SZABADI
MAGDOLNA*
ZeNEI TESZTEK ALKALMAZHATÓSÁGA A ZENETERÁPIÁBAN
Jelen tanulmányban arra teszünk kísérletet,
hogy feltérképezzük, milyen zenei készségek, képességek jelennek meg a
zeneterápia ma formálódó praxisában.
Elsőként megpróbáljuk meghatározni a
készség, képesség fogalmát, majd irányt szabni annak, hogy merről
közelíthetjük meg a zeneterápiában megjelenő képességeket. Ennek
megfelelően definiáljuk a zeneterápiát, és a háttértudást jelentő
szakirodalomból feltárjuk, hogy melyek jelentik a zeneterápiában az aktív
képességeket.
Végül áttekintjük az
ismert képességvizsgáló teszteket, mérési módszereket és arra keressük a
választ, hogy a terapeuta számára melyek a használatosak és miért.
Készségek, képességek fogalma
A készség fogalma igen sokat vitatott
kategória a pedagógiában. Ezért eltérő értelmezéseket találhatunk a
zenepedagógiai irodalomban is. Erősné (1992) utal Forrai Katalin 1974 –
es és Szőnyi Erzsébet 1984 - es meghatározásaira. Forrai ír a készségek
képességformáló hatásairól és egymás mellé társítja a két fogalmat. Szőnyi
pedig az improvizáció, zenei írás és olvasás készségét nevezi meg, azonban a
belső hallást képességnek tekint.
Lehetne még folytatni a sort, ami még tovább bizonyítja az
értelmezések közti bizonytalanságot. A további tisztázás végett Erősné (1992)
Nagy József 1968 – as meghatározását mutatja be, aki először fogalmazta
meg a készség, jártasság logikai elemzésen alapuló definícióját. A készséget
lineáris algoritmusú műveletvégzésnek, a jártasságot pedig szerkezetileg
elágazó algoritmusú munkavégzésnek írja le. Az összefüggések és kérdések
tisztázására ismerteti a Nagy Józsefnek - e tárgykörben elért kutatási
eredményeit. A készség tanult és nem öröklött pszichikai struktúra, amely
mindig meghatározható, konkrét tartalomhoz kötődik. A készség legközelebb
az angol skills megnevezéshez áll, magába foglalva a jártasságot és gyakorlottságot.
Tehát a készség alkotóeleme, önálló szerkezeti egysége a képességnek. Ezért
bármelyik képesség terjedelme a képesség tárgykörébe tartozó készségekkel
fejezhető ki.
A zeneterápia szempontjából
meghatározható képességek
Ezek után vizsgáljuk meg a
zeneterápia szempontjából, milyen irányból határozhatjuk meg a képességeket.
A zeneterápiás eszközök
használata Konta (2002) szerint nem kötődik zenei professzióhoz. Buzasi
(2007) definíciójában azt olvashatjuk, hogy a zeneterápia elsősorban
terápia és nem zene. Így nem beszélhetünk a zenei nevelésben közismerten használt
zenei képességekről: zenei írás, olvasás vagy relatív hallás, zenei
memória stb… és azok fejlesztéséről a terápia célját illetően. Viszont
a zene használatának alapgyökere elemi szinten és egyetemlegesen mindenki
számára jelen van, így a zeneterápiás folyamat adekvát része, hogy
megérinthessük a lelki tartalmakat és indukcióval bírjanak a terápiás folyamat
számára.
