Napjaink zenéi II.

A 38. Korunk Zenéje Fesztivál második hangversenye szintén az Olasz Kultúrintézetben csendült föl. A koncert első felében nemrég még köztünk élő mesterek műveit hallhattuk. Ez a visszatekintés jól mutatta, mennyire időtállóak műveik, illetve mennyit változott a stílus az elmúlt néhány év alatt.

Az első mű Szőllősy András (1921 – 2007) Preludio, Adagio e Fuga (1973) című kompozíciója volt. Az első tétel erőteljes, gyors fortissimo nyolcadokkal kezdődik, melyek lassanként széthullnak, elfáradnak, lecsendesülnek. A dezorganizáció végén a nagybőgő tartott hangja felett indul a második tétel, lassan kibontakozó éneklő hegedűkkel és kürttel. Az egyre szövevényesebbé váló zene azonban lassanként elnyomja a dallamot. A Fuga, nevéhez méltóan egy többszólamú fúgatémával kezdődik, Szőllősy mesterségbeli tudását dicsérve. Végezetül visszatér a kezdeti mozgalmasság, keretbe foglalva a művet.

Bozay Attila (1939 – 1999) műve, az 1967-ben keletkezett Pezzo sinfonico op. 13. [Szimfonikus darab] következett. A gazdag szerkezetű és formájú darab jól konstruált részek dinamikus összessége. Helyenként bartóki emlékeket ébreszt, majd gyermekdalokat idéz meg. Sokrétűségére jellemző, hogy a trichordtól a pentatonon át a dodekafóniáig sokféle zenei gondolkozásmódot fog egységbe. Nagyformája változatos, jól elkülönülő hangulatú Expositiok és Notturnok követik egymást. Hangszerelésében is ötletes, élvezetes, jól sikerült alkotás.

A szünet előtt Ligeti György (1923 – 2006) Gordonkaversenyét (1966) hallgathattuk meg. A darab a „semmiből” indul, s majd a végén is oda tér vissza. Azonban nem csupán ez szokatlan, más vonatkozásaiban is gyökeresen szakít a versenyművek megszokott stílusával. Nincs concertáló jellege, sem virtuóz hangszerszólói. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a gordonkaszólam könnyű lenne. Sőt. Halk, éteri hangzása, különleges megoldásai, nagy hangszeres tudást feltételeznek. Külön érdekesség a mű végén hallható „suttogó kadencia” (Constantin Floros), melyhez hasonlóval nemigen zárulnak versenyművek. A hagyományokkal gyökeresen szakító megoldásaival Ligeti teljesen újraértelmezte ezt a műformát. Rohmann Ditta (1983) – gordonka – a mű iránti kellő alázattal, biztos technikai tudással szólaltatta meg a darabot.

A szünet után bemutatkozó két fiatal szerzőnek – a nagynevű elődök után – nem volt könnyű dolga, de műveik ismeretében bátran állíthatjuk, hogy méltó utódoknak bizonyultak. Elsőnek Bella Máté (1985) Az Éj monológja (2011) című alkotása csendült föl. Akinek a címről Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeménye jutott eszébe, az eltalálta a mű ihlető forrását. A hatalmas ívű, kozmikus méretű teremtés- és pusztulástörténet, a Mindenség sorsát foglalja össze súlyos, veretes szavakba. Az idősíkokat átfogó – múlt, jelen, jövő –, körkörös, önmagába visszatérő szerkezet a mulandóság hatalmát hirdeti. Az örök boldogság elérhetetlen, világunk menthetetlenül elpusztul. A meglehetősen komor mondanivalót a zeneszerző a Fibonacci-számok segítségével gondolta visszaadni. „Fontos volt számomra, hogy minél pontosabb és érthetőbb kapcsolatot tudjak teremteni a szöveg tartalma, valamint darabom zenei megoldásai között.” (Bella Máté) Bízvást elmondhatjuk, ez a szándék nagyszerűen sikerült. Philipp György (1982) kiválóan énekelte az igen nehéz szólamot. A bariton és kontratenor hangfekvésben egyaránt mozgó dallamot szép hangon, tiszta intonációval, magabiztosan szólaltatta meg.

Horváth Márton Levente (1983) Forrástól kristályig – szimfónia (2012) című szerzeménye zárta az estet. Weöres Sándor: A teljesség felé című kötetének fejezetcímeire – Forrás, Kard, Fészek, Szárny, Kristály – utal a címe, s nyílván lelki rokonságban is áll vele. A zene nem követi szolgaian az irodalmi szöveget, inkább csak utal rá. Elrévedő, titokzatos hangulattal kezdődik, amit mozgalmas, zaklatott rész követ. Második – lassú – tétele ismét misztikus, sejtelmes zenével kezdődik, majd ez bontakozik tovább. A harmadik tétel mozgalmasságával, táncosságával hoz új színt, míg végül egy komor fortissimo indulót követően ismét minden feloldódik a kezdeti sejtelmességben.

Savaria Szimfonikus Zenekar végig kiegyenlített, magas színvonalon muzsikált. Sándor Szabolcs karmester érzékenyen, adekvátan közvetítette napjaink zenéit. Jó hangulatú, értékes hangversenyt hallhattunk, ahol méltó módon képviseltette magát az előző, a két világháború között született nemzedék, s a mai, húszas éveiknek vége felé járók generációja.

Eisenbacher Zoltán

38. Korunk zenéje

Savaria Szimfonikus Zenekar

Szőllősy András: Preludio, Adagio e Fuga

Bozay Attila: Pezzo sinfonico op. 13.

Ligeti György: Gordonkaverseny

Bella Máté: Az Éj monológja

Horváth Márton Levente: Forrástól kristályig – szimfónia

Közreműködött:

Rohmann Ditta – gordonka,

Philipp György – ének

Sándor Szabolcs – karmester

Savaria Szimfonikus Zenekar

Olasz Kultúrintézet

2012. október 4.