LISZT FERENC ÉS Erkel Ferenc MŰVÉSZETE Pozsonyban

 

Emlékezés a két zeneszerző bicentenáriuma alkalmából

 

Csehi Ágota

 

Ritka eseménynek számít, ha a zenei világ szorosan egymást követve emlékezhet meg két kiváló zenészegyéniség kerek évfordulójáról. Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját mindössze pár hónapja, múlt év novemberében ünnepeltük, míg Liszt Ferenc születésének bicentenáriuma ez év októberében aktuális. Ez a tény a szlovákiai zenei élet szempontjából is fontos, hiszen mint Liszt, mint Erkel életének egyes korszakai, mozzanatai összefüggésben állnak Pozsony kulturális és zenei életével.

 

Pozsony (Pressburg, Presporok, Posonium, szlovák nevén Bratislava) a 19. század közepéig a magyar országgyűlések székhelye volt, 1830-ig koronázó város. Történelmi hátteréhez és társadalmi miliőjéhez mérten gazdag, színvonalas zenei élettel büszkélkedhetett. Értékes zenei hagyományokkal rendelkezett, amelyeket a 19. században ápoltak, virágoztattak és népszerűsítettek. Ezidőben neves művészek tisztelték meg Pozsony koncertpódiumait, így többek között Clara Schumann, Johannes Brahms, Anton Rubinstein, Hans von Bülow, Theodor Leschetizky, Zichy Géza és nem utolsó sorban Liszt Ferenc és Erkel Ferenc. A különböző színvonalas rendezvényeknek és hangversenyeknek olyan intézmények adtak otthont mint a Vigadó, a Városi Színház, a Primáspalota tükörterme, Schmidt Károly zongora szalonja, a Szent Márton-dóm, a Zöldfa szálló szalonja, a Pálffyék nyári rezidenciája, vagy a Megye-háza koncertterme.[1] A város zenei életének irányításában és fejlesztésében fontos szerepet játszott a pozsonyi Egyházzenei Egylet, a Pozsonyi Dalárda, valamint Batka János, aki szoros kapcsolatban állt a kor kiemelkedő személyiségeivel, művészeivel, zenepedagógusaival.[2] A hangversenyekről, zenei eseményekről részletes tudósításokban, recenziókban, kritikákban számoltak be mindenekelőtt a Pressburger Zeitungban, amely jelentős mértékben hozzájárult a széles közönség, nyilvánosság tájékozottságához, zenei ízlésének formálásához. Erkel  Ferenc és Liszt Ferenc e kulturális értékekben gazdag időszak alkonyát élhették meg Pozsonyban.

 

Az Erkel család jelentős pozsonyi múltra tekint vissza. Erkel Ferenc régi zenésznemzetség sarja. Dédapja, Erkel Vilmos a 18. század második felében zenemester volt Pozsonyban, a Notre Dame zárda tanára, orgonistája.[3] Nagyapja, Erkel József szintén zenetanár és templomi orgonista volt Pozsonyban. Erkel Ferenc apja kívánságára 1822-ben tizenkét évesen került Pozsonyba, ahol 1825-ig élt és tanult. Tanulmányait a pozsonyi bencéseknél végezte, abban a híres Bencés Gimnáziumban, ahol megközelítőleg fél évszázaddal később Bartók Béla és Dohnányi Ernő is tanultak.[4] Erkel Pozsonyban zenei tanulmányokat, kompozíciót és zongorát a kiváló zenésznél, a morvaországi származású Klein Henrichnél tanult.[5] Pozsonyi tartózkodása alatt életre szóló élmények, hatások érték. Ez idő alatt ismerte meg a bécsi klasszikusok és a kor mestereinek muzsikáját. Rendszeres látogatója volt az operának, megismerkedett az operairodalom nagy alakjaival is. Itt hallotta először a magyar verbunkos ünnepelt virtuózának, Bihari Jánosnak a hegedűjátékát. Pozsonyi diákévei alatt gyakran orgonált a Notre Dame zárda miséin, sőt feltételezhető, hogy ugyanazon az orgonán játszott, melyen több mint fél évszázaddal előbb Vilmos dédapja. Tizenhét évesen fejezte be tanulmányait Pozsonyban.

