VÁLOGATÁS A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK
2012-ES ÉVI SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL

 

Köszönettel fogadjuk a további jelentősnek ítélt évfordulós információkat éppen úgy, mint az alábbi évszámokkal kapcsolatos esetleges pótlásokat, kiegészítéseket, korrekciókat! Megjegyezzük, hogy az életmű rövid jellemzésén túl egyéb konkrétumokra (pl. iskolák, munkahelyek, alkotások, fontos szereplések, kitűntetések, stb.) nem vállalkozhattunk. (A Szerk. megjegyzése)

 

190 éve született

 

- Ábrányi Kornél (eredetileg Eördögh Kornél) (Szentgyörgyábrány ma Nyírábrány, 1822. X. 15.Budapest, 1903. XII. 20.) zenei író, zeneszerző, zongoraművész, zeneakadémiai tanár (zeneszerzés, zeneesztétika, magyar zenészet, zeneelmélet, zenetörténet).

 

170 éve született

 

- Mihalovich Ödön (Feričance, 1842. IX. 13.Budapest, 1929. IV. 22.) zeneszerző, zenepedagógus, a Zeneakadémia igazgatója, örökös elnöke.

 

150 éve született

 

- Thomán István (Homonna, 1862. XI. 4.Budapest, 1940. IX. 22.) zeneakadémiai zongoraművész-tanár.

 

135 éve született

 

- Dohnányi Ernő (Pozsony, 1877. VII. 27.New York, 1960. II. 9.) zeneszerző, karmester, zongoraművész, a zeneakadémia tanára (zongora, zeneszerzés), főigazgatója és tiszteletbeli elnöke;

- Hegyi Emánuel (Pozsony, 1877. III. 25 – Budapest, 1944. III. 29.) a Zeneakadémia zongoraművész tanára.

 

130 éve született

 

- Kodály Zoltán (1882. XII. 16. – Budapest, 1967. III. 6.) zeneszerző, népzenetudós, zeneakadémia tanár (aligazgató, zeneszerzés, hangszerelés, magyar népzene, partitúraolvasás, szolfézs, zeneelmélet, az igazgatótanács elnöke, díszelnök).

 

125 éve született

 

- Zalánfy Aladár (Bártfa, 1887. III. 17. – Budapest, 1959. V. 15.) zeneakadémiai tanár (orgona, karének, kargyakorlat, orgonatervezés, orgonaismeret, protestáns zenei liturgia, protestáns egyházi népének, egyházirodalom-ismeret, harmónium, zongora melléktárgy), orgonaművész, zeneszerző.

 

120 éve született

 

- Kósa György (Budapest, 1897. IV. 24 – Budapest, 1984. VIII. 16.) zeneakadémiai tanár (zongora, kamaraének, zongora melléktárgy), zeneszerző, zongoraművész;

- Révhegyi Ferencné (Beszterce, 1892. V. 17.Bp., 1987. VII. 25.): énekművész, zeneakadémiai énektanára, nemzetközi énekversenyek zsűritagja, több neves énekes generáció kiváló pedagógusa;

- Lajtha László zeneszerző-népzenetudós (Budapest, 1892. VI. 30. – Budapest, 1963. II. 16.) zeneszerző, népzenekutató, zeneakadémiai (népzenegyűjtés technikája, népzenei lejegyzés) és Nemzeti Zenedei tanár-igazgató;

- Szigeti József (Budapest, 1892. IX. 5. – Luzern, 1973. II. 19.) hegedűvész-tanár, művészi tapasztalatait összegező könyvek (Beszélő húrok, Beethoven hegedűművei, A hegedűről) szerzője;

- Telmányi Emil (Arad, 1892. VI. 22. – Holte, 1988, VI. 18.) hegedűművész-tanár;

- Waldbauer Imre (Bp., 1892. ápr. 13.Iowa, USA, 1953. dec. 3.): hegedűművész, kamarazenei művész, zeneakadémiai tanár (hegedű, vonósnégyes, kamarazene, hegedű módszertan; az igazgatótanács tagja az 1945/46. tanévben);

- Závodszky Zoltán (Bátorkeszi, 1892. VII. 18. – Budapest, 1976. IX. 8.) zeneakadémiai operaénekes-tanár, műfordító.

 

115 éve született

 

- Friss Antal (1897. I. 18. Budapest1973. II. 25. Budapest) gordonkaművész-tanár, gordonkaiskola-író.

 

110 éve született

 

- Ambrózy Béla (Losonc, 1902. IX. 15.) zeneakadémiai zongoraművész-tanár, aki 1938/39-1967/68. közötti tanévekben zongorakötelező és a zongora metodika tárgyat tanított);

- Csomasz Tóth Kálmán (Tapolcafő, 1902. IX. 30. – Budapest, 1988. XI. 20.) főiskolai tanár, bölcsészdoktor, a zenetudományok kandidátusa, szerkesztő, református lelkész, teológiai tanár, zenetörténész, himnológus;

- Gombosi Ottó (Bp., 1902. X. 23. – Natick, USA, Mass., 1955. II. 17.) zenetörténész;

- Gyöngy Pál (Bécs, 1902. X. 19. Budapest, 1990. VI. 28.) zeneszerző, igazgató;

 

105 éve született

 

- Gertler Endre (André Gertler) (Budapest, 1907. VII. 26.Brüsszel, 1998. VII. 23.) hegedűművész, tanár;

- Pártos Ödön (Budapest, 1907. X. 1. – Tel Aviv, 1977. VII. 6.): zeneszerző, brácsaművész, zenepedagógus;

- Somogyi László (Budapest, 1907. VI. 25. – Genf, 1988. V. 20.) karmester, zeneakadémiai tanár (karmesterképzés, zenekari gyakorlat);

- Veress Sándor (Kolozsvár, 1907. II. 1.Bern, 1992. III. 4.) zeneszerző, zeneakadémiai tanár (zeneszerzés, hangszerelés, partitúraolvasás, zenetan; az igazgatóság tagja az 1945/46. évben), népzenekutató,

- Volly István (Pereg, 1907. I. 27. – Budapest, 1992. VI. 13.): ének-zenetanár, néprajz- és zenekutató, zeneszerző;

 

100 éve született

 

- Áginé Bocskay Ibolya (Nyíregyháza, 1912. II. 7.) énekművész, zeneiskolai magánének-tanár;

-  Albert István (Szombathely, 1912. V. 4.  – Budapest, 2004. ) szerkesztő-zenei szakíró, zenekritikus                  

-  Ángyán Jenőné (Hatvan, 1912.) zongoratanár

-  Arató Géza** (Budapest, 1912. V. 17. – Budapest, 1988. III. 8.) klarinétművész-tanár;

- Beamter Jenő (Bubi) (Budapest, 1912. augusztus 7. – Budapest, 1984. január 14.), dzsessz-zenész (vibrafon, dob), zeneszerző, zenetanár;

-  Bonyhádi József (Budapest, 1912. szept. 28.) zenekari nagybőgőművész-tanár;

-  Borbély Tekla (Székesfehérvár, 1912. II. 27.) zongoratanár, kántor

-  Böszörményi-Nagy Béla* (Sátoraljaújhely, 1912. IV. 9. – USA, 1990. II.) zeneakadémiai tanár (zongora, az igazgatóság tagja az 1945/46-os tanévben), zongoraművész;

-  Csenki Imre (Püspökladány, 1912. aug. 7. – Budapest, 1998. július 15.)   karnagy, zeneszerző, népzenekutató;

