Szigeti József Nemzetközi Hegedű és Brácsaverseny

2012. szeptember 6-15.
Budapest

A budapesti zenei versenyek sorában hagyomány  a világhírű magyar hegedűművészről Szigeti Józsefről elnevezett nemzetközi hegedűverseny ötévenkénti megrendezésre. A 2012 szeptemberi megmérettetés különlegessége, hogy versenyünket fiatal hegedűsök és brácsások számára is meghirdettük. 

Szigeti József prominens képviselője volt a Hubay Jenő vezette világhírű magyar vonósiskolának, művészete zeneszerző-óriásokat ihletett meg, művésztársaival a szóló-és kamarairodalom remekműveit rendkívül magas színvonalon, páratlan eleganciával, technikai tökéletességgel szólaltatta meg. 

Az általa fémjelzett verseny programját, tematikáját a hetvenes évek elején még személyesen beszélte meg Kovács Dénessel a Liszt Ferenc Zeneakadémia akkori hegedűművész rektorával. A műsor azóta is Szigeti József elképzeléseit, szellemiségét őrzi.

A fiatal hegedűsök világszerte egyre több versenyen bizonyíthatják tehetségüket, s  talán a brácsásoknak kevesebb lehetőségük adódik a bemutatkozásra. Ezért gondoltuk, hogy ez a Szigeti verseny esélyt adhat arra, hogy a két vonós hangszer művelői, a hegedűs és brácsás tehetségek együttesen szerepelhessenek, tudásukat, művészetüket ilyen módon is megismertethessék az érdeklődőkkel.  

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.  

 

Szigeti József (Budapest, 1892. Szeptember 5. – Luzern, 1973. Február 20.), hegedűművész

.

Hubay Jenő tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián. 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szerepléseivel. 1906-tól Angliában élt, és pedagógusként is hírnevet szerzett. 1917–1924 között Genfben a konzervatóriumban tanított. 1925-ben hangversenyezett először az USA-ban, ahol 1926-ban letelepedett. Századunk első felének nagy zeneszerzői, Igor Sztravinszkij, George Enescu, Maurice Ravel, Szergej Prokofjev műveinek megismertetésében jelentős szerepe volt. 1932-tõl a II. Világháború kitöréséig többször lépett fel Magyarországon, utoljára 1939. Április 20-án. 1928-ban Bartók Béla Szigetinek ajánlotta Első rapszódiájának zongora-, majd zenekarral kísért változatát. 1939-ben Szigeti a New York-i Carnegie Hallban mutatta be Bartók Kontrasztok c. Kamara-művének első, kéttételes változatát Benny Goodman és Petri Endre közreműködésével. 1940 áprilisában a New York-i Columbia cég a végleges, háromtételes változatot vette hanglemezre Bartók Béla, Szigeti József és Benny Goodman klarinétművész tolmácsolásában. Koncertezett Bartókkal a New York-i Congress Hallban is. Együtt készítettek átiratot Bartók Gyermekeknek c. Sorozatának hét darabjából Magyar népi dallamok címmel. A hidegháború időszakának kezdetén „nemkívánatos elemnek” nyilvánították, egy ízben internálták is. 1948-ban a budapesti Bartók-fesztiválra egy Bartókról írt cikket küldött, amely megjelent a fesztivál műsorfüzetében. 1951-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, de nemsokára végleg Svájcba költözött. A hangversenyezést az ötvenes évek végén abbahagyta. 1963 őszén a Weiner-Bartók-fesztivál díszelnökeként járt Budapesten és módszertani előadást tartott. A római Accademia di Santa Cecilia tagja volt.

 

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS JELENTKEZÉS

A versenyen bármely ország fiatal művésze részt vehet, aki 1980. január 1. után született.

A nevezési lapot kérjük 2012. május 1-ig nyomtatott betűkkel kitöltve a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. címére (1054 Alkotmány u. 31.) vagy a következő e-mail címre: liszkay.maria@hu.inter.net elküldeni.