 

Erkel Ferenc két évtizeddel később, már elismert zenész, karmester, zeneszerzőként tért vissza Pozsonyba. 1844-ben a színházban vezényelte két operáját, a Báthory Máriát és a Hunyadi Lászlót. Következő látogatására 42 évvel később, 1886. szeptember 22-én került sor, a Városi Színház átadásának alkalmából.[6] Ez a nap egyben a város történelmének és kulturális életének fényjeles napja volt és ez alkalomból mutatták be Erkel Ferenc Bánk bánját. Az előadáson részt vett a magyar kormány, Tisza Kálmán miniszterelnökkel az élen. A rendezvényen Jókai Mór is jelen volt. Az operát a budapesti Filharmóniai Társaság adta elő, melynek első felvonását maga a szerző, Erkel Ferenc vezényelt. Ezt követően a 76 éves zenészt ünnepélyes keretek  között kitüntették és babérkoszorúval jutalmazták, amelyet a város polgármestere Karl Mergel adott át. Hasonló kitüntetésben részesült Erkel Sándor is, a színház akkori igazgatója. A jeles eseményről másnap a korabeli Pressburger Zeitung tudósított. A visszhangban Erkel Ferenc művészi tevékenységét méltatták, valamint a rendezvény magas színvonalát és jelentőségét emelték ki. Nevét és alkotómunkásságát fia László folytatta Pozsonyban, aki több mint húsz évig élt és oktatott e városban, többek között Bartók Bélát is.

 

Liszt Ferenc életének és alkotómunkásságának egyes mozzanatai is szorosan kapcsolódnak Pozsony zenei életéhez. Zongoraművészi pályájának kezdete épp e városhoz kötődik. A kilencéves „csodagyerek“ 1820. november 26-án Eszterházy Mihály gróf és a pozsonyi főnemesség előtt mutatta be kivételes tehetségét. A hangversenyről a Pressburger Zeitung-ban is beszámoltak: „(...) E művész rendkívüli felkészültsége valamint gyors áttekintése a legnehezebb darabok előadását illetőleg, melyeket lapról való lejátszás céljából eléje tettek, általános csodálatot keltett és a legnagyobb reményekre jogosít.“ Az élmény hatására a főurak egy csoportja - Amadé gróf, Apponyi gróf, Szapáry gróf, Viczay gróf és Eszterházy Mihály gróf - ösztöndíjat szavazott meg Liszt taníttatásának javára.[7] Ezt követően költözött az ifjú Liszt Bécsbe és folytatta zenei tanulmányait kiváló tanárok közreműködésével.[8]  

 

Liszt a sikeres ifjúkori koncertje után tizenkilenc évvel később látogatott Pozsonyba. Pozsony koncertéletét nyolc alkalommal gazdagította zongoraművészként. Előbb 1839-ben és 1840-ben három-három alkalommal, tehát legendás zongoraművészi pályafutásának csúcsán, majd több mint három évtizeddel később 1874-ben és 1881-ben. Dirigensként egyszer szerepelt Pozsonyban, életének, alkotókorszakának utolsó éveiben (1884) és két alkalommal személyesen vett részt művei bemutatóján (1873, 1883).[9]

 

Liszt szoros kapcsolatban állt a pozsonyi Egyházzenei Egylettel, amely értékes zenei múlttal rendelkezett és amely jelentős szerepet vállalt Liszt pozsonyi hangversenyeinek szervezésében és műveinek bemutatásában is. A sikeres együttműködés eredménye többek között az 1873. novemberében bemutatott Esztergomi mise Mayerberger Károly irányításával, amellyel egyben az egylet fennállásának 40 éves évfordulóját is ünnepelték, továbbá az 1883. március 18-án előadott Szent Erzsébet legendája. E mű az Egyházzenei Egylet rendezésében, a Pozsonyi Dalárda, a Nyomdász Szövetség Dalegylete és közel kétszáz szereplő közreműködésével hangzott el. A női főszerepben Kováts Fanny és Kuncz Matild remekeltek, Anton Strehlen kiváló férfi-alakítása mellett. Az előadást, melyet az egylet új dirigense Thiard-Laforest József készített elő, többszörös tapsvihar szakította félbe. Egy évvel később 1884. február 25-én Heiller Károly püspök, belvárosi plébános és az Egyházzenei Egylet elnökének ötven éves papi jubileumán maga Liszt vezényelte Magyar koronázási miséjét. Az előadáson olyan neves és elismert zenészek közreműködtek, mint pld. Joseph Hellmesberger udvari karmester, első hegedűs és szólista, az orgonánál Forstner Károly, a dóm orgonistája, a női szólisták Kováts Fanny és Schlemmer-Ambros Irén. Február 25-én a színültig telt dómban óriási sikerrel hangzott el Liszt miséje, Heiller püspök celebrálásával.[10] A rendezvényt nagyszabású, 120 főre szóló fogadás, bankett követett a Palugyay szállóban. Liszt műveit Pozsonyban minden alkalommal nagy elismeréssel fogadták, még abban az időben is, amikor a pesti hangulat nem kedvezett munkásságának. Ennek egyik ékes bizonyítéka az 1884. december 21-i hangverseny, amelyen a Pozsonyi Dalárda a Magyar királydalt mutatta be és amely politikai megfontolásból nem hangozhatott el a budapesti Operaház megnyitóján 1884 szeptemberében.