- Doctor Ödönné Liedl Margit (Budapest, 1912. III. 7.) zeneiskolai zongoratanár;

-  Fasang Árpád (Krakkó, 1912. jún. 30. – Budapest, 2001. III. 12.)               zenepedagógus, karnagy, zeneszerző;

- Fejér Sándor (Brassó, 1912. X. 29.) hegedűmű- és zenekari művész;

- Fényes Szabolcs (Nagyvárad, 1912. április 30.Budapest, 1986. október 12.) Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző;

- Forrai István (Magyarszék, 1912. V. 9. – Szigetszentmiklós, 1992. ) zeneiskolai igazgató, klarinéttanár, karnagy;

-  Garainé Komáromy Gabriella (Budapest, 1912. febr. 14. ) zongoratanár, zeneiskolai igazgató;

-  Jancsin Ferenc (Budapest, 1912. ápr. 2.) hegedűművész-tanár, koncertmester;

- Kisbocskói Ferencné Ürmössy Lilla Margit (Székelyderezs, 1912. V. 1.) zeneiskolai zongoratanár;

- Maróthi Gyula (Budapest, 1912. VI. 8. – Budapest, 2004. IV. 29.) középiskolai és egyetemi művészetpedagógia-tanár, karnagy, zenepedagógus, a magyarországi kórusmozgalom elkötelezett személyisége, a KÓTA főtitkára; 

-  Nagy Olivér (Budapest, 1912. szept. 24. –  2000. X.) zeneszerző, zeneakadémiai tanár (hangszerismeret, hangszerelés, transzponálás, partitúraolvasás, zeneelmélet, formatan, zongorakötelező, karirodalom), karnagy, zenei író;   

- Pásztorné Wiesel Lívia (Budapest, 1912. III. 18.) zeneiskolai zongoratanár;                                                                                                

-  Pongrácz Zoltán* (Diószeg, 1912. II. 5. – Budapest, 2007. IV. 3.) zeneszerző-tanár;

-  Rácz Alajos (Nagykanizsa, 1912. nov. 26. –  Nagykanizsa, 1986. VI. 17.)  (zeneelmélet –szolfézs tanár, szakfelügyelő, karnagy);

-  Raics István (Baja, 1912. V. 25. – Budapest, 1986. X. 3.): költő, műfordító, író, zenekritikus, zongoraművész.    

-  Rezessy László* (Csetnek, 1912. V. 30. – Budapest, 1997. I. 29. ) főiskolai elmélettanár, tankönyvíró;

- Rudas János (Győr, 1912. V. 28.) általános iskolai ének-zenetanár, megyei vezető szakfelügyelő;

-  Sándor György (Budapest, 1912. IX. 21. – New York, 2005. XII. 14.) zongoraművész-tanár;

- Sassy Iringó (Miskolc, 1912. VIII. 21. – Miskolc, 1999. VIII. 19.) szimfonikus zenekari gordonkaművész, tanárképző főiskolai tanár, kamarazenei művész;

- Sebők György (1912. nov. 2. – 1999. XI. 14.) zongoraművész-tanár;

- Solti György (nemzetközileg Sir Georg Solti néven ismert; Budapest, 1912. X.Antibes, 1997. X. 5) karmester-főzeneigazgató, zongoraművész;               

-  Sulyok Imre* (Budapest, 1912. III. 30. – Budapest, 2008. II. 25.) orgonaművész, zeneszerző, zenetudós;

-  Székely Endre (Budapest, 1912. IV. 6. – Budapest, 1989. IV. 14.) zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár;

-  Szirányi Stanzel János (Temesvár, 1912. XII. 15.  – Budapest, 2003. XII. 4.) zongoraművész –tanár

-  Szőke Tibor (Budapest, 1912. X. 31. – Bécs, 2009. I. 26), a MÁV Szimfonikus Zenekar alapító karmestere;

- Tátrai Vilmos (Kispest, 1912. X. 7. – Budapest, 1999. II. 2.) hegedűművész-koncertmester, kvartett-primárius és zeneakadémiai tanár (hegedű, vonósnégyes);

- Dr. Vecseri Zsigmond (Szentes, 1912. VI. 5.) zeneiskolai rézfúvós-tanár;

- Végh Sándor kamaramuzsikus-tanár (Kolozsvár, 1912. V. 17.  – Salzburg, 1997. I. 7.) világhírű hegedűművész-koncertmester, kvartett-primárius, karmester és kamarazene-professzor.

 

95 éve született

 

- Antal György (Gyimesbükk, 1917. XII. 9. – Pécs, 2008.) igazgató, főiskolai tanár, karnagy;

- Banda Ede gordonkaművész-tanár (Budapest, 1917. IV. 6. – Budapest, 2004. VI. 23.) zeneakadémiai gordonka- és kamarazene-tanár), kamaramuzsikus;

- Erneszt Sándor (Budapest, 1917. XII. 18.) hegedűművész, szakközépiskolai és zeneakadémiai tanár;

- Gallina Imréné Friedrich Ilona (1917. VII. 31.) zeneiskolai zongoratanár;

- Garamszegi József (Dunabogdány, 1917. IV. 1.) ének-zenetanár, főiskolai adjunktus, karvezető;

- Herczegh Irma (Székesfehérvár, 1917. III. 11.) zeneiskolai zongoratanár;

- Kerecsényi Kneifel László (Székesfehérvár, 1917. VIII. 17. – 2011. VIII.) karnagy, főiskolai tanszékvezető ének-zenetanár, korrepetitor, csemballista;

- Id. Király László (Ada, 1917. I. 4.) kántor, zeneiskolai zongoratanár, karnagy;

- Korényi Lajos (Jolsva, 1917. IX. 19. – Ózd, 2011. XII. 7.) zongora- és zeneelmélet-tanár, karvezető, ózdi és kazincbarcikai zeneiskolai igazgató;

- Kulik Józsefné Gulyás Katalin (Kunszentmárton, 1917. XI. 23.) zeneiskolai zongoratanár;

- Maros Rudolf (Stachy, 1917. I. 19 – Budapest, 1982. VIII. 2.) zeneszerző, zeneakadémiai tanár (fúvós kamarazene, társaszene, hangszerismeret, népdaléneklés, szolfézs, transzponálás, partitúraolvasás, zeneelmélet, zeneirodalom-ismeret, 20. század zenéje);

- Mihály András (Budapest, 1917. XI. 7. – Budapest, 1993. IX. 19.) zeneszerző, gordonkaművész, karmester, zeneakadémiai tanár (kamarazene, vonósnégyes, zenekari gyakorlat), a Budapesti Kamarazenekar alapító-karmestere, operaházi igazgató;

- Petri Endre (Budapest, 1907. V. 29. – Budapest, 1975. IV. 28.) zeneakadémiai kamarazene-tanár, zongoraművész;

- Pártos Ödön (1907. X. 1. – Tel-Aviv, 1977. VII. 6.) hegedű- és brácsaművész, zeneszerző, pedagógus;

- Sebestyén András (Debrecen, 1917. II. 6.) karnagy, zeneszerző, zenetanár, MR zenei főosztályvezető helyettes;