A zeneterápia pontos definíciója
Amikor a zeneterápia definícióit vizsgáljuk, kiderül, hogy
egy gyűjtőfogalomról van szó. Buzasi (2007) így foglalja
össze: a zeneterápia gyógyító célzatú beavatkozás, mely zenei közegben
történik. A terápiában kitűzött célt, interperszonális kommunikációval,
kapcsolati tényezők tudatos irányításával és pszichológiai eszközök
felhasználásával érjük el. Hangsúly a terápián van, mely nem egyenlő a
zenei neveléssel, ismeretterjesztéssel és kikapcsolódással. További definíciója
középpontjában a test-lélek-szellem helyreállítása áll, melyet hangok
segítségével érünk el orvostudományi, pszichológiai, terápiás eljárás révén. Kollár
(2007, 828. o.) tanulmányában, melyben feltárja a zeneterápia szerepét egy
speciális helyzetben, a daganatos betegek kezelésében, idézi az Amerikai
Zeneterápiás Egyesület 2005 - ben megfogalmazott definícióját, ami szerint, a
"zeneterápia: zenei eszközök klinikai és tapasztalatokon alapuló
alkalmazása terápiás keretek között, személyre szabott célok elérése
érdekében". Konta (2002) a zeneterápiát olyan módszerként mutatja
be, mint ami a zenét és annak elemeit hatékonyan tudja felhasználni a
személyiségfejlesztés során.
Tehát a zeneterápia módszeréhez
különböző szakterületekből merít és a zenét eszközként használja a
lélektani működések fejlesztésére (prevencióra), helyreállítására,
személyiség támogatására, mely folyamathoz a keretet és feltételrendszert a
terapeuta eredeti professziója határozza meg.
A zeneterápia formáit Buzasi (2006) írása
alapján ismertetjük. E szerint beszélhetünk egyéni és csoportos, aktív és
receptív zeneterápiás formáról. Az aktív terápia módszerében egyszerű
hangszereket használ, mint például xilofon, dobok, csörgők, melyekkel
improvizációs tevékenységeket hajtunk végre a folyamat elején. Az érzelmi
indukció után a felmerült élménytartalmak verbális feldolgozása következik. A
receptív formában az élmény - indukáló hatást a zene hallgatása eredményezi.
Mindkettőt lehet egyénileg és csoportos formában végezni. Közös céljuk az
emocionálisan hangsúlyozott pszichikus élménytartalmak tudatba kerülése.
A zeneterápiás eljárásban a
terápiás ülés két részre osztható: egy nonverbális, élményindukálóra és egy
verbális, elemzőre.
Miután behatároltuk a
zeneterápia tevékenységi kereteit, feltárjuk a háttértudást jelentő
szakirodalomból azt, hogy a zene mely működési elemei jelennek meg a
terápiás praxisban.
A zenei élmény
Gabrielsson (1995) szerint az intenzív zenei
élmény: kognitív – emocionális és perceptuális folyamat, mely viselkedésbeli és
pszichofiziológiai változásokban figyelhető meg. Fontos meghatározója
lehet a helyzet és személyiség, amelynek aktuális mentális és fizikai állapota,
társas kapcsolatai szerepet játszhatnak az élmény létrejöttében. Ezen kívül bemutatja
Panzarella előzetes, 1980-ban végzett kutatását, melyben négy uralkodó
élményhatást különít el a vizsgálati személyek zenei, képzőművészeti
beszámolója alapján. Ezek a következők: megújító extázis, szenzo - motoros
extázis, visszavonuló extázis és felolvadó - összeolvadó extázis. Stacho
(2000) szerint valódi zenei élmény a zene implicit szerkezeti elemzése után jön
létre. Viszont akkor keletkezik többnyire semleges érzelem, ha a folytatás
váratlan. Mert, ha a hallgató nem ismeri az adott zenei stílust, akkor kevésbé
pozitív emóciókat mozgósíthat benne a zene.
Vass József Pál
(2005) pedig a zenei élmény lényegét a külső és belső világ érzelmi
összecsengésében látja. Bemutatja a zenei élmény neurofiziológiai alapjait
fejlődési pszichobiológia eredményeire támaszkodva. Minthogy a magzat az
őt érő szenzoros ingerek 90 %-át akusztikai modalitáson keresztül
dolgozza fel, feltételezi, hogy ez az agy legfontosabb erőforrása.