 

Liszt elismert és ünnepelt zongoravirtuózként Pozsonyban először 1839-ben szerepelt, a Vigadóban pár nap elteltével háromszor egymás után. Az első koncertre december 19-én déli 12 órai kezdettel került sor. A zongoraművek között énekszámok csendültek fel, Sternegg Fanny baronessz valamint Christelli előadásában. Liszt páratlan sikert aratott következő műveivel: Fantázia Paccini I tuoi frequenti palpiti-jére, Szerenád Rossini Soirées musical-jére,  valamint a Grand galopp chromatique. Másnap, december 20-án Liszt egy jótékonysági hangversenyen szerepelt és közreműködésével 500 aranyat sikerült összegyűjteni két pozsonyi kórház javára. A harmadik hangverseny december 22-én hangzott el, déli 12 órai kezdettel. Liszt zongoraművei mellett Schubert dalai hangzottak el ismét Sternegg Fanny baronessz, valamint doctor Baudis előadásában. Liszt Rossini Tell Vilmos operája nyitányának átiratát, Magyar rapszódiát és a Reminiscences de la Sonnambula c. műveit adta elő, valamint a Schubert – Tausig: Erlkönig átiratot.[11] E hangversenyek kuriózuma, hogy Liszt a Pozsonyban élő és működő, nagy elismerésnek örvendő zongoragyáros, Carl Schmidt zongoráján játszott.[12]

 

Ez azért figyelemreméltó, mert Liszt játéka egészen különleges igények elé állította a zongora mechanikáját és konstrukcióját egyaránt. A mester véleménye és tapasztalata szerint pedig ezeket az igényeket csak a Bösendorfer cég zongorái tudták teljesíteni. A hangversenyekről a sajtóban is részletes beszámolók jelentek meg, többek között a Pressburger Zeitungban, ahol egyrészt Liszt fenomenális zongorajátékát elemezték, másrészt Schmidt zongoráit méltatták.

 

Liszt további pozsonyi szerepléseire a következő év elején került sor, 1840. január 21., 22. és 26-án. Az első hangversenyt a Megye-házán tartották este 19 órai kezdettel. Másnap Liszt Eszterházy Kázmér feleségének estéjén lépett fel a család zenei szalonjában. A harmadik hangversenyt „nagy énekes és hangszeres koncert“-ként hirdették meg Liszt Ferenc közreműködésével, jótékonysági céllal a Városi Színházban. Liszt páratlan sikert aratott saját kompozíciójának előadásával (Hexameron) és Carl Maria von Weber zongoraversenyének (f moll, op.79) népszerűsítésével. Liszt e hangversenyén lemondott honoráriumáról és a koncert bevételét - 745 aranyat, az Egyházzenei Egylet javára fordították.[13]

 

