Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60

 

 

2013 tavaszán rendezte meg az Alkotó Muzsikusok Társasága a XX. AMT-napokat, melynek során ellátogattak többek között az alapításának 50. évfordulóját ünneplő váci Bartók Béla Zeneiskolába, valamint a 60 éve működő dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolába.

 

Az AMT már az 1991-es megalakuláskor is egyik fontos céljául tűzte ki, hogy a gyerekekhez, a fiatalokhoz eljuttassa a kortárs zenét. Az eredeti kompozíciókon kívül hangulatos karácsonyi dal-feldolgozásokat is kaptak szerzőinktől a zeneiskolai növendékek változatos hangszer-összeállításban.

 

Társaságunk tehát vagy a karácsony előtti időszakban vagy a tavaszi hónapokban szervez – a felnőtt programokon kívül – zeneiskolai helyszínű koncerteket, ahol a hangversenynek otthont adó iskola növendékei, tanárai lépnek fel. Szoros kapcsolatot építettünk ki pl. a budapesti XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskolával, a váci, a dorogi, a törökbálinti, a monori intézményekkel. De megszólaltak komponistáink alkotásai Budaörsön, Gödöllőn, Cegléden vagy a budapesti XII. kerületben.

 

Akkor könnyebb egy-egy hangverseny szervezése és rendezése, ha valamelyik AMT-tag vállalja az előkészületi munkákat: a művek kottáinak begyűjtését a szerzőktől, kiosztását az illetékes tanároknak és növendékeknek, a darabok tanulásának figyelemmel kísérését, a műsor összeállítását, a közönségszervezést. Ez úgy oldható meg legegyszerűbben, ha tagunk valamelyik zeneiskolában tanít. Ezeket a lehetőségeket ki is használjuk.

 

De igazán megéri a fáradságot, amikor létrejön egy hangulatos esemény, kölcsönösen megismerik egymást az alkotók és az előadók, a gyerekek izgatottan figyelik, hogy a zeneszerzők meg vannak-e elégedve műveik tolmácsolásával. Az alkotók pedig örömmel fogadják a lelkes muzsikálást.

 

Így történt ez 2013. május 21-én is, amikor meghívtam a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolába AMT-s kollégáimat.

 

Ez alkalommal nemcsak a zenedarabokat ismerhette meg a közönség, hanem az Alkotó Muzsikusok Társasága irodalmár tagjai is elküldték írásaikat, rendezvényünk címe „Ifjúsági hangverseny irodalommal” lett.

 

A dorogi gyerekeken kívül szerepeltek hegedűs növendékek a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskolából is.

 

Pohner Zsolt, Szendi Ágnes (tanár)

 

Összesen 25 tanuló mutatta be tudását a műsorban (furulyások, fuvolisták, hegedűsök, zongoristák). Az e tanszakokon oktató kollégák könnyen mozgósíthatóak voltak és lelkesen tanították be a kapott műveket.

 

A programban felolvastam Bátki Fazekas Zoltán verseit, Csepregi György esszéit és Forgács Éva meséit. Olyan anyagot választottam tőlük, amely illett a gyermek-zenékhez.

 

Elmondhatjuk, hogy igazán felszabadult és vidám hangulatban telt el a koncert.

 

Gubala Sarolta, Czuth Noémi Zoé, Retter Tímea (tanár),

Varga Dóra, Varga Bálint

 

Úgy állítottuk össze a műsort, hogy változatos módon kamarazenélhessenek a zenét tanuló diákjaink.

 

Szívesen játszottak a gyerekek zongora négykezest (Rékai Ivántól, Hajdu Lóránttól, Szendi Ágnestől), furulyaduókat (Fehér György Miklóstól), hegedűduókat (Mérész Ignáctól), hegedűtriókat (Laczó Zoltán Vincétől), fuvolatriókat (Gallai Attilától).

 

Olyan is előfordult, hogy valamely szereplő növendékek nem tudtak eljönni és helyettük tanárok „ugrottak be”, hogy ne maradjon el a produkció.

 

Különleges színfolt volt három testvér (6 éves kislány és 7 éves ikrek: fiú-lány) szereplése, ők két szopránfurulyára és zongorára írt darabot játszottak. (Szendi Ágnes műve). Utóbbi szerző szívesen próbálkozik változatos összeállítású gyerek –kompozíciókkal. Elhangzott egy másik 2 szopránfurulya-zongorás, valamint egy furulya-hegedű-zongora összeállítású műve.

 

Kiss Zsófia, Baross Katinka, Kolozsvári Barnabásné (tanár)

 

 

A kompozíciók úgy születtek, hogy néhány kiválasztott ügyes hangszeres gyerekre „szabottan” készültek a szólamok, tehát kimondottan egyes növendékek inspirálták a művek létrejöttét.

 

Ha az AMT-zeneszerzők által írt és május 21.-én Dorogon előadott darabok stílusát, karakterét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy hangulatilag, érzelmileg megfeleltek a gyerekek igényeinek és a közönség számára is jól befogadhatóak voltak.

 

Megszólaltak magyar – és idegen népdal-, valamint spirituálé-feldolgozások. Találtunk népdalokat, gyermekdalokat szabadabban felhasználó műveket, hagyományosabb és kicsit merészebb hangzású önálló kompozíciókat.

 

Felsorolnám a műsorban részt vett zeneszerzőket:

 

Csepregi György, Fehér György Miklós, Gallai Attila, Hajdu Lóránt, Laczó Zoltán Vince, Mérész Ignác, Rékai Iván, Szánthó Lajos,Szendi Ágnes.

