A mindenség zenésze*

 

http://www.hegyvidekujsag.eu/site/upload/2007/09/dr_vukan_gyorgy_zenet1_250x250.png

 

Nem akadt nála sokoldalúbb és termékenyebb magyar jazzmuzsikus. A 71 éves korában elhunyt Vukán Györgyöt próteuszi alkatként sok minden érdekelte: írt operát, film- és balettzenéket, szimfonikus műveket, jazzkompozíciókat, műfajokon átívelő darabokat. A szólótól a trión át big bandig számtalan formációban érvényesített kivételes technikai tudását, invenciózusságát. Sok külhoni meghívásnak tett eleget, megannyi világsztárral játszott együtt hazai és külföldi jazzfesztiválokon. Szerteágazó munkásságát több hivatalos elismerés – legutóbb a Kossuth-díj – és a közönség szeretete, megbecsülése kísérte.

 

Pedig nem muzsikusnak indult. Vasi orvos családban született, családi indíttatásra a fogorvosi pályát választotta. Zongorázni öt éves korában kezdett, 16 évesen megnyerte a keszthelyi Helikon versenyt, ami azzal járt, hogy felvételi nélkül felvették a Zeneakadémiára. Mégsem élt a lehetőséggel, mert az Amerika hangja rádióadásai révén akkortájt kezdte foglalkoztatni a jazz. Fogorvosi tanulmányai miatt Budapestre költözött, és bekapcsolódott a főváros jazzéletébe. Pályájának alakulására ösztönző hatással volt Kertész Kornél, az 1962-ben megnyílt Dália Jazzklub vezetője. A legendássá vált klubban ismerkedett meg Berkes Balázs bőgőssel, egy életen át tartó, leghűségesebb muzsikustársával. Vele és Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, Balázs Elemér dobosokkal évtizedeken át működött klasszikussá vált jazztriója.

 

A jazz világához nemcsak bontakozó muzsikusi karrierje, hanem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 1965-ben létrehozott jazz tanszaka révén is kapcsolódott, amelynek alapító tanára lett. Akkoriban még nehezen lehetett tananyaghoz jutni, de abszolút hallása megkönnyítette az amerikai felvételek lejegyzését, az előadói technikák tanulmányozását. Mindenekelőtt a blues lényege érdekelte, mert úgy vélte, hogy a zene egészéből ez különbözteti meg leginkább a jazzt. Nem a más zenékre is jellemző improvizáció vagy a hangszerösszeállítás, hanem a pentatónia és a diatónia ütközéséből létrejött hangsor, annak íze, hajlításai, a ritmus erőteljesebb szerepe és az időhöz való más viszonya foglalkoztatta.

 

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ8kNavf_MzTbT_JWphm9RTNzyEd3Z2DVji8COMxgHEbyhVz7Vy

 

 

A jazzt nem műfajnak, hanem a legfantasztikusabb eladóművészetnek tartotta, amelynek játszása közben olyan mértékben tud előtérbe kerülni az előadó, ahogyan semmiféle klasszikus darab interpretálása közben sem. A zenei anyaggal történő, mással össze nem mérhető azonosulás és az abból következő szabadság vonzotta legerősebben ehhez a zenéhez. Igazi létformája nem a komponálás, hanem a muzsikálás, a színpadi jelenlét volt. A játék ösztönössége nála tudatos, elmélyült zenei gondolkodással párosult, amely kisugárzásával erős hatást gyakorolt hallgatóságára. „ A zenének egy jelentősége van: hogy a közönségnek örömet szerezzen” – fogalmazta hitvallásában. Vukán György halálával olyan előadóművész távozott a magyar zenei életből, aki képes volt ezt a küldetést teljesíteni játékával.

 

 

Turi Gábor

 

 

 



* Forrás: Magyar Nemzet, 2013. augusztus 14. A szerző szíves engedélyével.