Liszt következő pozsonyi hangversenye több mint harminc év után, jótékonysági céllal, ismét az Egyházzenei Egylet közreműködésével valósult meg 1874. április 19-én a Vigadóban. A hangversenyt egy Praetorius nyitotta az egylet kórusának előadásában. Liszt a hangversenypódiumra először a zongorakísérő szerepében lépett. Rossi Mária grófkiasasszony énekét kísérte, aki Rossini és Braga műveiből válogatott. Majd Beethoven op. 26 Asz dúr Szonátája következett Liszt előadásában. Ezután ismét Rossi kisasszonnyal közreműködött, aki a szerző két dalát, a Kling leise mein Lied-et és a Fischerknabe-t énekelte. A hangverseny egyik fénypontja a Concerto pathétique, amelyet a terem közepére állított két Bösendorfer zongorán adott elő kétzongorás változatban a mester és kedvenc kiváló növendéke Sophie Menter. Az egylet kórusa következett Liszt Christus oratóriumából a Boldogságok tételével, majd Liszt a Szent Ferenc a hullámok felett c. művét játszotta szólóban. A hangverseny utolsó műsorszámaként Liszt és Sophie Menter közös előadásában Wagner-Tausig: Walkürök lovaglása csendült fel. A fergeteges siker és a szűnni nem akaró taps Lisztet ráadásra kényszerítette egy magyar rapszódia erejéig.[14] A hangversenyt nagyszabású fogadás, „Liszt-bankett“ követett a Zöldfa étteremben, melyen jeles bécsi, budapesti, kassai és hazai vendégek tették tiszteletüket. Az est a színházban folytatódott ünnepi műsorral, ahol Bokody Antal színtársulata adta elő Tóth Kálmán vígjátékát. Liszt páholyban való megjelenését hosszú éljenzés fogadta.[15]

 

Liszt utolsó pozsonyi hangversenyére 1881. április 3-án került sor, jótékonysági céllal, Pozsony szülötte, Johann Nepomuk Hummel zongorista, zeneszerző emlékműve javára. A hangversenyre a színházban került sor fél 8-as kezdéssel. Liszt több műsorszámot adott a tervezettnél, mivel a közreműködő Zichy Gézát kisebb baleset érte. Ennek következtében a tervezett zongoraszámok helyett három költeményt szavalt és helyette Liszt vállalta  a szereplést. Ez azért figyelemreméltó, mert Liszt életének ezen késői időszakában már nem szívesen állt a koncertpódiumra. A hangversenyt a dalkör nyitotta Liszt Vértes dalai-val, később előadásukban még Liszt A lelkesedés dala hangzott el. A műsort, ill. a repertoárt két énekesnő gazdagította. Kováts Fanny Liszt Loreley c. dalát énekelte, Irene Schlemmer-Ambros pedig az Es muss ein Wunderbares sein-t. Liszt saját szerzeményeiből a Mélodies hongrois és a La Charité c. zongoraműveket adta elő. Ezt követte Hummel négykezes Asz dúr Szonátája Liszt és növendéke Juhász Aladár (prímszólam) előadásában. Az igazi érdekesség a hangverseny végén csendült fel, Liszt Rákóczi-indulója háromkezes átiratában, növendékével és egyben barátjával Zichy Gézával közösen interpretálva.[16] A hangversenyt ünnepi fogadás követte, melyen jelen volt Eszterházy grófné, Vay bárónő, Batka János zenekritikus, Mayerberger Károly karnagy, Bécsből Bösendorfer, valamint Pozsony társadalmi és szellemi vezető-egyéniségei.[17] Másnap Kozics műtermében megörökítették Liszt képét, előbb egyedül, majd Zichy Gézával közösen és nagy tisztelettel búcsúztatták a pályaudvaron. Ez volt Liszt utolsó pozsonyi hangversenye.

 

A zongoraművészi tevékenységen kívül Liszt magánjellegű látogatásokat is tett Pozsonyban. Így a Vrábelyi családnál, a városi posta igazgatójának családjánál 1858-ban,[18] Hailler püspöknél 1884-ben és az ismert könyvtárosnál Batka Jánosnál 1885-ben. 1872-ben és 1882-ben személyesen vett részt kiváló növendéke (és vője, Cosima lánya első férje) Hans von Bülow hangversenyein, valamint Anton Rubinstein 1885-ben adott hangversenyén.

 

