Véget ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi éve

 

Megjelent az Időben című kötet a 60 éves Magyar Állami Népi Együttesről

 

Sajtóinformáció

 

2011. december 16.

 

 

 

 

2011-ben a Hagyományok Háza tizedik, a Magyar Állami Népi Együttes pedig fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte többek között új múzeum megnyitásával, jubileumi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal. Velünk ünnepelt többek között Berecz András, a Csík zenekar, Ferenczi György és a Rackajam. Az ünnepi év programsorozatának zárásaként megjelent az Időben – 60 éves a Magyar Állami Népi Együttes című kötet, amelyben két tanulmány és az elmúlt tíz évben készült fotók elevenítik meg a társulat történetét.

 

A jubileumi év nyitányaként január 14-én, nem messze a Hagyományok Háza Corvin téri épületétől, a Fő utca 6. szám alatt megnyitottuk a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumot, benne a Népi iparművészetünk elmúlt 50 éve; Alkotók – Tárgyak – Folyamatok című állandó kiállítást. Ezen kívül több időszaki tárlatot is láthattak itt az érdeklődők, ízelítőt adtunk például Kallós Zoltán gyűjteményéből, bemutattuk a XVIII. Országos Fazekas-pályázat és a XIX. Országos Szőttes-pályázat díjnyertes alkotásait, az idén Népi Iparművész címet kapott alkotók mesterremekeit.

A kettős jubileum jegyében több sorozatot rendeztünk. A „60-10” ünnepi bérlet keretében meghívtuk az elmúlt 10 évben a Hagyományok Házában megfordult jelentősebb előadókat, hogy együtt idézzük meg a legfontosabb pillanatokat – vendégünk volt például az Ifjú Szívek Táncszínház, Berecz András, a Honvéd Táncszínház, a Duna Művészegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A jubileumi Almárium sorozatban olyan társulatokat láttunk vendégül, akik szoros kapcsolatot ápolnak adatközlőkkel, és népzenei, néptáncos értékeinket az ő segítségükkel mutatják be előadásaikban. A Virágok vetélkedése koncertsorozatban pedig többek között a Sebő Együttes, Szalóki Ági, a Dresch Quartet, Borbély Mihály, a Csík zenekar és Lovasi András, Enyedi Ágnes, Ferenczi György és a Rackajam, a Kádár István Vonósnégyes, a Fonott Zene és a Söndörgő együttes segítségével mutattuk be a népzene világzenei, jazz, blues, rock és komolyzenei kapcsolatait, feldolgozásait.

 

Több kiállítással is megemlékeztünk az évfordulóról. Dusa Gábor fotóművész Tánckép című kiállítását a MÁNE elmúlt tíz évéről a főváros több helyszíne mellett Erdélyben is láthatták az érdeklődők. A 10 éves a Hagyományok Háza című kiállításon fotókkal, dokumentumokkal idéztük meg az elmúlt évtized történéseit: a ház létrejöttét, a benne működő Magyar Állami Népi Együttes munkáját, a tanfolyamokat, a gyerekfoglalkozásokat, az archiválási munkát, a kiadványok elkészítését – mindazt a sokszínű és változatos tevékenységet, amelyet a Hagyományok Háza három tárának munkatársai végeznek immár tíz éve. A tárlat anyagát böngészve kiderül például, hogy az elmúlt évtizedben 796 147 néző látta a Magyar Állami Népi Együttes 1689 előadását; hogy megjelentettünk több mint 370 kiadványt; hogy több mint 40 ezer gyerek vett részt ismeretterjesztő foglalkozásainkon, versenyeinken; hogy közel 13 ezer kérést teljesítettek könyvtárosaink.

 

Hogy mindezt a sokszínű tevékenységet bemutassuk, szeptemberben nyílt hetet tartottunk: rendeztünk world cafét a hagyományos kultúra kortárs alkalmazásáról, megnyitottuk a jelmeztárunkat az érdeklődők előtt, tartottunk nyílt napot a pedagógusoknak, táncvásárt azoknak, akik bővíteni, elmélyíteni szeretnék tánctudásukat. Nyílt hetünk programjaira több mint 1500-an voltak kíváncsiak.

 

Jubileumi évünk épp egybeesett az Önkéntesség Évével, így ez volt a legjobb alkalom, hogy elindítsuk önkéntes programunkat: ma már több mint 40 önkéntes segíti a házban folyó munkát szabadidejében.

 

2011-ben fejeztük be az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával megvalósuló Jövőnk Öröksége projektet: ennek legnagyobb eredménye, hogy megjelent egy 50 CD-ből álló sorozat, amely az Utolsó Óra projekt keretében a Kárpát-medencében gyűjtött népzenei anyag válogatása, továbbá hét oktató-ismeretterjesztő kiadvány. Ezekből 400-400 darabot hazai és európai könyvtáraknak, oktatási intézményeknek juttattunk el.

 

A jubileumi évben a Magyar Állami Népi Együttes sem tétlenkedett: szokásos előadásai mellett 2011-ben több alkalommal adta elő a 60 év című válogatásműsort, amelynek bemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztiválon volt. Felelevenítette a kezdetek legendás előadását, az Ecseri lakodalmast, műsoron tartotta a legújabb produkciót, az Álomidőt. A társulat ünnepi előadásait többek között a Thália Színházban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthatta a közönség. A MÁNE novemberben Tánc, tánc, tánc… és címmel három egymást követő estén, koncertekkel bővítve mutatta meg a közönségnek sokszínű repertoárját.