A jelentkezési laphoz az alábbi mellékleteket kérjük csatolni:

         A/ szakmai önéletrajz
         B/ zenei képesítés igazolása
         C/ a zenei élet egy kiemelkedő személyiségének ajánlása
         D/ személyi igazolvány / útlevél másolata
         E/ névvel ellátott két db fekete-fehér fénykép
         F/ a jelentkezési díj befizetését igazoló postai utalvány, vagy annak másolata

Jelentkezési díj 140 Eurónak megfelelő forint, melyet kérünk, utaljanak át a következő bankszámlára:
Magyar Államkincstár 10032000-00286978-00000048
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny

A versenyzők 2012. június 10-ig értesítést kapnak jelentkezésük elfogadásáról. A jelentkezés csak az igazolólevél vétele és a jelentkezési díj befizetése után tekinthető érvényesnek. A jelentkezési díjat visszalépés esetén nem térítjük vissza.

A versenyre egyidejűleg mindkét kategóriában is lehet jelentkezni, ebben az esetben is csak egy jelentkezési díjat kell befizetni.

A VERSENY LEBONYOLÍTÁSA

A verseny három fordulóból áll: elődöntő, középdöntő és döntő.

A versenyrendezőség minden versenyzőnek gyakorlási lehetőséget, valamint minden forduló előtt egy helyszíni próbát biztosít.

Valamennyi forduló nyilvános. 

A szereplések sorrendjét a megnyitáskor tartott sorsolás dönti el, a kialakult sorrend a verseny egész folyamán érvényben marad.

A résztvevők a verseny elődöntőjében szólódarabokkal, a középdöntőben – részben – zongorakísérettel, míg a döntőben zenekari kísérettel lépnek fel.

Kívánságra a versenyrendezőség díjtalanul biztosít zongorakísérőt. A versenyző saját kísérővel is felléphet, de ebben az esetben a kísérő összes költségét vállalnia kell.

Az ünnepélyes díjkiosztás után a díjnyertesek gálakoncerten szerepelnek. Közreműködésükért és a verseny programjában készített rádió- és TV- felvételekért, valamint ezek további felhasználásáért tiszteletdíjra nem tarthatnak igényt.

SZÁLLÁS

A verseny rendezősége a külföldi/vidéki versenyzők, ill. Kísérőik számára – kérésre – önköltséges alapon biztosít szállást. A szállásról a jelentkezés elfogadása után részletes információt küldünk.  A szállás a döntőbe jutott versenyzők számára a verseny befejezéséig térítésmentes.

DÍJAK   

I. Díj         8000 €
II. Díj        6000 €
III. Díj       4000 €

A felsorolt díjak mellett számos külföldi és magyar intézmény - fesztivál, koncertrendező - ajánl fel különdíjakat ill. szerződéseket a díjnyertes művészeknek.

ZSŰRI ÉS ÉRTÉKELÉS

A zsűri 1-25-ig terjedő pontszámokkal értékeli a teljesítményeket. A pontszámokat a zsűri szigorúan bizalmasan kezeli, a továbbjutott versenyzők névsorát ABC sorrendben hozza nyilvánosságra.

Várhatóan a középdöntőbe 12, a döntőbe pedig 6 versenyző jut be.

A zsűrinek jogában áll az egyes díjak odaítélésétől eltekinteni, vagy a rendelkezésre álló díjak összetételét módosítani. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet.

A NEMZETKÖZI ZSŰRI NÉVSORA

Eduard GRACH – Oroszország – zsűrielnök
BÁRSONY László – Magyarország
Gérard CAUSSÉ– Franciaország
Siegfried FÜHRLINGER – Ausztria
Rivka GOLANI – Nagy-Britannia                      
KELEMEN Barnabás – Magyarország 
PERÉNYI Eszter – Magyarország
Lucie ROBERT – USA
Takashi SHIMIZU – Japán

 

SZERKESZTŐSÉG

PERÉNYI Eszter
BÁRSONY László
KELEMEN Barnabás

VERSENYTITKÁRSÁG

Minden további információval rendelkezésre áll a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft-nél Liszkay Mária, menedzser, a verseny titkára.

1054 Budapest, Alkotmány u. 31.
Telefon: 266-14-59, 302-4961
Telefax: 302-4962
E-mail: liszkay.maria@hu.inter.net

A verseny műsora (hegedű és brácsa)

A verseny beosztása

Jelentkezési lap

      

Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

Szombathely, 2012. július 11-19.