Az élmény tulajdonságairól már Mátrai (1973)
meghatározásaiban is olvashatunk. Legalapvetőbb tulajdonsága a
közvetlensége; az én számára lelki reláció keletkezik szubjektum és objektum
között; az élmény egyrészt spontán, azaz aktív funkció, másrészt passzív lelki
állapot; benne valami részleges valami egésszel jut viszonyba; az élményben
létrejövő relációk lelki minősége különféle lehet.
Azt
is mondhatjuk, hogy a zenei élmény szűk értelmezése, minden zenével
kapcsolatos átélésünk, emocionális reakciónk; tág értelmezése pedig, zenével
való katartikus találkozásunk, ami intenzív, mély érzelmeket vált ki.
Mondhatjuk azt is, hogy az élmény az emberi pszichikum számára egységet,
harmóniát teremt.
A zenei megértés és jelentés
Losonczy
(1969) 5 megértési fokot különít el: az elemi megértési
szintet, következőként, amikor a
dallam hosszabbodik, felépítése bonyolulttá válik, továbbá azt, mikor a
hallgató még ragaszkodik a megértésnél a zenéhez kapcsolt szöveg és látvány
meglétéhez, de már jelen van egy absztraktabb megértés, utána pedig, amikor a
zene önmagában él, nem támogatja magyarázat és végül azt, amelyben csak a
strukturális elemek megértése dominál. Laczó (2003) ismerteti Bense által
meghatározott zenei megértési fokozatokat: a zene akusztikai
felületének érzékelését – hangzó folyamat kisebb egységeinek követését –
dallami és akkordikus jelenségek felismerését – zenei kódok (szimbólumok)
megfejtését – befogadó zenéhez kapcsolódó asszociációinak értelmezését – végül
a befogadó eszmei elvárásait.
Laczó
(2006) bemutatja Csillagné Gál Judit 1974 – ben írt dolgozatát a
zeneművekben való tájékozódás pszichológiai vizsgálatáról, melynek
központi kérdése, hogy megközelíthető - e egy műalkotás jelentése. A
szerző végkövetkeztetése az, hogy a műalkotás befogadása a pszichikum
egészét mozgósítja. Mivel intellektuális és emocionális hatás egyszerre
érvényesül, így vizsgálni is csak egyszerre lehet. Tehát mindkettő
szükséges a jelentés megfejtéséhez. Stacho is (2005) ismerteti Jakko
Erkilla, finn zeneterapeuta zeneértés elméletét, aki 4 forrást jelöl meg a zenei
jelentés tárgykörében: a vitális effektusokat (velünk született jelentéseket),
pszichodinamikus (egyedi képzettársításokon alapuló jelentést), kognitív (zene
szerkezetének megfejtéséből következő jelentéseket), illetve a
kulturális szintet.
A zenei mimezisről, kulturálisan kialakult jelentésekről és
azok terjedéséről olvashatunk még Walker (2004) és Jan (2000)
elemző tanulmányaiban is. A mimetikus paradigmát kulturális jelentések magyarázataként
ismertetik és használják. Bemutatják, hogy a zenei mimek transzmissziója hogyan
hozza létre a zenei stílusok fejlődését és megértését.
Már Hartmann (1977) ír a zenei hangok alkotta háttér 3 rétegéről, amelyek a
következők: a hallgató együtt rezgésének rétege, utána, mely a hallgatót a
lelke mélyéig megragadja és végül a metafizikai réteg, ami például a vallásos
zenékben is jelen van.
Az élmény és megértés
kapcsolatáról azt mondhatjuk el, hogy minél mélyebb zenei réteg tárul fel
számunkra, annál inkább gazdagítja érzelemvilágunkat.
