Nyitóhangverseny

 

 

2013. március 24.-én, vasárnap este volt a XIV. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny megnyitója a MÜPA – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, mely így szerencsésen kapcsolódott a 13. Budapesti Tavaszi Fesztivál programjához. Két monumentális alkotás hangzott el, ami örvendetes jelzése, hogy a közönség egyre fogékonyabb az egész estét betöltő kortárs művekre. A hangverseny első felében Orbán György (1947) nagyszabású darabja, az 1992-ben keletkezett Rorate coeli szerepelt a műsoron.

 

Orbán mindig is vonzódott a kórusmuzsikához. Ennek egyik nagyszerű kicsúcsosodása a jelen oratórium. A Harmatozzatok magasságos egek kezdetű hajnali adventi mise ugyan időpontját tekintve nem most lett volna aktuális, de ezen a problémán hamar túltettük magunk.

 

Maga a mű tíz tételből áll, melyben szoprán és tenor áriák kórustételekkel váltakoznak. Nagyszerű Rorate nyitótétellel kezdődik, melynek mondanivalója többször visszatér a darab folyamán. Míves szopránszóló énekli az ismert szöveget, megadva a kompozíció alaphangulatát. A következő, Meirascaris tétel hatalmas robbanással indul, végig zaklatott, felfokozott hangulatban. A kórus teljes pompájában szól, jól ellentételezve a következő, a Super flumina Babilonis tétel lágy, andalítóan kezdődő, beszédes tenorszólamát. Fényes trombitákkal indul ismét a Rorate, de immár kóruson. Gyorsan, célratörően jut el a hangzatos zárlathoz, hogy a következő Peccavimus tétel szopránja dús rézfúvós állások között énekelhesse önmarcangoló szólóját makacs ostinato ritmus fölött. Majd ismét Rorate mintegy újrakezdésképpen. Mozgalmas, hatalmas zenekari tutti, mely lecsendesedve, atacca folytatódik a Vide, Domine hetedik tételében. Szinte katonai indulóval folytatódik a Libera nos, végig gyötrően, zaklatottan, grandiózus csúcspontra juttatva a dallamot. A két utolsó tétel, a Mitteguem missurus est és a Consolamini méltó befejezését adja ennek a hatalmas, nagyívű kompozíciónak.

 

Szünet után került sorra a tanítvány, Gyöngyösi Levente (1975) 2009-ben komponált I. szimfóniája. Méretében, hosszában, nagyratörő céljaiban hasonló Orbán művéhez. Négy tétele mindegyikének önálló címe van, az első a Szerelem. Ennek megfelelően gyors, jókedvű tétel. Az elcsúszó intonáció, a pezsgő ritmusok, mind a vidámságot, felhőtlen boldogságot idézik. Nem így a második - Bánat - tétel, mely mindjárt az indításával kísérteteket, rossz szellemeket vizionáltat. Hangképzésében, a fúvósok staccato állásaiban, a vonóhasználatban, az ütőszólamokban, és főleg az elektronikus hanghatásokban mind-mind a földalatti rémségekre, vagy – inkább – a lélek borzalmaira utal. A Kétségbeesés tétel még inkább diabolikus, haláltáncra emlékeztető.

   

Viszonylag szokatlan megoldáshoz folyamodik az utolsó – Ujjászületés – tétel, amikor szóló ének csendül föl. Természetesen mindenkinek – a szerzőnek is – azonnal Beethoven jut eszébe, ahogy az énekhang segítségével emeli égi magasságokba üzenetét. Itt is hasonló történik. A hatalmas megrázkódásokkal kezdődő zene a csúcspont után a távoli Tündérkertet, földöntúli hangulatot idéző gyermekkórussal és csengő-bongó ütősökkel egészül ki. A nagyszabású finale azonban váratlanul elcsendesedik és régies a capella szólal meg, József Attila: Áldalak búval, vigalommal.  Vita tárgyát képezheti, hogy ez a befejezés mennyire kapcsolódik szervesen a mű egészéhez.

 

A darabban Kosztolányi Dezső, Paul Čluard, Christian Morgenstern, Dsida Jenő, Pilinszky János, Rainer Maria Rilke és József Attila versei hangzanak el.

 

Hagyományos szerkezetű, végig tonális, mégis egyértelműen kortársalkotás, melybe szervesen illeszkedik úgy a modern technika, mint a kórus és az énekhang.

 

Feltétlen elismerést érdemelnek a szólisták, az énekkarok, a zenekar azért a hatalmas munkáért, amivel ilyen kimagasló színvonalon adták elő ezeket az igényes műveket. Köszönet a művészeknek, a karnagyoknak és a karmesternek.

 

Eisenbacher Zoltán

 

 

XIV. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny Nyitóhangversenye

13. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Orbán György:                  Rorate coeli

Gyöngyösi Levente:          I. szimfónia

 

Miks Adrienn        szoprán

Váradi Marianna   szoprán

Tony Bardon         tenor

 

Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba)

Budapesti Ifjúsági Kórus (karigazgató: Gerenday Ágnes)

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)

Nyíregyházi Pro Musica Leánykar (karigazgató: Szabó Dénes)

Budafoki Dohnányi Zenekar

Hollerung Gábor    karmester

 

Művészetek Palotája

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2013. március 24.