Erkel Ferenc és Liszt Ferenc zenéje, művészete Szlovákiában a múlt századtól egészen napjainkig él. Ennek egyik bizonyítéka, hogy Erkel Ferenc személyét és művészetét olyannyira értékesnek találták, hogy a nevével illettek egy utcát Pozsony egyik előkelő részében. Ez az utcanév az első világháború végén sajnos érvényét veszítette. Liszt Ferenc iránti tiszteletüket és elismerésüket a pozsonyiak egy művészi alkotással, fejezték ki, amelyet Tilgner Viktor modellezett és amely 1911-től a Dóm előtti parkban áll. Sőt, Liszt művészete is folytatásra talált. A Liszt hagyományokat Pozsonyban még maga a mester indította el azokon a hangversenyein, amelyeken növendékeivel együtt szerepelt. Így nem csak tanárként nevelt az akadémia falain belül, de a hangversenypódiumon is. Ennek példája Liszt és Sophie Menter közös szereplése 1874-ben, Liszt és Juhász Aladár, illetve Zichy Géza együttmuzsikálása 1881-ben. Liszt művészetének és műveinek népszerűsítésében Pozsonyban közvetlen szerepet vállaltak növendékei is. Mindenekelőtt Hans von Bülow (1872, 1882),[19] Carl Tausig (1864), Eugen d’ Albert (1886, 1907, 1916), Emil von Sauer (1903, 1911), Moritz Rosenthal (1906), vagy Thomán István (1888), de további kiváló hazai, ill. pozsonyi születésű zongoristák is, mint pld. Vrabélyi Szerafína és Stefánia, Foerster Károly, Dohnányi Ernő, Korbay-Ravasz Ilona, Steger Mária.[20] A mester, valamint növendékei közreműködésével a pozsonyi közönség megismerkedhetett a kortárs zeneszerzők műveivel és a zongorairodalom remekeivel (Beethoven, Hummel, Weber, Chopin, Schubert, Berlioz, Wagner), az előadóművészet új útjaival, zenekari és vokális művek átirataival, amelyeket Liszt előbb zongoraművészként tolmácsolt, később dirigensként is. Liszt kortársai műveinek népszerűsítésével egyfajta „kultúrmissziót” töltött be. A kortársművészet propagálásával, mint ahogy számtalan jótékonysági hangversenyével is (többek között a pesti és szegedi árvízkárosultak javára, a Hummel és Beethoven emlékmű, vagy az Egyházzenei Egylet javára) emberi nagyságát és mélyen humánus szellemiségét fejezte ki. Mindezt összevetve kétséget kizáróan a kor „szellemi mecénásának” tekinthető.

 

A tiszteletadás bizonyítéka a jelen korban az a számos rangos rendezvény, amelyet Erkel és Liszt születésének 200. évfordulója tiszteletére rendeztek ill. rendeznek különböző projektek, konferenciák, emlékhangversenyek segítségével Pozsonyban és Szlovákia egyes régióiban. Említést érdemel Erkel Ferenc Bánk bánja „vándor-opera“ formájában, amely Pozsonyban és Szlovákia geyes városaiban került bemutatásra,[21] az Erkel életét és alkotómunkásságát illusztráló kiállítás, amelyet az „1800-as járat, Erkel Ferenc és a romantika kora“ elnevezésű vándorbuszban tekinthetett meg a nagyérdemű közönség Szlovákia és Magyarország különböző pontjain (2010)[22] és nem utolsó sorban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma munkatársai által készített dokumentumfilmek Erkel Ferenc és Liszt Ferenc pozsonyi vonatkozásairól, kapcsolatairól.[23] Mindezzel ma is hozzájárulva Liszt és Erkel művészi örökségének ápolásához és zenei üzenetük népszerűsítéséhez Szlovákiában.

 

 

Válogatott irodalom_

 

Bónis, Ferenc (szerk.): Magyar Zenetörténeti Tanulmányok [VI.] Erkel Ferencről és koráról. Budapest, 1995;

Čiefová, Martina: Klavírne umenie v Bratislave v 19. storočí. PF UKF v Nitre, 2008

D. Nagy, András: Az Erkel család krónikája. Budapest, 2010

Dobszay, László: Magyar zenetörténet. Gondolat, Budapest, 1984

Dušinský, Gabriel: Hudobné dejiny siene bývalého župného domu, dnešnej budovy SNR. In: Hudobný život, 1984, roč. XVI, č. 10

Fabó, Bertalan: Erkel Ferenc emlékkönyv. Budapest, 1910

Kemény, Lajos: Az Erkel család pozsonyi származása. Nemzeti Kultúra, Komárom, 1933

Koll. szerz.: Liszt Ferenc Emlékmúzeum. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, Budapest, 1986

Legány, Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon. 1874 – 1886. Zeneműkiadó, Budapest, 1986

Németh, Amádé: Erkel Ferenc életének krónikája. Budapest, 1973

Nováček, Zdenko: Hudba v Bratislave. Opus, Bratislava, 1978

Nováček, Zdenko: Významné hudobné zjavy a Bratislava v 19. storočí. SVLP, Bratislava, 1962

Szórádová, Eva: Historické klavíry na Slovensku – klavichordy, čembalá, kladivkové klavíry. Scriptorium Musicum, Bratislava, 2004