A zenei ízlés
Mérei (1995) (Piaget-ra alapozott)
feltevése, hogy az ízlés lassan kialakuló és az élet minden szakaszában gyarapodó,
mégis tartós, állandó műveletrendszer. Olyan műveletek egysége,
amelyeknek végeredménye a tetszik – nem tetszik élménnyel kísért választás. Klaus-Ernst
Behne
(1994) szerint számos szerző a zenepreferencia alatt egy
fejlődő, hosszú távú, relatíve stabil, tapasztalatok által szervezett
értékítéletet ért. Míg a zenei ízlés általában a zeneművek iránti tetszést
- nem tetszést jelenti, addig a zenei preferencia egy adott szituációhoz,
például egy konkrét koncertlátogatáshoz kötődik. Elkülöníti a zenei ízlés és
preferenciák befolyásoló tényezőit: kor, nem, szociális státusz,
személyiség és a szituatív zenei preferenciák (aktuális hangulat szerepe).
Ezenkívül meghatároz különböző dimenziókat, mint például hallgatói -
typológia.
A zenei improvizáció
Gonda (1967) szerint az improvizáció rögtönzés, egy zenei anyag ad hoc
megteremtésének egy bizonyos formája. Buzasi (2007) a hangok kreatív
felhasználásával történő nonverbális interakcióként ismerteti azt.
Csíkvári (1962)
megfogalmazásában az improvizáció–rögtönzés,
valamely adott zenei témának minden előkészület nélküli, az
előadással egyidejű feldolgozása.
Tehát az improvizáció, az
aktív zeneterápia praxisában, egyszerű hangszereken (pillanatnyi és
egyszeri alkalommal) megjelenített zenei anyagot jelent, ami megtestesíti a
páciens – terapeuta nonverbális, zenei– kommunikációját.
A képességek lehetséges mérőeszközei
Dombi
Józsefné (1992) tanulmányában leírja a zenei képességvizsgáló
tesztek lényeges feladatait. Ebből a zeneterapeuta számára a
következők lehetnek a fontosak. Dombi Józsefné (1992)
csoportosításából kiemelve:
Gordon-
féle zenei adottság profil teszt, Gordon, E.(1965).
10 – 18 évesek számára készült. Külön normákat ad meg zenét nem
tanulók, illetve zenét tanulók számára. A teszt felépítése: 3 részből
áll. Hangelképzelést, ritmust és zenei érzékenységet vizsgál.
1.
hangelképzelés: két részből áll: melódia és
harmónia részből.
A melódia rész 20-20 példapárt tartalmaz. A vizsgálati személynek meg
kell mondania, hogy a melódia vagy a variáció tetszett-e jobban.
A harmóniarész 40 kétszólamú, hegedűn és csellón játszott példából
áll. A dallam azonos marad, de a kíséretben változások vannak. A vizsgált
személy azt jelzi, hogy a második szólam az ismétlés során azonos maradt-e.
2.
ritmuselképzelés: két részből áll: tempó és
metrumérzékelés.
A tempóérzékelés. A vizsgált személy 20- 20 rövid motívumot hal. Meg
kell mondania, hogy másodszor gyorsabban, lassabban vagy ugyanolyan tempóban
hallotta a motívumot.
A metrumérzékelés. Ebben a részben is 20-20 példát hall a vizsgálati
személy. Kis ritmusváltoztatásokkal ütemmutató változást idéznek elő. A
személynek meg kell mondania, hogy a második lejátszás azonos volt – e az
elsővel, vagy sem.
3.
zenei
érzékenység. Három
részes és mindegyik rész 30 példapárt tartalmaz.
- Meg kell jelölni, hogy a hallott zenei részletnek először vagy
másodszor tetszett-e a frazírozása.
- A vizsgálati személy különböző tempóban hallja a zenei
részletet. Nyilatkoznia kell, hogy melyik tetszett jobban.
A Gordon teszt csoportot vizsgál és 50 percig tart. Magnóra vették fel
és vonós hangszereket használ a feladathoz. Szerinte a zenei képességeknek
három nagy alkotóeleme van: hangelképzelés, ritmuselképzelés és zenei
érzékenység. Kronbach alfa: 0, 97. Gordon döntően esztétikai ítéletet kér.
