Kormánybiztos lett DR. Batta András

 

Az „egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztossá” nevezték ki dr. Batta Andrást, a Zeneakadémia előző rektorát. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint dr. Batta András megbízatása 2013. május 15-től 2014. május 31-ig szól.

 

A kormánybiztos feladata egyebek mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem intézményéhez kapcsolódóan létrehozni kívánt kulturális, művészeti és hangversenyközpont jogi, pénzügyi és intézményi kialakítása, a Zeneakadémia orgonáinak, köztük elsősorban a nagytermi Voit hangszernek a helyreállítási munkálatait koordináló intézkedések megtétele, illetve a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészítése és megszervezése is.

 

A kormánybiztos feladata még a Zeneakadémia rezidens zenekara, a Concerto Budapest tulajdonosi-fenntartói helyzetének rendezése, a Konzervatóriumok, Zeneakadémiák és Zeneművészeti Főiskolák Európai Szövetsége (AEC) budapesti közgyűlésének előkészítése és megszervezése. A határozat szerint a kormánybiztos a tevékenység ellátásáért az államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult, tevékenységéről negyedévente kell beszámolnia a kormánynak.

 

 (Forrás: MTI-FIDELIO)