 

A kettős jubileumi év egyik fontos, záró momentuma az Időben című album megjelenése, amely az alkotók szándékai szerint nem újabb lexikális adattár, hanem elgondolkodtató, látványos kiadvány. A 120 oldalas kötetben Mihályi Gábor előszava után két tanulmány foglalkozik a társulattal. Králl Csaba tánckritikus írása A múlt jövője – Fejezetek a 60 éves MÁNE történetéből címmel az együttes hat évtizedes történetét dolgozza fel, míg Kovács Gerzson Péter esszéje (A statikus dinamizálása) inkább a hagyományhoz fűződő viszonyt veszi górcső alá a társulat közelmúltját vizsgálva. A kiadvány második felében Dusa Gábor, Kanyó Béla és Puskel Zsolt az elmúlt tíz évben készült fotói láthatóak. Az Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Népművészeti Alapítvány támogatásával a Hagyományok Háza kiadásában, 1000 példányban megjelenő album webáruházunkban kapható (http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/kiadvanyok/), ára 4000 Ft.

 

Ugyan a kettős jubileumi év a végéhez ért, de a Hagyományok Háza életében a következő esztendő is fontos lesz, hiszen újabb „kerek” évfordulóhoz érkeztünk: 2012-ben lesz 40 éves a táncház-mozgalom, amire szintén programok egész sorával szeretnénk felhívni a figyelmet.

 

 

Mihályi Gábor az Időben című albumról

 

Háttéranyag

 

 

A Magyar Állami Népi Együttes a magyar színpadi néptáncművészet legjelentősebb reprezentatív társulata. Az együttes alapításának 60. évfordulója kiváló alkalmat kínál az összegzésre, a számvetésre; arra, hogy egy pillanatra megálljunk és áttekintsük a társulat múltját és jelenét.

Az Időben című könyv nem előzmények nélküli. Az elmúlt hatvan esztendő évfordulóihoz, kiemelt eseményeihez időzítve eddig is rendre illusztratív és dekoratív kiadványok születtek – a hangsúlyt jó néhány esetben az „illusztrativitásra” és a „dekorativitásra” helyezve. Célunk nem e tendencia folytatása volt – nem akartunk újabb lexikális adattárat létrehozni –, hanem olyan elgondolkodtató, mégis látványos album létrehozása, amely a történeti áttekintés apropóján a színpadi néptáncművészet évtizedek során változó-formálódó stílusjegyeit, esztétikai és koncepcionális kérdéseit, sajátosságait is fókuszba helyezi, elemzi. 

 

Az album három részre tagolódik: két írásos anyagra és egy, a közelmúlt előadásairól készült fotóválogatásra.

 

Az első tanulmány, Králl Csaba tánckritikus írása (A múlt jövője – Fejezetek a 60 éves MÁNE történetéből), az együttes hat évtizedes történetét dolgozza fel. A szerző a kiadványt előkészítő munkaanyag szinopszisában ezt írta: „...a dolgok mélyére szeretnék ásni, s nem a már sokszor leírtakat visszhangozni: archívumok, könyvtárak mélyén kutakodva, cikkek, tanulmányok, levelezések, jegyzőkönyvek, interjúk között bogarászva megkeresni és meglelni egy minden korban kiemelten kezelt társulat – ha lehet – máztalan, igazi, valódi arcát. Nem félve a múlttal való szembenézés esetleges következményeitől sem, de mindenkor szem előtt tartva a legeslegfontosabbat: annak feltárását, mit jelentett egykor és mit jelent ma a hagyomány a néptánc alkotói számára.”

 

A második részben Kovács Gerzson Péter esszéjét olvashatják (A statikus dinamizálása), amely a társulat közelmúltjára reflektálva elsősorban a hagyományhoz fűződő viszonyt térképezi föl. Értekezik a kultúráról, a kultúra (hagyomány) közösségformáló szerepéről, a „globális emlékezetvesztésben” bolyongó emberről, akinek eligazodást – véli a szerző – csak elvesztett gyökereinek újratalálása jelenthet. Szót ejt az alkotó és az alkotás szerepéről, nem utolsó sorban pedig arról, hogyan és miként illeszkedhet egymáshoz a tradicionális és a kortárs (művészet). Továbbá az útról, a „személyes útról”, mely a tradicionális kultúrához elvezet: „Mert belőle ered, s máig járható, követhető. A kultúra csak akkor lesz valóban kultúra, ha valakiben megtestesül (...), mert a kultúra eleven dolog, ami az emberben (a mai modern emberben) továbbélve megjelenik.”

 

És végül a képek gyűjteménye: köszönet érte Dusa Gábor, Kanyó Béla és Puskel Zsolt fotóművészeknek, akik az elmúlt évek során gépük lencséjén keresztül rögzítették, mesélték tovább színpadi ünnepeinket. Az album képanyaga az elmúlt évtized előadásaiból szemléz, felmutatva-megelevenítve az együttes legújabb korszakának fontos momentumait.