A válaszok zeneszociológiailag is jelentősek.
Hevner-féle zenei ízlés teszt, Hevner, K.(1934).
11 éves gyerekek körében alkalmazható. A
teszt felépítése: klasszikus és romantikus zongoradarabok rövid részleteit és
azok ritmikai, dallami és harmóniai megváltozott formáit tartalmazza. A
vizsgálat személyeknek meg kell mondania, hogy melyik részlet tetszett jobban,
illetve melyik részlet a helyes. A teszt újabb változatát Long vonósnégyes,
fafúvós, orgona és zongoradarabok barokk és XX. sz. – i példáival alkalmazta. A
teszt kronbach alfája 0, 444.
Kyme–féle esztétikai ítélet teszt, Kyme, G.(1954).
A teszt 9 részből áll. Esztétikai ítélet
mellett ismeretanyagot is ellenőrzi. Amatőr és profi felvételeket
kell összehasonlítani: intonáció, hangminőség, előadás, tempó, ritmus
és dinamika szempontjából.
- két énekes és hangszeres kamarazene
összehasonlítása (melyik tetszik jobban).
- iskolai és szimfónikus zenekarok
összehasonlítása hangintenzitás, ritmikai pontosság tekintetében.
- egymás után kétszer játszott zongoradarab
részleteinek apró ritmikai és harmóniai eltéréseinek megállapítása.
- egy népdal különböző harmonizálásának
összehasonlítása.
- tíz pár különböző hangnemű
kadencia összehasonlítása.
- egy népdal különböző változatainak
összehasonlítása.
- tíz zenei példa karakterének megállapítása.
Schoen –féle zenei ízlés és megértés teszt, Schoen, M (1925).
A teszt különböző kulcsokban leírt zenei
példákat tartalmaz. A vizsgálati személyeknek a legjobb befejezést kell megtalálniuk
a megadott kritériumok alapján. A tulajdonképpeni feladat improvizáció.
Láthatjuk, hogy a fentebb említett tesztek mérési pontosságának
átgondolt, megokolt, revidiált bemutatása és újabb standardizálása szükséges és
még várat magára.
Következőkben ismertetjük Losonczy (1969)
egyéni kérdőívének, zenei felvételi lapjának kérdéscsoportjait, melyet egy
zeneterapeuta érvényesen használhat páciense zenéhez fűző viszonyának
feltérképezésekor.
1. zenehallgatásra vonatkozó bevezető
kérdések.
2. zene szükségességének intenzitására
vonatkozó kérdések.
3. környező hangzásvilág
észlelésére vonatkozó kérdések.
4. zenei élményre vonatkozó szabad
kérdések.
5. zenei aktivitásra vonatkozó kérdések.
6. zenei kísérlet előkészítésére
vonatkozó kérdések.
A
zeneterápiában használható értékelési szempontrendszert Buzasi (2006)
ismerteti. A aktív terápiában egyszerű hangszereken (pl.: csörgők,
dobok, sípok) zajló zenei improvizációs folyamat értékeléséhez szükség van
arra, hogy a megfigyelés tartalma alapot nyújtson a zenei aktivitás
elemzéséhez. Ezért szükséges egy „katalógust” összeállítani, mely segít
analizálni a hangszeres improvizációban felmerült szimbólumokat.
Megfigyelési szempontrendszer.
1.
Általános benyomás az egészében elhangzottakról, a körülmények
figyelembevételével.
2.
Szélsőséges, polarizáló, ellentétes hangzások kigyűjtése.
3.
Hasonlóságok, imitációk, metaforák, képek szimbólumok kigyűjtése.
4.
Minőségbeli ugrások, spontán változások, dimenzióváltás,
hangulatváltozás, az improvizáció „történetének” felborulása.
5.
Processzusok, fejlemények, kialakulások, a „témák” intenzitása.
6.