Tauberová, Alexandra: Ján Nepomuk Batka a jeho zbierka hudobnín. Slovenské národné múzeum-Hudobné múzeum, Bratislava, 1995

Walker, Alan: Liszt Ferenc. 1. A virtuóz évek 1811-1847. Zeneműkiadó Budapest, 1986


[1] A Megye-háza ülésterme, ill. koncertterme a pozsonyi koncertélet történelmének kiemelkedő fejezetét képviselte. Ebben az időszakban neves művészek vendégszerepeltek itt, mint pld. Brahms, Liszt, Bruckner, Rubinstein, Bartók, Dohnányi, Backhaus, Casals. 1885 után a pozsonyi Egyházzenei Egylet szimfónikus hangversenyeinek állandó helyszíne. Az egylet kiváló dirigense Thiarda-Laforesta József közreműködésével e teremben és egyben Pozsonyban olyan értékes művek csendültek fel először, mint Beethoven Hegedűversenye, Schumann 2., 3. és 4. szimfóniája, Berlioz Római karneváljának nyitánya, de nem utolsó sorban Liszt Tasso szimfónikus költeménye (1895-ben). In: Dušinský, G.: Hudobné dejiny siene bývalého župného domu, dnešnej budovy SNR. Hudobný život, 1984, XVI. évf., 10. sz., 8. o.

[2] Batka János (Jan, Johann Nepomuk Batka) (1845–1917) - könyvtáros, zenekritikus. Kitanult foglalkozása jogász, de egész életét a zenének szentelte. Személyes ismerettségben állt a kor jelentős személyiségeivel. Fennmaradt örökségében korrespondenciók százai találhatók többek között Liszt Ferenccel, Richard Wagnerrral, Johannes Brahmssal, Hans von Bülowval, Clara Schumannal, Zichy Gézával, Bartók Bélával. A Liszt-életmű és a Liszt-hagyományok egyik legjelentősebb ápolója és népszerűsítője volt Pozsonyban.

[3] A pozsonyi Notre Dame ebben az időben előkelő nemesi családok lányainak népszerű és jónevű kolostora volt. Itt nevelkedtek többek között a Pálffy és a Forgács család lányai is.

[4] Erkel pozsonyi tanulmányainak hátterében családi okok is álltak. Két nagynénje – Borbála és Regina - a Notre Dame zárdában élt és szolgált nővérként, tehát segíthettek a neveltetésében.

[5] Klein Henrich (1756–1832): zeneszerző és pedagógus. Pozsonyban a Notre Dame zárda zenetanítója, 1796-tól a pozsonyi fő-nemzeti iskola rendkívüli zenetanára. Jelentős mértékben hozzájárult Beethoven műveinek propagálásához Pozsonyban.

[7]  Nováček, Z.: Významné hudobné zjavy a Bratislava v 19. storočí. SVLP, Bratislava, 1962, 46. o.

[8]  Antonio Salieri mellett mindenekelőtt Carl Czerny - pedagógus, zongorista, zeneszerző nevét fontos kiemelni, aki 1821–1823 között vállalta a gyermek tanítását és aki egyben Liszt egyetlen hivatásos zongoratanára volt.

[9] Liszt pozsonyi hangversenyeinek műsorfüzetei és meghívói eredeti példányai, ill. azok jelentős része a Szlovák Nemzeti Múzeum Zenei Múzeumában találhatók Pozsonyban.

[10]  Legány, D.: Liszt Ferenc Magyarországon. Zeneműkiadó, Budapest, 1986, 197-201. o.

[11]  Čiefová, M.: Klavírne umenie v Bratislave v 19. storočí. PF UKF v Nitre, 2008, 33.o

