ZEMPLÉNI KORNÉLRA EMLÉKEZÜNK

1922-2013

Zempléni Kornél Liszt Ferenc-díjas Érdemes Művész, a Bartók-Pásztory-díj és a Weiner Leó Emlékdíj kitüntetettje, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének birtokosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa 2013. július 22-én, életének 91. esztendejében elköltözött az élők sorából. Végső búcsúztatása 2013. augusztus 6-án volt a Farkasréti temetőben. Zempléni Kornélt a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.

Debrecenben született 1922. szeptember 4-én. Tanulmányait 1940 és 1946 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán Dohnányi Ernő és Böszörményi-Nagy Béla növendékeként végezte. 1947 és 1967 között a Nemzeti Zenede, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zongoratanára; 1964-tõl 1981-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanít, 1981 és 1983 között ugyanott tanszékvezető, 1983-tól 1989-ig egyetemi tanár, 1984-től az oszakai University of Arts tanára. Hangversenyezett világszerte, nevéhez számos hanglemezfelvétel fűződik. Bach-, Mozart-, Debussy-, Kodály- és Bartók-kompozíciókat adott közre.

Zeneakadémiai szólóestjéről ezt írta egyik kritikusa: „Csak a kivételes, őszinte elragadtatás hangján számolhatunk be Zempléni Kornél zongorázásáról. S hadd szóljunk itt először valóban magáról a zongorázásról, arról a rendkívül szép és természetes, minden árnyalatban egészségesen, gyönyörűen csengő hangzásról, amely a művész játékát jellemzi. Ez a csodaszép hangszín [...] s a biztos, érezhetően megalapozott technikai bázis teszi lehetővé, hogy a kimagasló intelligenciájú és ízlésű, mélységesen muzikális művész gazdag, az évek múlásával egyre elmélyültebb lírája szabadon kibontakozhasson. Töretlen ívű, nagyszerű koncertjén az elsőtől az utolsóig minden hang a helyén volt; ott és úgy, ahogyan kell, s valamennyit érzelmi tartalom, őszinte és szuggesztív poézis hatotta át...”

Zenetanári ars poeticájáról így szólt: „[...] tanárként az a dolgom, hogy ráneveljem a növendéket a folyamat helyes – és az ő alkatának megfelelő – kialakítására. Hogy miből áll ez a folyamat? Legelsősorban a meg- és felismerésből [...] A megismerés általános, a felismerés már részletekbe menő tartalmi elemzésre vonatkozik...”

Tanítványai közül 85. születésnapján Rohmann Imre a következő szavakkal köszöntötte: „Tőled tanultuk, hogy az előadóművész feladata mindenekelőtt a szerző iránti alázat. Mi a zeneszerző médiuma vagyunk, soha nem kerülhetünk a mű elé. Ezt nem csak a tanteremben tanítottad, de gyönyörű koncertjeiden meg is valósítottad. Olyan darabokat, mint például Schumann Kinderszenenje, Mozart h-moll adagiója vagy Debussy Prelűdjei, azóta sem hallottam olyan megkapóan-szépen, mint Tőled. A Rád jellemző gyönyörű, éneklő, telt, de mégis áttetsző zongorahangzást Rajtad kívül talán csak mestered, Dohnányi Ernő felvételein véltem felfedezni.”

2008-ban a Weiner Leó emlékdíj átvételekor dr. Batta Andrással

90. születésnapján Zsigmondy Zoltán zongoraművész-tanár írt laudációt szeretett mesterének (www.parlando.hu 2012/4. szám).

A Zeneakadémia professor emeritusától a tanárok, a kollégák, s az egykori növendékek nevében dr. Batta András rektor vett búcsút a Farkasréti Temetőben Zempléni Kornéltól és többek között elmondta, hogy az elhunyt „tanított a Nemzeti Zenedében, majd a Konziban, később – vajon miért ennyire későn? –  1964-től a Zeneakadémián. Zongorázott itthon és külföldön, írt, olvasott, érdeklődött, s mindenekelőtt, és fölött: tanított, rendületlenül. Függetlenül korától előbb nyugdíjazták, mint kellett volna, de megkapta a professor emeritus címet – talán ez volt neki a legfontosabb: taníthatott, amíg csak akart. S azután jött a betegség, a visszavonulás, a lassú kivonulás az életből. Még halála ideje is ellene dolgozik annak, hogy tartozásunkat maradéktalanul lerójuk felé: nyár dereka van, sokan nyaralnak, utaznak, kurzusokat vezetnek. Tanár úr – elnézést – nem tudunk mind itt lenni. De én biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban, ezekben a napokban, hetekben sok tanítványodnak szorult össze a szíve, és gondoltak Rád igaz szellemi, zenei atyjukként.

A Weiner Leó zenepedagógiai-díjjal

Az is hiányozni fog, amit képviseltél. Ismét egy fontos szereplő dőlt ki a régi, elegáns és tekintélyes zeneakadémiai tanári karból, akikért rajongtak, de féltek is tőlük, akikre felnéztek, akiket utánozni próbáltak, sikerrel, sikertelenül. Köztünk maradsz, immár a Zeneakadémia történelmi arcképcsarnokában, és bent, legbelül, ahol a magunk szellemi építményeinek alapjait hordozzuk.

Fényeskedjék Neked az örök világosság, és elszakadva a fájdalmakat hozó, sebeket fakasztó földtől, oldódjék fel lelked a hangok isteni birodalmában. Nyugodj békében!”