- Szak Antal (Kerkaszentmiklós, 1917. III. 23. – Budapest, 2004. XII.10.) zeneiskolai és szakközépiskolai szolfézs-zeneelmélet tanár, szövegíró, közreadó, zeneszerző, orgonaművész. Tanulmányok: 1946-1949 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (egyházzenei és középiskolai ének-zene tanszak1938-1940 orgona, gregorián ének (Accademia di S. Cecilia, Roma) prof. Bernardino Molinari. Munkahelyek:  1949-1954 Szent Péter templom, Budapest (kóruskarnagy); 1958-1960 (szolfézs tanár) Fővárosi VIII. ker. Zeneiskola; 1960-1976 (igazgató helyettes, szolfézs- és zeneelmélet tanár)  Fővárosi X. ker. Állami Zeneiskola; 1977-1978 (szolfézs  tanár)  Fővárosi II. ker. Zeneiskola; 1978-80 Gödöllő, Zeneiskola; 1978-1984 Vác, Zeneművészeti Szakközépiskola. A ’60-as években  kb. másfél évtizedig dolgozott az Olasz Követségen, ill. a Budapesti Olasz Intézetben is, mint zenetanár, és nyelvtanár. (Közreadta: Szak Cecília)

- Takács Mariann (dr. Felvincziné) Budapest, 1917. IX. 6.) szimfonikus zenekari gordonkaművész, zeneiskolai tanár;

- Vargáné Varjú Erzsébet (Budapest, 1917. VI. 2.) zeneiskolai hegedűtanár, szimfonikus zenekari művész.

 

90 éves született

 

- Avasi Béla (Budapest, 1922. júl. 20. – Budapest, 2002. V.) tanszékvezető főiskolai tanár, a zenetudományok kandidátusa, tankönyvek és népzene-tudományi tanulmányok írója;

-  Dr. Barsi Ernőné Varsányi Ida (Sopron, 1922. máj. 25.) énektanár;

- Bódi Irma (Zsombolya, 1922. I. 6.) középiskolai és tanítóképzői ének-zenetanár, kóruskarnagy, korrepetitor;

- Bodonyi István (Budapest, 1922. máj. 13.) hegedűművész-tanár, koncertmester;

-  Darázs Árpád* (Jászberény, 1922. VII.7. – dél-carolinai Columbia, 1986. XII.16.) ének-zenetanár, karmester, karnagy;

- Dr. Emresz Károlyné Oppel Katalin (Sopron, 1922. VII. 22.) zeneiskolai hegedűtanár;

-  Frank Oszkár (Budapest, 1922. aug. 24.) szakközépiskolai és tanárképző főiskolai zeneelmélet-tanár, tankönyvíró, zeneakadémiai zeneelmélet módszertan-tanár;

- Dr. Hergenrőder Miklós (Szajk, 1922. VIII. 17.) székesegyházi karnagy, egyházmegyei zeneigazgató, hittudományi doktor, kántorképző tanfolyamok igazgatója, kanonok;

- Horváth Mihály (Szombathely, 1922. VII. 16.) hegedű- és szolfézstanár, zenekari művész;

- Juhos István (Sajóecseg, 1922. VIII. 1.) trombitaművész, karmester, hangszertartozék készítő mester;

- Káténé Lantos Magda (Veszprém, 1922. VI. 5.) zeneiskolai és főiskolai zongora-szolfézs tanár, akiről a Veszprém megyei zeneiskolai zongoraversenyt elnevezték.

- Kórodi András (Budapest, 1922. V. 24. – Treviso, 1986. szeptember 17.) karmester, zeneakadémiai tanár (karmesterképzés, karnagyképzés, zenekari gyakorlat);

- Kranzl Engelbert (Oberrussbach, 1922. X. 24.) szimfonikus zenekari oboaművész, szakközépiskolai oboatanár, szakfelügyelő;

- Lenkei Tiborné Kohlmann Gabriella (Budapest, 1922. XI. 30. – Budapest, 2003. III. 8.) szakközépiskolai hegedűművész-tanár, kottaszerkesztő-közreadó, metodikus;

- Maklári József (Vác, 1922. III. 1.Budapest, 1999. XI. 11.) zeneakadémiai tanár (kargyakorlat, vezénylési gyakorlat, transzponálás, partitúraolvasás, zongorakíséret), karnagy, a KÓTA elnöke (1980-1990);

- Mauthner Anna (Szarvas, 1922. I. 29.) szimfonikus zenekari brácsaművész, kamaramuzsikus;

- Mikó András (Budapest, 1922. VI. 30. – Budapest, 1998.) operaházi főrendező, zeneakadémiai tanár (színpadi játékgyakorlat, beszédgyakorlat);

- Molnár István (Kistelek, 1922. VIII. 14.) általános iskolai ének-zenetanár, kántormegyei vezető szakfelügyelő, zeneiskolai igazgatóhelyettes, karnagy;

- Németh Amadé (Nagybánya, 1922. XII. 14.Budapest, 2001. VII. 6.) karmester, zeneszerző, zenei író;

- Ónodi György (Temesrékás, 1922. IV. 21.) zeneiskolai klarinéttanár;

-  Pallagi János (Budapest, 1922. X. 3.) hegedűművész-tanár, koncertmester;

- Reményi József (Mezőkövesd, 1922. XI. 20.) zongoraművész-egyetemi tanár (Színház és Filmművészeti Főiskola), zeneszerző;

- Sólyom György* (Budapest, 1922. II. 25. – eltemették 2005. november 4-én, a rákoskeresztúri Új Köztemetőben) zenetörténész-tanár, a zenetudományok kandidátusa, író;

- Szokolárs József (Újpest, 1922. XII. 11.) zeneiskolai trombitatanár, szimfonikus zenekari művész;

- Turcsányi Emil (Ózd, 1922. III. 31.) zeneíró, karvezető, tanszékvezető;

- Dr. Valentin Kálmán (Tófalu, 1922. IV. 26.) színházi karmester, korrepetitor, gimnáziumi ének-zenetanár, karnagy;

- Varga Magda (Mogyoród, 1922. I. 22.) operaénekes, hangképző-, beszédtechnika-, színpadi játéktechnika tanár;

- Várnai Péter (Budapest, 1922. VII. 10. – Budapest, 1992. I. 31.) zeneszerző, karmester, zenetörténész, szerkesztő, zenei író, zenekritikus;

- Vas Gábor (Kecel, 1927. VIII. 14.) harmonikaművész, zeneszerző, kottaszerkesztő-közreadó;

- Vrana József (Miskolc, 1922. X. 19.) ütőhangszeres művész, tanárképző főiskolai tanár;

- Zempléni Kornél (Debrecen, 1922. IX. 4.) zeneakadémiai zongoraművész-tanár;

- Zsigmondy Dénes (Budapest, 1922. IV. 9.) Németországban élő hegedűművész-professzor.

