Rész az
Egészből: a pedagógus
80 éve
született Láng István
Még munkálkodik az alkotó, ám a gazdag
életmű kisebb-nagyobb területei (fejezetei) lezártnak tekinthetők.
Ezek között megkülönböztetett szerepe van a pedagógiának, amelyről röviden
emlékeznek meg az életrajzok. Két időpont jelöli ki a határokat: 1973 és
2007 — tehát bő három évtizedet töltött Láng István (adjunktusként, majd
egyetemi tanárként) a Zeneakadémia kamarazenei tanszékén.
Valljuk meg: főtárgy-tanárnak lenni
kétségkívül látványosabb – s korántsem minden főiskolás tudja felmérni,
milyen soha vissza nem térő lehetőségeket rejt a kamarazene
„tantárgy”. Igen, idézőjelben, mert tartalmilag, érdemben
behatárolhatatlanok a foglalkozások lehetőségei, az aktív zeneirodalom-ismerettől
kezdve a más hangszerek érdemi megismeréséig.
Vannak jelentős muzsikus-egyéniségek,
akiknek a pályája kamaramuzsikusként teljesedik ki, másokat
kamarazene-tanári munkájuk révén tart számon az utókor. Felbecsülhetetlen
értékű, ha zeneszerző vállalkozik kamarazene oktatására, hiszen ily
módon előadóművész- és tanárjelöltek betekintést kapnak az alkotó
jellegű zenei gondolkozásmód rejtelmeibe. Ezen belül is, ahány
szerző, annyi egyéniség, ki-ki más erővonalak mentén közelít a
megfoghatatlanhoz, ami az élményt adó zenélés egyik nagy titka.
Láng István különleges adottsággal
rendelkezik: egészen kivételes időérzékkel. Nemcsak a pontosságban
mutatkozik meg (legyen szó hivatalos vagy magánjellegű találkozásról,
határidőről, tehát „konkrét” időpontról), hanem az időtartamokat
illető biztos tájékozódásban is. Ennek illusztrálására következzék egy
apró epizód, ami az ő számára azonnal felejthető lehetett, míg a
kívülálló számára élethosszig példázat-értékű: Színhely a Zeneakadémia
portája, időpont: egy hangverseny szünete. Növendéke –
közreműködő zenekari muzsikus – az Operaház aznapi műsorának
hosszát (az előadás várható végét) kérdezi tőle, mire gondolkozás
nélkül kész a válasz: koncert után kényelmesen átöltözhet, s átsétálhat az
Operához – így találkozhat barátjával, aki ott játszik…
Másik mindennapos „bravúrja”, hogy képes
időkorlátokat tiszteletben tartva nyilatkozni, beszélgetni – ideális alany
riportereknek, interjúkészítőknek.
Természetesen, az adottság önmagában nem
minden! Készséggé fejlesztése viszont olyan értékeket hozhat létre, amelyek
érvényességi köre személyiségformáló erejű, s amelyek birtokában
lehetővé válik az intenzív-tartalmas, munkát soha nyűgnek nem
érző életvitel.
A pontosság velejárója a fegyelmezettség
(fegyelmező hatással, bármiféle drill nélkül, pusztán a példa erejével),
ami alkotónál s előadónál egyaránt a terjedelem- és arányérzékben is
megmutatkozik. Ugyanez a készség biztosítja a kontrollt a szerző számára,
amikor megóvja egyrészt a terjengősségtől („túlírás”), másrészt a
követhetetlenségig lecsupaszított absztrakcióktól. Tanítás során annak
felmérésében, hogy az adott pillanatban milyen mélységig érdemes elmerülni a
mikrostruktúrákban (leállni egy-egy részprobléma mind tökéletesebb
megoldásáig), s mikor kell a nagyforma egészéből kiindulva közelíteni a
részletekhez.
Ha csak ennek az adott zenei anyagot
éltető, neki adekvát megjelenést biztosító keretnek az igényét keltette
volna fel hallgatóiban, pusztán ezért is hálásak lehetnének neki. S mert ez a
szemléletmód óhatatlanul is minőség-igénnyel, a lényegesnek és
lényegtelennek a plasztikus elrendezésével párosul, olyan útravalót is kaptak
tőle növendékei, amely biztos iránytűként működik, akár gyakorló
muzsikusok, akár pedagógusok lettek.
Láng István számára azonban a
(elsősorban fúvós) kamarazene-tanítás mást, többet jelentett. Késztetést a
zeneirodalom alaposabb megismerésére, a sajátos összetételű kompozíciók
felkutatására. Hiszen a kamaracsoportok akár szemeszterenként is változhatnak,
néha egy-egy műhöz alkalmi vendég-növendékekre
van szükség, akikkel viszont tartós munka-kapcsolat is kialakulhat. Így
fordulhat elő, hogy megkülönböztetett figyelemmel fordult a hárfás
kamarazenéhez – és időnként zongora-diplomaműsorba is kerülhetett
olyan hegedű-zongoraszonáta, amelynek ő volt a felkészítő
tanára.
