Szádeczky-Kardoss Géza*

 

„El Sistema” – zenével a szegénység ellen

 

Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon?

 

 

Az elmúlt hónapokban számos szakmai fórumon merültek fel a Venezuelában „El Sistema” néven ismert zenekari mozgalom hazai bevezetésével kapcsolatos hírek. Ezek egy része sok kérdést nyitva hagyott, és megbízható információk hiányában találgatásoknak, sőt aggodalmaknak adott teret. Különösen arra nem adtak megnyugtató válasz, milyen viszonyban lesz a tervezett program a hazánkban működő zeneiskolai rendszerrel. Jelen cikk a tisztánlátást kívánja elősegíteni: miről szól, és miről nem, a tervezett „Szimfónia Program”?

 

A venezuelai „El Sistema”-ról dióhéjban

A venezuelai „rendszert” (spanyolul „el sistema”) José Antonio Abreu, zenész és közgazdász hívta életre 1975-ben. A program célja: zenével nyitni perspektívát Caracas szegénynegyedeinek utcáin csellengő gyerekeknek. Elsősorban tehát szociális programról van szó, melyben a zene eszköz csupán. A program un. „nucleo”-i ma Venezuela-szerte 3-400.000 nagyrészt hátrányos helyzetű gyereket foglalkoztatnak napi szinten, ahol csoportos hangszeres órákon, zenekarok, kórusok munkájában vesznek rész. A program segítségével barátokra, jó közösségre, megbecsülésre, sikerre tesznek szert, a program célokat, reményt és önbecsülést ad nekik. A zene kitartásra, fegyelemre neveli őket, általa javul iskolai teljesítményük, később elhelyezkedési esélyeik, e városrészekben pedig kimutathatóan csökken a fiatalkori bűnözés. E kézzel fogható, gyakorlati eredmények mellett szinte „mellékes” az a siker, melyet a „rendszer” neveltjeiből alakult világszínvonalú Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar arat a világ koncerttermeiben.  

 

Melyek a magyar „Szimfónia Program” céljai?

Hátrányos helyzetű gyerekek/fiatalok hazánkban is vannak, a venezuelai mintához hasonlóan nekik kíván segítséget nyújtani a tervezett program, felhasználva a venezuelai tapasztalatokon túl hazánk gazdag zenepedagógiai örökségét is. A program első körben hazánk két régiójában fog elindulni: Borsod-, illetve Baranya megyében.

 

Miben különbözik az új program a hagyományos zeneiskoláktól?

A válasz részben már elhangzott: más a célcsoportja. A hagyományos zeneiskolák heti két egyéni hangszeres órával eleve feltételeznek a gyerektől bizonyos szintű zene iránti érdeklődést, önállóságot, rendezett családi hátteret, szülői támogatottságot, melyek feltételei az önálló gyakorlásnak, az órára való megfelelő felkészülésnek. Ezek hiányában nem tud eleget tenni az iskola követelményeinek, és még ha meg is kezdi hangszeres tanulmányait, 1-2 éven belül kihullik a rostán. Az új program éppen ezeknek a „problémásabb” gyerekeknek szól, és ennek megfelelően módszerei is mások. A Szimfónia Program – a venezuelai gyakorlathoz hasonlóan – minden napos, csoportos hangszeres órákat kínál majd, gyakorlatilag gyakorlást, tanári irányítás alatt. Vizsga- és teljesítménykényszer itt nincs, tapasztalat szerint a közös zenélés öröme és az együtt átélt sikeres koncert sokkal jobban motiválja a gyerekeket komoly teljesítményre.

 

Csoportos óra? Nem vezet ez hanyagsághoz a hangszertechnika terén?

Elejébe szeretnék menni ennek a hangszer-pedagógiai szempontból nem teljesen alaptalan kérdésnek is: a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a félelem messze nem annyira megalapozott, mint legtöbb zenepedagógus gondolnák. Kellő odafigyeléssel, módszertani ügyességgel megelőzhetőek a rossz technikai beidegződések (létre jöhet egy olyan csoportdinamizmus, ahol a gyerekek egymást is segítik, igazítják), sőt, a mindennapos találkozás még előnyt is jelenthet. De még ha igaz is lenne, hogy az innen kikerült gyerek technikája hanyagabb, még akkor is felteszem a kérdést, hogy mi a fontosabb: a makulátlan technika, vagy a közösségi zenélés öröme? Hangsúlyozom: a program elsődleges célja nem a professzionális zenészképzés, és ha akadnak is különleges tehetségek, azoknak biztosítani kell az egyéni órát is, akár a program keretein belül, akár egy közeli zeneiskolában.    

 

Miből fogják fedezni az új program költségeit?

Társadalmi felzárkózást célzó programról lévén szó a program költségeit ilyen irányú Európai Uniós pályázati forrásokból fogják fedezni.

 

Kell-e tehát tartania a hagyományos zeneiskolai rendszernek az új programtól?

Az eddig elmondottakban már benne rejlik a válasz: nem, nem kell. Mint láttuk, az új program célja és célcsoportja különbözik a hagyományos zeneiskolákétól: olyan gyerekeket céloz meg, akik abból kimaradnak. Az a félelem is felmerült, hogy a csoportos oktatás hangoztatása fenyegető lehet a hagyományos zeneiskolákra nézve, hisz gazdaságossága miatt veszélyezteti a megszokott egyéni órákat. Itt meg kell állni, és tisztázni: az említett új rendszerben említett csoportos oktatás inkább az órák átcsoportosításáról, mintsem rövidítéséről szól: egy tanár több gyerekkel foglalkozik ugyan egyszerre, viszont napi rendszerességgel, hosszabb időre.

 

Az előkészületben lévő „Szimfónia Program” tehát semmilyen téren nem veszélyezteti a hagyományos zeneiskolai rendszert, két rendszer egymás mellett, egymást kiegészítve szándékozik működni. A gyakorlatban azonban minden bizonnyal fognak majd felmerülni kérdések, súrlódások a két rendszer határterületein (gondolok pl. a növendékek számára átjárhatóságra, mindkét rendszerben tanító zenetanárok vagy közös koncertek/produkciók kérdésére). Mivel összeköt minket a zenei nevelésben vetett hitünk és szakmai elhívatottságunk, kívánom, hogy előzékenyen, közösen, egymás munkáját tisztelve és segítve keressük majd az együttműködést, illetve a felmerülő kérdésekre megoldást!  

 

A Szimfónia Programról többet megtudhat a http://symphonia.hu honlapon, ahol a program munkatársai érdeklődve várják a programmal kapcsolatos kérdéseket, hozzászólásokat, illetve programban aktívan részt venni kívánó zenetanárok jelentkezését is.

 

 

 



* Szádeczky-Kardoss Géza Budapesten (2004) majd Grácban (2010) szerzett gordonka szakos diplomát. 2010/11-ben önkéntes zenetanárként dolgozott a bolíviai San Miguel de Velasco-ban, itt ismerkedett meg közelről a szóban forgó „El Sistema” mozgalommal. Bolíviai munkájáról írt beszámolója olvasható volt a Parlando hasábjain is (http://www.parlando.hu/2012/2012-2/2012-2-40.htm). Jelenleg részt vesz a hazánkban tervezett „Szimfónia Program” előkészületi munkáiban.