 

85 éve született

 

-  Ágai Karola (született: Staud; Budapest, 1927. március 30.Budapest, 2010. február 22.) operaénekes (drámai koloratúrszoprán);

- Auth Henrik (Hímesháza, 1927. III.10.) honvéd-főkarmester ezredes, zenész tiszthelyettes-képző szakközépiskola tanára;

- Balla István (Debrecen, 1927. VIII. 6.) zenekari klarinétművész, zeneiskolai tanár;

- Békés András (Debrecen, 1927. III. 23.) főrendező, zeneakadémiai tanár (színpadi játék) művészeti vezető;

- Borlói Rudolf (Békés, 1927. X. 13.) zeneiskolai igazgató, karmester, zeneszerző, főiskolai tanár;

- Deák Ágnes* (Budapest, 1927. I. 31.) hegedűművész, főiskolai tanár;

- Decsényi János (Budapest, 1927. III. 24.) zeneszerző, rádiós zenei szerkesztő és az elektronikus zenei stúdió művészeti vezetője;

- Dr. Dettai Miklósné Gerő Erzsébet (Budapest, 1927. IX. 21.) zongora- és szolfézstanár;

- Dévai Tibor (1927. IX. 12.) zongoraművész-tanár, korrepetitor, a Magyar Zongorakettős tagja;

- Dévényi Lajos (Budapest, 1927. IV.. 15.Bp., 1988. XI. 5.): zongoraművész, zongoraművész-tanár, a Magyar Zongorakettős tagja, korrepetitor;

- Elekes (Königsberg) Ágnes (Budapest, 1927. VIII. 9.) zongora-művésztanár, korrepetitor;

- Falus Tamásné (Mezőtúr, 1927. XII. 24.) ének-zenetanár, karvezető, szaktanácsadó, tankönyvíró-szerkesztő;

- Fehér Lászlóné Rókay Gabriella (Békéscsaba, 1927. VI. 25.) zongoraművész-tanár, zeneiskolai igazgató;

- Gábry György (Isztambul, 1927. IV. 23.) zenetörténész, muzeológus;

- Hevesi Judit (Kerekes Gáborné) (Budapest, 1927. XII. 20. – Budapest, 2009. VI.) főiskolai hegedű művésztanár, kamaraművész;

- Kányási József (Debrecen, 1927. IV. 19.) oboaművész, főiskolai tanár,

- Karai József (Budapest, 1927. XI. 8.) zeneszerző;

- Kurtág Márta (Esztergom, 1927. X. 1.) zongoraművész-tanár;

- Kutasi Margit (Debrecen, 1927. VI. 14.) hegedűtanár, karnagy, énekkar- és zenekarvezető. Tanulmányait 1946 és 1951 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű szakán Végh Sándor és Gábriel Ferenc növendékeként végezte, kamarazenét Weiner Leótól tanult. A Népművelési Intézet karnagyképzőjében Kórodi András tanítványa. 1950-tõl 1975-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet hegedűtanára, a Kertész utcai Gyakorló Zeneiskola ifjúsági zenekarának megszervezője és vezetője. 1975-tõl a Fővárosi III. kerületi Állami Zeneiskola vezető hegedűtanára, tanszakvezetője és zenekarának karnagya, valamint a váci Bartók Béla Állami Zeneiskola zenekarának karnagya. Zenekaraival külföldi hangversenykörutakon vett részt, Hungaroton hanglemezeken szerepelt, nevéhez számos magyar ifjúsági zenekari mű ősbemutatója és rádiófelvétele fűződik.

- Legánÿné Hegyi Erzsébet (Nagykanizsa, 1927. nov. 4.) egyetemi tanár, tankönyvíró-szerkesztő;

- Lukin Lászlóné Horváth Eszter (Budapest, 1927. V. 30. - Budapest, 1996.) gyakorlatvezető-középiskolai ének-zenetanár, karvezető, tankönyvíró;

- Marsay Magda (Budapest, 1927. IV. 14.) operaénekes, zeneiskolai tanárképző intézeti hangképző tanár;

- Nádas Katalin (Pesterzsébet, 1927. IX. 21.) középiskolai ének-zenetanár, műfordító, szövegíró;

- Pécsi Géza* (Pécs, 1927. V. 22.) ének-zenetanár, karvezető, tankönyvíró;

- Petur György (Budapest, 1927. X. 31.) zongoraművész, zenei rendező, zene- és táncművészeti minisztériumi főosztályvezető;

- Rőczey Ferenc (Budapest, 1927. XI. 9. ) miskolci zongoraművész, tanárképző főiskolai művésztanár;

- Somlyai Béláné Váczy Katalin (Nádudvar, 1927. VII. 3.) általános iskolai ének-zenetanár, karnagy, sajtóreferens;

- Steiner Béla (Érsekújvár, 1927. I. 13.) zeneiskolai és tanárképző főiskolai tanár, zeneszerző, karnagy;

- Szarka Árpádné Horváth Valéria (Kaposvár, 1927. XI. 20.) tanárképző főiskolai tanár, óvodai ének-zene tanítás módszertanának szakértője, tankönyvíró, karvezető;

-  Szokolayné Szesztay Sári (1927-2011) zongoraművész-tanár;

- Szűts Pál (Rákospalota, 1927. IX. 22.) zeneiskolai gordonka- és szolfézstanár, zeneszerző;

- Tukacs Viola (Derecske, 1927. XII. 8.) énekművész-tanár, énekkari művész;

- Varasdy Ernő (Szombathely, 1927. III. 24.) zenekari ütőhangszeres művész, zenetanár;

- Vass Lajos (Poroszló, 1927. IV. 5.- Budapest, 1992. XI. 6.) zeneszerző, karnagy, művészeti vezető.

 

 

80 éve született

 

- Ács Lajos (Marosvásárhely, 1932. IV. 14.) ének-zene-, zeneelmélet-tanár, zeneszerző;

- Bakos József (Budapest, 1932. II. 24.) klarinéttanár, pedagógiai gyűjtemény szerkesztő, fúvószenekarok alapító-karmestere, hangszerelője;

- Bán Melitta (Újpest, 1932. január 13.) zongoraművész-tanár, zongorakísérő, korrepetitor;

- Bánhidi Frigyes (Budapest, 1932. I. 28.) karnagy, ének-zenetanár, zeneszerző;

- Bányászné Müller Lívia (Pécs, 1932. III. 3.) zongoratanár;

- Bartha Ferenc (Budapest, 1932. IV. 25.) zeneiskolai hegedűtanár, zenekari művész;

- Dr. Bónis Ferenc (Miskolc, 1932. V. 17.) zenetörténész, zeneakadémiai tanár (magyar zenetörténet), szerkesztő, közreadó;

- Botvay Károly (Sopron, 1932. XII. 29.) gordonkaművész, zeneakadémiai tanár (vonós kamarazene), kamaramuzsikus, művészeti vezető;

- Breuer János (Budapest, 1932. június 8.) zenetörténész, szerkesztő, kritikus;

- Csapó Gyuláné Bácsi Irén (Celldömölk, 1932. X. 31.) zongora-szolfézstanár, igazgató;

- Csébfalvi Éva* zongoratanár (Pécs, 1932 IV. 2.  – Budapest, 2011. XII. 21.) zongora- és szolfézstanár, a Magyar Zenei Tanács egykori főtitkára, a ZETA választmányi tagja;

- Csurka Magda (Debrecen, 1932. XI. 24.) zongora- és szolfézstanár, kottaszerkesztő-közreadó;

- Eőry Zsuzsa (Budapest, 1932. XII. 14.) zongora művész-tanár, zeneakadémiai docens;

- Feuer Mária(Budapest, 1932. VIII. 20.) zenei író, zenekritikus, a Muzsika c. folyóirat főszerkesztője;

- Gonda János* (Budapest, 1932. I. 11.) zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, zeneakadémiai tanár;

- Gyurjács Ottó Gáborné (Miskolc, 1932. VIII.5.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Hegymegi Ernő (Miskolc, 1932. ápr. 15. – Autóbaleset, 2003. VII. 7.) hegedűtanár, zeneiskolák igazgatója;

- Hunyadi Zoltán (Maglód, 1932. dec. 4.) főiskolai tanár, karnagy;

- Jermakov Tamásné Lőrinc Margit (Budapest, 1932. XII. 20.) zongora, ének-zene tanár, karvezető;

