negyven éven át, amiből huszonöt esztendőn keresztül állt a tanszék élén, hanem – általános zenetörténet óráin – hangszeres és énekes muzsikusokat, karvezetőket, zeneszerzőket is. Sokan vannak, akik egy-egy nagy műről ma is azt a markáns képet őrzik, amelyet Kroó tanár úr festett meg számukra óráin.

Sokat tett a fiatalokért, tisztelte az idősebb kollégákat, segítette a rászorultakat. Egyszer – Kurtág György egyik művének idézetével kapcsolatban, ami így hangzik: „Virág az ember” – szomorúan jegyezte meg, kár, hogy a virág jellegű emberek száma fogy, és lassan kiszikkad az életnek azon talaja, amelyen valóban embervirágok nőnek. Tőle idegen volt minden előítélet, gyűlölködés, a szemet szemért ótestamentumi attitűdje. Pedig nem kímélte az sors: a II. világháború idején egész családját vesztette el az elvakult, kollektív gyűlölet áldozataként. A humánumra esküdött fel, neki a németséget Goethe, Heine, Schumann és Wagner jelentette, de nem a nagybirodalmi Wagner, hanem új mitológiák megálmodója, az operaszínpad egyik felülmúlhatatlan zsenije. Csak a teljesítményt és a szándékot nézte.  Bölcs volt. Sarastro – a Varázsfuvola hasonlatával élve –, aki több Taminót, közöttük azt is, aki ma itt áll Önök előtt, segített át az élet számos tűz- és vízpróbáján.  

Személy szerint kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy kedves professzoromról kapja e szépreményű iskola a nevét, és hivatalosan, mint a Zeneakadémia rektora büszke érzés fog el, hogy intézményünk egykori tanítványa és tanára emléke tovább él a művészet új tanárai és fiatal művelői szívében. Gratulálok a Kőbányai Önkormányzatnak a helyes döntéshez, Széll Rita igazgató asszonynak a gondolathoz és annak sikeres megvalósításához. Kívánok az Iskolának testvéri légkört, sikereket a tehetséges fiatalok felfedezésében és képzésében, igényességet, mély és átfogó tudást, a tanítás és a tanulás becsületét, nyitottságot és emberséget – Kroó György szellemében!


* A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának megemlékezése a KROÓ GYÖRGY Zene- és Képzőművészeti Iskola Kőbányai AMI (a korábbi Kőbányai Zeneiskola) névadó ünnepségén hangzott el 2011. október 18-án a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Az ünnepségen Széll Rita  igazgató (Kroó György AMI) köszöntőjét követően Kovács Róbert Kőbánya polgármestere és Révész Máriusz országgyűlési és kőbányai önkormányzati képviselő méltatta Kroó György személyét és a művészetoktatási intézmény munkáját. Az ünnepségen közreműködött Győrfy Laura, Taraszova Krisztina és Berkiné Ponó Lili zongoraművész-tanár, továbbá  Buczella Lilla zeneiskolai tanuló (tanára: Dávid Krisztina).