Tibold IvánRÓl Nevezték el a Szombathelyi

Bartók Béla Zeneiskola Hangversenytermét*

 

 

A szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola hangversenyterme rekonstrukciójának megvalósulása példaértékű. Szombathely ezen a téren már 1968-ban mintát adott, amikor – Magyarországon először – új zeneiskolát épített, amely a Bartók Terem 1975-ben történt átadásáig otthont adott nemcsak a zeneoktatásnak, hanem a Szimfonikus Zenekarnak és az Erkel Kórusnak is.

 

A zeneiskola nagyterme az azóta eltelt 43 év során számtalan zenei esemény és egyéb rendezvény színhelyéül szolgált. Világhírű művészek koncerteztek itt, tartottak továbbképzéseket, vállaltak közreműködést az Országos Koncz János Hegedűverseny zsűrijében, a Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium, vagy a Lamantin Jazz Fesztivál tanári karának munkájában.

 

A terem maximális kihasználtsága mellett, az utóbbi években egyre kevésbé felelt meg a korszerű követelményeknek. 2009-ben a zeneiskola 100 éves jubileumi ünnepségén Dr. Ipkovich György polgármester úr nevében Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester úr jelentette be a városvezetés szándékát, miszerint a város ajándékaként a zeneiskola nagytermét felújítják. Az már szinte kisebb csodának tekinthető, hogy az egyre nehezebb gazdasági helyzetben az ígéretből valóság lett, és ez év tavaszán két ütemben megtörtént a felújítás, kizárólag önkormányzati pénzforrás felhasználásával.

 

A Bartók Béla Zeneiskola tanárai, tanulói és a zeneszerető szombathelyi közönség nevében is köszönetet mondunk a döntést megszavazó képviselőknek, Szombathely Megyei Jogú Város képviselőtestületének és személy szerint Dr. Puskás Tivadar polgármester úrnak, valamint a tervezőnek, Mangliár Lászlónak, a kivitelezőknek az igényes és gyors munkáért.

 

A terem nemcsak esztétikus, hanem kitűnő akusztikával is rendelkezik, és műszaki szempontból megfelel a 21. századi követelményeknek: korszerű a világítás, a klíma- és szellőzőrendszer, valamint a beépített audio- és vizuáltechnika. Méltó környezetbe került a zeneiskola két új pályázati támogatásból vásárolt Yamaha hangversenyzongorája. A jövőben – ha erre pályázati lehetőség adódik – sor kerülhet a székek cseréjére az akadálymentesítés megoldására. A zeneiskola nagytermének felújításával Szombathely egy több célra alkalmas, ideális méretű kamara-hangversenyteremmel és konferencia teremmel gazdagodott.

 

A felújított koncerttermet a tantestület döntése alapján a zeneiskola egykori igazgatójáról, Tibold Ivánról (1936-1994), neveztük el.

 

Szombathely zenei kultúrájának kiemelkedő személyisége 1964-től három évtizeden át volt a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója. Tevékenysége napjainkig kiható, meghatározó szerepet játszott a város és a megye zenei életének fejlődésében. Áldozatos, szakszerű és következetes vezetői munkája eredményeként e zeneiskola az ország legnagyobb, legszínvonalasabban működő zeneoktatási intézményeinek sorába emelkedett. Tettei, emberi és zenepedagógusi megnyilvánulásai a művészetek iránti alázatát, szolgálatát példázzák. Múlhatatlan érdemei vannak a város új zeneiskolájának és hangversenytermének felépülésében, a hivatásos szimfonikus zenekar létrejöttében, a zeneművészeti szakközépiskola megalapításában, a megyei zeneiskolai hálózat megteremtésében, a Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium Szombathelyre kerülésében, az Országos Koncz János Hegedűverseny megszervezésében, a kortárs zenei és a régizenei kultúra támogatásában, a Capella Savaria együttes megalakulásának és működésének segítésében.

 

Emellett létrehozta a zeneiskola hangszerjavító műhelyét és értékes kottatárát. A technika új eszközeivel modernizálta, képzőművészeti alkotásokkal gazdagította, szépítette az iskolát.

 

Pedagógiai hitvallása középpontjában a zenét tanuló gyermek állt. Tévedhetetlen érzékkel ismerte fel a tehetségeket és támogatta fejlődésüket. Hitt abban, hogy a tanítás és az aktív zenélés kölcsönösen inspirálják egymást. Kollégáinak példát mutatva nagybőgősként közreműködött a szimfonikus zenekar, az Ungaresca együttes és több kamaraegyüttes munkájában. Az általa szervezett hangversenyeken, továbbképzéseken a szakma legjobbjai léptek fel és adták át tudásukat a tanároknak, növendékeknek. A zeneoktatás országos feladataiból is jelentős részt vállalt. Tagja volt az Országos Tantervi Reformbizottságnak, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Országos Zenepedagógus Szakosztály Választmányának, a Parlando zenepedagógiai folyóirat szerkesztőbizottságának és egyik alapítója a Kodály Társaságnak. Vas megyei kutatásaival segítette a Liszt Társaságot. Kollégái tisztelték, a város és a megye vezetői elismerték munkáját. Életművének országos jelentőségét igazolja a Weiner Leó-díj (1991) és a Magyar Művészetoktatásért posztumusz díj (2002).

 

Rá emlékeztünk tisztelettel a zenei világnapi teremavató-névadó hangversenyen. Köszönetet mondunk valamennyi művésznek, akik szívesen fogadták felkérésünket, és a műsorban közreműködtek.

 

A szombathelyi zeneiskola koncerttermének és ezt megelőzően a Bartók Teremnek a felújítása szép példája annak, hogy a város megbecsüli mintegy 150 éves zenekultúráját.

 

Orosz Sándor

a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola igazgatója

 

 



* Elhangzott 2011. október 1-jén a Tibold Iván emlékére rendezett hangversenyterem avató névadó díszhangversenyen.