- Kárpáti János (Budapest, 1932. VII. 11.) zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem könyvtárának egykori igazgatója, címzetes egyetemi tanár (a bevezetés a bibliográfiába, stílustörténet, operatörténet, menedzserképzés, keleti zene tárgyak tanára);

- Káté István (Szeged, 1932. XI. 15.) zeneiskolai hegedűtanár, igazgató, kamaramuzsikus, szimfonikus zenekari koncertmester;

- Kollár Kálmán (Lovászpatona, 1932. VI. 29.) zenetanár, szakfelügyelő, karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja;

- Koloss István (Budapest, 1932. III. 1. – Budapest, 2010. IV. 13.) egyházzenész, zeneszerző, a Szent István Bazilika orgonaművésze, zenetanár, dramaturg;

- Lovag Lászlóné Füzéséri Ibolya (Balassagyarmat, 1932. VIII. 31.) énektanár, karnagy, önkormányzati népművelési csoportvezető, zeneiskolai igazgató;

- Mező Imre (Szeghalom, 1932. IV. 6.) zeneszerző, kottaszerkesztő;

- Mihálkovics Tivadar (Budapest, 1932. IX. 19.) rézfúvós tanár, művészeti titkár;

- Pogány László (Budapest, 1932. III. 27.) szimfonikus zenekari klarinétművész, zeneiskolai tanár;

- Puskás Elvira (Budapest, 1942. VII. 27.) zeneiskolai szolfézs- és hegedűtanár;

- Sipos Károly (Debrecen, 1932. X. 25.) fagott- és szolfézstanár;

- Szendrey-Karper László (Budapest, 1932. január 28. – Budapest, 1991. február 12.) gitárművész, főiskolai tanár. Sírfelirata: "A gitárművészet hazai megalapítója, apostola.";

- Szinetár Miklós* (Budapest, 1932. február 8. ) színházi, opera-, tévé- és filmrendező, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese, rendező-igazgató, egyetemi tanár;

- Ugrin Gábor (Gyula, 1932. III. 13.) kóruskarnagy-művészeti vezető, zeneakadémiai tanár (gyakorlati tanítás, módszertan), szakközépiskolai szolfézs-elmélet tanár;

- Zámbó István (Székesfehérvár, 1932. ápr. 6. – Veszprém, 2007. IX. 16.)  karmester, zeneigazgató, zeneakadémiai docens, szakközépiskolai igazgató, a Magyar Kultúra Lovagja.

 

75 éve született

 

- Arany Ida (Inke, 1937. III. 9.) zenei főmunkatárs, karvezető, ének- és szolfézstanár;

- Aszalós Endréné Bezzegh Tünde ny. zongoratanár (Cegléd, 1937. III. 3.) gyakorlatvezető zongoratanár, szakfelügyelő, zongora-korrepetitor, metodikai jegyzetíró;

- Babka József (Nyíregyháza, 1937. IX. 23.) zeneiskolai zongoratanár, igazgató;

- Balázs Árpád (Szentes, 1937. október 1.) zeneszerző, a Magyar Fúvószenei Szövetség alapító elnöke, 1998-tól örökös elnöke, zenei ismeretterjesztő könyvek szerzője;

- Baranyi Ferenc (írói álneve: Francesco del Sarto) (Pilis, 1937. I. 24.) költő, író, műfordító, szerkesztő, zenei ismeretterjesztő;

- Barta Péter (Budapest, 1937. IV. 10.) középiskolai énektanár, karvezető, zeneiskolai igazgató, a Parlando Szerkesztőbizottságának egykori tagja;

- Barth István (Budapest, 1937. VI. 16.) fuvolaművész-tanár, főiskolai docens;

- Berkes Balázs (Budapest, 1937. okt. 12.) jazz nagybőgőművész-tanár; basszusgitáros-művész, híres jazz együttesek tagja;

- Dr. Bihari Lajosné Deák Edit (Simontornya, 1937. I. 5.) magyar-, énektanár, zenei könyvtáros;

- Bogár István (Budapest, 1937. augusztus 20.2006. december 26.) zeneszerző. karnagy, hangverseny-rendező, művészeti vezető, zenekari igazgató, a Budapesti Strauss Zenekar alapító-karmestere;

- Bordás György (Budapest, 1937. VI. 30. – Budapest, 2001. június 11.) operaénekes

- Bordásné Szentirmai Gabriella (Budapest, 1937. VI. 7.) zeneiskolai szolfézs- és magánének tanár;

- Delley József* (Szirmabesnyő, 1937. III. 31. – Szeged, 2006. III. 22.) zongoraművész-tanár, tanszékvezető főiskolai docens, korrepetitor, módszertan-tanár;

- Friedrich Ádám (Debrecen, 1937. XII. 19.) szakközépiskolai és zeneakadémiai kürtművész-tanár (módszertan, kürt zenekari irodalom), szimfonikus zenekari művész;

- Gajdos Edit (Diósgyőr, 1937. XII. 30.) zeneiskolai szolfézs-, gordonkatanár;

- Gonzálezné Horváth Veronika (Budapest, 1937. IV. 6.) hangképző-tanár, impresszárió, menedzser;

- Gy. Bokor Mária (Budapest, 1937. V. 16.) hegedűtanár, zenekari művész, régi zenei együttes tagja;

- Hajdu Lóránt (Bukarest, 1937. VIII. 12.) zeneszerző, zongoratanár;

- Hergenrőder József (Szajk, 1937. I. 21.) ének-zenetanár, karnagy;

- Herpyné Légár Piroska (Kaposvár, 1937. III. 29.) középiskolai ének-zenetanár, karnagy, gyakorlógimnáziumi vezető ének-zene tanár;

- Hézser Zoltánné Németh Ilona (Szikszó, 1937. II. 19.) középiskolai ének-zenetanár;

- Horváth Rezső (Budapest, 1937. VI. 12.) főiskolai docens, szolfézstanár, karvezető, koncertmester;

- Huszics Vendel (Berzence, 1937. X.12. – Sárbogárd, 2010.IV.10.)  középiskolai tanár, karnagy,

- Jancsovics Antal (Orosháza, 1937. IX. 21.) karmester, kotta-közreadó-szerkesztő, zeneiskolai igazgató, zeneakadémiai tanár (fúvós együttes);

- Joó Ete (Makó, 1937. XI. 19.) gimnáziumi és főiskolai ének-zenetanár, karnagy, zeneszerző, a szegedi zenei közélet ismert személyisége;

- Kálmán Nelly (Budapest, 1937. VII. 1.) zeneiskolai szolfézs és általános iskolai ének-zenetanár, kórusénekes-művész;

- G. Kappel Anna (Barcs, 1937. XI. 9.) zeneiskolai hegedűtanár;

- Karácsonyné Witkovszky Erika* (Budapest, 1937. II. 23.) zongoratanár-igazgató, festő, költő;

- Kelemen Józsefné (Petőháza, 1937. II. 11.) zongoratanár;

- Kertész Attila (Gyula, 1942. IV. 3.) c. egyetemi docens, középiskolai ének-zene tanár, karnagy;

- Késmárki György (Budapest, 1937. XII. 13.) karmester, zeneszerző, zenetanár, művészeti vezető;

- Kiss Vilmos Péter (Budapest, 1937. VIII. 9.) hegedűművész-tanár, egyetemi tanár, koncertmester;

- Klausz Róbert (Szigetvár, 1937. II. 8.) ének-zenetanár, karvezető, főiskolai docens;

