Elhunyt Botka Valéria

 

A Magyar Rádió Gyermekkórusának, valamint a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának alapítóját és egykori karnagyát 2013. szeptember 28-án, 85 éves korában érte a halál - tudatta a család az MTI-vel.

 

http://5mp.eu/honlapkepek/takacs-ferenc/862I_VF4CW/nagy/4_pic_filtered_irf_h_150.jpg

 

Botka Valéria és dr. Csányi László a kép bal sarkában álló legendás rádióssal, az MR Gyermekkórusa létrehozásában aktívan közreműködő Takács Ferenccel (1956)

 

Botka Valéria kóruskarnagy művészi pályája során elévülhetetlen érdemeket szerzett a zene szeretetének elmélyítésében, az együtténeklés örömének megismertetésében és gyermekek ezreinek adott életre szóló impulzust a kollektív éneklés, a zene iránti igényesség felkeltéséhez és műveléséhez.

 

Máriakálnok-Arakon született 1928. június 10-én. Tanulmányait 1950 és 1954 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Ádám Jenő, Gát József, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence és Vásárhelyi Zoltán növendékeként. 1954-ben férjével, dr. Csányi Lászlóval megalapították a Magyar Rádió Gyermekkórusát, amelynek 1986-ig voltak a vezetői. 1970-ben az Állami Operaház Gyermekkarának is alapítója volt – e kórus élén szintén 1986-ig állt.

 

Magyarországi fellépéseinek száma csaknem háromezerre tehető. A Rádió Gyermekkórusával vendégszerepelt csaknem valamennyi európai országban, az Egyesült Államokban, Kanadában, valamint 15 alkalommal Japánban. Együtteseivel számtalan hangfelvételt készített. Csányi Lászlóval közösen kilenckötetnyi kórusművet adott közre. 1966-ban Liszt-díjat kapott, Németh László-díjas, a Magyar Örökség díjának kitüntetettje.

 

Részlet a hetek.hu cikkéből, melyben arról kérdezték Botka Valériát, mit üzenne a mai fiataloknak: „Az a legfontosabb, hogy a hivatásuknak éljenek, és ne kényszerből válasszanak szakmát. Szeressék csinálni, amit csinálnak, és amikor éreznek magukban valamire elhívatást, addig ne nyugodjanak, amíg azt el nem érik."

 

(Forrás: FIDELIO)