Szerkezeti vázak struktúrák, állomások, találkozási pontok és helyzetek
kigyűjtése. Improvizáció organizációja vagy rendszerének megítélése.
7.
Improvizáció dinamikája. (vezető – vezetett, aktív – passzív).
A kigyűjtési munka a hangszeres improvizációról készült hang –
videó felvétel alapján történik. Miután a rögzített hanganyagról elkészül a
megfigyelt tartalmak összegzése, a fentebbi szempontrendszer alapján felállítható
egy mérési skála, mellyel mérhetjük és értékelhetjük az improvizációt
Végül pedig azt tekintjük át,
ebből mi használható és miért a zeneterápia számára.
Egy zeneterapeuta számára háttér információval szolgálhat a zenei ízlés,
beleélés, élmény, megértés és improvizáció vizsgálata. Éppen ezért
elmondhatjuk, hogy a zenei előfeltételek feltérképezése után
jelölhető ki a terápiában használt zene és módszer (Stacho 2005).
Ezek az ismeretek a terapeuta háttértudásában vannak jelen. Segítenek
behatárolni a megfelelő zenei stílust, meghatározni a módszert és ráérezni
a páciens manifeszt problémájára.
Összefoglalás
Összefoglalva
elmondhatjuk, hogy a készség és képesség sokat vitatott kategóriája a
pedagógiai és zenepedagógiai irodalomnak. Az értelmezések sokrétűsége és
diffuz jellege miatt kapcsolatukat illetően azt állapíthatjuk meg, hogy a
készség önálló szerkezeti egysége a képességnek. A zeneterápiában használt
zenei képességeket pedig nem közelíthetjük meg a zeneórákon közismerten
használt zenei képességek oldaláról, hiszen a zeneterápia elsősorban
lélektani folyamatok indukálására, revidiálására és transzfomálására törekszik.
Ezért a zeneterápiában való részvétel nem kötődik zenei ismeretekhez, hangszertudáshoz
és zenepedagógiai szempontból hangsúlyos zenei képességekhez.
A definíciók vizsgálata során arra derül fény, hogy a zeneterápia
elméletét és gyakorlatát mindig az adott tevékenységterület és a terapeuta
eredeti professziója határozza meg. Ebben a folyamatban a zene eszköz az
élmények felszínre hozására és nonverbális feldolgozására, amit egy verbális
elemzés követ. A háttértudást jelentő irodalom feltárása nyomán a zenei
élményt, megértést, ízlést, improvizációt jelölhetjük meg aktív képességekként
a zeneterápiás folyamatban. A mérésükre, értékelésükre vonatkozó tesztek,
melyek rendelkezésünkre állnak, revidiált bemutatást és újbóli standardizálást
tesznek szükségessé. Mivel a zeneterápia zenei improvizációval, ízlés, élmény
és megértés képességeivel dolgozik, a terapeutának szükséges a zenei
előfeltételeket behatárolni, melynek függvényében kijelölheti a használt
zenei stílus és felépítheti a módszert.
Irodalomjegyzék
Behne, Klaus-Ernst (1994): Zenei
preferenciák és zenei ízlés. In: Musikpsychologie, Hrsg
von Bruhn, Oerter, Rösing, Rowohlts Enzyklopädie, 339-350
Buzasi, N.(2003): Írások a zeneterápiáról. Jegyzetek,
előadások. Kézirat. PTE-Művészeti Kar, Pécs.
Buzasi, N. (2006): Gondolatok a metodikáról. I-
II. 2010. 03. 31-i megtekintés, PTE-Művészeti Kar Web
site, http:// www.art.pte.hu/menu/105/88
Buzasi, N.(2007): A zeneterápia alapjai.
2010. 03. 31-i megtekintés, PTE- Művészeti Kar Web site, http:// www.art.pte.hu/menu/105/88
Csíkvári
(1962): Zenei kistükör. Zeneműkiadó,
Budapest.
