Lajtha-díjak átadása és hangverseny a Magyar Rádióban

 

2013. február 14-én a Magyar Rádió Márványtermében megrendezett hangversenyen Lajtha-hangverseny keretében került sor a Lajtha-díj átadására.

A Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját – a díj alapítója, dr. Lajtha Ildikó megbetegedése miatt – Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Lajtha életművének fáradhatatlan kutatója adta át Sebő Ferenc előadóművésznek, népzenekutatónak, „Lajtha László folklorista tevékenységének több évtizedes kutatásáért, gyűjtéseinek közreadásáért és táncházi továbbéltetéséért”

Solymosi Tari Emőke zenetörténész,
Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója,
Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató

A Magyar Rádió Nonprofit Zrt. díját Jónás István vezérigazgató adta át Györki Évának, a Bartók rádió gyártásvezetőjének, az MTVA munkatársának, „a XX. századi és kortárs magyar zene érdekében végzett munkájáért, a kortárs zenei stúdióhangversenyek magas színvonalú megszervezéséért”.

 

Györki Éva, a Magyar Rádió gyártásvezetője, Jónás István

Tavaly Bárány Gusztáv, az MR3-Bartók Rádió zenei rendezője kapta a Lajtha-díjat, a Lajtha László Alapítvány kuratóriumának elismerését pedig Selmeczi György zeneszerzőnek ítélték oda. A korábbi díjazottak között van Ferencsik János (karmester), Gál Tamás (karmester), Hollós Máté (zeneszerző, a Hungaroton Classics ügyvezetője), Solymosi Tari Emőke (zenetörténész), dr. Berlász Melinda (zenetörténész), Kovács Sándor (zenetörténész), dr. jfalussy József (zenetörténész), Matuz István (fuvolaművész), Vass M. Katalin (zenei szerkesztő) és Medveczky Ádám (karmester).

(A felvételeket Kobzos Kiss Tamás készítette)

(Forrás: Fidelio + lajha.hagyomanyokhaza.hu)