 

 MESTERKURZUSOK

 

A Bartók Szeminárium kurzusai továbbképzésként akkreditált kurzusok, tehát

 a pedagógusok kötelező továbbképzési programjába beszámíthatók,

a zeneakadémisták részére pedig kreditpontot érnek!

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

1. Karmester mesterkurzus

Július 10-19.

Érkezés: július 9., elutazás: július 20.

 

Professzorok: Peskó Zoltán

  Tihanyi László

 

Közreműködő zenekar: A Savaria Szimfonikus Zenekar

 

Oktatási nyelvek: magyar, olasz, német, angol

 

A kurzus anyaga:

Bartók: Táncszvit

Kodály: Fölszállott a páva – variációk egy magyar népdalra

Liszt: Két epizód Lenau Faustjából (Deux Épisodes d’apres le Faust de Lenau)

 

A kurzus két részből áll. Az első napokban a résztvevők Howard Willams karmester zenekari próbáit követhetik a július 13-i fesztiválnyitó koncertre (műsor: Bartók: A csodálatos mandarin szvit, Louis Andriessen: La Giró, Horváth Balázs: új mű ……………………………) valamint lehetőséget kapnak, hogy konzultáljanak a karmesterrel és a szerzőkkel a nyitókoncerten szereplő művekről.

Az azt követő egyhetes intenzív munka során a növendékek rendszeresen dolgoznak a zenekarral, de sor kerül egyéni konzultációkra, a videón rögzített próbák megbeszélésére és további előadásokra, pl. Vikárius László Bartók-kutató zenetudományi előadására. (A kurzus részletes menetrendje hamarosan letölthető.)

A kiválasztott kurzusrésztvevő karmesterek lehetőséget kapnak arra, hogy a Bartók Fesztivál hivatalos programjában is helyet kapó záró-koncerten dirigálják a Savaria Szimfonikus Zenekart. A zárókoncertről professzionális DVD felvétel készül, melyet a szereplők ingyenesen megkapnak.

 

A kurzusra végzettséggel rendelkező, gyakorló karmesterek jelentkezését várjuk.

A kurzusra most először jelentkező növendékeket kérjük, hogy a jelentkezési lappal együtt küldjék az alábbiakat:

·         felsőfokú zenei diploma másolata (kivételes esetben nem csak karmester szak lehetséges)

·         szakmai életrajz, az eddig dirigált repertoár, valamint a tanult művek listája

·         videofelvétel – kérjük, hogy zenekari felvételeket küldjenek (lehet amatőr minőségű is), ahol a karmester jól látható

 

A jelentkezési határidő és a kazetták beküldésének határideje: 2012. április 30.

A jelentkezők az előválogatás eredményéről 2012. május 31-ig kapnak tájékoztatást.

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 60.000 Ft

Kedvezményes passzív díj: 17.500 Ft

 

 

 

2. Zeneszerzés mesterkurzus

Július 10-19.

Érkezés: július 9., elutazás: július 20.

 

Professzorok: Louis Andriessen

                 Fabio Nieder

 

Oktatási nyelvek: angol, német, holland

 

A kurzus anyaga:

 

A kurzus három részből áll:

1. Közös órák: előadások, prezentációk

2. Egyéni konzultációk mindkét professzorral

3. Együttműködés a fagott, zongora és a cimbalom mesterkurzusokkal; a kurzusra készített művek kipróbálása, esetleges előadása

 

1. Louis Andriessen előadásain legújabb műveiről beszél, míg Fabio Nieder előadásain Ligeti György: Brácsa szonátáját elemzi, valamint Ligeti zenéjével kapcsolatban beszél a román népzenéről, analizálja Kurtág zenéjét és egyes saját műveit. Igény esetén Stockhausen, Berio, Boulez stb. zenéjéről is beszél majd.