Dombi Józsefné (1992): Zenei képességeket vizsgáló standard tesztek
bemutatása, összehasonlítása és hazai alkalmazásának tapasztalatai. In:
Czeizel, E. és Batta, A.(szerk.): A zenei tehetség gyökerei. Mahler
Marcell Alapítvány - Arktisz Kiadó, Budapest. 207-247.
Erős
Istvánné (1992): A zenei alapképességek vizsgálata. In: Czeizel, E. és Batta, A.(szerk.): A zenei
tehetség gyökerei. Mahler Marcell Alapítvány - Arktisz Kiadó, Budapest.
Gabrielsson, A. (1995):Zenei élmény a zenelélektanban. 2010.
03. 31-i megtekintés, PTE-Művészeti Kar Web site, http:// www.art.pte.hu/menu/105/88
Gonda János (1965): Jazz. Zeneműkiadó, Budapest.
Gordon, E.(1965): Musical Aptitude Profil. Houghton Mifflin Company,
Boston.
Hartmann, E.(1977): Elő és háttér a nem ábrázoló
művészetekben. In: Hartmann, E.: Esztétika. Magyar Helikon, Budapest. 187-190.
Hevner, K.(1934): Oregon Music Discrimination Test. University
of Oregon Publication, Oregon.
Jan, S.(2000): Replicating sonorities: Towards a
memetics of music. Journal of Memetics, 4. 1.sz.1-26.
Kollár János (2007): Zeneterápia a daganatos betegek
kezelésében. LAM, 17.11.sz.828-832.
Konta Ildikó - Zsolnai Anikó (2002): A szociális
készségek játékos fejlesztése az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest.
Kyme, G.(1954): Test asthetischer Urteile. University
of California, California.
Laczó Zoltán (2003): A
zenei megértés, ismeret, tudás esztétikai, pszichológiai és pedagógiai
kérdései. Előadás: Zenei Szimpózium. III. Országos
Neveléstudományi Konferencia. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2003.
október 11.
Laczó Zoltán (2006): Laczó Zoltán ismertetője,
Csillagné Gál Judit: "A zeneművekben való tájékozódás
pszichológiai vizsgálata" című kandidátusi értekezéséről.
2010.03. 31-i megtekintés, PTE-Művészeti Kar Web site, http:// www.art.pte.hu/menu/105/88
Losonczy Ágnes
(1969): A zene életének szociológiája. Zeneműkiadó, Budapest.
Mátrai László (1973): Az
élmény. In: Mátrai László.: Élmény és a mű. Gondolat, Budapest.
21-27.
Mérei Ferenc (1995): Az ízlésélmény elemzése. In:
Farkas, A., Gyebnár, V. (szerk.): Vizuális művészetek pszichológiája 1.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Schoen, M(1925): Test of Musical Feeling and Musical Understanding. I.
Com. Psych.V.
Stachó László
(2000): Adrian Pilkington, Poetic effects. A relevant theory perspektive. Magyar
Nyelv. 98. 1.sz. 88-91.
Stachó László (2005):
Hányféle képpen értjük és szeretjük a zenét? In: Lindenbergerné, K. E.(szerk.): Zeneterápia.
Szöveggyűjtemény. Válogatott írások a művészetterápia köréből, a
tudomány és a média világából. Kulcs a Muzsikához Kiadó, Pécs. 235-250.
Walker, R.(2004): Cultural
memes, innate proclivitaes and musical behaviour: A case study of the western
traditions. Pszichology of Music, 32. 2.sz.153-190.
Vass József Pál
(2005): Feltevések a muzikalitásunk eredetéről. In: Vas József Pál: Egy
elmeorvos tévelygései. Gondolatok a pszichoterápiáról. Pro Die Kiadó, Budapest. 428-451.
* Zongoratanár, mentálhigiénés szakember és művészetterapeuta. Munkahely: SZTE-JGYPK Gyakorló Általános Iskola. Tanulmányok: SZTE-BTK Neveléstudományi Doktori Iskola