[12] Carl Schmidt, Schmidt Károly id. (1794–1872) korának egyik legelismertebb zongorakészítője volt. Pozsonyba 1822-ben költözött és Duna-utcai lakásában szerény keretek között indította be a zongoragyártást. Pár éven belül az elismert és keresett zongorakészítők között emlegették nevét és megrendelői soraiba olyan előkelő személyiségek és intézmények tartoztak, mint pld. Zichy Ferenc gróf, Apponyi József gróf, Szirmay bárónő, Josef Kumlik zeneszerző és dirigens, vagy a Notre Dame kolostora. A kor miliőjének megfelelően Schmidt nem csupán zongorakészítőként volt ismert, de jelentős mértékben támogatta a pozsonyi zenei élet fejlődését. Közel két évtizedes sikeres munka után szalont nyitott a Duna-utcai házával szemben, melyben színvonalas hangversenyeket rendezett neves zongoraművészek, zenészek közreműködésével (pld. Pozsony Johann Nepomuk Hummel, Hans von Bülow, Clara Schumann, Anton Rubinstein). A Schmidt cég zongoráinak a legnagyobb elismerést viszont Liszt Ferenc hangversenyei hozták meg 1939-ben. A Schmidt Károly és fia zongoracég a mai Szlovákia területén korának konkurencia nélküli cége volt. 1835–1853 között évente 40 - 60 zongorát gyártott, sőt, néhány évben hatvannál is többet. A Schmidt zongoracég vezetését apja halála után a legidősebb fiú ifj. Schmidt Károly (1827–1905) vette át és a családi vállalkozást sikeresen folytatta haláláig.

In: Szórádová, E.: Historické klavíry na Slovensku – klavichordy, čembalá, kladivkové klavíry. Scriptorium Musicum, Bratislava, 2004, 42-44. o.

[13]  Nováček, Z.: Významné hudobné zjavy a Bratislava v 19. storočí. Bratislava, 1962, 47. o.

[14]  Legány, D.: Liszt Ferenc Magyarországon. Zeneműkiadó, Budapest, 1986, 23. o.

[15] A pozsonyi Egyházzenei Egylet Lisztet e hangversenyén egy koszorúszalaggal ajándékozta meg, amely egy drapp selyem arany felirattal: Dem grossen Meister – der dankbare Pressburger Kirchenmusik – Verein 19. April 1874“. Ez a koszorúszalag a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeumban található, hasonlóan a koncert utáni fogadásra, ill. Liszt-bankettre szóló névjegykártya formátumú meghívó is.

[16] Zichy Géza, gróf, zeneszerző, színműíró (1849–1924) tizennégy évesen veszítette el jobb karját, de kivételes ambícióval és kitartással zongoravirtuózzá képezte magát, "bal kézre". Zongoraművészi pályafutása Pozsonyban kezdődött (itt végezte gimnáziumi és egyetemi tanulmányait), ahol 1866-ban debütált. Mint „egykezes“ zongoraművész ezután vált ismertté Pesten és Bécsben, majd egész Európában. A Rákóczi induló háromkezes átiratával Liszt őszinte tiszteletét és elismerését fejezte ki növendéke és egyben barátja, Zichy Géza iránt.

[17]  Legány, D.: Liszt Ferenc Magyarországon. Zeneműkiadó, Budapest, 1986, 151-152.o.

[18]  A Vrábelyi család otthona a pozsonyi zenei élet egyik központjaként volt ismert. A két tehetséges lány közül Szerafina kivételes zongoraművészi sikereket ért el, mindenekelőtt tanárának, Dreischoknak köszönhetően. Liszthez közeli kapcsolatba férje, a kiváló zongorista és Liszt növendéke, Carl Tausig révén került. In: Nováček, Z.: Hudba v Bratislave. Bratislava, Opus, 1978, 47-48. o.

[19] Bülow három alkalommal koncertezett Pozsonyban, ebből két alkalommal Liszt is jelen volt hangversenyén. 1882. február 12-én jótékony céllal adott hangversenyt Pozsonyban, a város szülötte, Hummel emlékműve javára, ugyanúgy, mint egy évvel előbb Liszt.

[20] Čiefová, M.: Klavírne umenie v Bratislave v 19. storočí. PF UKF v Nitre, 2008, 38-40.o.

[21] Az opera a szlovákiai TEÁTRUM színházi polgári társulás, valamint jeles magyarországi és hazai művészek, zenészek  közreműködésével valósult meg, Dráfi Mátyás, Jászai Mari díjas színész rendezésében.

[22] A projekt a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításaként jött létre és Erkel életművén  kívül bemutatta a nemzeti romantika egyes művészeti ágainak legfontosabb képviselőit, zenei illusztrációkat szolgáltatott Erkel válogatott műveiből és megtekinthető volt Erkel életrajzi filmje a nemzeti romantika színes időszakának tükrében.

[23] Az Erkelről szóló dokumentumfilm 2010-ben került bemutatásra, a Liszt alkotómunkásságát összefoglaló film pedig 2011-ben készül, mindkettő Molnár Csaba rendezésében.