 

3. A résztvevőket kérjük, hogy írjanak egy művet a kurzusra, amely a kurzus végén előadásra is kerülhet.  A darabok lehetnek szóló vagy trió darabok, illetve készülhetnek a cimbalom, a fagott és a zongora hangszerek bármely kombinációjára. A növendékeket kérjük, hogy jelentkezéskor adják meg, mire írnának legszívesebben plusz egy alternatívát. A jelentkezőket egy hónappal a kurzus előtt értesítjük, és kérjük, kezdjék el mihamarabb írni a művet. A kurzus második felében a zeneszerző növendékeknek lehetőségük lesz a műveiket próbálni Prof. Nieder irányításával.

 

Kérjük, hogy a jelentkezők küldjenek egy CD -t vagy DVD -t, és egy partiturát egy saját művükről valamint hogy a három hangszer valamilyen kombinációjú besetzungjára írt mű tervét.

Az aktív hallgatók kiválasztása előzetesen, a beküldött anyagok alapján történik.

 

A jelentkezési határidő és a jelentkezési anyagok beküldésének határideje: 2012. április 30.

A jelentkezők az előválogatás eredményéről 2012. május 31-ig kapnak tájékoztatást.

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 50.000 Ft

Ezen a kurzuson passzív részvétel nem lehetséges!

 

3. Zongora mesterkurzus I.

Július 13-19.

Érkezés: július 12., elutazás: július 20.

 

Professzor: Rohmann Imre (zongoraművész, a salzburgi Mozarteum professzora)

 

Oktatási nyelvek: magyar, német, angol

 

A kurzus anyaga:

Bartók, Liszt és Debussy zongoraművei

 

A kurzusra jelentkezőknek legalább egy Bartók és egy Liszt vagy Debussy művel kell készülniük. Kérjük a választott művek pontos listáját jelentkezéskor megadni!

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 31.500 Ft

Kedvezményes passzív díj: 17.500 Ft

 

 

4. Zongora mesterkurzus II.

Július 13-19.

Érkezés: július 12., elutazás: július 20.

 

Professzor: Steffen Schleiermacher (zongoraművész, Németország)

 

Oktatási nyelvek: magyar, német, angol

 

A kurzus anyaga:

a/ kortárs zongorairodalom: John Cage, Karlheinz Stockhausen, Pierre Boulez, Luciano Berio,
Morton Feldman, Olivier Messiaen, Wolfgang Rihm, Helmut Lachenmann, Ligeti, Kurtág György zongoraművei

b/ „klasszikus avantgarde” zongorairodalom: Schönberg, Webern, Wolpe, Berg, Skalkottas művei

c/ szabadon választott művek

 

A kurzusra jelentkezőknek legalább egy a/ vagy b/ kategóriából választott zongoraművel kell készülniük. Kérjük a választott művek pontos listáját jelentkezéskor megadni!

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 31.500 Ft

Kedvezményes passzív díj: 17.500 Ft

 

Akik mindkét zongora mesterkurzuson részt akarnak venni, kedvezményes aktív díjuk: 45.000 Ft

 

5. Fagott mesterkurzus

Július 13-19.

Érkezés: július 12., elutazás: július 20.

 

Professzor: Lakatos György (fagott művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora)

Zongorakísérő: Gábor-Nagy Nóra

Közreműködik: Horváth István hangmérnök

 

A kurzus nyelve: magyar, angol

A kurzus anyaga:

Fagott repertoár a 19. század végétől napjainkig.

A kurzusra szabadon választott művekkel lehet jelentkezni, de minimum egy 20-i századi vagy kortárs mű ismerete kötelező. Ajánlott művek: Faragó Béla: Táncrend, Sáry László: Nagymama tánca.

A kurzuson lehetőség lesz elektroakusztikus művek megtanulására és kipróbálására is.

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 31.500 Ft

Kedvezményes passzív díj: 17.500 Ft

 

6. Hegedű mesterkurzus

Július 13-19.

Érkezés: július 12., elutazás: július 20.

