KÖSZÖNTŐK BÁNTAINÉ SIPOS ÉVA 95. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Virágcsokor a Hebridákról. Ábrahám Mariann felvétele

Sipos Éva tanárnő, zeneművész születésnapjára, a legszemélyesebben

Sipos Évával tanári pályám leg kezdetén találkoztam először. Hamarosan egy soha meg nem fogalmazódott, mély barátság kötött össze bennünket és ez tartott jó 20 éven keresztül - nap mint nap - a BBZSZ-ban, mindaddig, amíg Éva Budapesten élt. Az első benyomásom Róla: Éva mindég derűs, mosolyog, határozott aktivitással cselekszik és fáradhatatlanul. Tanítványai rajongással veszik körül, tanítását az átadni tudás fölénye jellemzi, de emberi módon mégis közvetlen. Az ilyen karakterű személyiségek vonzás körébe biztonságot adóan belekerül az ember, különösen a helyét nehezen megtaláló kezdő tanár. Éva akkoriban nem csak tanított, ha szükségem volt valamire, mindég megtaláltam az irodában is. Hogy milyen funkciót töltött be, arra nem emlékszem. Régen volt ez. De arra pontosan emlékszem, hogy mindég kisegített, amihez hozzányúlt, abban rend volt és tisztánlátás. Kapcsolatunk az évek folyamán fokozatosan alakult át egy olyan barátsággá, mely lehetővé tette, hogy egymást saját otthonunkban is meglátogassuk.

Egyik ilyen alkalommal az előszobába lépve, egy falon lévő térképen akadt meg a szemem. Világtérkép volt az, nagyobb méretű, sok pici zászlóval megtűzdelve. Akkor tudtam meg, hogy ezek a zászlócskák mindazokat az országokat és nagyvárosokat jelzik, ahol Ő tanított. Később kérésemre óráinak vázlatát, Bartók művek elemzéseivel kapcsolatos, gondosan felépített jegyzeteit végig is lapozhattam. Megdöbbentem, mert egy hallatlan rendszerezett elme és tudás köszönt vissza a jegyzetek láttán is. Átvillant rajtam: fogalmam sincs arról, milyen kiváló nagy tudású embert tisztelhetek személyében.

Mesélte, hogy egyszer, amikor az USA-ban több hetes nyári szemináriumot tartott, reggel súlyos migrénnel ébredt fel. Kivihetetlennek látszott, hogy meg tudja tartani délelőtti óráit. De az USA-ban nem lehetett betegnek lenni. A résztvevők komoly összeget fizettek azért, hogy tanuljanak és az órákat meg kellett tartani. Minden nehézség ellenére így is történt, de senki nem vette észre, milyen küzdelem árán. Lassan-lassan tudomásomra jutottak végtelen gazdag, szerteágazó szakmai életének részletei, utazásai, férjével, Bántai Vilmossal közösen feldolgozott kottakiadványaik, mindaz, amivel mások lekezelően büszkélkedni is szoktak. Nem egyszer tapasztalja ezt az ember. Éva életének, és tudásának ezek a tevékenységek magától értetődően természetes részei voltak. Csodálatos, született adománya az az őszinte megismerési vágy, ami hajtja Őt valaminek egyre mélyebb és mélyebb felfedezése és megértése felé.

Gyulai otthonában is így él együtt a zenével. Ha egy előadástól élményt kap, heteken keresztül, naponta meghallgatja a művet. Köztudott, hogy Glenn Gould Bach játéka milyen elementárisan betölti a teret és időt körülötte. Ritka, de annál tartalmasabb telefonbeszélgetéseinkkor hosszasan meséli zenével kapcsolatos élményeit. Hallgatom Őt és csodálom. Azt hiszem, minden muzsikust ilyen gazdaggá kellene tegyen a zenében való élet. Évánál nincs „életkor”, nincs „magány”, nincs „hiány”, mert amit az élet megfárasztott, azt a szellemi táplálék élménye bőségesen ellensúlyozza.

