ZENEKÖZELBEN

Beszélgetések egy rádióműsor muzsikus vendégeivel

ELŐHANG

Az alcím – Gondolattöredékek egy rádióműsor neves vendégeitől –a patinás Zene-közelben sorozatra utal. Hosszú előélete volt ennek: ma már szinte hihetetlen, de kisebb megszakításokkal 1977-től mintegy negyedszázadon át készítettük a Petőfi Rádióban, hétfő esténként, élőben a Zeneközelbent!

Amikor, immár több mint két éve, a Katolikus Rádióba került át a Csiba Lajos barátommal közösen jegyzett sorozat, szabad kezet kaptunk, hogy a régi jól bevált mozaikokból építjük-e fel az adásokat, vagy olyan vendégeket hívunk, akikkel a csaknem egy-órás műsor pazarul kitölthető. Valahogy úgy alakult, hogy főleg ezekből a nagyobb ívű bensőséges pillanatképekből építkezünk, hiszen oly jó érzés újra találkozni a „régi” muzsikuskollegákkal, egykori visszatérő beszélgető-társakkal. Meg természetesen újakkal is, nem egyszer élőmuzsikálással hitelesítve a prózában elhangzottakat.

Úgy éreztem, vétek lett volna elpárologtatni jó néhány értékes gondolatot, mely műsorsorozatunkban elhangzott. Először kemény kézzel szortírozni kellett, ami nem könnyű, hiszen fantasztikus pillanatok alakultak ki a spontán beszélgetésekben. (E sorok írásakor, 2013 novemberében már több mint 120 adás van mögöttünk, és ezekben jó néhányszor nemcsak egyetlen meghívott szerepelt!) Vitathatatlan, az élő adás légköre vendégeink többségére rendkívül ösztönzően hatott. És csak egyre duzzadt a megőrzendő anyag…

Nehéz a válogatás: ki maradjon bent és ki nem ebben a „best of” jellegű montázs-gyűjteményben? Most kizárólag muzsikusvendégeink gondolatait idézzük fel ebben a kötetben, s talán lesz majd lehetőség valamikor a nem-muzsikus kiválóságokkal készült múzsarandevúk publikálására is.

Köszönet jár elsősorban a kiváló muzsikusoknak és mindenkinek, aki segített, hogy a tovaröppenő gondolatok ilyen formában megmaradjanak. Rengeteget tanultam beszélgetőtársaimtól! Szinte posztgraduális képzésnek tekinthető számomra ez a sorozat, hiszen szabad válogatással a számomra legizgalmasabb „jelöltek” közül választhatok. Ami a saját szerepemet illeti: valamiféle katalizátorként többnyire csak annyi feladatom maradt, hogy a múzsák világa felé, és ha lehet, azon túl is mozdítsam el a társalgást.

Elnézést kérek azoktól, akiket most itt nem olvashatunk – de hiába, a terjedelem és a határidő nagy úr. Azt is hangsúlyoznom kell, hogy az egyes „fejezetek” minősége nem a változó terjedelem függvénye. Vágni, rövidíteni kellett, szigorúan, tudatosan, hogy lehetőleg csak a legfontosabb, legérdekesebb gondolatok maradjanak úgy-ahogy kibontva. Praktikus okokból nem az időrendet, hanem az ABC-sorrendet követjük. Így könnyebb mindenkit megtalálni.

Nem kínálunk habkönnyű olvasmányt. Bár – talán egy kicsit ezt is elősegítendő – amennyire lehetett, meghagytuk az élőbeszédet, a maga olykori pongyoláságaival, pontatlanságaival. Inkább arra bíztatom a könyvet majdan kézbe vevő Hölgyeket és Urakat, hogy álljanak meg időnként egy-egy „feldobott” gondolat-foszlánynál, témánál, ízlelgessék, fűzzék tovább azokat önmagukban. Hiszen szinte véletlenül úgy állt össze a kép, hogy a kiváló muzsikus kortársak tovább látnak szűken vett szakmájukon és gyakran kémlelik az eget, keresve a mélyebb, vagy ha úgy tetszik: magasabb összefüggéseket…

Hogy hogyan éreztetik meg vendégeink mindezt? Úgy, hogy hivatásukhoz, a zenéhez és más művészetekhez, azok képviselőihez, kibővítve: a világ dolgaihoz nyitottan közelítenek. Ezt közvetíti mondandójuk, és ezért bízom abban, hogy – ha áttételesen is, de – mindannyiunknak segíthetnek a tájékozódásban, a valós értékek, kapaszkodók felismerésében.

Hölgyeim és Uraim! Ha kedvük van, és idejük engedi: legyenek társaink a nagyszerű muzsikusok-sugallta gondolatok szabad röpdösésének követésében!

Juhász Előd