- Kovács Béla klarinétművész-tanár (Tatabánya, 1937. V. 1.) klarinétművész-tanár, Professzor Emeritus;

- Kovács Kornél (1937. VI. 22.) fuvolaművész-tanár, zenekari művész;

- Kovács Pálné (Békéscsaba, 1937. II. 3.), zeneiskolai zongoratanár, korrepetitor;

- Kováts Lajos (Budapest, 1937. X. 29.) zeneiskolai szolfézs- és zeneelmélet-tanár;

- Laborczy Lenke (Győr, 1937. VI. 2.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Mossóczy Vilmos (Budapest, 1937. II. 28. – Budapest, 2003. XI. 28.) karmester, zeneelmélet-tanár, művészeti vezető;

- Mályus Géza (Budapest, 1937. II. 26. – Budapest, 2001. november 21.) szimfonikus zenekari fagott-művész, zeneiskolai tanár;

- Cs. May Ida (Kötcse, 1937. III. 29.) szimfonikus zenekari klarinétművész, zeneiskolai tanár;

- Nagy Jánosné Szabó Anna (Nagykamarás, 1937. II. 14.) zeneiskolai szolfézstanár, szakfelügyelő;

-  Nagy József (Budapest, 1937. VI. 1.) harsonaművész-tanár, zenekari művész;

-  Nagy Klára (Győr, 1942. I. 30.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Nagy Norbertné Mérnök Mária (Tinnye, 1932. II. 14.) szimfonikus zenekari brácsaművész, zeneiskolai tanár;

- Nagyné Táskai Márta (Kaposvár, 1942. XI. 15.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Nemes Ferenc (Nyíregyháza, 1942. V. 6.) szimfonikus zenekari fagott-művész, tanárképző főiskolai művésztanár, kamaramuzsikus;

- Nemesné Szabó Ilonka (Debrecen, 1942. IX. 4.) szimfonikus zenekari harsonaművész, tanárképző főiskolai művésztanár;

- Németh Endréné Békefi Zsuzsanna (Felsőörs, 1942. IV. 12.) ének-zene- és gyakorlóiskolai tanár;

- Németh Ildikó (Nagykanizsa, 1942. XI. 11.) zeneiskolai hegedűtanár;

- Novák Gyuláné Ágoston Sarolta (Miskolc, 1942. X. 11.) zeneiskolai hegedűtanár, szakfelügyelő;

- Ónody Márta (Budapest, 1942. VIII. 12.) énekművész, zeneakadémiai magánének, ének módszertan és gyakorlati tanítás vezető tanár;

- Pál Tamás (Gyula, 1937. VII. 16.) karmester, művészeti vezető, fordító;

- Pernecker János (Abaliget, 1937. III. 30.) kürt- és szolfézstanár, zeneiskolai igazgató, fúvószenekari karnagy;

- Peskó Zoltán (Budapest, 1937. II. 15.) zeneszerző, karmester

- Petró János (Répceszemere, 1937. III. 5.) karmester, zeneigazgató, zeneszerző;

- Radnóti Tibor (Hatvan, 1937. VI. 4.) hegedű művész-tanár, koncertmester, zeneiskolai igazgató-helyettes, kamaramuzsikus;

- Dr. Riesz Béláné (Szentes, 1937. VII. 22.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Schweitzer Katalin* zongoraművész-tanár, (Budapest, 1937. I. 30.) zongoraművész-tanár;

- Sereg János (Mezőkövesd, 1937. XII. 17.) középiskolai ének-zenetanár, karvezető, igazgató;

- Simon Ádám ((Kecskemét, 1937. II. 18.) zeneiskolai zeneelmélet-, szolfézstanár, zeneszerző;

- Dr. Simor Ferencné Wernke Adrienne (Balassagyarmat, 1937. XII. 13.) szakközépiskolai és tanárképzői zongora- és szolfézstanár;

- Somkuti Mária Judit (Székesfehérvár, 1937. VII. 10.) zeneiskolai hegedűtanár, szimfonikus zenekari művész-szólamvezető;

- Somorjai G. Lehelné Horváth Ildikó (Debrecen, 1942. II. 6.) zeneiskolai zongora-művésztanár, megyei szaktanácsadó;

- Somorjai Gábor Lehel (Törökszentmiklós, 1942. V. 23.) zeneiskolai klarinétművész-tanár, igazgató, a Magyar Kultúra Lovagja;

- Dr. Sutarski Konrádné Nagy Györgyi (Vizslás, 1937. II. 14.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

-  Szabó László (Huszt, 1937. III. 9.) zeneszerző, karmester, vezető karmester;

- Szabó Tibor (Fehérgyamat, 1937. II. 28.) ének-zenetanár, karnagy, szakközépiskolai igazgató, zeneakadémiai tanszékvezető-tanár;

- Sztán Tivadar (Kétegyháza, 1937. XI. 25.) harsonaművész, zeneiskolai és főiskolai tanár;

- Tamás Tamás (Jászkisér, 1937. XI. 30.) szimfonikus zenekari kürtművész, zenetanár;

- Tóthmátyás Lajosné Nagy Sarolta (Pécs, 1937. XII. 28.) zeneiskolai igazgató, szolfézstanár;

- Ujházy László (Budapest, 1937. VII. 31.)
hangmérnöke, MR. műszaki ig. helyettese, zeneművészeti szakközépiskolai hangkultúra tanár, régizenei kamaramuzsikus.

- Vámosi József (Császártöltés, 1937. VIII. 22.)  általános iskolai ének-zenetanár, karnagy, zeneiskolai igazgató;

- Witkovszky Erika (Karácsonyné)* (Budapest, 1937. II. 23.) zongoratanár-igazgató, festő, költő;

- Wendler Magdolna (Budapest, 1937. VI. 4.) zeneiskolai hegedű- és szoklfézsatanár, tanszakvezető.

 

 

70 éve született

 

- Áment Ferenc Lukács, OSB (Nagyesztergár, 1942. VI. 26.) orgonaművész-, hittudományi főiskolai tanár, gimnáziumi ének-zenetanár, orgonaművész, karnagy;

- Arany Zsolt klarinét- és szolfézstanár (Debrecen, 1942. VIII. 27.) zeneiskolai klarinét-, szolfézstanár, fafúvós szakfelügyelő, zenei együttesek vezetője, a ZETA alelnöke;

- Balás Endre (Zalaegerszeg, 1942. X. 31.) magyar-, ének-, zene-, pedagógiai szakos főiskolai és egyetemi tanár, vezető szakfelügyelő, szerkesztő;

- Balásfai Attiláné Bognár Klára (Székesfehérvár, 1942. XII. 23.) zeneiskolai hegedűtanár;

- Dr. Bárczyné Toborffy Julianna (Budapest, 1942. VI. 24.) középiskolai énektanár, karvezető, zongora- és elmélettanár, jegyzetíró;

- Barnabás Zoltán (Budapest, 1942. II. 17.) zenekari fuvolaművész, zeneiskolai fuvolatanár-tanszakvezető;

- Bereczky János (Budapest, 1942. VII. 5.) ének-zenetanár, népzenekutató;

- Berlász Melinda (Károlyi Pálné) (Budapest, 1942. XI. 14.) zenetörténész, szerkesztő, a zenetudományok kandidátusa;

- Bikfalvy Júlia (Székesfehérvár, 1942.  VII. 14.) énekművész-tanár, művészeti vezető;