Drága Éva, gazdagabbá tettél azzal, hogy barátságodba fogadtál sok-sok évvel ezelőtt; életútjaink drámai pillanatokban is keresztezték egymást, de segítő kezet nyújthattunk, adhattunk, kaphattunk.

Szívből kívánom, hogy családod és zenei nagy családod szeretete továbbra is körülvegyen és Te életed példájával tanítva még sokáig adni tudjál nekünk. Isten éltessen az emberi életkor legvégső határáig!

Nagy szeretettel,

Ábrahám Mariann

zongoraművész-tanár

(A kép forrása: GYULAI HÍRLAP • Kósa Ferenc • INTERJÚ • 2010. augusztus 26.)

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

A hegycsúcs köszöntése

Egy túrázót köszöntök. Magyar és svájci hegyek vándorát. A zenével világot járt tanárt, aki tehát nemcsak fokossal és tarisznyával gyűr le hegygerinceket, hanem felkeresi mindazt, ami közvetlenül vagy áttételesen a tárgyához tartozik. A zenetanárnak minden a tárgyához tartozik, hiszen építészet és irodalom, festészet és tudomány, követ és bronzot megmunkáló szobrászat mind hátországa és megtermékenyítője a hangok építészetének, s a lélek hangok általi szobrászatának.

A zenetanárnak minden a tárgyához tartozik – mondom. Igen, a nagy formátumú zenetanárnak. Annak, aki azt is tudja, nem szigorúság kell, hanem tekintély: megengedhető, hogy abból és akkor feleljen a növendék, amit tud, és amikor úgy érzi, a legjobban tudja. Nem csütörtökre kell felkészülni, hanem az életre. Sok lekéshetetlen határidő következik majd a tanítvány művészi vagy tanári pályáján, a szeptimszekvencia zongorázása egy héttel későbbre megtanulva, s akkor biztonsággal elővezetve is megfelelő lesz.

Akiről most írok, nem engedékeny, a szakmát zárójelbe tevő, gyerekkegy-kereső fajta. Ellenkezőleg! A fület ellentmondást nem tűrően tágító, a hangok összefüggésrendszerét logikusan megvilágító, a zene iránti nyitottságban kompromisszumot nem ismerő, nagyigényű Tanár. Nagy T-vel, úgy, ahogy az összhangzattan és formatan világába való bevezetésnél sokszor mintha „nagybetűkkel beszélne”. Mert ami rá hatással volt, annak élményét legalább olyan felfedezést nyújtva adja tovább.

Idén 95 esztendős. A telefonban a hangja olyan, mint 35 esztendeje, amikor megismertem. Gyulai lakásából már nem mozdul ki, de most is naponta túrázik. Olyan hegycsúcsokat mászik meg, mint Johann Sebastian Bach, olyan túravezetőkkel, mint Glenn Gould. De senki se higgye, hogy miközben a nagyobb elmélyülés kedvéért sokszor hallgatja ugyanazokat a műveket is, egy-két vesszőparipán lovagolgat. Emlékszem egyik telefonunkra, amelyben rögtönzött előadását hallgathattam Richard Straussról – sok „nagybetűs” szóval...

35 éve szerettem és becsültem. Ma csodálom. Nekem ő is hegycsúcs. Állok a lábánál, s magasan fölnézek rá.

Éva nénire, Bántainé Sipos Évára.

Hollós Máté

zeneszerző

Éva néni-köszöntő

Már több mint harminc éve annak, hogy Bántainé Sipos Éva tanárnő szolfézsra és zeneelméletre tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Több volt ez, mint egyszerű oktatás. Amellett, hogy tudásunk megszilárdult, következetessége, gondolkodásmódja mély nyomot hagyott bennünk.