 

Felkészítő tanárok:

Farkas József, Gerstner Bálintné, Kolozsvári Barnabásné, Lőrinczné Csizmadia Katalin, Retter Tímea, Szendi Ágnes.

Zakariás Sára, Ujlaki Alexandra,

Lőrinczné Csizmadia Katalin (tanár)

 

A koncert végén az Erkel Ferenc Zeneiskola (60) és az AMT-napok (20.) évfordulóin kívül megemlítettem, hogy 2013-ban Isten éltesse a 70 éves Gallai Attila AMT-elnököt, a 80 éves Forgács Éva meseíró operaénekesnőt (korábbi ügyvezető titkárnőt) és a 90 éves Réti Zoltán festőművészt.

 

Az idei AMT-napokon a dorogi eseményen kívül még rangos hangversenyre került sor a váci Bartók Béla Zeneiskolában, ahol az 50 éves Bartók Béla Zeneiskola mellett a 25 éves, meglehetősen hosszú nevű szomszédvár, a „Pikéthy Konzi” (Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola Pikéthy Tibor Tagintézmény) művésztanárai, valamint a két intézmény hegedű-, klarinét-, furulya-, trombita-, gordonka-, népi ének- és orgonaszakos növendékei működtek közre.

 

Lelkes Botond, Falta Zsombor

 

Ezekkel az intézményekkel régi Társaságunk kapcsolata: egyik tagtársunk, Nógrádi Péter mindkét iskolában tanított korábban, jómagam pedig sokáig a „Pikéthy” tanára voltam. Több hangversenyt rendeztünk már a Zeneiskola Nagytermében.

 

A dorogival szemben a május 15-i váci hangverseny tervezésekor abból indultunk ki, hogy a zeneiskolások számára írt darabjaink a felnőtt művészeknek írtakkal felváltva hangozzanak el.

 

A közönség tagjai így kétféle – bár összefüggő – zenei világba láthattak be.

 

Ki kell emelni a műsorból Nógrádi Péternek a váciak számára, az idei, kilencedik alkalommal megrendezett Országos Bartók Béla Hegedű-duó Versenyre írott újszerű hegedűduóinak elhangzását, valamint Fehér György Miklós bemutató előadásban elhangzó Petőfi-dalát, amelyben a három szakközépiskolás népi énekes növendéket furulya, hegedű és háromhúrú népi brácsa kísérte, de minden további elhangzó mű hozzátett az est hangulatához.

 

Vácott is megszólaltak tanár-diák előadásban felhangzó művek. A növendékkel közös fellépés mindig külön érdekességet ad egy koncertnek. Volt olyan elhangzás, amit előre így terveztek, de két műnél is egy-egy megbetegedett tanuló helyett beugró tanár mentette meg az előadást.

 

Molnár Sára, Lachegyi Imre

 

Szépen megszólaltak Nógrádi Péter említett duói Horváthné Taracsák Mária növendékei előadásában, de lelkesen adták elő Masopust Katalin, Zsovár Judit, Schmuck Éva zeneiskolás növendékei, Schmuck Éva közreműködésével, illetve Kovács Kálmán „konzis” trombitásai Fehér György Miklós duóit, amelyek eredetijét a Fővárosi Pedagógiai Intézet felkérésére írta a szerző gordonkákra, de többféle duón játszhatóak, oboa- illetve klarinétduó változatuk már kapható a zeneműboltokban.

 

Igen jó előadásban szólaltak meg a többi művek is: Bednarik Anasztázia konzis növendékei Laczó Zoltán Vince orgonadarabjait, Lachegyi Imre egyik zeneiskolás növendékével Szánthó Lajos furulyaduóját, Tóth Judit pedig konzis hegedűseivel Mérész Ignác hegedűtrióit vitte sikerre. Három tagtársunk zongoradarabjait pedig a hangversenyeinken rendszeresen fellépő Cs. Nagy Ildikó zongoraművész-tanár adta elő szép, kiérlelt, a szó jó értelmében „hatásos” előadásban. Lachegyi Imre, Tóth Judit és Cs. Nagy Tamás (háromhúrú brácsán) a népi énekesek kíséretét látták el a Petőfi-dalban, szintén kiérlelt előadásban. (képünkön)

 

Az esten a következő tanárok növendékei működtek közre:

Horváthné Taracsák Mária, Masopust Katalin, Zsovár Judit, Schmuck Éva, Kovács Kálmán, Bednarik Anasztázia, Lachegyi Imre, Tóth Judit, Pál Eszter.

 

Pálfi Álmos, Folly-Ritvay Bíborka, Schmuck Éva

 

Az elhangzott művek szerzői:

Fehér György Miklós, Gallai Attila, Hajdu Lóránt, Laczó Zoltán Vince, Mérész Ignác, Nógrádi Péter, Rékai Iván, Szánthó Lajos.

Cs. Nagy Ildikó

 

A 2013. május 9-tól június 6-ig tartó 20. AMT-napokon tehát két koncertünk is az ifjúságnak szólt, elsősorban ifjú muzsikusok fellépése által.

 

Ezt a hagyományt a következő években is szeretnénk folytatni.

 

Szendy Ágnes és Fehér György Miklós

 

(A dorogi beszámoló képeit Hajdu Nelly, a váciakat pedig Fehér György Miklós készítette.)