- Bodó Árpád (Szeged, 1942. III. 8.) zongoraművész, szakközépiskolai és főiskolai tanár;

- Bodza Klára (Budapest, 1942. III. 5.) koncertező népdalénekes-tanár, tankönyvíró, művészeti vezető;

- Boschán Daisy (Budapest, 1942., IV. 17.) zenetörténész, operarendező, balettintézeti zeneelmélet-zenetörténet tanár;

- Both Lehel (Budapest, 1942. III. 22.) zeneakadémiai tanszékvezető zongoraművész-tanár;

-  Czeizer Pál (Budapest, 1942. VIII. 30.) zenekari nagybőgőművész-tanár;

- Domokos Mária (Kolozsvár, 1942. XI. 22.) zenetörténész, népzenekutató;

-  Durkó Katalin (Szeged, 1942. VIII. 25.) zongoraművész-tanár, zenei rendező;

- Egyed József (Nemesváros, 1942. IX. 3.) zenekari művész, oboa- és szolfézstanár;

- Csekeiné Till Erzsébet (Kisterenye, 1942. IX. 10.) zeneiskolai zongoratanár;

- Egri György (Jászjákófalva, 1942. VI. 5.) ének-zene-, hegedű- és gitártanár;

- Erdélyiné Pados Éva (Budapest, 1942. III. 28.) hegedű-művésztanár;

- Esztó Zsuzsa (Budapest, 1942. II. 7.) zeneakadémiai zongoraművész-tanár (zongorakötelező, korrepetíció, zongorakíséret, zongora);

- Farkas Erzsébet (Köröstarcsa, 1942. IX. 28.) zeneiskolai gordonka- és szolfézstanár, zenekari művész;

- ifj. Fasang Árpád (Orosháza, 1942. XII. 9.) zongoraművész, UNESCO-diplomata;

- Fejes Antal Békéscsaba, 1942. II. 8.) zeneiskolai igazgató, gordonka- és szolfézstanár, vonószenekari táborvezető;

- Fejes Antalné Pálfy Zsuzsanna (Szeged, 1942. IX. 22.) zeneiskolai zongora-, szolfézs- és ütőtanár, ének-zenetanár, szakközépiskolai zongoraversenyek szervezője;  

- Fenyő Gábor (Budapest, 1942. XI. 27.) zenekari ütőhangszeres művész, karmester, zenetanár, szerkesztő, zenei ismeretterjesztő-író;

- Fülöp Attila (Szombathely, 1942. VII. 2.) operaénekes, operaházi főtitkár, ügyvezető igazgató;

- G. Cserhalmi Mária (Keszthely, 1942. XII. 14.) zeneiskolai zongoratanár, régi zenei együttes csemballistája;

- Gádor Ágnes (Budapest, 1942. XI. 11.) zeneakadémiai könyvtárvezető, szerkesztő, műfordító;

- Gömöri Attila (Debrecen, 1942. VI. 6.) klarinét-, szolfézstanár, főiskolai gyakorlatvezető tanár, zenekari művész;

- Háda Ferenc (Debrecen, 1942. VII. 22.) ének-zenetanár;

- Halmay Erzsébet (Kolozsvár, 1942. X. 8.) hegedűtanár, zenekari művész;

- Hamari Júlia (Budapest, 1942. XI. 21.) opera-, oratórium- és dalénekes, énekművész-tanár;

- Hámori György (Mezőkövesd, 1942. III. 8.) zeneiskolai fafúvóstanár-igazgató;

- Henkelné Czenner Katalin (Budapest, 1942. I. 16.) zongoraművész-tanár, zeneiskolai igazgató;

- Herboly László (Budapest, 1942. VIII. 1.) zenetanár, zenekari trombitaművész;

- Herczegh Zsolt (Tiszaroff, 1942. VIII. 13.) zeneszerző, zeneiskolai gordonka- és szolfézstanár;

- Horváth Józsefné Farkas Éva (Nagykanizsa, 1942. V. 31.) zeneiskolai zongora-, szolfézs-tanár;

- Horváth Lászlóné Mészáros Emma (Egyházasharaszti, 1942. IX. 4.) zeneiskolai zongora-, szolfézs- és általános iskolai ének-zenetanár;

- Imre Mária (Kőrösmező, 1942. X. 27.) általános- és zeneiskolai ének-zene-, zongora- és szolfézstanár;

- Inhoff Ede (Püspökladány, 1942. IV. 2.) trombitaművész-tanár, zenekari és kamaramuzsikus;

- Irmai Kálmán (Baja, 1942. VI. 14.) főiskolai zongora-művésztanár;

- Isépy Éva (Budapest, 1942. III. 18.) hegedűművész-tanár, zenekari és kamaraművész;

- Jankó Árpád (Pécs, 1942. X. 30.) általános iskolai ének-zenetanár, karvezető;

- Jokkelné Baghy Emilia (Gyöngyös, 1942. szept. 18.) zongora-, szolfézs-, magánének-, hangképző- és szolfézstanár, karnagy, szakközépiskolai igazgatóhelyettes, énekművész;

- Kemény János (Budapest, 1942. X. 27.) oboaművész, szakközépiskolai tanár;

- Kertész Attila (Gyula, 1942. IV. 3.) c. egyetemi docens, középiskolai tanár, karnagy;

- Késmárkiné Borbély Judit (Csorna, 1942. X. 17.) általános iskolai ének-zenetanár, igazgatóhelyettes, karnagy;

- Kindtner Andrásné Bagó Soós Hajnalka (Budapest, 1942. V. 12.) általános iskolai ének-zene- és zeneiskolai szolfézstanár;

- Kiricsi László (Miskolc, 1942. IV. 6.) főiskolai oboaművész-tanár, szimfonikus zenekari művész;

- Koffán Tamás (Budapest, 1942. IV. 6.) szimfonikus zenekari és kamarazenekari gordonkaművész-tanár;

- Kovács Lajosné (Debrecen, 1942. IV. 7.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Környei János (Veszprém, 1942. III. 29.) zeneiskolai igazgatóhelyettes, klarinét- és szolfézstanár, karnagy,

- Lakatos László (Zalaegerszeg, 1942. IX. 24.) klarinét- és szolfézstanár;

- Lakó Sándor (Kecskemét, 1942. VIII. 4.Kecskemét, 2001. X. 12.) zeneiskolai hegedű- és szolfézstanár, karmester, zenekarvezető, koncertmester;

- Mally Márta (Nagybajom, 1942. V. 21.) zongoraművész-tanár, igazgató-helyettes

- Máriás János (Németlad, 1942. III. 28.) szimfonikus zenekari kürtművész, zeneiskolai tanár;

- May Győző (Kötcse, 1942. II. 17.) szimfonikus zenekari klarinétművész, zeneiskolai tanár, kamaramuzsikus;

- Medgyes Teréz (Szombathely, 1942. X. 3.) szakközépiskolai és főiskolai hegedűművész-tanár, szimfonikus zenekari művész;

- Molnár Emese (Békéscsaba, 1942. V. 6.) zeneiskolai gordonkatanár;

- Németh Endréné Békefi Zsuzsanna ének-zenetanár (1942. IV. 12.)