Éva nénivel akkor vettem fel újra a kapcsolatot telefonon és levélben, amikor - szellemes kijelentése alapján - kilencven mínusz két éves volt. Az energikus tanárnőm azóta is roppant aktív, sőt energiáját másoknak is át tudja adni. Napjainak egy jó részét zenehallgatással tölti. Egyik szobáját szinte „stúdiónak” rendezte be, ahol lehetőség van az elmélyülésre és korszerű technikai berendezések is a rendelkezésére állnak. Kedvenc zeneszerzője J. S. Bach. Úgy érzi ez a muzsika egy teljes világot képvisel, az érzések sokszínű skálája megtalálható benne. Egy-egy zeneművet többször egymás után is hallgat, hogy tökéletes lehessen az azonosulás a kompozícióval. Előfordult, hogy egy karácsonyi vagy húsvéti üdvözlőlapot Éva néni egy zenei részlet telefonon keresztül történő bejátszásával köszönt meg, pl. egy Bach kantáta részletével. Persze e-mail útján is ajánlanak különböző zenedarabokat az emberek egymásnak, de ez így mennyivel személyesebb.

Éva néni egyszer azt mondta, hogy a számítógép kezelésének a megtanulásába nem fog bele, mert attól fél, hogy annyira kíváncsi lenne az abban felfedezhető dolgokra, hogy az minden mástól elrabolná az idejét. Nagyon sok igazság van benne! De elmondhatja, hogy a sok tévécsatorna, a DVD-lejátszó által igazán bőségesen jut élményekhez. Szívesen csodálja pl. távoli vidékek gyönyörű tájait a képernyőn.

Úgy érzi, hogy az élő koncert helyett számára varázslatosabb egy általa kiválasztott CD- felvétel meghallgatása. Így magában akkor merül el a zene szépségében, mikor ő arra leginkább alkalmasnak érzi magát. Igazán „nagy” koncert, amikor olyan átütő erejű az interpretáció, úgy sincs túl gyakran – mondja. A zeneműveket többféle előadóval is előszeretettel hallgatja, összehasonlítja a különböző megszólaltatásokat.

Egyik kedvenc előadóművésze Glenn Gould. Róla nagyon sok információt megszerzett és rengeteg felvételével rendelkezik. Éva néni egészen pontosan tudja gyűjteményének adatait. Gouldban azt a művészt tiszteli, aki nem magát akarja előtérbe hozni, hanem egyéni módon, de mélyről fakadó muzikalitással adja elő a zeneszerzők által leírt alkotásokat, tiszteletben tartva azok elképzeléseit.

Persze nem csak a zenével való találkozás foglalja le . Élénken érdeklődik a világ dolgai iránt: más művészeti ágak, tudományok, az ifjúság nevelése, a természet védelme. Igénye van a rendszeres olvasásra. Határozottság jellemzi, igényes a pontos megfogalmazásra, hogy gondolatait a lehető legérthetőbben fejezhesse ki.

Szigorúsága segítő szándékú, önmagához épp olyan szigorú, mint másokhoz. Kisugárzásával másokra is lelkesítőleg képes hatni. Hisz abban, hogy átgondoltan, tervszerűen irányíthatjuk a dolgokat magunk körül. Memóriája fejlesztésére naponta gondot fordít. Kíváncsi mások véleményére, beállítottságára.

Törekszik arra, hogy valamely dolgot új szemszögből is lásson, képes legyen megújulni. Úgy érzi, hogy igazán érdemes azon fáradozni, hogy az utánunk következő generációknak átadjuk tudásunkat. Ne a tanár személye legyen a fontos, hanem maga a tanítás, az útmutatás, az ügy. szakmailag és emberileg és méltóak legyünk erre a hivatásra.

Kívánjuk, hogy a fiatalabbak is minél több Éva nénihez hasonló tanár egyéniséggel találkozhassanak. Isten éltesse még nagyon sokáig a kilencven plusz öt éves Éva nénit!

Szendi Ágnes

zenetanár

Derű és ragyogás.

Derű és ragyogás!

Ezt figyelhettem meg 14 éves koromban, a Konzi felvételin az egyik felvételiztető tanár – későbbi zongoratanárom, Bántainé Sipos Éva arcán.

Az évek során fokozatosan értettem meg, fogtam fel, hogy honnan ered és milyen bensőből forrásozik ez a cseppet sem takargatott és nem szégyellt külső megnyilvánulás.

