Kilencven éve született Darázs Árpád

 

 

Darázs Árpád 1922. július 7-én született Jászberényben. Az alföldi kisvárosban töltött gyermek-és diákévek után, Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatott felsőfokú zenei tanulmányokat. Az 1941/42-es tanévtől az 1943/44-es tanévig, az egyházzenei tanfolyamon, Bárdos Lajos tanítványa volt. 1944-ben egyházkarnagyi oklevelet kapott. Az 1944/45-ös tanévben a középiskolai énektanárképző tanfolyamot végezte el, Ádám Jenő és Gárdonyi Zoltán vezetésével. A második világháború végét követően két tanéven át a Jászberényi Állami Líceum és Tanítóképző Intézet ének-zene tanáraként dolgozott. Ezután visszakerült Budapestre*, ahol többek között a Magyar Rádió és Televízió énekkarának lett a karnagya.

 

Családjával együtt 1956-ban elhagyta Magyarországot, és az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A hajón, amellyel az Egyesült Államokba utaztak, kórust alakított az emigránsokból. A New York-i Szabadság-szobor előtt, még a hajón, elénekelték az amerikai himnuszt, a Star Spangled Banner-t és a God Bless America kezdetű hazafias éneket.

 

Nehéz évek vártak a Darázs családra az új hazában. Darázs Árpád először Massachusetts, majd Connecticut államban szobafestőként és pincérként dolgozott. Muzsikusként első jelentős munkája 1957-61 között Farmingdale-ben (New York állam) a St. Killian Boychoir vezetése volt. Kodály Zoltán zenei nevelési elvei szerint tanította az amerikai fiúkat, akikkel jelentős sikereket ért el. Többek között meghívást kaptak a Lincoln Center megnyitó ünnepségére, ahol Leonard Bernstein vezényletével Mahler művében, az Ezrek szimfóniájában énekeltek.

 

1966-66 között a rockville-i Molloy College-ban (New York állam), illetve 1962-66 között a Columbia University (New York állam) tanárképző fakultásán működött. Ugyanitt 1972-ben doktori fokozatot szerzett.

 

1966-ban lett a Dél-Karolina Egyetem professzora. Nem sokkal a kinevezése után megalapította az egyetem hangversenykórusát (USC Concert Choir). Ezzel a kiváló együttessel 1976-ban és 1980-ban első díjat nyert a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. Több helyi zenei együttes munkáját is irányította rövidebb-hosszabb ideig Dél-Karolinában. Sight and Sound címmel tankönyvet írt, amelyben a kodályi elveket és módszereket ültette át az amerikai környezetbe.

 

Darázs Árpád leukémiában hunyt el Columbiában, Dél-Karolina állam fővárosában, 1986. december 16-án. Hatvannégy éves volt. Felesége, Darázs Piroska 2004-ben halt meg. Lányuk és két fiuk családjaikkal együtt jelenleg is az Egyesült Államokban élnek.

 

Az Amerikai Egyesült Államokban mindenhol nagy szeretettel és tisztelettel őrzik Darázs Árpád emlékét. 1987-ben alakult meg a nevét viselő kórus, a The Arpad Darazs Singers. A Dél-Karolina Egyetem eredeti kampuszán, 2001-ben, az egyetem alapításának 200. évfordulóján, az intézmény történetében legjelentősebb szerepet játszó száz professzor emlékére emléktáblát helyeztek el. Darázs Árpád is a kitüntetett professzorok között volt. Az Dél-Karolina Egyetemen az általa alapított hangversenykórus egykori tagjai rendszeresen összegyűlnek, és volt karnagyukra emlékeznek. Idén, Darázs Árpád születésnapján, július 7-én találkoznak újra a régi kórustagok. Ezt a napot közös énekléssel és az emlékek felidézésével töltik a volt tanítványok.

 

Jászberényben, a szülővárosban, két tábla őrzi Darázs Árpád emlékét. Az egyik emléktábla a Korcsolya utcai szülőház, a másik az egykori középiskola, a Lehel Vezér Gimnázium falán található. Jászberény Város Önkormányzata 1994-ben (posztumusz) díszpolgári címmel tüntette ki a kiváló muzsikust.

 

Kiss Henriett

 

 



* Darázs Árpád 1948–1956 között a Budapest VII. kerületi Dózsa György út 68. szám alatt élt, melynek emlékét szintén tábla őrzi. (A Szerk. megj.)