- Németh Zsuzsa (Szombathely, 1942. III. 12.) zeneiskolai és főiskolai énekművész-tanár, dal- és oratóriuménekes;

- Nyitrai Endre (1942. I. 18. – Veszprém, 2001. XI. 20.) gordon-, szolfézs-, ének-tanár; igazgató, zeneszerző, zenekari művész; Tanulmányok: 1960-62 Zenekonzervatórium, Szeged – gordon – Bonyhádi József; 1962-65 Felsőfokú Tanítóképző, Szeged; 1987-71 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ZTI Szegedi Tagozat – gordon-szolfézs-ének-zene tanári szak – Vadász Ilona, Vántus István. Munkahelyek: 1965-68 Állami Nevelőotthon, Szeged (nevelőtanár); 1968-71 Szegedi Nemzeti Színház (gordon-szólamvezető); 1971-82 Állami Zeneiskola, Veszprém (gordon-, gitár-, szolfézs-, zeneelmélet-tanár). 1982-86 Állami Zeneiskola, Balatonfüred (igazgatóhelyettes), 1986 uo. (igazgató). – Veszprémi Szimfonikus Zenekar (gordon szólamvezető); Tánczenei Stúdió, Veszprém (tanár, művészeti vezető); Jazz-klub, Nyitrai jazz-trió (zenekarvezető). Művei: Concerto vonószenekarra, I. vonósnégyes, I. és II. fúvósötös, Zenekari szvit, I. szimfónia, Concertino zongorára és zenekarra, Nagybőgőverseny, Meditációk trombitára és zenekarra, Meditációk nagybőgőre és zongorára, Meditációk- szimfonikus költemény, Elégia kamarazenekarra, Divertimento zenekarra, Divertimento nagybőgőre és vonósnégyesre, Epithafium – in memoriam Latinovits Zoltán (kantáta), Vibrafon-szerenád, Ballada /Trió vibrafon, klarinét, nagybőgőre, dalok, pedagógiai művek. (Kiegészítette: Enreiter István)

- Oroszné Veress Gabriella (Szentes, 1942. V. 12.) zeneiskolai hegedű- és szolfézstanár, kamarazenei művész;

- Osvayné Jáky Erzsébet (Budapest, 1942. XII. 18.) általános és tanárképző főiskolai ének- és zongoratanár;

- Pallós László (Szekszárd, 1942. XI. 29.) szimfonikus zenekari gordonkaművész, zeneiskolai gordonka- és szolfézstanár, kamarazenei művész;

- Papp Zoltánné Radványi Katalin (Szeged, 1942. X. 2.) zeneiskolai szolfézs- és zongoratanár;

-  Pongrácz Gábor PhD (Győr, 1942. V. 30.) brácsaművész, zeneakadémiai tanár; kamaramuzsikus;

- Romvári Annamária (Budapest, 1942. XII. 25.) zeneiskolai ének- szolfézstanár;

- Semecziné Kiss Éva (Debrecen, 1942. I. 26.) zeneiskolai szolfézstanár, megyei szakfelügyelő;

- Sudlik Mária (Budapest, 1942. V. 25.) operaénekes-tanár;

- Szabó Ede (Magyarkanizsa, 1942. XI. 21.) klarinétművész-tanár, szimfonikus zenekari művész, megyei szakfelügyelő;

-  Szabó Csilla (Pestszenterzsébet, 1942. szept. 9.) zongoraművész-tanár;

- Szabóky Márta zongoraművész-tanár (Székesfehérvár, 1942. XI. 16.) zeneakadémiai zongoraművész-tanár, korrepetitor;

- Szalka Lajosné Broda Ágota (Szeged, 1942. XI. 4.) zeneiskolai szolfézstanár;

- Szegedi Enikő (Budapest, 1942. I. 9.) zeneiskolai zongoratanár, igazgató;

- Szilágyi Istvánné Kerékgyártó Ildikó (Korond, 1942. X. 14.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Szirom Aranka (Budapest, 1942. I. 18.) zeneiskolai hegedű- és szolfézstanár, szimfonikus zenekari művész;

- Szívós Mária (Budapest, 1942. I. 27.) zeneiskolai és tanárképző főiskolai magánének-tanár. Színházi hangképző-tanár, főiskolai gyakorlatvezető tanár;

- Szőke Zsuzsa (Budapest, 1942. IX. 8.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Szőkefalvy-Nagy Katalin (Szeged, 1942. IX. 6.) énekművész-tanár, oratórium – és dalénekes, szerkesztő;

- Tanító Béla (Kolozsvár, 1942. VIII. 28.) zeneiskolai hegedű- és szolfézstanár, önkormányzati zenei referens;

- Tarkó Magda (Kassa, 1942. VIII. 31.) általános iskolai ének-zenetanár, tanítóképzői tanár, hangversenyénekes;

- Temesi Ottó (Pécs, 1937. IX. 24.) szimfonikus zenekari gordonkaművész, középiskolai tanár;

- Till Andrásné Jenei Mária (Gyula, 1942. II. 24.) zeneiskolai hárfatanár;

-  M. Tímár Ágnes (Kassa, 1942. IV. 27.) zenetörténész, szakközépiskolai zenetörténet-zeneelmélet-tanár;

- Tolnay Gábor (Győr, 1942. XII. 4.) zeneiskolai kürtművész-tanár, kamaramuzsikus;

- Tóthné Horváth Katalin (Miskolc, 1942. X. 5.) szimfonikus zenekar művész, zeneiskolai hegedű- és szolfézstanár;

- Vágó József (Bérvaltavár, 1942. IV. 6.) zeneiskolai trombita- és szolfézstanár, zenekari trombitaművész;

- Varga Bálint András (Budapest, 1941. vagy 1942. november 3.) újságíró, zenei író, zeneszerzői menedzser;

- Vassné Molnár Mária (Budapest, 1942. VIII. 12.) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Veréb Imréné Szánthó Anna (Szeged, 1942. V. 13.) zeneiskolai zongoratanár, tanszakvezető;

- Visnyovszky Lászlóné dr. Máday Lilla (Szolnok, 1942. I. 30.) zeneiskolai magánének tanár, énekművész, jogász;

-  Welther Teréz (Kassa, 1942. I. 29. (karnagy, kántor, zeneiskolai zongora- és szolfézstanár;

- Zongor Árpád (Marosvásárhely, 1942. V. 24.) oboatanár, karnagy, zeneakadémiai tanulmányi osztályvezető, Szerzői Jogvédő Hivatali főosztályvezető.

                                                        

                                                Összeállította: Zelinka Tamás

 

 

Forrás:

●Nagy tanárok, híres tanítványok. 125 éves a Zeneakadémia (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Zeneakadémia, 2000., szerkesztette: Gádor Ágnes és Szirányi Gábor)

●Ki kicsoda a magyar zeneéletben?  (Zeneműkiadó Budapest, 1988., Szerkesztette: Székely András)

●Wikipédia

●Muzsika

● Elől a közreadó, középen a honlapon megtalálás lehetősége, dőlt betűvel az évfordulós művész neve: Dr. Ábrahám Mariann 2012/1. - Schweitzer Katalin), Arató László (2012/2. - Arató Géza), Enreiter István (2012/2. - Nyitrai Endre), Hollós Máté (2012/2. - Pongrácz Zoltán), Kerek Ferenc (2012/2. - Delley József), Kiss Henrietta (2012/2. - Darázs Endre), Szak Cecília (2012/2. - Szak Antal), Szirányi Gábor (2012/2.- Böszörményi Nagy Béla), Gábor Adrienn Angéla - Új Ember Magazin (2012/2. – Karácsonyné Witkovszky Erika)

 



* Kibővített életrajz/emlékezés/tanulmány is őrzi emléküket a 2012-es parlando-hu-n!