 

Professzor: Pauk György (hegedűművész, a londoni Királyi Zeneakadémia Zathureczky Ede tanszékének professzora)

Zongorakísérő: Tadashi Imai

 

Oktatási nyelvek: magyar, angol

 

A kurzus anyaga:

Bartók: I. és II. hegedűverseny

Szólószonáta

I. és II. hegedű-zongora szonáta

I. és II. rapszódia

Kontrasztok

Beethoven szonaták op 12 Nr. 1, 2, 3 , op  23, op. 24 és op. 30 Nr. 1, 2, 3

 

A kurzusra szonáta-párok és a Kontrasztokhoz kamaraegyüttesek is jelentkezhetnek.

A kurzus során a növendékek 3 teljes tanórát kapnak. A tanítás naponta 10-13 és 16-18 óráig zajlik. Az egyhetes munka lezárásaként zárókoncert lesz, amelyről DVD felvétel készül, és amelyet a résztvevők megkapnak.

 

Kérjük, hogy az új növendékek jelentkezéskor küldjenek egy CD -t vagy DVD -t, amin egy Bach szóló szonáta tételt és egy Bartók mű részletét adják elő. Az aktív hallgatók kiválasztása előzetesen, a beküldött anyagok alapján történik.

 

A jelentkezési határidő és a lemezek beküldésének határideje: 2012. április 30.

A jelentkezők az előválogatás eredményéről 2012. május 31-ig kapnak tájékoztatást.

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 35.000 Ft

Kedvezményes passzív díj: 17.500 Ft

 

 

7. Cimbalom mesterkurzus

Július 11-17.

Érkezés: július 10., elutazás: július 18.

 

Professzor: Farkas Rózsa (cimbalom művész)

 

A kurzus anyaga:

Kortárs cimbalom-repertoár különös tekintettel Kurtág György és Eötvös Péter műveire

Kötelező mű: Borbély Mihály: Hét miniatűr (kottát küldünk a jelentkezőknek)

A kurzusra szóló és kamaraművekkel valamint zenekari szólamokkal (pl. Kodály Zoltán: Háry János - szvit V. Intermezzo, Hollós Máté: Toccata lirica, Tallér Zsófia: Hangok jobb napokra) egyaránt lehet jelentkezni.

 

Magyar állampolgárok részére kedvezményes aktív díj: 31.500 Ft

Kedvezményes passzív díj: 17.500 Ft

 

 

Egyéb programok

 

Július 11. Vikárius László zenetudományi előadása Bartók: Táncszvitjéről

Július 12. Népzenei program és táncház

Július 13. Koncert előtti beszélgetés Louis Andriessen-nel és Horváth Balázzsal a nyitókoncerten felhangzó műveikről

Július 14. Halász Péter előadása John Cage-ről

Július 15. Városnézés Szombathelyen és kirándulás a környék nevezetességeihez

(ingyenes buszos kirándulás idegenvezetéssel)

 

 

 

Fesztivál koncertek

Savaria Szimfonikus Zenekar, Amadinda Ütőgyüttes, Howard Willams, Monica Germino,

Rohmann Imre, Steffen Schleiermacher, Lakatos György, Farkas Rózsa,

Lukács Miklós, népzenei-, jazz-, kortárs zenei- és táncegyüttesek közreműködésével

 

 

Részvételi feltételek

 

A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. szervezésében 2012. július 9-19-ig kerül megrendezésre a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál. A meghirdetett kurzusokra jelentkezéseket folyamatosan fogadunk. A hangszeres kurzusok minimum 6 résztvevő esetén, de maximum 12 fővel indulnak. Ha a kurzusnál más nem szerepel, a jelentkezés elfogadása a jelentkezés sorrendjében történik.

 

Vendéghallgatók 3.500 Ft/napi áron látogathatják a kurzusokat. (A napijegy aktív részvételre nem jogosít!)

 

A jelentkezési lap postára adásának határideje: 2012. május 1.

 

Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapon kívül küldjön

- egy igazolványképet (amennyiben még nem vett részt a Szemináriumon)

- igazolást a jelentkezési díj postára adásáról/átutalásáról

 

Jelentkezési díj (előleg)

Részvételi szándékát megerősítendő, a jelentkezési lap visszaküldésével egy időben, legkésőbb 2012. május 1-ig a részvételi díjból 10.000 Ft vagy külföldi jelentkezők esetében 50 Euro előleget kérünk postai csekken feladni, illetve átutalni az alábbi bankszámlára: 10032000-00286978-00000048                    

A részvételi díj előlegét visszalépés esetén sem térítjük vissza.