Rájöttem – mert Istennek hála tanítványa lehettem – hogy Évánál ez egyfajta önzetlen átélésre és a mindenkori tehetség és értelem sugárzásának befogadására adatott képességből fakad. Az öröm érzéséből, hogy Isten az embernek a zenét (is) adta és ez a titokzatosan csodálatos valami – a zenei tehetség – egyesekben megmagyarázhatatlan módon bukkan elő.

Ritka, hogy valaki ennek – a tehetség megjelenésének – ennyire őszintén tudjon örülni.

Hiszen kezdetben még Dohnányi által is elismert kitűnő zongoristaként, Éva az előadóművészi oldalon vihette bele saját adottságait és tehetségét a zeneszerzők műveinek hiteles tolmácsolásába.

Aztán valami történt – sosem firtattam, hogy mi. Baleset? Betegség? – És Éva átkerült a másik átadó oldalra és minden, ami addig pódiumművészként foglalkoztatta, az a pedagógusi pályán teljesedett ki benne.

A Tudást, a Rendet tisztelő, a káoszban eligazodó, az éber és figyelő növendéknek a jövőbe igaz utat mutató tanárrá és tanítóvá lett – bármilyen szinten és fokon, a gyerektől a felnőttig.

A csakis rá jellemző hatalmas lelki- és akaraterő, gondolom, ekkor alakulhatott ki benne igazán.

Nem írom azt, hogy Éva néni – bár tanítványaként és azóta is illő tisztelettel nénizem – de ő nem igazán ’néni típusú’ egyéniség.

Sokkal inkább a Végtelenre nyitott és annak evilági – tehát korlátok közé szorított – megnyilvánulásainak határtalan és szinte időtlen módon: fáradságot, fájdalmat, szenvedést nem ismerve örülni tudó, ily módon nap, mint nap megújulni képes szemlélője volt mindig is és lesz továbbra is, akinél csak az emberi együttélés szabályai szerint lehet érvényes az életkor ’felemlegetése’ illetve a ’nénizés’.

Hogy minden ember megismételhetetlen és nem létezik két egyforma iker sem – nem mindig jut eszünkbe hétköznapian rohanó életünkben. Pedig ez életünk alaptörvénye és ennek a tudásnak Éva maximálisan birtokában van.

’Sursum corda!’ – hangzik a katolikus miseszövegben a felszólítás: ’emeljük fel szívünket!’, egész pontosan: ’fel a szívekkel!’

Mi mást tanulhattunk és tanulhatunk most is Évától, mint ezt: emeljük fel tekintetünket, mert Fenn valami egészen mást találunk, mint a föld porában kúszva-mászva. Fel a szívvel – értelemmel, mert ott az Élet forrása, az Örök Szeretet lakozik.

Isten áldjon, óvjon és éltessen Drága Éva Néni, születésnapod alkalmából és minden napon! Ragyogtassa Rád az Ő orcáját továbbra is, hogy ebből a ragyogásból mi is sokáig részesedhessünk! Amen.

Déri András

karmester

Bántainé Sipos Éva 95 éves.

Zenetanár. Máramarosszigeten született 1919. június 3-án. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán 1940 és 1943 között Hegyi Emánuelnél, majd 1948-tól 1951-ig a szegedi tanárképzőn végezte. Békéstarhoson, Gyulán (az Erkel Ferenc Gimnáziumban és zeneiskolában), a szegedi Pedagógiai Főiskolán,
a pécsi zeneművészeti szakiskolában eltöltött évei után 1960-tól 1982-es nyugalomba vonulásáig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongora- és zeneelmélet-tanár, igazgatóhelyettes. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a rendkívüli tehetségek, majd Soproni József utódaként a metodika és gyakorlati tanítás tanára. Kurzusokat tartott az Egyesült Államokban, Svájcban, Portugáliában, Angliában, Olaszországban és Finnországban. Férjével, Bántai Vilmossal Bartók- és Kodály-művek fuvolaátiratát adta közre az EMB-nél, A jó muzsikus látja, amit hall és hallja, amit lát című kötetét a Fővárosi Pedagógiai Intézet jelentette meg (1998). Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1975) és a MAOE Weiner Leó-díjának (2002) kitüntetettje.

(Forrás: Muzsika)