Évkönyvek, növendékhangverseny-műsorok
alapján nem lenne haszontalan összeállítani egy-egy tanár „tananyagát”, a
sikeresen megoldott produkciók alapján. Nagyobb léptékkel, annak feltérképezése
sem lenne tanulságok nélkül való, hogy mennyire „naprakészen” követi a legújabb
(hazai vagy nemzetközi) kompozíciós termést. A kamarazene ugyanis bizonyos
szempontból oldottabb, mint a főtárgy tananyaga. Hiszen a hangszeres
tanárnak az is elsődleges feladata, hogy a felsőfokú intézmény
hallgatóját a pályára készítse fel, tehát hogy minél perfektebb technikai
tudással hagyja el az alma matert, s legalábbis hangszere szólóirodalmát
tekintve, minél nagyobb–változatosabb, vagy (stílusra specializálódó
művésznél) időben behatárolt, ám gazdag repertoár birtokában. A
kitekintés, a sokfelé-tájékozódás (elcsépelt kifejezéssel: „nyitottság”)
követelménye viszont nem tantervi előírás, hanem elsősorban a tanár
lelkiismeretétől függ. E területen is példamutatóan járt el Láng István,
akinek kamarazene-tanári működése nem egy premiert vagy magyarországi
bemutatót eredményezett (a díjtalan növendékhangversenyek programját nem
tartják számon az évforduló- és eseménynaptárak).
Zeneszerző részére a kamarazene-tanítás
egyúttal kapcsolat-teremtési lehetőség a fiatalabb előadó-generáció
képviselőivel, művei potenciális előadóival. Láng István
kompozícióinak hangzó sorsán végigtekintve, az előadók listáján
feltűnő az egykori tanítványok nagy száma, s némelyikük neve
feltűnik a művek ajánlásában is. Visszajelzése ez a tanári
munkálkodás hatékonyságának, s egyben annak, hogy az egykori tanár-diák
kapcsolat nemegyszer kollegiálissá érett be. „Csak az olvassa versemet – ki
ismer engem és szeret” – a költő szavai transzponálhatók az
alkotó-előadó kapcsolatra. Ennek mérlege alapján is nyilvánvaló: nemcsak
az eredményes, hanem a megbecsült kamarazene-tanárok között kell számon
tartanunk Láng Istvánt.
Amióta nem aktív oktató, azóta sem pihen
tanárként; hiszen a kompozícióit műsorra tűző előadókkal
próbál, s tevékenyen vesz részt új művei premierjének előkészítésében.
Hogy a szerzővel való előadói
együttműködés során mennyire kamatozik vérbeli tanár-mivolta, arról saját
tapasztalatból, személyes élményeim alapján számolhatok be. Inspiráló
érdeklődéssel követte igyekezetemet, amikor érdemen felüli ajándékomat
(nekem dedikált zongoraműveit) akartam hangzó realitássá tenni. Nemcsak
két kortárs-darabbal gazdagodtam, hanem a próbák során olyan
kortárskotta-olvasási tapasztalatokkal, amelyeket változatos munkáim során
haszonnal kamatoztatok mindmáig.
Köszönet érte, Tanár Úr – az egykori
hivatalos növendékek nevében is!
Fittler Katalin
LÁNG ISTVÁN ALKOTÁSAI HUNGAROTON CD-n
HCD 31641
Wave
HILPRECHT, DUBROVAY, PERSICHETTI, PENDERECKI,
LÁNG, COLDING-JORGENSEN, LIPPE,
STEVENS művei
HCD 31642
HCD 31680
HCD 31858
HCD 31948
HCD 31997
HCD 32015
HCD 32181
LÁNG István
Inquieto
Ist es möglich ohne B-A-C-H?
Sempre in tensione
Symphony No.7
HCD 32357
Abbahagyott bekezdések
VI. szimfónia – 39 vonósra
Gyémánt a föld porában – Kantáta Orbán Ottó verssoraira
MR Énekkar Férfikara
Karigazgató / Strausz Kálmán
MR Szimfonikusok
vezényel
László Tihanyi, László Kovács
HCD 32575
DUBROVAY László (1943)
5. rézfúvós kvintett No.3
MADARÁSZ Iván (1949)
Haszid történetek
TIHANYI László (1956)
Jelenet öt szereplőre
LÁNG István (1933)
Prelude, 3 Mobils and Postlude
PERTIS Jenő (1939–2007)
Szerenád sárgában
HOLLÓS Máté (1954)
Pavane és gaillarde
HCD 32632
LEBEGÉS -
Elektroakusztikus Zene
MIKLÓS SUGÁR
1. Nocturne (2005–2006)
ISTVÁN LÁNG
2. Lebegés / Floatation (1997) 3′23″
ISTVÁN SZIGETI
3. Mother & Father
(2003) 1′53″
BÉLA FARAGÓ
4. Kaddis és sófár / Kaddish and Shofar (2004)
11′19″
MÁTÉ HOLLÓS
5. Clavinova fantázia No. 2
/
Az eredeti felvételen / Fábián Márta – cimbalom
ISTVÁN LÁNG
6. Suonitrascolori No. 1
(2005) 8′16″
GYULA PINTÉR
7. Páncélmosoly / Armoured Smile
(1991) 8′38″
ISTVÁN SZIGETI
8. Toccata nostalgica (2001–2002) 12′48″
MIKLÓS SUGÁR
9. Hajnal / Dawn (2007) 5′30″
DECSÉNYI JÁNOS
10. Koncert / Concerto (2006) 6′00″
Az eredeti felvételen / Ádám Fellegi – zongora
MR Szimfonikusok
HCD 32637
HCD 32657