 

Részvételi díj

A részvételi díj összege az adott kurzus leírásánál található, és érkezéskor a helyszínen készpénzzel fizetendő. A passzív résztvevők passzív díjat, a meghallgatásokon kiválasztott növendékek pedig aktív részvételi díjat kötelesek befizetni.

A díjak tartalmazzák a jelentkezéskor befizetett előleget is, tehát a részvételi díj befizetésekor 10.000 Ft-tal illetve 50 Euroval kevesebbet kérünk! A részvételi díj szabad belépést biztosít valamennyi kurzusra, előadásra, a fesztivál hangversenyeire, kirándulásaira és egyéb eseményeire.

 

Szállás

Szállást a Savaria Egyetemi Központ Pável Ágoston Kollégiuma Deák utcai, felújított épületében kétágyas, fürdőszobás, internet csatlakozási lehetőséggel rendelkező szobákban tudunk biztosítani 3.200 Ft/fő/éj (kb. 12 Euro/fő/éj) áron.

 

Igény esetén, kedvezményes áron büféreggeli és kétfogásos menüebéd is rendelhető a szeminárium idejére, amit a Savaria Egyetemi Központ ebédlőjében biztosítunk.

 

További kedvezmények

A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. további kedvezményes aktív részvételi lehetőséget kínál a magyar hallgatóknak. Ehhez kérjük, hogy néhány mondatban indokolja meg szakmai ösztöndíj igényét, valamint pályázatához kérjük, csatolja életrajzát és két ismert muzsikus ajánlását.

 

Továbbképzés

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál zeneiskolai és zeneművészeti szakközépiskolai, hangszeres és elméleti tanárok részére 30 órás akkreditált továbbképzésként is működik. A továbbképzési program indítási engedélyének száma OM/274/21/2004

A továbbképzés részvételi díja a kurzusoknál feltüntetett díjakkal megegyező.

 

A Továbbképzés célja, hogy fórumot teremtsen Bartók–, 20. századi és kortárs zeneművek mesterkurzusokon (aktív, ill. passzív részvevőként) és koncerteken való megismerésére, és hogy a továbbképzés hallgatói:

-  áttekintést kapjanak közelmúltban megjelent szakirodalomról, az új kutatási eredményekről, hangszertechnikai újdonságokról és azok taníthatóságáról

-  elsajátítsanak új hangszerkezelési technikákat egyes klasszikus hangszereken

-  elemezzék a 20. századi zenei irányzatok kiemelten Bartók Béla - és a kortárs zene kompozíciós technikáit

A Továbbképzés tartalmi követelményei, hogy a továbbképzés elvégzése után a hallgató:

-  jobban tudjon tájékozódni Bartók Béla, általában a 20. századi és a kortárs zeneszerzők alkotói módszerei között, el tudja különíteni a különböző stílusokat, irányzatokat

-  az elhangzott kortárs művekkel továbbfejlessze műismeretét, megismerje taníthatóságukat, képes legyen azok önálló elemzésére

-  a továbbképzés hangszeres moduljain elsajátítottak alapján képes legyen a választott mű stílszerű előadására a kurzuszáró koncerten;

-  az elméleti modulban elhangzottak alapján képes legyen az előadások, prezentációk témáit önállóan tovább feldolgozni;

 

A továbbképzésen elsajátított ismeretek és készségek ellenőrzésének módjai:

- a kurzuszáró hangversenyen előadott művet a kurzusvezetők értékelik hangszerkezelési technika és a művészi előadásmód alapján, vagy

- a továbbképzés részvevői dolgozatot írnak, melyet az e feladatra felkért egyetemi tanár értékel. A dolgozat témájaként a továbbképzés keretében elhangzott művek elemzését, a szerzők valamely stíluskorszakának feldolgozását, vagy az érintett művek tanításának metodikai kérdéseit vizsgálják meg a hallgatók.

 

Amennyiben zenepedagógus, és továbbképzésként kíván kurzusainkon részt venni, jelezze a jelentkezési lapon!